Vártnál kevésbé esett vissza a Tesla autókiszállítása az idei második negyedévben éves összevetésben, miután az idei első negyedévben 8,5 százalékos csökkenést regisztráltak.
Bár egy időben kísérleteztek a szagos filmmel, a mozi ma illat- és ízmentes szórakozás – mégis vannak olyan filmek, amelyek láttán szinte érezzük a szánkban a fogásokat. Legyen szó amerikai büfékocsiról, magyar falusi lakomáról vagy párizsi étteremről, ezekben a gasztrofilmekben csupa tehetséges szakács és ínycsiklandó ételköltemény vonul fel – vig
Az eróziós nyelőcsőgyulladás a nyelőcső hámrétegének tartós irritáció következtében történő eróziója, károsodása. Számos tényező okozhatja, de leggyakrabban a gastrooesophagealis refluxbetegség (GERD) következménye. Ha nem kezelik, a betegség fokozódhat, ami súlyosabb állapotokhoz vezethet.
Két és fél évvel később kapta meg a járvány alatt beígért táppénz-kiegészítést a Híradónknak nyilatkozó pedagógus. A nő azóta már a tanéri pályát is elhagyta. Több százan járnak hasonló cipőben, akiknek éveket kellett várni arra, amit a kormány már 2020-ban megígért. A szakszervezet szerint a kabinet így akart spórolni a kiadásaival.
A NATO ellenséges politikát folytat Oroszországgal szemben, és teljes mértékben részese az ukrajnai konfliktusnak - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak Moszkvában, az észak-atlanti szövetség washingtoni jubileumi csúcstalálkozóját kommentálva.
Már a Kádár-kockák esetében is öt éven belül megtérülhet a hőszivattyús rendszer kiépítése, ha a beruházáshoz támogatást veszünk igénybe az új Otthonfelújítási Program keretében. Házi Péter, a Wagner Solar Hungária Kft. gépészeti üzletágvezetője elmondta, a megtérülési idő annál gyorsabb, minél nagyobb energia-felhasználású az érintett ingatlan. A
A Kopint-Tárki legfrissebb elemzése szerint a magyar gazdaság teljesítménye gyenge-közepes lesz 2024-ben. A fő kockázati forrás a költségvetés, amelynek óriási hiánya egyre nyomasztóbban telepedik rá a gazdaságra. Az infláció az év végére emelkedni fog, az euró árfolyama pedig átlépi a 400 forintos szintet.
Iván Sára a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 29 éves karmestere ha zenét hall, nem is tud másra figyelni: volt, hogy egy vonaton zörgő sörösdoboztól került teljes flow-ba.
Július 10–17. között Budapesten rendezik meg a középiskolások legrangosabb nemzetközi kutatói fizika csapatversenyét, az International Young Physicists’ Tournament-et (IYPT). Az idei, eddigi legnagyobb megmérettetésre 39 ország több mint 350 résztvevője
Két új modellel ünnepli a Frederique Constant a Highlife kollekció 25. évfordulóját, amiből szerencsére csak az egyik limitált. Ilyen a magasélet 25 felett. A Frederique Constant jóval az újjászületett trend…
A mintegy 190 méter hosszú és 15 méter széles lelet a becslések szerint a Kr. e. 4. évezredből származik, így ez lehet Európa legrégebbi temetkezési emlékműve, és egyben az egyik leghosszabb ilyen.
A mém érmék sikere még a szélesebb körű piaci hanyatlás közben is töretlen. Vannak persze itt is olyan szereplők, akik nagyobbat buktak, de a többség szépen tartja magát. Sőt, egyesek még növekedésre is képesek voltak. Nem volt ilyen szerencsés a Bonk és a Floki sem, akik a legnagyobb jóindulattal is csak oldalazni tudtak. Ebből nem […]
Az érzelmi stabilitás önbizalmat ad, hitelességet és egyfajta erőt sugároz mások felé. Dr. Cortney Warren harvardi pszichológus azt magyarázza el, hogyan ismerhetjük fel magunkban ezt a kedvező tulajdonságot.
A Nyobolt, egy cambridge-i székhelyű vállalat olyan kompakt akkumulátort fejlesztett ki, amely rendkívüli feltöltési képességekkel ruházhatja fel az elektromos járműveket.
A vevő oldali tranzakciós tanácsadás mellett a reptér értékelésében, üzleti terv készítésében, pénzügyi modellezésben, valamint kapcsolósó tanácsadásban is az Ey segítette a magyar állam többségi tulajdonszerzését a magyar reptérben. 2024. júniusában zárult le az a több mint egy éven át tartó tárgyalás-sorozat, aminek köszönhetően a magyar állam
Te mikor mosol fogat? Kávé előtt, vagy után? Szoktál rágózni, esetleg szénsavas üdítőitalokat fogyasztani? Ha igen, tudod, hogy milyen hatással vannak ezek a dolgok a fogaidra? Korábbi interjúnkban körüljártuk az általános szájápolás kapcsán azt, hogy milyen eszközökre lehet szükségünk a mindennapokra, milyen fogkefét érdemes választanunk, hasznos-
Heteken belül kísérleti fázisba lép a HUN-REN FI és a HUN-REN Wigner FK közös projektjében kialakított Mágneses Nulltér Laboratórium. A mágneses tér hatásait a világon ebben a formában egyedülálló módszerrel kizáró labor űrben használható műszerek fejlesztésében, orvosdiagnosztikai innovációkban, de akár az asztronauták felkészítésében is segíthet.
A megfelelő olajok és azok helyes használata rengeteget számít, különösen a hajápolásban. Az olajok képesek kisimítani (sőt, akár megelőzni) a töredezett hajvégeket, megszelídíteni a szálló hajszálakat. Íme 7 hajolaj, amely azonnali eredményeket hoz!
Házikert-tulajdonosként is sokat tehetünk kertünk talajának védelmében, sőt ha ismerjük a fizikai tulajdonságait és a benne zajló jellemző folyamatokat, akkor nagyobb eséllyel telepítjük be a kertünket sikeresen a megfelelő növényfajokkal, és helyes gyakorlatokkal fogunk termeszteni is benne.
A magyar vállalatoknak alapvető problémát okoznak a megszabott fizetési határidők és azok betartása – derült ki az Intrum idei Európai Fizetési jelentéséből. Európa-szerte likviditási problémákról beszélhetünk, de a cégek egyelőre nem tartanak attól, hogy a behajthatatlan követeléseik száma növekszik majd. Mégis, a magyar vállalatok még mindig kile
Tíz nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma. A tervek szerint jövő szombaton, július 20-án lesz az esemény, ám az utolsó szót - mint minden alkalommal - ezúttal is az időjárás mondja majd ki.
Lisa Kudrow a Hollywood Reporternek mesélt nemrég a sorozat egyik legemlékezetesebb epizódjának a forgatását, melyben az egyik vicces jelenetet Matt LeBlanc végig improvizálta.A máig népszerű Jóbarátok Mindenki rájön című 5. évadbeli epizódjában, melyet 1999-ben sugároztak eredetileg, Phoebe (Kudrow), Rachel (Jennifer Aniston), Joey (LeBlanc) majd
Az EP-választásoknak van egy kevésbé kibeszélt tanulsága: mindenféle identitáskérdésben ütöttük egymást Európa-szerte, miközben az iszlám terjeszkedik. Nagy Ervin írása.
Az elektromos áram piaci árának erős ingadozása nem csitul, sőt a jövőben bőven jöhetnek rendkívüli események akár az időjárásban is, amelyek nagy ugrásokat okoznak. A döntéshozók ezek csillapításán dolgoznak, eközben a fedezeti alapok és a befektetési bankházak azzal próbálkoznak, hogy minél nagyobb hasznot húzzanak a kereskedésből. Egy jó árambró
A Demokrata Párt a tervek szerint augusztus közepén Chicagóban tartandó országos kongresszuson választja ki hivatalosan jelöltjét a novemberi voksolásra.
Olykor heteket kell várni arra, hogy ha valaki most rendeli meg az otthonának klimatizálását, hogy azt a szakemberek meg tudják oldani. Eszközök vannak, de a kivitelezésre szánt idő miatt sorban állásra kell számítani. Van olyan szerviz, ahol már most azt mondják, ha így marad, akkor akár egy hónap is lehet a várakozás. Nincsenek jobb helyzetben az
A nyári hónapokban a hőmérséklet gyakran eléri a 30-35 Celsius-fokot, ami az autók belső terében akár 60-70 Celsius-fokra is felmelegedhet. Az ilyen magas hőmérséklet számos veszélyt rejthet magában, különösen ha figyelmen kívül hagyjuk a tűzoltók figyelmeztetéseit. Az egyik legfontosabb tanácsuk, hogy soha ne hagyjunk műanyag palackokat az autóban