2024. július 15. hétfő

júl. 15
17:42
Hány almát ér egy focilabda? (Növekedés)
A Pénzmúzeum a nyári szünetben is várja látogatóit.
júl. 15
17:45
Szabanin Natália is búcsúzott (Magyar Hírlap)
Magyar részről Bondár Anna, Babos Tímea és Stollár Fanny szerepel még.
júl. 15
17:48
Mága Zoltán várja az utasok jelentkezését, akik felesége rosszulléte miatt indultak késve Törökországba (Blikk)
Mága Zoltán felhívást tett közzé! Várja azon utasok jelentkezését, akik felesége rosszulléte miatt indultak késve Törökországba.
júl. 15
17:48
OTP MFB Pont Plusz – a sikertörténet folytatódik (Növekedés)
Wolf László vezérigazgató-helyettest, az OTP Bank Nyrt. Kereskedelmi Banki Divíziójának vezetőjét kérdeztük a bank MFB Pontos hálózatáról az Otthonfelújítási Program indulása kapcsán.
júl. 15
17:50
Kevesebb üzemanyag fogy az idén (Növekedés)
Az első fél évben 0,3 százalékkal kevesebb motorbenzin és 1,2 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott a kiskereskedelmi forgalomban Magyarországon, mint tavaly ugyanebben az időszakban; az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 0,9 százalékkal csökkent - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ).
júl. 15
17:51
Évekkel a fertőzés után is kimutatható a testben a koronavírus nyoma (Magyar Hírlap)
Hiába teltek el évek a Covid–19-pandémia óta, a szakértők mind a mai napig fedeznek fel újdonságokat a betegséggel kapcsolatban.
júl. 15
17:54
Miért jó neked, ha kúszónövényt telepítesz? (Agroinform)
Nem is gondolnád, mennyi haszna van.
júl. 15
17:54
A hála gyógyít – 4 tipp, hogyan építsd be a mindennapokba (Bien)
Sokan nem veszik észre, hogy mennyi mindenért lehetnek hálásak az életben és mindenféle feltételhez kötik ezt az érzést. "Majd hálás leszek, ha megkapom, amit akarok." – ismerősen cseng? Azt viszont az emberek többsége elfelejti, hogy ameddig nem értékeli azt, amit a jelen nyújt számára, addig nem fog megérkezni a várva várt áttörés. Légy hálás min
júl. 15
17:57
Megalázó és méltatlan fotók kerültek elő Diana hercegnéről: Kamillával szerepel egy képen, húsbamaró a fájdalom ami süt a tekintetéből (Promotions)
Hiába volt Károly szeretője, Dianának barátkoznia kellett Kamillával, hogyan hagyhatta ezt a palota?
júl. 15
17:57
Rejtélyes maja föld alatti struktúrát tártak fel Mexikóban (Magyar Hírlap)
A csapat a labdapálya ásatása során fedezte fel az épületet.
júl. 15
17:57
Optimisták a magyarok, megugrott a befektetések száma (MMonline)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb negyedéves lakossági felmérése szerint a háztartások egyre optimistábban várják a következő évet, ami kedvezőbb anyagi helyzetet és új megtakarítási lehetőségeket sejtet. A money.hu szakértői ennek fényében áttekintették a legjobb jelenlegi befektetési alternatívákat, különösen az elmúlt időszak slágerterméké
júl. 15
18:00
Jégeső miatt adtak ki riasztást! Mindenki készüljön, mutatjuk, hol csap le a vihar (Blikk)
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt a HungaroMet. Az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként megerősödhet a szél, sőt akár jégeső is előfordulhat.
júl. 15
18:00
Merénylet Trump ellen: hibát hibára halmoztak a titkosügynökök (Blikk)
Miképpen fordulhatott elő, hogy a legmagasabb védelmi szinten biztosított Donald Trumpra rálőhettek egy kampányrendezvényen? Egy centiméteren múlt, hogy az Egyesült Államok korábbi (és leendő?) elnöke túlélte a támadást, a feje helyett a fülét találta el a merénylő. Az FBI (Szövetségi Nyomozóiroda) átfogó nyomozásba kezdett és nagyon valószínű, hog
júl. 15
18:00
15 lakásban tartható kutyafajta (Háziállat)
Megoszlik a vélemény a kutyások között, hogy lakásban vagy kertben tartható-e "jól" egy kutya. Vannak olyan kutyák, amik inkább lakásba valóak. Melyek ezek?
júl. 15
18:00
Hajdú Péterék csak egy nappal később tudtak hazarepülni Nizzából: "Egész egyszerűen a pofám leszakad" (SzMo)
Vasárnap délután kellett volna felszállnia a Wizz Air-járatnak, de a gép meghibásodott. A műsorvezető és párja végül egy másik társasággal repültek haza.
júl. 15
18:00
Újabb fontos részlet derült ki a Trump elleni merényletről (Nyugati Fény)
Ezen múlhatott Trump élete.
júl. 15
18:00
Miért nem találtak soha holtesteket az elsüllyedt Titanicon? (BitcoinBázis)
Több mint egy évszázad telt el azóta, hogy a Titanic eltűnt az Atlanti-óceán vizében, de az embereknek még mindig sok kérdésük van a híres hajóval kapcsolatban. A Titanic olyannyira érdekesnek bizonyult egyesek számára, hogy még veszélyes küldetésekre is vállalkoztak, hogy testközelből láthassák, mint például a hírhedt Titan tengeralattjáró tragédi
júl. 15
18:00
Testkamerás rendészek jönnek a gödöllői HÉV-vonalon (Telex)
A rendészeknek idén háromszor annyi esetben kellett intézkedniük a gödöllői HÉV-en, mint az összes többi vonalon összesen.
júl. 15
18:00
A spanyol harmadosztályban megbukott, a válogatottal Európa csúcsára ért az edzőprofesszor (Telex)
Első nemzetközi meccsét játékosként annak idején a Fradi ellen játszotta Luis de la Fuente, akinek a húzásai most a válogatott élén mind egy szálig bejöttek, és Spanyolország 12 év után újra Eb-győzelmet ünnepelhetett. A világbajnokságra is ő készíti fel a válogatottat, és ott még jobbak lehetnek.
júl. 15
18:02
Milyen legyen a terráriumi világítás? (Háziállat)
Ahhoz, hogy megértsük miért fontos számukra a napot utánzó lámpa, elsőként magunkra kell gondolnunk. Arra, hogy miért jó biológiai szempontból napos időben a szabadban tartózkodni...
júl. 15
18:03
Shaqiri visszavonult a svájci válogatottól (Magyar Hírlap)
Hét torna, rengeteg gól, 14 év a nemzeti együttesben, és felejthetetlen emlékek.
júl. 15
18:05
Váratlan fordulat a Trump-ügyben (Magyar Hírlap)
Ejtette a bíróság a volt amerikai elnök ellen indított eljárást.
júl. 15
18:06
EUB-ítélet: a jelzáloghiteleknél alkalmazott "küszöbkikötések" átláthatósága vizsgálható az ország teljes bankrendszerét érintő közérdekű kereset keretében (Adózóna)
Az Európai Unió Bírósága honlapján ismertette a C-450/22. számú ügyben hozott ítéletét.
júl. 15
18:06
Koronavírus: meglepő új tünetekre lettek figyelmesek (Portfolio)
A megszokott tünetek mellett a koronavírus újabb tüneteit azonosították a tengerentúlon - számolt be az IFL Science.
júl. 15
18:06
Így tehetjük biztonságossá a gyerek számára az online tartalomfogyasztást (Glamour)
Ugyan a gyerek számára szórakoztató lehet mesét vagy filmet nézni a Netflixen vagy a Youtube-on, a szülőknek érdemes óvatosnak lenniük, hiszen könnyen sötét területekre tévedhet a csemetéjük, aminek komoly következményei lehetnek. Imre-Tóth Katalin gyermekpszichológussal vizsgáltuk meg azt a kérdést, hogyan tehetjük biztonságosabbá a tartalomfogyas
júl. 15
18:09
Nem kímélte az időjárás Aszódot, majd egyhavi csapadék zúdult a városra egy nap alatt (SzMo)
Többször is leszakadt az ég a város felett. Az Időkép automatája összesen 59 milliméternyi esőt mért 24 óra alatt.
júl. 15
18:09
Orosz–kínai flottagyakorlat kezdődött (Magyar Hírlap)
A hajók tengeri mentésben is részt vesznek.
júl. 15
18:12
Ennyire vadak a budapesti partik? Megerősítik a rendőrség jelenlétét a bulinegyedben (Blikk)
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Oláh Lajos DK-s országgyűlési képviselő kérdésére elmondta, hogy a budapesti bulinegyedben megerősített éjszakai és hétvégi járőrözéssel védi a jövőben a rendőrség az ott lakók és szórakozók biztonságát.
júl. 15
18:12
Már zajlik a készülődés a Magyar Nagydíjra (Racing)
A héten jön a 39. Magyar Nagydíj, a Hungaroring pedig felpezsdült, javában zajlanak az előkészületek a hétvégi versenyre.
júl. 15
18:12
Ötéves mélypontra esett júniusban a társas vállalkozások száma (Üzletem)
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az új cégbírósági eljárások száma az év első hat hónapjában ismét meghaladta a 20 ezret. Úgy tűnik, hogy az idei évben nem várható jelentős változás a cégtrendekben.
júl. 15
18:12
Kamuvideót terjesztett a közmédia és a kormánysajtó Donald Trump állítólagos merénylőjéről (Telex)
Az X-en trollkodó férfi már vasárnap délután közölte, hogy csak viccelt, de ez nem zavarta a Híradót abban, hogy valódiként tálalják az esti adásban.
júl. 15
18:12
Újabb ellenzéki politikust vettek őrizetbe Lengyelországban korrupció gyanújával (Telex)
Szervezett bűnözéssel vádolják a volt igazságügyi miniszterhelyettest.
júl. 15
18:15
Mintegy hatmilliárd forinttal támogatják a harminc éven felüli álláskeresőket (Magyar Hírlap)
Egyéni és csoportos információnyújtás, tanácsadás is rendelkezésre áll.
júl. 15
18:18
Nem várható jövő héten kamatvágás az EKB-tól (ProfitLine)
A Bloomberg friss elemzői felmérése szerint kizárható a jövő heti kamatcsökkentés az EKB-tól.
júl. 15
18:18
Trombocita (THR) - Mit érdemes tudni a laborértékéről? (WebBeteg)
A vérlemezkék (trombocita) a véralvadásban játszanak szerepet. A csontvelőben képződnek, a vérben keringenek, és az érfal sérülése esetén összecsapzódva eltömítik az érsérülés helyét, ezzel elősegítik a vérzés megállítását.
júl. 15
18:18
Itt a friss határozat a magyar üzemanyagárakról: készülhetnek az autósok, valami elindul a kutakon (Pénzcentrum)
Keddtől a benzin nagykereskedelmi ára 2 forinttal, a gázolaj nagykerára 3 forinttal csökken.
júl. 15
18:18
Ön tart attól, hogy újabb erőszakos cselekmények követhetik a Trump elleni merényletet? Szavazzon! (ATV)
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, szombat este negyed hétkor rálőttek Donald Trumpra Pennsylvaniában - a  volt amerikai elnök a fülén sérült meg, szóvivője szerint jól van. "Elképesztő, hogy ilyen az országunkban megtörténhet" - írta Trump a közösségi oldalán. A választási gyűlésen készült videó szerint Trump beszédet tartott a választók gyűrű
júl. 15
18:18
"A szülésre és a gyermeknevelésre született" - és még 6 mondat, amivel az exeim kiverték nálam a biztosítékot (Glamour)
Az ex nem véletlenül ex. Valószínűleg tett vagy mondott valami olyat - vagy inkább több olyat -, amely teljesen kiverte az ember lányánál a biztosítékot. Ismerős? Akkor jó helyen jársz, gyere, boruljunk ki együtt!
júl. 15
18:18
A Renault-Geely koprodukcióban életre kelt a Koleos, de Európa nem szagol belőle (Autószektor)
Az új Grand Koleos a dél-koreai Pusani Autószalonon debütált. Az autót elsősorban ázsiai piacokra szánták, Európában tavaly ugyanist a Renault Koleost felváltotta az új Renault Espace. Az új Renault Grand Koleos 2024 végén kerül forgalomba Dél-Koreában, majd Kínában, később pedig megjelenhet a közel-keleti és dél-amerikai piacokon is. A Volvóval k
júl. 15
18:18
Valami nem stimmel: Nagyon gyanús üzenetet küldött Putyin Orbán EU-s magyarázkodása után (Nyugati Fény)
Orbán moszkvai látogatása óta magyarázkodnak
júl. 15
18:18
A kriptomilliomosok most ezeket az altcoinokat választják – de vajon miért? (BitcoinBázis)
A kriptopiac jelenleg egy nyugalmi időszakban van, ami jelentheti a vihar előtti csendet. Az altcoinok továbbra is viszonylag alacsony árfolyamokon állnak, de bármelyik pillanatban az egekbe szökhetnek. E nyugalom közepette a hozzáértő kriptomilliomosok stratégiai lépéseket tesznek, és olyan konkrét altcoinokra tesznek fogadásokat, amelyek jelentős
júl. 15
18:21
Wossala Rozina: "Costa Ricában lenni olyan, mintha egy természetfilmet néznél" (Hamu és Gyémánt)
Milyen programokat rejtenek a közép-amerikai ország régiói? Mit együnk és igyunk, ha erre járunk? Mikor és milyen céllal érdemes ide utazni? A Hamu és Gyémánt magazin nyári lapszámának utazás rovatában Costa Ricában kalauzoljuk az olvasókat, melyet ezúttal Wossala Rozina személyes tippjeivel egészítünk ki. Fotó: Unsplash / Christian Holzin
júl. 15
18:21
0,9 százalékkal csökkent a magyarországi üzemanyag-fogyasztás (Magyar Hírlap)
A 95-ös motorbenzinből 613,6 millió litert tankoltak az autósok.
júl. 15
18:24
A NAV vizsgálódik a nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében (Menedzsment Fórum)
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az úgynevezett "nyírmártonfalvai lombkoronasétány" ügyében nem az Európai Ügyészség, hanem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal illetékes szerve nyomoz különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség hétfőn.
júl. 15
18:24
Kreml: Moszkva nem ismeri a magyar kormányfő uniós vezetőkhöz intézett levelét (Blikk)
A Kreml tisztában van Orbán Viktor miniszterelnök általános megközelítéseivel az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban, de nem ismeri az uniós vezetőkhöz intézett levelének konkrét tartalmát – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn Moszkvában.
júl. 15
18:24
Újabb népszerű termék megy össze napokon belül a magyar boltokban (Portfolio)
Július 15-én, hétfőn a Nébih honlapján megjelent a 7Days mini croissant és a 7Days Doub!e Max mini croissant kiszereléscsökkentéséről szóló információ - számolt be a Telex.
júl. 15
18:24
Új invazív kártevő támadja a fenyőket! (Agroinform)
Már díszkertekben is megjelent a sárga szövődarázs.
júl. 15
18:24
MG gyár épülhet Magyarországon? (Autónavigátor)
Több kínai portál is úgy értesült, hogy a SAIC, vagyis az MG márka jelenlegi tulajdonosa tárgyalásokat folytat a spanyol ipari
júl. 15
18:24
Komolyan gondolja a szilárdtest-akkumulátorokat a VW (autopro)
Szilárdtest-akkumulátorok ipari volumenű gyártásába kezdene a Volkswagen akkus leányvállalata. A technológia komoly áttörést hozhat az elektromos autók hatótávolságának növelésében.
júl. 15
18:24
A szomszéd hagymája – zuhanó ár, növekvő csalódottság (Magyar Mezőgazdaság)
Ausztria elismert hagymaexportőr: termése 40-50%-át rendszerint külföldön, elsősorban Kelet- és Délkelet-Európában adja el, mi is gyakran találkozhatunk osztrák hagymával a boltokban. A tavalyi rekordok után viszont most nem örülnek az áraknak.

Keresés