2024. július 15. hétfő

júl. 15
19:24
Itt a Steyr-traktorfejlesztés újabb eredménye: rátalálták a megoldásra? (Magyar Mezőgazdaság)
A Steyr traktorgyár nemrég új koncepciót mutatott be, amelyben a dízelmotor helyett üzemanyagcellát használnak erőforrásként. A szakemberek a konstrukciót rendkívül ígéretesnek tartják.
júl. 15
19:24
Hétfőn újra bombázni kezdte Gázát az izraeli légierő (Telex)
A háború eddigi egyik legvéresebb napja, szombat után egy nap kimaradt, most folytatódik a nyomásgyakorlás a Hamászra.
júl. 15
19:30
Levelet küldött a támadás után Károly király Donald Trumpnak, ez áll benne (Blikk)
Szombaton esett merénylet áldozatául a volt amerikai elnök, Donald Trump. Lövések dördültek, a volt kormányfőt vérző arccal vitték le a színpadról. A megrázó események után többen is üzentek az egykori kormányfőnek. Ezúttal magánlevelet kapott Trump, nem is akárkitől: magától III. Károly királytól.
júl. 15
19:30
Magyarok, figyelem! Kisebb lesz a croissant... igen, pont a csokis (Blikk)
Érdemes odafigyelni, ugyanis kisebb kiszerelésben lesz elérhető a népszerű croissant, amit magyarok ezrei fogyasztanak a nap bármely szakában. A Nébih közölte, hogy több termékre vonatkozhat a méretcsökkenés. Úgyhogy nem árt nyitott szemmel járni a boltok polcai között mostantól.
júl. 15
19:30
Teltház a Formula 1 Magyar Nagydíjon – Vip-sávban és fix tarifával utazhat, aki Főtaxi-val érkezik a futamra (Autószektor)
A száguldó cirkusz versenyistállói 39. alkalommal érkeznek a Hungaroringre és az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megtelnek majd a lelátók, ezért a futamra érkezőknek érdemes előre megtervezniük a helyszínre történő oda- és visszautazást. Gyors fuvarrendelés és kényelmes, megbízható utazás a Hungaroringre  A taxitársaság célja a futamra történő ki
júl. 15
19:36
Végre nem égett le a forint (Menedzsment Fórum)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
júl. 15
19:36
Robbanás süllyesztette el a Ferenc József cirkálót? Magyar búvárok próbálják megfejteni a roncs titkát (Blikk)
1919. október 17-én hatalmas vihar tört ki a Zanjicai-öbölben, ahol a Monarchia haditengerészetének egykori cirkálója, a Ferenc József horgonyzott. Akkor már persze, nem az osztrák–magyar flottához tartozott, hiszen a háborút követően francia felügyelet alá került. Munícióraktárként használták, ám aznap valaki nyitva hagyta az ablakokat, a felcsapó
júl. 15
19:36
Gázai konfliktus: Izraeli telepeseket büntetett az EU (Növekedés)
Az Európai Unió globális emberi jogi szankciórendszere keretében korlátozó intézkedéseket vezetett be öt izraeli telepessel és három izraeli csoporttal szemben, akik és amelyek felelősek Ciszjordániában élő palesztinokkal szemben elkövetett súlyos és rendszeres emberi jogi visszaélésekért - tudatta az Európai Unió Tanácsa.
júl. 15
19:36
7 nap 7 süti: extra finom brownie-k és fügés sütik (Street Kitchen)
Puha, habos, édes, krémes, csokis, fügés – van itt mindenféle süti, amit egy igazi brownie- és fügefan csak álmodhat!
júl. 15
19:39
Kegyetlen dolgot tett kutyáival egy budapesti állatorvos, rendőröknek kellett közbeavatkozniuk (Promotions)
Pont neki kellett volna a legjobban figyelnie, ebben az időben végzetes lehet egy ilyen felelőtlen hiba.
júl. 15
19:39
Kékszalag-kedvcsináló: így zajlott a 2023-as verseny (Hamu és Gyémánt)
Pár nap és startol Európa legnagyobb és legrégebbi tókerülő vitorlásversenye, az 56. Kékszalag. A 2024. július 18-án, 9 órakor kezdődő 90 éves regattára várhatóan közel 3000 sportoló és több mint 500 hajó érkezik majd, akiknek 48 órájuk lesz megtenni a jól ismert Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalat. Kedvcsinálóként ös
júl. 15
19:39
Örmény–amerikai hadgyakorlat kezdődött Örményországban (Magyar Hírlap)
A hadmozdulat két konfliktusban álló fél közti helyzet stabilizálását segíti elő.
júl. 15
19:41
Az ENSZ előrejelzése szerint Ukrajna lakossága 2100-ra 15 millióra csökken (Magyar Hírlap)
A nemzetközi szervezet szerint az ukrán demográfia szörnyű képet mutat.
júl. 15
19:42
Klímaváltozás, elhízás, öregedő társadalmak - tudta, hogy ezekkel pénzt is kereshet? (Privátbankár)
Mik az azok a megatrendek? Például azok, hogy a klímaváltozás zajlik, a nyugati világban pedig egyre több idős, illetve egyre több elhízott ember lesz. És létezik olyan befektetési alap, amellyel ezeket a trendeket kihasználva pénzt is kereshetünk. A Klasszis Podcast adásában Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő részvényportfólió-menedzserével Litván
júl. 15
19:42
A jövendőbeli anyós próbálta megfúrni Kútvölgyi Erzsébet és Kalocsay Miklós házasságát (Blikk)
Titok a múltból: a két népszerű színművész, Kútvölgyi Erzsébet és Kalocsay Miklós szerelme még az egyetemen kezdődött, és hamar kiderült, hogy egymás mellett képzelik el a jövőt, ezért nem haboztak az eljegyzéssel sem. Ám a házassággal kapcsolatos elképzeléseiket nem mindenki nézte jó szemmel: a színész édesanyja, Trixi mama megpróbálta megfúrni a
júl. 15
19:42
Donald Trump megerősödve jöhet ki a merényletből (HírTV)
Zöldhegyi Katalint Strasburgból tudósította a HírTV-t.
júl. 15
19:42
Óriási újítással jelentkezik az idei Sziget (ATV)
A Sziget idei – egyik – újítása, hogy a programkínálatában és gondolatiságábanösszetartozó helyszíneket egy-egy tematikus zónában lehet majd megtalálni.
júl. 15
19:42
LaJoie szerint Busch saját magát forgatta ki, Richard Childress nem is fogta vissza magát (USAracing)
Vasárnap, a Pocono Racewayen tovább folytatódott Kyle Busch katasztrofális szezonja. A Richard Childress Racing versenyzője...
júl. 15
19:42
LaJoie szerint Busch saját magát forgatta ki, Richard Childress nem is fogta vissza magát (Racing)
Vasárnap, a Pocono Racewayen tovább folytatódott Kyle Busch katasztrofális szezonja. A Richard Childress Racing versenyzője...
júl. 15
19:42
A Harry Potter-filmek 10 leggonoszabb karaktere, akiket tiszta szívünkből utáltunk (InStyle)
Voldemort követői nem riadtak vissza a kegyetlenkedéstől, de akadt ám köztük olyan is, aki nem volt velejéig romlott.
júl. 15
19:43
Ön is észrevenné ezeket a kevésbé ismert Covid-tüneteket? (Magyar Hírlap)
A köhögésre és a torokfájásra számíthat, de mi a fene az a Covid-nyelv?.
júl. 15
19:45
Csődöt mondott a biztonság (Magyar Hírlap)
Alejandro Mayorkas: Ilyen jellegű incidens nem történhet meg!.
júl. 15
19:48
Megint csúcsot döntött a pesti tőzsde (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 476,78 pontos, 0,66 százalékos emelkedéssel, 72 730,44 ponton, új csúcson zárt hétfőn.
júl. 15
19:48
Az egész amerikai közvéleményt sokkolta a Donald Trump elleni merénylet (HírTV)
Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ operatív igazgatója kiemelte jelenleg épp azok ítélik el legjobban a volt amerikai elnök elleni erőszakot, akik leginkább felelősek azért, hogy a közbeszéd ilyen mélyre süllyedt, hogy ennyire démonizálták Donald Trumpot.
júl. 15
19:48
Egyre több helyen tölthetik a magyarok az e-autóikat: mégsem élnek a lehetőséggel? (Pénzcentrum)
Csaknem 12,5 százalékkal bővült 2023-ban az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2023 végén  2507-et tartott nyilván - közölte a MEKH hétfőn. A legtöbb (866, illetve 326 darab) töltőállomás 2023 végén is Budapesten, valamint Pest vármegyében volt elérhető.
júl. 15
19:48
A 10 legsötétebb teória hollywoodi sztárokról, amitől megfagy bennünk a vér (Joy)
A hírességeknek sok szempontból kiváltságos az életük, ugyanakkor kemény megpróbáltatásokkal is szembe kell nézniük.
júl. 15
19:48
"A telefonommal világítottam" – egy sötét mosdóban szülte meg halott magzatát a Semmelweis Egyetem női klinikáján, állítja egy nő (SzMo)
Renáta a várandósságának 20. hetében derült ki, hogy magzatnak nincs szívhangja, a halott babát pedig minél előbb világra kellett hoznia.
júl. 15
19:48
Lement az évszázad esküvője, még mindig csupa titok övezi (Telex)
Az előesküvőn Rihanna lépett fel, a ceremónián ott voltak a Kardashian testvérek és John Cena is. Összeházasodott Anant Ambani és Radhika Merchant.
júl. 15
19:51
Huszonnyolcezer hely várja a jelentkezőket (Magyar Hírlap)
A jelentkezők 65 magyar nyelvű alapképzés és 39 mesterképzés közül választhatnak.
júl. 15
19:54
Az uborka csodákra képes – ismerd meg a jótékony hatásait! (Agroinform)
Hidratál, védi a csontokat, és a szépségápolásban is igazán hasznos.
júl. 15
19:54
Az utolsó leheletéig védte a családját az a férfi, akit meggyilkolt Trump merénylője (ATV)
A családjára vetette magát a lövések pillanatában az a férfi, akit meggyilkolt Donald Trump merénylője.
júl. 15
19:54
LaJoie szerint Busch saját magát forgatta ki, Richard Childress velősen reagált (USAracing)
Vasárnap, a Pocono Racewayen tovább folytatódott Kyle Busch katasztrofális szezonja. A Richard Childress Racing versenyzője...
júl. 15
19:54
LaJoie szerint Busch saját magát forgatta ki, Richard Childress velősen reagált (Racing)
Vasárnap, a Pocono Racewayen tovább folytatódott Kyle Busch katasztrofális szezonja. A Richard Childress Racing versenyzője...
júl. 15
19:54
Anorexia: amikor az étel lesz az ellenség (Nőiportál)
Az étkezési zavarok esetén a gondolatok állandóan az étel körül forognak. Sok fiatal hashajtókat vagy étvágycsökkentőket szed, hogy lefogyjon.
júl. 15
19:57
Mégis indulhat Vas Kata Blanka egyik nagy ellenfele (Magyar Hírlap)
A magyar versenyző komoly riválisa hétfőn kapott zöld utat hazája szövetségétől.
júl. 15
20:00
Kiszivárgott, óriási bejelentésre készül Donald Trump a merénylet után: mit tervez a volt amerikai elnök? (Pénzcentrum)
Donald Trump hétfőn tervezi bejelenteni, hogy kit választ alelnökjelöltjének a közelgő elnökválasztásra. Állítólag "további meglepetések is várhatók".
júl. 15
20:00
Kínában már meg is jelent az Európába is érkező, hajlítható Honor Magic V3 (Digital Hungary)
A Honor egy pénteki nagyszabású rendezvényen jelentette be Sencsenben következő generációs hajlítható csúcskészülékeit, a Honor Magic V3-at és a Honor Magic Vs3-at. A Honor Magic V3 alig egy hónappal a Honor 200 Pro európai bevezetése után jelenik meg Kínában, és zökkenőmentesen ötvözi a csúcstechnológiát és az ultravékony kialakítást. A Honor Magi
júl. 15
20:03
Zelenszkij riogatni kezdte Ukrajna szomszédait – nem is akármilyen ügyben (Magyar Hírlap)
Vészjósló kijelentés érkezett az ukrán elnöktől.
júl. 15
20:05
Hungarikum gálakoncert lesz a debreceni Nagyerdőben (Magyar Hírlap)
A legnagyobb magyar zeneszerzők műveiből hallhat majd részleteket a közönség.
júl. 15
20:06
Csökkenhetnek az üzemanyagárak a benzinkutakon (Adózóna)
Holnaptól a benzin nagykereskedelmi ára 2 forinttal, a gázolaj nagykereskedelmi ára 3 forinttal csökken. Az elmúlt időszakban komoly eltéréseket tapasztaltunk az üzemanyagok árazását tekintve, ami azt jelenti, hogy a kutakon megjelenő árváltozások eltérnek a nagykereskedelmi árváltozásoktól, ezért előrejelzésünk az átlagárakat tekintve eltérhet a v
júl. 15
20:09
Nagy ország nagy csapattal az olimpiára (Magyar Hírlap)
Több mint négyszáz kínai sportoló indul Párizsban.
júl. 15
20:15
Az EU izraeli telepeseket sújtott szankciókkal (Magyar Hírlap)
Az érintettek erőszakot követtek el, fizikailag és verbálisan zaklattak palesztinokat.
júl. 15
20:17
Prága támogatja Szerbia európai integrációját (Magyar Hírlap)
A csatlakozási folyamatnak Belgrád és Pristina konstruktív párbeszédének a folytatása is részét képezi.
júl. 15
20:18
Most érkezett! Komoly baleset történt az új balatoni szuperkompon: óriási a kár, valaki nagyot hibázott (Pénzcentrum)
Baleset történt a szántódi kikötőben, miután kikötött a komp. A hajó minden előjel nélkül elkezdett távolodni a parttól, miközben autók hajtottak le róla, egy kisbusz már nem tudta elkerülni a bajt. A komp valószínűleg nem volt megfelelően kikötve.
júl. 15
20:18
Ezeket a vitaminokat idővel minden nőnek szednie kellene a szakértő szerint (Glamour)
Egészségünk megőrzése minden életszakaszban nagyon fontos, ugyanakkor másfajta ásványi anyagokra és vitaminokra van szüksége egy fiatalabb és egy idősebb szervezetnek. Míg a 20-as, 30-as éveinkben fontos szempont az energiaszint növelése, hiszen viszonylag mozgalmas életet élünk, addig 50 év felett már inkább arra kell odafigyelnünk, hogy erősítsük
júl. 15
20:18
Sínen vannak, de terepre is jók (Autószektor)
Próbálta egyesíteni a közúti és a vasúti közlekedés előnyeit, amivel az is együtt járt, hogy az eltérő pályákon hátrányokkal is rendelkezett. Volt, amikor a gumihiány miatt alakították sínen járóvá a budapesti buszokat, a háborús időszakban a német és szovjet hadsereg is bevetett vaspapucsosokat, amik sokáig jelen voltak a polgári közlekedésben. A
júl. 15
20:19
Miért viselt Katalin hercegné lila ruhát? (Magyar Hírlap)
Ez volt a hercegné második nyilvános megjelenése az évben.
júl. 15
20:21
Több ezer amerikait tett ki fertőzésveszélynek egy orvos (Magyar Hírlap)
A problémát az okozta, hogy az egyik aneszteziológus nem tartotta be az előírásokat.
júl. 15
20:24
Érdekel, miért születtél le a Földre? A maják ősi horoszkópjában rejlik az igazság, ami fénybe borítja az utadat (Blikk)
Biztosan te is elgondolkodtál már azon, hogy miért vagy itt a Földön, és mi az életed célja. Vajon szenvedésre vagy boldogságra születtél? Másokat kell szolgálnod, vagy neked kell szolgáltatniuk? Számos megválaszolatlan kérdés létezik, amelyekre most választ kaphatsz a majáktól, az egyik legbölcsebb ősi civilizációtól!
júl. 15
20:24
Kőkemény razzia indul Budapesten és vonzáskörzetében: rengeteg rendőr lendül akcióba, erre vadásznak (Pénzcentrum)
2024 első felében 49 bűncselekményt jelentettek a gödöllői HÉV vonalán, ami nem indokolja a vonal rossz megítélését a rendőrség szerint. A rendőrség és a MÁV fokozott ellenőrzéseket és intézkedéseket vezettek be, többek között civil ruhás ellenőrökkel és testkamerákkal. Bár az atrocitások száma nőtt, az utasforgalom folyamatosan emelkedik.

Keresés