Schadl György, aki az igazságügyi minisztérium körül kirobbant korrupciós botrány főszereplőjeként vált ismertté akkor is százmilliókat keresett, amikor az ügy miatt éppen börtönben volt.
Az amerikai republikánus jelöltállító konvenció helyszínére indult el Donald Trump, aki ellen sikertelen merényletet kísérelt meg egy fiatal fegyveres szombaton. Az FBI szerint magányos támadó volt. Közben komoly bírálatok érték az elnöki testőrséget.
A készülő Bridget Jones-film, a Bridget Jones: Mad About the Boy című film forgatása egy előkelő észak-londoni kerületben kellemetlenségeket okoz a helyi lakosoknak.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint, a BUX 191,4 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel 72 133,07 ponton zárt pénteken.
Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, hogy életben maradt az ellene megkísérelt merénylet után.
Katalin walesi hercegné több perces vastapsot kapott a Center Court közönségétől, amikor lányával, Sarolta hercegnővel együtt részt vett a wimbledoni férfi egyes döntőjén.
Hajós István biztonsági szakértő szerint a külső biztosítók hibázhattak a Trump elleni merényletkésírletnél, mivel nem észlelték időben a fenyegetést. A testőrök gyors és szakszerű reakciója viszont megakadályozta a további sérüléseket. Hajós kiemelte, hogy a jövőben a drónok és a mesterséges intelligencia alkalmazása segíthet az ilyen fenyegetések
Kass János mindig érzékenyen figyelt az egyéni és közösségi létviszonylatokra, a kulturális hagyományokra, a világ összetett jellegére. Sorozatai sűrítményeii egy-egy alkotói periódusának és stílusának, és komplex gondolkodását is láttatják.
“Hiszem, hogy ha szenvedéllyel és elkötelezettséggel végezzük a munkánkat, az előbb vagy utóbb átragad másokra is” - mondja Dr. Varga Zoltán a Magyar Suzuki Zrt. regionális HR és jogi igazgatója, aki szerint a vezetői attitűd rányomja a bélyegét a kollégák munkakedvére, teljesítményére is. A cégnek saját egészségügyi és oktatási centruma is van, am
A németországi labdarúgó Európa-bajnokság legjobb játékosának a Manchester City középpályását, Rodrit választották. A 28 éves játékos számára ez egy kiemelkedő szezon volt, hiszen nemcsak Spanyolország negyedik Európa-bajnoki címéhez járult hozzá, hanem klubcsapatával is nagyszerűen teljesített.
Teljesen megújult, digitálisan továbbfejlesztett tantermekkel, prezentációs terekkel kezdi következő tanévét az Állatorvostudományi Egyetem - mondta az intézmény oktatási rektorhelyettese az okostantermek sajtóbemutatóján.
Az Európai Unió hivatalnokai előzetes megállapításokat tettek közzé az Elon Musk vezette X Corp. vállalat vizsgálatával kapcsolatban. A vádak szerint a közösségi médiaóriás korlátozza a kutatók adathozzáférését, nem biztosít megfelelő hirdetési átláthatóságot, és a “kék pipás” ellenőrzött fiókrendszere megtévesztésre ad lehetőséget. Az X megsérti a
A karikás, puffadt szemek akár az egész napunkat képesek megkeseríteni, és van, hogy már a smink sem segít… Ilyenkor jönnek jól az alábbi praktikák, melyekkel hatékonyan veheted fel a harcot a fránya táskák ellen!
A napraforgó a szántóföldi kultúrák közül a burgonyával egyetemben a „legbetegesebb” növénynek számít a hazai növénytermesztési gyakorlatban. Számos betegsége közül elég sok jelenik meg a nyár folyamán, így nem véletlen, hogy virágzás előtt gyakran látni hidas traktorokkal végrehajtott fungicides állományvédelmet szerte az országban.
Tavaly 14 ezer illegális bevándorlót vettek őrizetbe Csehországban, több mint 52 százalékkal kevesebbet, mint 2022-ben - derült ki a cseh belügyminisztérium által a hétvégén ismertetett adatokból. 2023 végén 4,5 százalékkal kevesebb külföldi élt az országban, mint egy évvel korábban.
Az afrikai sertéspestis újabb hulláma sújtja Vietnámot, ami komoly aggodalmakat kelt az élelmiszerellátás és az infláció tekintetében. A vietnámi kormány legfrissebb dokumentumai szerint a betegség terjedése egyre intenzívebb, és ez jelentős hatással lehet a gazdaságra.
Donald Trump nem tudja elfelejteni a pillanatot, ahogyan éppen elfordította a fejét, hogy egy tőle jobbra lévő nagy képernyőn megjelenő adatokról beszéljen, a merénylő pedig akkor húzta meg a ravaszt, és a golyó így pont elkerülte a koponyáját.
A Magyar Közlöny 2024. évi 74. számában megjelent a 1211/2024. (VII. 8.) kormányhatározatban Magyarország Kormánya egyetértését fejezte ki a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről Szóló Egyezmény elektronikus fuvarlevélről szóló kiegészítő Jegyzőkönyvének bemutatott szövegével, és felhatalmazta az építési és közlekedési minisztert a Jegyzőkön