2024. június 9. vasárnap

jún. 9
16:45
"Az orvosok azt mondták, hogy csak szorongok, de valójában agydaganattal küzdöttem" (Ripost)
Egy 6 órás műtétet végeztek el rajta.
jún. 9
16:45
Utcákat öntött el, udvarokba tört be a víz Vas vármegyében (Magyar Hírlap)
A hazai és külföldi vízgyűjtőkön lehullott, nagy mennyiségű csapadék hatására áradás kezdődött több folyón.
jún. 9
16:45
Az EP nyolc óra után 15 perccel publikálja becslését az új parlament összetételéről (Demokrata)
A 27 tagállam előzetes eredményeit 23 óra után közlik majd.
jún. 9
16:45
Paris Hilton nehezen szereti meg kislányát, őt is utoléri a béranyás babák átka? (Sassy)
Nem ritka ez sajnos azoknál a babáknál, akiket béranya szült.
jún. 9
16:47
Nem kell a traktor sem, a pályázatokra várnak a gazdák (vg.hu)
Kevesebb mint a felére szűkült a piac.
jún. 9
16:48
Gyászol Jamie Oliver (Mindmegette)
Szomorú hírt osztott meg közösségi oldalán Jamie Oliver. A nemrég születésnapját ünneplő sztárséf elveszítette egyik kollégáját, akinek eltűnése és halálhíre megrázta a szigetország lakóit.
jún. 9
16:51
Ölelgess tehenet, és mindketten boldogabbak lesztek +Videó (Agroinform)
A szarvasmarhák összetett kognitív képességekkel rendelkező, gazdag szociális életet élő haszonállatok.
jún. 9
16:51
Megvan az időpont: ekkor teszik közzé az első EP-becslést (ATV)
Az Európai Parlament vasárnap este, 20.15 után teszi közzé az első becslést az új EP összetételéről, a 27 tagállam előzetes eredményeit pedig 23 óra után közlik, miután az utolsó szavazókörök is bezártak.
jún. 9
16:51
"Levágom a fejed!" - A földön fojtogatta Márki-Zay képviselőjelöltjtét a fideszes jelölt, most bocsánatot kért (SzMo)
A fideszes jelölt sértegette és a nyaka elvágásával fenyegette ellenfelét Hódmezővásárhelyen. Ozgyin Balázs telefonon keresztül kért bocsánatot Túri Csabától, aki feljelentést tett.
jún. 9
16:51
A félvezetők globális eladása 15,8 százalékkal nőtt áprilisban (Mínuszos)
Áprilisban 46,4 milliárd dollár értékben értékesítettek chipeket a világon, ami 15,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál és 1,1 százalékkal múlta felül az idei márciusi szintet. John Newfer, a SIA elnök-vezérigazgatója derűlátóan nyilatkozott az ágazat kilátásairól, megjegyezve, hogy a globális félvezetőipar 2024 minden hónapjában két számjegy
jún. 9
16:51
Itt a nagy háborús beismerés: Finnország titokban szupermodern fegyverekkel támogatta Ukrajnát (Mandiner)
Finnország mindmáig titkolta az általa küldött katonai segélycsomagok részleteit, a vezérkari főnökhelyettes azonban elismerte: az ukrán harctereken tesztelték a legújabb fejlesztéseket.
jún. 9
16:51
Soltész Miklós: Ne hagyjuk pusztulni a teremtett világot – Megújult a badacsonytördemici Loyolai Szent Ignác-kápolna (vasárnap.hu)
A teremtett világ csodálatos, ne hagyjuk elpusztulni. Ha egy nagyhatalom más népek ellen fordul, annak háború és szenvedés a vége
jún. 9
16:51
Ezért nem jó rögtön ébredés után kávézni (Roadster)
Lehet persze kávézni, csak várjunk vele.
jún. 9
16:53
Ezért érdemes mindig használni a „ne zavarjanak” táblát a szállodában (Roadster)
Hallgassunk egy biztonsági szakértő exkluzív tanácsaira!
jún. 9
16:57
Az EP 20.15-kor közzéteszi az európai szintű becslését az új Európai Parlament összetételéről (hirado.hu)
Az új parlament összetételére vonatkozó első becslés 20.15 után jelenik meg, ezt a tagállami becslések, az exit-pollok és a választások előtti szavazási szándékok alapján állítják össze.
jún. 9
16:57
Heti Top: A királyi család titka, a Balkán Fanatik turné busza, ezeket olvasták a legtöbbet a héten (Ripost)
Ők voltak a legolvasottabb sztorik a héten.
jún. 9
16:57
Fontos fürdőszobai szokás, amely csökkentheti a szívroham és a stroke kockázatát (Magyar Hírlap)
A fogak és a szív közötti kapcsolat talán nem nyilvánvaló.
jún. 9
16:57
Bekövetkezett a legrosszabb? Feketébe borult Keresztes Ildikó oldala (naphire.hu)
Keresztes Ildikó a Facebook-oldalán számolt be arról a lesújtó hírről, miszerint 73 éves korában meghalt Felkai Miklós szólógitáros, zeneszerző, szövegíró.
jún. 9
17:03
Helyreigazításra kötelezte a Nyugat.hu-t a Győri Ítélőtábla (Media1)
A Győri Ítélőtábla megváltoztatta a Szombathelyi Törvényszék elsőfokú ítéletét, és a Haladás Sportkomplexum javára döntött a Nyugat szerkesztősége elleni sajtó-helyreigazítási perben.
jún. 9
17:09
Sorban megy a 800 venezuelai menekült szavazni a Fideszre, ez erősen felveti a választási csalás gyanúját az I. kerületi polgármester szerint (SzMo)
V. Naszályi Márta feljelentést tesz a választás befolyásolása miatt, valamint elmondta azt is, hogy abban a körzetben 2650 választásra jogosult lakik, és plusz 800 szavazónak a befolyásolása megmásíthatja az eredményt.
jún. 9
17:09
Itt a figyelmeztetés, 8 vármegyére narancssárga jelzés érkezett - időjárás-előrejelzés részletesen hétfőre (Promotions)
Nagyon sok figyelmeztető előrejelzésről jött hír, az egész országot érinti.
jún. 9
17:09
Imre Bence készül az országváltásra (Magyar Hírlap)
Nagyon fontos lesz az első meccs.
jún. 9
17:09
Megindult az elsöprő támadás, amire egy hétig készültek az oroszok (Mandiner)
Sajtóhírek szerint Csasziv Jar város külterületén az orosz "98. légideszantos dandár egységei áttörhették az ukrán védelmet, a negyed jelentős része most már orosz ellenőrzés alatt állhat".
jún. 9
17:09
Fontos programot jelentett be Müller Cecília (Magyar Nemzet)
A vastagbélrák a harmadik leggyakoribb daganatos megbetegedés mind Magyarországon, mind a világon.
jún. 9
17:09
A Velencei-tónál startol a Magyar Tavak Fesztiválja (kultura.hu)
Idén negyedik alkalommal, június 28-án és 29-én a Velencei-tónál indul a Magyar Tavak Fesztiválja, amely a kultúrát, a sportot és a természet szépségeit ötvözi.
jún. 9
17:12
Voks 2024 - Kiderült, hogy az EP mikor teszi közé az európai szintű becslését (HírTV)
A tagállamok választási szervei este 11 óra után hozhatják nyilvánosságra a hivatalos, előzetes eredményeket.
jún. 9
17:15
Együtt ünnepli születésnapját Ya Ou és kislánya (Metropol)
Feng Ya Ou arról mesélt, hogy milyen volt ez az egy év számára, és milyen élményekkel gazdagodott apaként.
jún. 9
17:15
Nagyot kaszáltak a magyar alapkezelők, itt a friss rangsor (Portfolio)
Kimagasló évet zártak a legnagyobb alapkezelők tavaly: a friss beszámolók szerint az OTP Alapkezelő maradt a legnyereségesebb szolgáltató, nem is akármilyen mértékben növelve profitját, mindeközben az MBH, a Hold és a Raiffeisen Alapkezelő profitja még nagyobb ütemben gyarapodott egy év alatt. A legnagyobb vagyont befektetési alapokban az OTP Alapk
jún. 9
17:15
Várhatóan ekkor kezdi közölni az eredményeket a választási iroda (ATV)
A szavazólapok feldolgozottságának függvényében, várhatóan vasárnap este 8 órától kezdi meg a Nemzeti Választási Iroda a helyi önkormányzati választás eredményeinek közlését; a szavazatszámláló bizottságok először a polgármester-választások szavazólapjait számolják össze.
jún. 9
17:15
Izrael 45 nappal meghosszabbította az al-Dzsazíra betiltását (hirado.hu)
Az izraeli kormány vasárnap egyetértett abban, hogy az adásai veszélyeztetik a biztonságot.
jún. 9
17:15
Bikinire vetkőzött Gáspár Evelin, bomba alakot villantott (Ripost)
A Gáspár család épp Cipruson nyaral.
jún. 9
17:15
A Nonplus magyar divatmárka a szerénységet és a szeretetteljes létezést is divatba hozza (Glamour)
Épp tizenöt évvel ezelőtt, 2009 tavaszán az akkor még grafikusként és dekoratőrként alkotó Kiss Sarolta nagyot álmodott és ebből az álomból megszületett a NONPLUS divatmárka.
jún. 9
17:15
Időszakos böjt: nem mindenkinek való az időablakos étkezés (Life)
Bár igencsak felkapottá vált, egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek az időszakos böjt a megfelelő étkezési rendszer.
jún. 9
17:15
Szintet lépett az ukrán fegyvergyártás (Magyar Hírlap)
Zelenszkij hatalmas előrelépésről tett bejelentést.
jún. 9
17:15
Beatrice-klippremier: Csak a rock and roll (Magyar Nemzet)
Tizenöt év után jelentkezik új albummal az együttes.
jún. 9
17:15
Teljesen összetört a szuprmodell, tragikus hirtelenséggel vesztette el a fiát (naphire.hu)
Teljesen összetört a 90-es évek szupermodellje, Trish Goff, miután tragikus hirtelenséggel elvesztette a 27 éves fiát.
jún. 9
17:15
Egy írónak össze kell szednie magát, ha olyan megrendítő történetet akar létrehozni, amilyeneket az élet produkál (kultura.hu)
A nemrég Artisjus Irodalmi Nagydíjjal kitüntetett költőt, írót játékra hívtuk: kíváncsiak voltunk képzeletbeli időutazásaira, gyerekkori meséire és hogy vajon milyen filmet forgatnának az életéről. Mi lenne, ha... Rakovszky Zsuzsával.
jún. 9
17:17
A német EP-választáson központi kérdés a migráció: Németország megtelt, a kancellár már a kitoloncolást is emlegette (hirado.hu)
Az M1 berlini tudósítója arról beszélt, hogy Németországban központi téma a migráció. A bevándorlók már pártot is alapítottak.
jún. 9
17:17
A magyar éttermek Top12-es listája a Dining Guide szerint (Magyar Nemzet)
A Dining Guide étteremkalauz remek iránytű a gasztronómiai kalandozások során.
jún. 9
17:18
Hogyan állnak a cégek a mesterséges intelligenciával? (Piac és Profit)
Mennyire „MI ready” egy-egy vállalkozás, vagyis az adott szervezet milyen mértékben áll készen a mesterséges intelligencia (MI) használatára – a System 32 IT Kft. legfrissebb piackutatása erre kereste a választ. Az online, hiánypótló, nem reprezentatív felmérést, 2024. áprilisában a BellResearch-csel karöltve készítette a cég.
jún. 9
17:19
Narendra Modi indiai miniszterelnököt beiktatták harmadik hivatali idejére (hirado.hu)
Az eskütételi ceremóniát Draupadi Murmu köztársasági elnök vezette az államfői palotában vendégek ezrei előtt.
jún. 9
17:21
Az NVI várhatóan este 8 órától közli az önkormányzati választás eredményeit (hirado.hu)
A szavazatszámláló bizottságok először a polgármester-választások szavazólapjait számolják össze.
jún. 9
17:21
Ennyit kaszált egyetlen hét alatt a ZORD üdítőitallal Balogh Levente és Pachert Balázs (Pénzcentrum)
Alig 2 hete dobta piacra közös üdítőitalmárkáját a Szentkirályi vezér Balogh Levente és a cipőboltos-influenszer Pachert Balázs, máris eladtak 10 ezer darabot a termékből. A Prime üdítők versenytársának szánt szomjoltó 990 forintba kerül.
jún. 9
17:21
Itt nézheti a választási műsort: videó (ATV)
Az ATV a hagyományaihoz híven nagyszabású műsorral készül június 9-ére. A választási műsor 16:55-kor indul, a központi stúdióból Sváby András kapcsolja majd a pártok választási központjait, Krug Emília és Bodacz Balázs közlik a legfrissebb hazai és európai eredményeket, Szöllősi Györgyi és Rónai Egon politológusokkal és újságírókkal elemzik az este
jún. 9
17:21
Az alkoholista Sherlock a Szezám utcában roppan össze – megnéztük az Eric című minisorozatot (WMN)
Apa-fia kapcsolatról, családi krízishelyzetekről, rasszizmusról, homofóbiáról és prostitúcióról is van szó a Netflix Eric című minisorozatában, aminek Benedict Cumberbatch alakítja a főszereplőjét.
jún. 9
17:21
Egymás után érkeznek a hírek a rendkívüli választási eseményekről (Magyar Hírlap)
Több helyen mentőt kellett hívni, valaki egy liftben ragad, és az is előfordult, hogy zseblámpával kellett szavazni.
jún. 9
17:21
Vitézy: Nagyon szoros eredmény lesz, akár egy szavazaton is múlhat! (Mandiner)
Minden változást akaró fővárosit szavazásra buzdít Karácsony Gergely kihívója.
jún. 9
17:21
Orbán Viktor a Belvárosban mozgósított (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök Szentgyörgyvölgyi Péterrel találkozott.
jún. 9
17:21
Sült csirkecomb nyári zöldségekkel (Street Kitchen)
Ezeket a „mindent csak bedobálok egy tepsibe és megsütöm” dolgokat nagyon csípem. Minimális ráfordítással szuper dolgok tudnak kisülni belőle. A rengeteg nyári zöldség pedig pont ideális ehhez a recepthez.
jún. 9
17:21
Ettől fog sokkal gyorsabban nőni a hajad: 5+1 bevált természetes trükk (Bien)
Egyre inkább divat a hosszú haj. Ám az nem megy egyik percről a másikra. Viszont apró trükkökkel lehet segíteni a hajnak.

Keresés