Csaknem 12,5 százalékkal bővült 2023-ban az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2023 végén 2507-et tartott nyilván - tájékoztatta a MEKH.
Lovasi pár soros bejegyzéssel tudatta a nyilvánossággal a Facebook-oldalán a hírt, és megkérte a média munkatársait, hogy ne keressék a válással kapcsolatban. A Bors viszont a színésznő egyik kolléganőjét szólaltatta meg.
Közlekedésbiztonsági szaktábort szervezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A hétfői napon a rendészet volt a főszerepben, de a hét során lesz kerékpáros közlekedési verseny, kirándulás és számos vetélkedő is. A cél pedig, hogy a fiatal korosztály már időben elsajátíthasson mindent, ami a biztonságos közlekedéshez elengedhet
Brandon Biggs, egy keresztény próféta, aki pontosan megjósolta Donald Trump merényletét, azt mondta, hogy “Isten” megmutatta neki, hogy az XRP egy nap 10 000 dollárra fog emelkedni. Nemrég az XRP közösség tagjai feltárták Biggs jósló videóját, amelyben azt állította, hogy Isten szolgál neki az XRP jövőbeli kilátásairól. A videó azután került újra e
Ilyen nagy melegben sokszor nem kívánjuk a nehéz húsos ételeket... Annál inkább egy hideg levest, és egy kis padlizsánt, amit a biztonság kedvéért rántva készítettünk el. :D (Mivel rántva minden jobb! Vagy nem?!)
NAPI Kommentár. Egyujjnyi. Mindössze néhány milliméter távolságnyi célt tévesztett az a lövedék, amelyet egy gépkarabélyból adott le a Trump elleni merénylet végrehajtója, a húszéves Thomas Matthew Crooks.
A cseh kormány még a nyár folyamán dönt a Dukovany-i atomerőmű bővítéséről. Egyelőre nem világos, hogy a kormány csak ezt az egy atomerőművet akarja-e két blokkal bővíteni, vagy a temelíni atomerőmű további két blokkjának építését is tervezi. Mindkét esetben ez lenne a Cseh Köztársaság eddigi legnagyobb beruházása.
A Media1 interjújában Bleyer-Simon Konrád, a firenzei European University Institute Médiapluralizmus és Médiaszabadság Központjának kutatója részletesen bemutatja a kutatóközpont legújabb országjelentését, amely a magyar média jelenlegi helyzetét is vizsgálja.
2023 végén országosan 2 507 darab engedélyköteles tevékenység keretében üzemeltetett töltőberendezést tartott nyilván a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh).
Christian Lindner német pénzügyminiszter hétfőn Brüsszelben egyértelművé tette, hogy az Európai Unió valamennyi tagállamának kötelessége betartani a közös költségvetési szabályokat.
Az indulás óta napi csaknem ötszáz időpontot foglaltak a betegek az Egészségablak mobilalkalmazással a járóbeteg-szakrendelőkben; a július elején elindult és fokozatosan bővülő lehetőséggel országosan egyre több szakrendelésre tudnak a betegek digitálisan időpontot foglalni - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A német kabinet szerdán tervezi elfogadni a 2025-ös költségvetés tervezetét, amely rekordszintű, 78 milliárd eurós beruházásokat tartalmaz - közölték pénzügyminisztériumi források hétfőn a Reuters hírügynökséggel.
Hétvégén 35 fok körül alakulnak a maximumok, vasárnapra viszont a hajnali hőmérséklet néhol 15 fok közelébe szorul vissza. Ezzel együtt komoly zivatarok is érkeznek.
A vállalatoknak már most célszerű részletesen felmérniük, melyik munkavállalójuk hol tart az idei szabadságkeretének felhasználásában, és nyári időszakban célszerű legalább az időarányos szabadságot kiadniuk. Különösen azokban a szektorokban érdemes erre nagy figyelmet fordítani, ahol a munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeretek mellett kel
A spanyol válogatott lett az első, amely négy labdarúgó Európa-bajnokságot nyert. E tényt az IFFHS emelte ki hétfői összegzésében, amelyet a vasárnap esti, berlini spanyol-angol (2-1) mérkőzést követően tett közzé a kontinensviadal fináléja kapcsán.
Horváth Lóczi Judit személyesen vezetett körbe minket műtermében, miközben arról mesélt, hogyan képes ilyen mesterien összeegyeztetni az anyaságot és a művészeti munkáját.
Van egy vagány autómárka, nélküle sokkal szegényesebb lenne a technika története. A Citroën idén ünnepli az 1934. április 18-án Párizsban bemutatott Traction Avant 90. születésnapját. Nem ez volt az első nagy dobása, hiszen 1919-ben elsőként készített tömeggyártású autókat Európában, 1921-ben feltalálta a lánctalpas autót, 1924-ben a teljes egészéb
Világszerte több, mint 100.000 domaint, de Magyarországon is több száz új .hu-s domaint regisztrálnak naponta. Ebből a számadatból is jól látszik, hogy egyre több vállalkozás versenyez az online térben. A keresőoptimalizálás (SEO) jelentősége továbbra sem csökken, így, ha a weboldaladdal láthatóbbá szeretnél válni a keresők találati listáján, érdem
Ha a kevésbé hatékonyan működő épületek tulajdonosai nem akarnak lemaradni az egyre élesebb versenyben, belátható időn belül meg kell kezdeniük az átfogó átalakításokat, felújításokat vagy érdemes elgondolkodniuk az esetleges funkcióváltáson. A bérlői igények átalakulása, valamint a fenntarthatósági szempontok előtérbe kerülése a hazai irodapiacot
A gyerekek hajlamosabbak emberinek és megbízhatónak tekinteni az MI-chatbotokat, utóbbiak viszont hajlamosabbak félreérteni a fiatalabb felhasználókat, akiknek a szükségletei iránt amúgy is teljesen közömbösek.
Izgalmas, érdekes plenáris programra készülhetnek a 62. Közgazdász-vándorgyűlés résztvevői. A nyitó plenáris ülésen - szeptember 5-én, csütörtökön 10 órától - ugyanis egy pódiumon lesz jelen a hazai gazdaság- és monetáris politika három legfontosabb szereplője: Matolcsy György jegybankelnök, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Varga Mihály pén
A kriptovaluta fan tokenek olyan digitális eszközök, amiket általában sportcsapatok vagy más szervezetek bocsátanak ki azért, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsenek a rajongóikkal. Ezek a tokenek különböző előnyöket kínálnak birtokosaik számára, mint például az exkluzív jutalmak, szavazati jog, vagy különleges eseményeken való részvétel. A fan toke
Ideális esetben minden reggel úgy ébrednénk fel, hogy kipihentek, frissek vagyunk, és teljes mértékig jól érezzük magunkat a bőrünkben. Azonban a legtöbbünk számára nem így indulnak a reggelek, gyakran azért, mert száraz, ragacsos érzéssel a szánkban ébredünk, amihez olykor repedezett ajkak és torokfájás is társul. De mégis mi az oka ezeknek a kell
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a borfogyasztási trendeket, valamint az Y és Z generáció ízlését és igényeit figyelembe véve indította el tavaly a „Keverd és kóstold!” kampányát a borkoktél kategória népszerűsítésére.