Kirúgtak egy tanárt a pusztaszabolcsi iskolából, ahol mellesleg a Fidesz mostani polgármesterjelöltje az igazgatóhelyettes. Néhány szülő most azon gondolkozik, hogy inkább az iskolából is elviszi a gyerekét.
Az Alzheimer-kór egy olyan visszafordíthatatlan agyi rendellenesség, melynek során szép lassan elveszítjük másikat, miközben fizikailag mégis velünk marad.
Elnöki rendeletben korlátozta Joe Biden az illegális határátlépést követő menedékkérelmek benyújtásának lehetőségét. Nagy kérdés lesz azonban, hogy be tudják-e tartani a szigorítást, amelyet lényegében azonnal alkalmazni lehetne.
"Mindig elmegyek a falig, nem hagyom, hogy sárba tiporjanak" – mondta Somogyi Mária, akit 2015-ben perelt be a tatai önkormányzat, mert megosztott egy Facebook-posztot az önkormányzat ingatlanügyeiről. Minden hazai bíróság elítélte, de ő Strasbourgig ment az igazáért, és nyert. A 70 éves Somogyi Mária azt mondta: többen látják, mennyi igazságtalans
Közel 300 fős tömeg gyűlt össze péntek este nyolc órakor a Várkert Bazár Neoreneszánsz kertjében, hogy együtt virrasszanak a május 31-én elhunyt Tompos Kátya emlékére.
A rekordgyőztes Pro Recco ellen korábban soha nem nyert meccset a Ferencváros, amely 10 magyar válogatott vízilabdázóval és néhány különleges légióssal mindent vitt idén: BL-, magyar bajnoki- és Magyar Kupa-aranyérem. Vogel, Mandics, Varga Dénes és a többiek – értékelések, nyilatkozatok, elemzés.
Az Emirates környezetvédelmi stratégiájával és innovatív hozzáállásával összhangban újrahasznosított repülőgépbelsőiből készít több ezer darab iskolatáskát. Az alapanyagul szolgáló több mint 5 tonna szövet 22 repülőgép fedélzetének felújítása során keletkezett. A…
A Bika merjen teret adni az ötleteinek, A Vízöntő ne féljen konfrontálódni, a Skorpió jó úton jár! Karrier horoszkóp: 2024.06.08. Kos Meglehetősen magabiztos vagy, és mentálisan is erős. Remek időszakon mész át a karrieredben, ezt élvezd ki! Az idősebb kollégák öltetei vagy tanácsai ma igazán értékesnek fognak bizonyulni, ezért hallgasd meg őket ké
Solana és Ethereum várhatóan a következő bika piacon a legnagyobb nyertesek között lesznek. Azonban mindkettő ellenállásba ütközött az elmúlt héten. Az Ethereum ETF-ek megjelenését követően az Ethereum ára megugrott, bár most 3800 dollárnál stagnál. Eközben a Solana 180 dollárnál folytatja a medvepiaci tendenciákat.
"Legyen ízletes a napod!" mottóval készíti termékeit a Vadon Szószműhely. A családi manufaktúra mindent megtesz annak érdekében, hogy a szlogenjük megállja a helyét.
Abban szerintem sokan egyetértünk, hogy a nagyik bizony nemcsak jól sütnek és főznek, nemcsak biztonságot és boldogságot képesek adni, hanem értékes életbölcsességeket is, amelyek a szomorú napokon felvidítanak vagy éppen erőt adhatnak.
"Gyerekként rettentően hisztis voltam, könnyen dühbe gurultam. A vívás segített rádöbbenni arra, hogy semmi értelme egy vereség után mérgelődni, mert az nem visz előre. Olyankor az ember nem a vívásra figyel, hanem arra, mi történt előtte, de azzal nem szabad sokáig foglalkozni. Az évek alatt sikerült elhagynom a hirtelen haragot, így én a vívásnak
A kriptopiac egy újabb emelkedő szakaszra készül, és az elemzők azonosították azokat a top kriptovalutákat, amelyek új történelmi csúcsokat (ATH-kat) érhetnek el. A Floki (Floki) és a Binance Coin (BNB) a következő hetekben új ATH-kat érhet el.
Egy új felfedezés szerint egy piros színű műanyagból készült tárgy jóval szennyezőbb, mint egy fehér, és ez kizárólag a színe és a napsugárzás miatt van így.
A tavalyi év sikerei után idén ismét lesz Telekomosok Fesztiválja. Az ingyenes élménysorozat célja, hogy sokrétű kulturális programokat és kikapcsolódási lehetőségeket biztosítson azok számára is, akik a világszerte tapasztalható megélhetési nehézségek miatt idén nem vagy csak kevesebbet tudnak költeni a nyári élményekre.
Otromba módon átverték a jóhiszemű győri orvost, aki azt hitte, Dézsi Csaba Andrásról készülő dokumentumfilmben szerepel. Aztán közzé tettek egy magánbeszélgetését is.
A közlekedésüzemvitel-ellátó technikus nélkülözhetetlen a vasúti, közúti, vízi és légi közlekedés zökkenőmentes működéséhez. Tanulj technikumban, válassz szakmairányt, és válj a közlekedési rendszerek kulcsszereplőjévé! A közlekedési rendszerek kulcsszereplője A közlekedésüzemvitel-ellátó technikus egy rendkívül sokoldalú szakember, aki a közlekedé
Fáziskéséssel követik a garázsárak az ingatlanpiaci trendeket: a gépkocsitárolók ára jelenleg csökkenő tendenciát mutat, noha az utóbbi fél évben igencsak élénkült a kereslet.
Idén is különleges programokkal várja a repülés szerelmeseit a hatodik Budaörsi Airshow június 22-én. Régi és új repülőgépek, légi- és földi bemutatók, kiállítások és gyerekprogramok várják az érdeklődőket a Budaörsi Repülőtéren. A belépés díjtalan.
Hét év börtönbüntetésre ítélt a Tatabányai Törvényszék gyermekpornográfia bűntette miatt egy férfit, aki több mint 11 ezer gyermekpornográf felvételt tartott mobiltelefonján, és több felvételt más személyekkel is megosztott. Ugyanakkor a bíróság azt is közölte, hogy a férfit végleges hatállyal eltiltotta minden 18. életévét be nem töltött személlye
Egyre nagyobb figyelem irányul a 3D nyomtatott házakra és épületekre. A világ különböző országaiban ezek jelenthetnek életképes alternatívát a lakhatási nehézségek orvoslására, azonban az ingatlanok előállításához szükséges technológia továbbra is
Az egyik legjobb érzés egy fárasztó, munkával teli nap után, amikor végre ledőlhetünk a tiszta, rendezett ágyunkba. Míg az előbbit főként az ágyruha rendszeres cseréjével és némi odafigyeléssel tudjuk biztosítani, addig utóbbihoz természetesen be kell vetnünk az ágyunkat, amihez sokunknak - főleg kora reggel - nincs sok kedve. Néhány egyszerű trükk
A fluorid potenciális egészségügyi kockázata miatt, egyre nő az érdeklődés a fluoridmentes fogkrémek iránt. Ugyan bizonyítottan hatékony a fluorid a fogszuvasodás megelőzésében, azonban nem kockázatmentes. Számos káros hatással van a szervezetünkre. A vásárlók igényei egyre inkább a biztonságos megoldást részesítették előnyben. A piac ehhez alkalma
Gondoltad volna, hogy a gyermekkori alvási időbeosztásunk időzített bomba a mentális egészségünkre nézve?Ha ugyanis gyermekkorban nem alszunk eleget, az növeli a későbbi érzelmi zavarok kialakulásának kockázatát − állítja egy kutatás. A nem megfelelő alvás több negatív érzelmet hoz létre, és megváltoztatja a pozitív érzelmi élményeket is.A kutatók