A Nutellát gyártó Ferrero vállalat azon dolgozik, hogy elkészítse a mogyorós finomság állati eredetű összetevőktől mentes verzióját. Ezt – kezdetben – az olasz boltok polcaira szánják.
Egyedi színfolt a Balaton déli partján! 2024. július 10-13. között huszonnegyedik alkalommal rendezik meg Balatonbogláron a város kiemelt rendezvényét, a Jazz és a Bor fesztiválját.
Magyarország első gyerekegyeteme, a BME Gyerekegyetem, immár kilencedik alkalommal nyitotta meg kapuit, és továbbra is az ország legnagyobb nyári tudományos tábora maradt. Aki részt szeretne venni ezen a különleges eseményen, akár évekig is várhat. A BME 2015 óta szervezi ezt a népszerű felsőoktatási szimulációs tábort, amelyben 8-14 éves diákok ve
A beszakadt dobhártya, más néven dobhártya-perforáció, gyakori fülprobléma, amely különböző okokból következhet be, és komoly kellemetlenségeket okozhat. Dr. Bereczki Szilárd, a téma egyik elismert fül-orr-gégész szakértője által nyújtott információkkal körüljárjuk az alapoktól kezdve a kezelésig minden fontos aspektust.
„Hogy őszinte legyek, én nem jönnék ide.” Furcsa felütése ez egy imázsfilmnek, Oslo hivatalos marketingügynöksége, a VisitOslo azonban ezt a szokatlan utat választott a város népszerűsítésére.
Ha belegondolsz, a munkatársaiddal napi szinten több időt töltesz, mint a közvetlen barátaiddal, családtagjaiddal. Ezért elkerülhetetlen, hogy ne alakuljon ki köztetek szorosabb viszony, ami sok esetben akár barátsággá alakul át – érthető, hogy néha pletykáltok, és a privát életetekről is beszéltek; de azért érdemes meghúzni a határt egy bizonyos s
A mozgásszervi, ízületi panaszok akár komolyabb mozgáskorlátozottsághoz is vezethetnek, az állandó fájdalom pedig jelentősen rontja az életminőséget. Önnek is ilyen panaszai vannak? Cikkünkből megtudhatja, hogyan csökkenthető a gyulladás, a fájdalom szteroidok nélkül.
Mindannyian beleestünk már abba a kísértésbe, hogy dobozból igyunk tejet, legyen szó akár azért, mert nagy volt a reggeli rohanás, vagy mert éjfékor egy kis nassolnivalóra vágytunk. Végül is, ha egyedül vagyunk, senki sem látja, nem igaz? Nos, mint kiderült, a dolognak jóval több hátránya van, mint gondolnánk.
A múltban sok olyan foglalkozás létezett, amely akkoriban mindennaposnak, sőt népszerűnek számított, mára viszont nemes egyszerűséggel kihalt. A munkakörök jelentős része a technológia fejlődésével veszett a feledés homályába, ezeket szedtük most össze. Távíró A távíró vagy távíró-kezelők a Morse-kód küldéséért és fogadásáért felelős távíró beren
Üszkös romok, téglahalom, leszakadt cserepek – ennyi mutatja egy hónappal a robbanás után is, hogy itt egykor egy családi otthon állt. A famíliából azonban mára csak a gyerekek maradtak, az édesanyjuk és édesapjuk – sajnos – csupán odafentről vigyázza a sorsukat.
Bár az olaszok egyik legismertebb ragujának alapját a sofritto, vagyis a hagyma, a sárgarépa és a zellerszár adja, a bolognaiból a tej sem hiányozhat. Miért kellene tej a bolognaiba?
A ToxFree Life for All az EU frissen indult tudatosságnövelő akciója. Célja, hogy a fogyasztók csökkentsék a vegyi anyagok egészségükre és a környezetre gyakorolt kockázatait. A figyelem középpontjában az egyik legnagyobb mennyiségben gyártott kemikália, a hormonrendszerünkre nagyon veszélyes biszfenolok állnak. A 2027-ig tartó EU-program magyarors
Több olyan titkos kórház is üzemel a Fülöp-szigeteken, amelyek szökött bűnözőknek kínálnak plasztikai beavatkozásokat, hogy így csusszanjanak ki a törvény kezéből.
Átadták az immunterápiás kúrában részesülő onkológiai betegek új kezelőhelyiségét a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinikáján pénteken
Ha megkérdezünk egy édesapát, hogy mit szeretne egy ünnep alkalmával ajándékba, akkor a válasz általában az, hogy neki bármi jó. Ezzel azonban cseppet sem könnyíti meg a helyzetünket. Ha ismerjük, tudjuk, hogy mi a hobbija, akkor egy fokkal egyszerűbb a döntés, de ha nem tudunk vagy akarunk sokat költeni, akkor már más a helyzet.
Hétszáz játékkonzolt és csaknem ezer fülhallgatót találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) derék pénzügyőrei rutinellenőrzésen egy Görögországból Franciaországba tartó kamionban Gyulánál. A NAV a közleményében azt írta, hogy a kamion gyűjtőáruval érkezett. Az árucikkek nagyon hasonlítottak két márka termékeire, ezért a márkák képviselői is megvi
A csomagolóiparban számos vállalat küzd olyan elavult megoldások terhével, amelyek nem tudnak lépést tartani az innovációval. A cégek számára a legacy rendszerek elhagyása komoly kihívást jelent. Hogyan képesek ezek a
Az élsport világa nem csupán elköteleződést és áldozatot, hanem az átlagostól teljesen eltérő életvitelt is követel. Pláne, ha a család minden tagja tehetséges és sikeres a maga területén! Imre Géza olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó idén már fiának szurkolhat az ötkarikás játékokon, ahol Bence a kézilabdacsapat tagjaként lesz jelen. Sokat kellett d
A Nébih szakembereinek tapasztalatai kedvezően alakultak: a higiénia és az élelmiszerek kezelése területén is javuló tendenciát észleltek a felügyelők. A vizsgálatok során mindössze 51 kg terméket vontak ki a forgalomból, és 2 esetben indítottak eljárást.
Ha gyorsan szebbé szeretnéd varázsolni a kertedet vagy az erkélyedet, akkor a hortenziára egész biztosan számíthatsz. A hazánkra jellemző éghajlati viszonyok közt ugyanis remekül érzi magát, és hatalmas virágaival egyetlen szempillantás alatt beragyoghatja az egész környezetét. Ha azonban más növényeket is ültetnél mellé, érdemes óvatosnak lenned,
2024. július elsejei hatállyal Oltvai Mártont nevezték ki a Schneider Electric Bécsben működő Schneider Electric Power Drives Vienna Manufacturing Plant igazgatójának. A magyar szakember 2010-ben csatlakozott a vállalathoz, jelenleg a
Vidéki jelenlétük különösen a legkisebb falvakban tudta megdobni az eredményüket, és ott okozta a legnagyobb károkat a Fidesznek. Az előrelépéshez most az országos szervezeti hálót kell felépíteniük, van is mire alapozniuk.
Ha még nem próbáltad meg ezt a mediterrán krémet otthon elkészíteni, akkor feltétlenül ki kell próbálnod ezt a receptet. Ez a verzió krémes, világos és tökéletes a szeletelt uborkák, paprikák, répa rudak és pitadarabok mártogatásához. Mindössze egy maréknyi összetevőre, egy konyhai robotgépre és egy kis időre van szükséged. Láss hozzá!Hozzávalók 3
Turbulens időszak vár Mexikóra, ahol az új, kétharmados kormány intézkedései és egy esetleges új Trump-elnökség is megkavarhatja a helyzetet. Lesz olyan pont, amikor befektetési szempontból vonzó lesz, de még nem mostanában.
A friss pénzügyi index megmutatja, mely országokban a legolcsóbb az élet a külföldiek véleménye szerint. Hazánk meglehetősen messze van az élmezőnytől.
A levéltetvek kifejezetten olyan rovarok, melyekkel egy kertkedvelő sem találkozik szívesen, márpedig nagyon nehéz kivédeni azt, hogy ezek az apróságok ne okozzanak kárt a növényekben és virágokban – szerencsére azonban létezik egy természetes megoldás ellenük.