A Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Nyírvv Nonprofit Kft. mindent elkövet a parlagfű-mentesítés érdekében, bevonva ebbe városunk lakosságát is. Ennek érdekében "Parlagfűért virág!" címmel városszépítő akciót hirdetnek 2024. július 22. és 2024. augusztus 02. között, melynek során a városlakók a gyökeresen kihúzott parlagfűért c
Eltérően értelmezhetik a pontosságot a különböző generációk, aminek megvannak az okai, de fontosabbnak tűnik, hogy ezek szerint a pontosság rugalmasabb fogalom, mint gondoltuk.
Tavaly nyáron, a rögzített árak eltörlésével párhuzamosan bevezették a hatóságilag elrendelt árakat, azonban a kormány az infláció mérséklődésére hivatkozva július elején visszavonta az intézkedést. A Lidl Magyarország adatai alapján viszont még mindig intenzíven keresik a vásárlók a kedvezményes termékeket, ezért az áruházlánc továbbra is fenntart
Az édeskés, kellemes zellerillatú gyilkos csomorika egy ritka, védett növény, amely főleg mocsaras, lápos környéken fordul elő. Fontos róla tudni, hogy erősen mérgező, akár halált is okozhat.
Teljes volt a konszenzus a német parlamenti pártok között a labdarúgó-Eb idejére elrendelt szigorú határellenőrzések bevezetéséről, és a belügyminiszter úgy értékelte, hogy hasonló "drákói kontrollra" már nincs szükség, kivételt jelent a francia–német határ.
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az unió versenyképessége erősödjön, hiszen a globális versenyben Európa egyre inkább lemarad a tőkepiacokat és a hatékonyságot tekintve – jelentette ki a pénzügyminiszter Brüsszelben kedden.
Japán kis- és középvállalkozásai (kkv-k), – amelyek tízből hét munkahelyet biztosítanak az országban –, jelentős átalakulás előtt állnak, mivel a világjárvány idején nyújtott támogatás csökken, és a kamatlábak 17 év óta először emelkednek. A tokiói kormány finoman változtat a megközelítésén, és több gyengén teljesítő vállalatot hagy csődbe menni, a
A belsőépítészeti terveket a holland sztárdesigner, Marcel Wanders készítette, a magyar 3h Építészirodával közösen. A volt Radetzky-laktanya helyén nyílt ötcsillagos hotelt a Kimpton üzemelteti majd. Mutatjuk a friss fotókat! A 19. században gabonatárolónak épült, utána volt legénységi laktanya, az első világháború idején hadikórház, a város német
Nagy István a tagországok agrárminisztereinek Brüsszelben tartott tanácsülésén azt is hangsúlyozta, az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait, illetve kiemelte a hazánk elnökségének agrárpolitikai prioritásait.
Tombol a kánikula, beindult a nyaralási szezon, a tulajdonosok megnyitották a hétvégi házakat. De mi a megoldás, ha hűvösre fordul az idő akár csak pár napra is a nyári hónapokban?
Alig van túl a vállalati szektor az agilis átálláson, az egyre szélesebb körben alkalmazott forradalmi technológiai megoldások máris újabb szemléletváltást sürgetnek. Az előrejelzések szerint a mesterséges intelligencia 2030-ra 15,7 billió dollárral növeli majd a globális GDP-t, és ebből a „pénzesőből” senki nem szeretne kimaradni. Az AI-alapú váll
Mit vársz egy romantikus partnertől? Milyen tulajdonságokat keresünk a másikban? Ez egy örök kérdés, amit ezúttal magyar kutatópáros igyekezett megválaszolni.
Az átlagbérek emelkedése azt jelzi, hogy a vállalkozások virágoznak. A jól menő cégek megengedhetik maguknak, hogy többet fizessenek alkalmazottaiknak. Ez növeli a fogyasztói kiadásokat és ösztönzi a további gazdasági növekedést.
Krausz Gábor rendkívül gondos apuka, aki arra is nagy figyelmet fordít, hogy a kislánya, Hannaróza minél több ízletes ételt kóstoljon meg. Ez azonban nem is olyan egyszerű feladat.
Az elmúlt héten a kormány költségvetési egyensúlyt javító intézkedései és a vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adat miatt erősödni tudott a forint. A hétvégi, Donald Trump elleni merénylet hatására azonban erősödni kezdett a dollár és egyenlőre a forint erősödése is megtorpant valamelyest. A hét legnagyobb kérdése, hogy van-e még erő a magyar dev
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célkitűzése, hogy a foglalkoztatás bővítésével is biztosítsa az európai versenyképesség növelését - jelentette ki kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára Brüsszelben.
A táncosnőnek komoly tervei vannak, ha családalapításról van szó, a gyerekek mennyisége és neme is adott, most már csak az a érdés, mikor várható a sztáresküvő és a gyermekáldás.
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célkitűzése, hogy a foglalkoztatás bővítésével is biztosítsa az európai versenyképesség növelését – jelentette ki Czomba Sándor.
Egy perben használt dokumentumot rosszul titkosítottak, így látható, hogy 2021-ig hányan dolgoztak a Valve-nél, ahogy az is, hogy összesen mennyit kerestek.
Bartl József Munkácsy Mihály-díjas festőművész tiszteletére rendez életmű-kiállítást a Ferenczy Múzeumi Centrum szeptember 14-től a Szentendrei Képtárban, amelyet reprezentatív katalógus kísér. A nyomdai költségeket árveréssel, támogatói esttel és gyűjtési akcióval szeretnék előteremteni.
Az A listás színésznő, Zendaya viaszfigurája a Gellért fürdő hangulatát megidéző VIP-teremben kapott helyet többek között Brad Pitt, Madonna és Leonardo DiCaprio mellett.
Csökkent a brit Burberry Group Plc, a világ egyik vezető luxustermék-gyártójának bevétele pénzügyi első negyedévében. Derült ki a vállalat közzétett jelentéséből. A Burberry arról számolt be, hogy a június 29-én zárult három hónapban az összehasonlítható alapon számolt bevétele éves szinten 21 százalékkal, 458 millió fontra csökkent. A gyengülő ker
Shannen Doherty állandó magyarhangja Ábel Anita volt. A színésznőt is megrendítette amerikai kolléganőjének a halála. Azt írta, szerette a "közös munkát".