A Tesla (TSLA.O) új fejezetet nyit, bemutatta Model 3 nagy hatótávolságú járművének új hátsókerék-meghajtású változatát, aminek 5000 dollárral alacsonyabb az ára, mint az összkerékhajtású alapváltozatnak – olvasható az elektromos járműgyártó honlapján.
A családok érdekében a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat, amely eredményeképpen ma a lakosság a benzin esetében 34 forinttal, a gázolaj esetében 38 forinttal tankolhat olcsóbban az áprilisi, illetve februári csúcsértékekhez képest - jelentette be pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az utóbbi hetekben a Boeing több ügyfelét figyelmeztette arról, hogy a 737 Max repülőgépek szállításánál további késéssel kell számolni. Most nagyon úgy tűnik, a 2025-ben és 2026-ban esedékes gépek leszállítása akár három-hat hónappal is csúszhat. Korábban egyébként már sejthető volt, hogy problémák vannak a gyártási folyamatban.
Az angol királyi család tagjait - köztük Katalin hercegnét és Vilmos herceget - állandó, éjjel-nappali biztonsági szolgálat védi. Mivel a világon szinte mindenki ismeri őket, természetesen az őrök nem használhatják a sajtóban ismert, hivatalos neveiket, így titkos álneveket találtak ki rájuk, hogy még véletlenül se keltsenek feltűnést.
A női sportolók diadalmaskodtak a Szentkirályi Tehetségprogramban 2024-ben. A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával létrejött kezdeményezés a program nagykövetével, Berki Krisztián tornász olimpiai bajnokkal kereste a nyári olimpiai sportágakban kiemelkedő, 14-18 éves fiatal sportolók közül azt a hármat, akik sportfejlődését 3,5 millió fo
Fontos tudni, hogy a túlsúly és akár a sikertelen fogyókúra hátterében endokrin betegség és hormonzavar is állhat, amit szakorvosi vizsgálattal lehet felderíteni.
A Tanács elnökeként a magyar kormány viselkedése károkat okoz, ezért "politikai szinten" nem vesznek részt az informális üléseken júliusban, jelentette be a svéd EU-ügyi tárca vezetője.
A 2024-es párizsi olimpia látványos eseménynek ígérkezik, ahol a sportolók és a résztvevők nemcsak a verseny izgalmát, hanem Párizs ikonikus nevezetességeit is élvezhetik. A helyszínek között szerepel a lenyűgöző Versailles-i kastély kertje és az Eiffel-torony lábánál elterülő terület is, így az atléták különleges környezetben mérhetik össze tudásu
Kevesebbet kockáztat az, aki a pénzét olyan trendekbe fekteti, amelyek alapvetően fogják meghatározni világunkat a következő években. Vannak befektetési alapok, amelyek pontosan ezt teszik lehetővé. A Klasszis Podcast adásában Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő részvényportfólió-menedzserével Litván Dániel beszélgetett.
Zágráb újabb látványossággal gazdagodott, június 26-án megnyitotta kapuit a világ első Nyakkendő Múzeuma. A múzeum mögött meghúzódó koncepció az, hogy kiemelje a nyakkendők történelmi jelentőségét és kulturális örökségét, melynek gyökerei Horvátországig…
"Az új hibrid motor kiemelkedő teljesítményt és hatékonyságot biztosít. Az innovatív hajtáslánc zökkenőmentes vezetési élményt kínál, amely ideális választássá teszi a STARIA-t mind a városi, mind a hosszú távú utazásokhoz." – írta a gyártó. A STARIA hibrid változata modern dizájnnal, tágas és kényelmes utastérrel rendelkezik, amely képes akár 9 ut
Felkészültetek a legszaftosabb hétvégi ebédekre, amelyeknek a tészta adja az alapját? Hoztunk egy húsos, egy szezonális zöldséges, na meg egy édes változatot is.
Gyakran hangsúlyozzák, hogy a gyermekvállalás a legszemélyesebb közügy. Az előbbi miatt a gyerekvállalással kapcsolatos döntést csak a szülők hozhatják meg.
Ha mindenáron le akarunk nyomni valamit a nézők torkán, akkor azt nem fogják befogadni és elkapcsolnak – állítja Juhász Péter. A 235 egyik tulajdonosa, a Tippmix reklámfilmek rendezője az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról is, hogyan hat a szakmára a mesterséges intelligencia, mi a helyzet az utánpótlással és milyen volt együtt dolgozni
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői a helyzetüket pozitívnak érzékelték - közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felmérése alapján az MTI-vel csütörtökön.
Komoly gondot okozhatnak az év végéhez közeledve a ki nem adott szabadnapok - hívja fel a figyelmet a Trenkwalder munkaerő-kölcsönző. Éppen ezért azt javasolja, hogy a vállalatok már most mérjék fel, melyik munkavállalójuk hol tart az idei szabadságkeretének felhasználásában, és a nyári időszakban legalább az időarányos szabadságot adják ki nekik.
A világ egyik legokosabb embere, a felcsúti milliárdoshoz köthető egyik magántőkealap bevásárolta magát a KÜRT Zrt.-be — írja az mfor.hu. A magyar informatikai ipar egykori büszkesége, az adatmentéssel foglalkozó KÜRT Zrt.-t is bekebelezik a NER titkos magántőkealapjai. A tranzakció eredményeképpen a Prime Peak Magántőkealap és Kmetty József Béla k
Fontos feladat a gazdaság dimenzióváltásának előmozdítása, a hozzáadott érték növelése, de ehhez a kutatás-fejlesztési kapacitások bővítésére van szükség, márpedig a kormány célja, hogy hazánk ezen a téren is Európa vezető országai közé kerüljön - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Nyolc magyar egyetem is jelentőset lépett előre a Quacquarelli Symonds (QS) héten nyilvánosságra hozott 2025. évi európai egyetemi rangsorában, amelyben 15 magyar egyetem is szerepel.
Júniusban a DataHouse adatai szerint 8492 importált használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami a leggyengébb havi forgalmat jelenti az idén. Miközben a belföldi autók adásvétele az elmúlt hónapokban csúcsokat döntött, a használtautó-import területén továbbra is várat magára a fordulat: az első félévi 9 ezres havi átlag szinte pontosan megeg