2024. július 17. szerda

júl. 17
10:06
Ez 2024: inkább mennek külföldre mosogatni, minthogy tanárnak álljanak a fiatalok Magyarországon (Pénzcentrum)
381 olyan állami ösztöndíjas nappali tagozatos osztatlan -és alapszak van, amit senki sem írt be első helyre az idei felvételin, ennek mintegy 77 százaléka valamilyen osztatlan tanári szak - írja az Eduline. a kormány szerint a béremelés miatt a pedagógusképzésekre is az elmúlt évekhez képest többen jelentkeztek, ugyanakkor azt érdemes megjegyezni,
júl. 17
10:06
Orbán Angliába megy (444.hu)
Az Európai Politikai Közösség negyedik csúcstalálkozójára.
júl. 17
10:06
Elon Musk kiakadt az új kaliforniai nemiidentitás-törvényre: Texasba költözteti cégeit (vg.hu)
A világ leggazdagabb emberének egy új törvény volt az utolsó csepp a pohárban.
júl. 17
10:06
Caramel őszinte vallomása a feleségével való szakításáról: "Én azt éreztem, nem tudok nélküle élni" (SzMo)
Az énekes ritka bepillantást engedett a házasságába. Beszélt arról is, hogyan küzdöttek meg a nehézségekkel, hogy végül mégis egymás mellett maradjanak.
júl. 17
10:06
Már több mint huszonegyezren dolgoznak a Nyári diákmunkaprogramban (Magyar Nemzet)
A nagy érdeklődés miatt a forráskeretet közel félmilliárd forinttal megemelték.
júl. 17
10:06
Nekiment a Coca-Colának Lázár János a magyar Fanták narancstartalma miatt (Telex)
Lázár egy törvénymódosítást is beígért.
júl. 17
10:06
Elindult a dohány-kontroll, fokozottabban ellenőrzik a betakarított dohánylevelek útját (Nyíregyháza)
Július elején megindult a dohánylevelek betakarításának szezonja, az úgynevezett "törés". A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) Bevetési Igazgatósága – a bűnügyi szakterülettel karöltve – kiemelt figyelmet fordít a feketekereskedelem megakadályozására.
júl. 17
10:08
Megosztottság és félelem Biden táborában (Magyar Nemzet)
Pánik söpör végig a Demokrata Párton.
júl. 17
10:12
A kínaiak bankkártyája megelőzte a Visa és a Mastercard pénzügyi forgalmát (Piac és Profit)
Az UnionPay a globális kártyatranzakciók számában a második helyre tört fel. A kártyaszolgáltatásokat általában a Visa és a Mastercard duopóliumaként képzelik el az emberek. A 2002-ben alapított kínai UnionPay azonban 2017-ben megelőzte a Mastercardot a tranzakciók volumenében.
júl. 17
10:12
Angliába utazik Orbán Viktor (Infostart)
A magyar miniszterelnök csütörtökön részt vesz az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozóján az angliai Oxford közelében lévő Blenheim-kastélyban.
júl. 17
10:12
Felmérés: így változott a középkorúak anyagi helyzete (HR Portál)
Javult a középkorúak anyagi helyzete a K&H biztos jövő kutatás szerint, amely a szubjektív jövedelmi helyzetet vizsgálta. Egy év alatt 34 százalékról 26 százalékra csökkent az anyagi nehézségekkel szembesülők aránya, emellett az elegendő keresettel rendelkezők és alkalmanként megtakarítók aránya 23 százalékról 36 százalékra nőtt.
júl. 17
10:12
Orbán Viktor Angliába utazik az EPC-csúcsra (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön részt vesz az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozóján.
júl. 17
10:12
Tündéri első fotót posztolt Iszak Eszti a most született kislányáról (Ripost)
A kis Mirabella a tegnapi napon látta meg a napvilágot.
júl. 17
10:12
Sajtó: Fenntartásai vannak a főnöknek, ezért nem megy Newey a Ferrarihoz (m4sport.hu)
Sajtóhírek szerint a Ferrari vezetőségének aggályai állhatnak amögött, hogy Adrian Newey nem szerződik Maranellóba.
júl. 17
10:12
Orbán Viktor Angliába utazik az EPC-csúcsra (Magyar Nemzet)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön részt vesz az Európai Politikai Közösség egyedik csúcstalálkozóján az angliai Oxford közelében lévő Blenheim-kastélyban.
júl. 17
10:12
Negrót adtak a fekete sztárinfluenszernek Budapesten, azonnal elborult az agya (Mandiner)
A 19 éves Watkins jelenleg 26,6 millió feliratkozóval rendelkezik a Youtube-on.
júl. 17
10:12
Renoir, a megosztó művész ősztől a moziban (kultura.hu)
2024 októberében visszatér a mozikba az egyik legkedveltebb impresszionista művész pályaképével foglalkozó képzőművészeti dokumentumfilm, az Exhibition on Screen: Renoir, a megosztó művész.
júl. 17
10:14
Ausztriában úgy védték meg Magyarországot, hogy közben hazudtak róla (Mandiner)
A Der Standard brüsszeli tudósítója Von der Leyen bojkottját is kommentálta.
júl. 17
10:15
El akarod adni a technológiát? Találj ki hozzá vonzó csomagolást! (Bitport)
A Meta és az EssilorLuxottica közösen fejlesztett okosszemüvege azt is megmutatja, hol hibázott a Google.
júl. 17
10:15
Hogyan lett Pablo Picasso a Mona Lisa ellopásának egyik fő gyanúsítottja? (Hamu és Gyémánt)
A 20. század legbefolyásosabb művészei között is kiemelt helyet foglal el Pablo Picasso. Termékeny pályafutása során számos remekművet alkotott, meglepő módon viszont elég kalandos szálak fűzik a világ egyik leghíresebb festményéhez, Leonardo da Vinci Mona Lisájához. 1911. augusztus 21-én egy tolvaj megszökött a párizsi Louvre-ból a felbecsülhetetl
júl. 17
10:15
Kánikulában nehéz felismerni a rák egyik tünetét (Magyar Hírlap)
Erre szinte senki nem gondol.
júl. 17
10:15
Európa jövőjéről tárgyal Orbán Viktor (Demokrata)
A miniszterelnök csütörtökön részt vesz az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozóján.
júl. 17
10:17
Ki jogosult mától elhagyni Ukrajnát? (Magyar Hírlap)
Lejárt a katonai nyilvántartási adatok kötelező frissítésének határideje.
júl. 17
10:18
Meghalt Funk Sándor (Blikk)
Hosszú betegség után 76 éves korában elhunyt Funk Sándor addiktológus, neurológus, pszichiáter. Funk Sándort, a Nyírő Gyula Kórház addiktológia osztályának volt főorvosát kedden érte a halál. Temetéséről később intézkednek - tudatta a család szerdán az MTI-vel.
júl. 17
10:18
Gulácsiékkal rengeteg pénzt kaszáltak az Eb-n (Metropol)
Milliárdos tételt utal Lipcsébe az UEFA Gulácsi Péterékért.
júl. 17
10:18
4 csillagjegy, akivel egy igazi csoda történik júliusban: 180 fokos fordulatot vesz az életük! (Joy)
Vannak olyan csillagjegyek, akikkel igazi csoda fog történni, ráaádul még a július folyamán!
júl. 17
10:18
Gyengüléssel nyitottak a vezető európai tőzsdék (ProfitLine)
Mínuszban nyitottak a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,23 százalék, a frankfurti DAX index 0,42 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,25 százalék csökkenéssel indított.
júl. 17
10:18
Sokkoló manőverek a hazai sztrádákon: egyre többen hajtanak forgalommal szembe, ezt nézik be (Pénzcentrum)
Egyre többször látni, hogy ha egy autós eltéveszt egy autópálya-kijáratot, és azt látja, hogy nem ment le ott, ahol le kellett volna mennie, egyszerűen visszatolat vagy megfordul - közölte a Pénzcentrum kérdésére a Magyar Közút. A cég szerint a szembehajtást már csak a jelzések miatt is érzékelnie kellene az autósnak, de a fel- és lehajtó ágak íve
júl. 17
10:18
"Rajtakaptam a barátomat, amint a legnaivabb módon megcsal – a reakciója felbecsülhetetlen volt" (Ripost)
A nő érezte, hogy barátja nem őszinte hozzá.
júl. 17
10:18
Az éghajlatváltozás beviszi az emberiséget az erdőbe (vg.hu)
A fenntartható jövőhöz létfontosságú a biológiai sokféleség megőrzése, ebben pedig az erdőknek fontos szerepe van.
júl. 17
10:18
Álomszép fotóval jelentette be kislánya születését Iszak Eszter, varázslatos nevet adott kisbabájának (Glamour)
Iszak Eszter és Gyurta Dániel boldogsága határtalan, hiszen tegnap megszületett kislányuk. A műsorvezető közösségi média oldalán erősítette meg a hírt egy édes fotóval.
júl. 17
10:18
Tornóczky Anita: "Nagyon szeretnék természetes úton szülni" (BorsOnline)
Sok küzdelem után végre érkezik a várva várt baba a kutyakiképző családjába. Tornóczky Anita és a párja nem is lehetne boldogabb, de a várandósság rengeteg kihívással jár, és nem mindig alakul úgy minden, ahogy az ember eltervezi.
júl. 17
10:18
Angliába repül Orbán Viktor: mutatjuk, miért (Mandiner)
Ukrajna lesz az egyik fő téma.
júl. 17
10:18
Lehet még fokozni: Putyin miniszterével bazsalygott Szijjártó New Yorkban (Nyugati Fény)
Paks II-ről is szó volt
júl. 17
10:18
Mennyi időt tölthetnek a gyerekek a képernyő előtt? A szakértők meglepően alacsony óraszámot javasolnak (naphire.hu)
A szakértők szerint a kevesebb képernyőidő kevesebb rossz szokást jelent.
júl. 17
10:18
Magyarországon forgatják az NCIS testvérsorozatát (Media1)
Az NCIS két közönségkedvenc karakteréről, Tony DiNozzóról és Ziva Davidről szóló spinoff címe: NCIS: Tony & Ziva. A forgatás már el is kezdődött.
júl. 17
10:20
Népszerű politikai kommentátor: A merénylet után Biden újra a demokraták tökéletes jelöltjévé vált (Mandiner)
Matt Walsh szerint a kampány a jó sztorikról szól: Trump sztorija szinte már mitikus, míg Bidené szánalmas. Az elnökválasztás szerinte már eldőlt.
júl. 17
10:21
Jennifer Lopez és Ben Affleck rá sem hederítettek egymásra házassági évfordulójukon: elmúlt, mintha sosem lett volna (Life)
Az énekesnő és a színész külön töltötték második házassági évfordulókukat. Jennifer Lopez még a közösségi oldalain sem emlékezett meg az eseményről.
júl. 17
10:21
Szépvilág (Demokrata)
A Petőfi Irodalmi Múzeum legújabb kiállítása divatlapokon keresztül nyújt bepillantást az 1840-es évek Pestjének öntudatra ébredő világába.
júl. 17
10:24
Megint útra kel Orbán Viktor, folytatódik a "békemisszió"? (Privátbankár)
Csütörtökön már újabb állam- és kormányfőkkel lesz randevúja a magyar miniszterelnöknek.
júl. 17
10:24
Elhunyt Funk Sándor addiktológus (Infostart)
Hosszú betegség után 76 éves korában elhunyt Funk Sándor addiktológus, neurológus, pszichiáter. Funk Sándort, a Nyírő Gyula Kórház addiktológia osztályának volt főorvosát kedden érte a halál. Temetéséről később intézkednek – tudatta a család szerdán.
júl. 17
10:24
Íme az első fotó: "kicsi és édes" Iszak Eszti kislánya, Mirabella (BorsOnline)
A műsorvezető édes fotót posztolt újszülött gyermekéről.
júl. 17
10:24
Gál Kinga: Megengedhetetlen hogy Ursula von der Leyen saját választási kampányához használja fel az uniós intézményeket (Magyar Nemzet)
Akár bíróság elé is kerülhet Brüsszel eljárása.
júl. 17
10:24
Balatoni helyszínen mutatja be legújabb kollekcióját a Printa (Roadster)
A ruhadarabok mintavilágán olyan direkt tájelemek köszönnek vissza, mint a sziklás hegycsúcs vagy az alpesi tájak jellegzetes virága, a havasi gyopár.
júl. 17
10:24
Másodlagos fejfájás: a nyakunk és a szemünk miatt is fájhat a fejünk (EgészségKalauz)
A tünetek csökkentése mellett az alapbetegség kezelése a legfontosabb teendő.
júl. 17
10:27
Problémába ütközött az Amazon és egy AI startup üzlete (TőzsdeFórum)
A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság informális vizsgálatot indított az Amazon nemrég bejelentett, az Adept AI startup céggel kötött üzletével kapcsolatban – erősítette meg a CNBC. Az FTC több információt szeretne megtudni a múlt hónapban bejelentett megállapodásról, amelynek keretében az Amazon kulcsfontosságú vezetőket vett fel és technológiát lic
júl. 17
10:27
Kísérteties videó került elő Trump merénylőjéről, Zelenszkij legnagyobb hitelezői készítették évekkel ezelőtt (Promotions)
A befektetési cég Budapesten is rendelkezik irodával.
júl. 17
10:27
Sziget Szigeten (Magyar Hírlap)
Sziget felé haladunk. Vagy inkább szigetcsoport felé? Előbb Szinérváralja, ahol a románokkal szemben az a front húzódott, amelyet a Székely Hadosztály védett, amelynek emlékműve csodák csodájára ott áll a temetőben, az országút mellett.
júl. 17
10:27
A magyaroknak elegük van Ursula von der Leyenből (Demokrata)
A Tisza Párt és a Demokratikus Koalíció együttműködésének kezdete lesz Ursula von der Leyen megválasztása.
júl. 17
10:30
Megvolt a javítás, holnap újranyit a debreceni repülőtér (Portfolio)
A Debrecen Nemzetközi Repülőtér várhatóan 2024. július 18-án, csütörtökön, helyi idő szerint 00:30 órától ismét tudja fogadni a Debrecenbe érkező és innen induló járatokat – írja közleményében a debreceni reptér.

Keresés