2024. június 8. szombat

jún. 8
19:00
Nincs megállás! Macron és Biden közösen tettek hitet a háború folytatása mellett (Mandiner)
A vezetők Párizsban találkoztak, a témák között pedig Ukrajna finanszírozásának jövője és a Gázai övezetre vonatkozó békejavaslat is előkerült.
jún. 8
19:06
Kiderült, mit gondol a német szövetségi kapitány Neuer nagy hibája után (Infostart)
Kiállt a kapus Manuel Neuer mellett Julian Nagelsmann, a magyarokkal egy Európa-bajnoki csoportban szereplő, házigazda német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
jún. 8
19:06
Soltész Miklós: ne hagyjuk pusztulni a teremtett világot (Demokrata)
Ha egy nagyhatalom más népek ellen fordul, annak háború és szenvedés a vége – fogalmazott.
jún. 8
19:06
75 éves a 101-es szoba titka és az 1984 – a Nagy Testvér még mindig mindent lát (Mandiner)
A háború: béke. A szabadság: szolgaság. A tudatlanság: erő. – Erővel és jelentéssel teli szavak, melyek 75 esztendő elteltével is ugyanúgy aktuálisak.
jún. 8
19:06
Az Európai Zöld Párt elhatárolódik az LMP-től és Karácsonyt szeretné Budapest főpolgármesterének (Telex)
Elővigyázatosságból felfüggesztették politikai együttműködésüket.
jún. 8
19:08
Lázár János: Brüsszel helyett Magyarország érdekeit képviseljük (Mandiner)
Az építési és közlekedési miniszter szerint mindig olyan embereket kell az ország élére választani, akiknek csak a magyar érdek számít.
jún. 8
19:12
Potápi Árpád János: csak az egységes nemzet tud erős maradni (Demokrata)
Ma pedig erős nemzetekre van szükség Európában – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
jún. 8
19:18
Bridgerton kvíz: Melyik családba kerülnél a személyiséged szerint? (Glamour)
Te is igazi Bridgerton-rajongó vagy? Már jó néhányszor ledaráltad az összes eddigi évadot? Akkor ez a tesztet se hagyd ki! Derítsd ki, hogy a személyiséged alapján melyik családba illenél bele a leginkább!
jún. 8
19:18
Erős szavakkal üzente meg Nagy Feró Varga Juditnak, hogy mennyire elkeseredett: reméli célba ér az a mondanivalója (Promotions)
Nagy Feró megtörten közölte, ezt gondolja a leköszönt igazságügyi miniszterről.
jún. 8
19:18
Menczer Tamás: Holnap mindenkinek ott kell lenni, aki békét akar! (Demokrata)
Finiséhez érkezett a választási kampány. A tét óriási: háború vagy béke.
jún. 8
19:24
Új terápiák a sclerosis multiplex kezelésében (WebBeteg)
Biológiai terápiák, őssejt-transzplantáció, speciális fájdalomcsillapítási lehetőségek, orvosi kannabisz... Hogyan működnek ezek? Milyen eredmény várható az alkalmazásuktól?
jún. 8
19:24
Egyhavi mélyponton várja a forint a választási eredményeket a dollárral szemben (Portfolio)
A vártnál jóval erősebb pénteki amerikai munkaerőpiaci adatra késő éjjelig erősödött a dollár az euróval szemben, és így végül egyhavi mélypontra esett a forint a zöldhasúval szemben a vasárnapi magyarországi önkormányzati- és EP-választások előtt. Júniusi előfizetői klubunkon részletesen szó lesz arról, mi várhat a forintra és a devizapiacokra!
jún. 8
19:24
Meggyilkolt felesége legjobb barátnőjét vette el a színész: botrányos életén mindenki felháborodott (Femcafe)
Mickey Rooney a filmipar történetének leghosszabb karrierjét mondhatta magáénak, az legelső gyermeksztárok egyikeként ugyanis még 90 éves korában is vállalt apróbb szerepeket. Fénykorában azonban inkább viharos magánéletével, mintsem kiemelkedő szerepeivel hívta fel magára a figyelmet.
jún. 8
19:24
A meztelenségről szóló álmok néha nyomasztóak, de ablakot nyitnak a tudattalanodra (WMN)
Sokat nyerhetünk abból, ha reflektálunk az álmainkra, és megfejtjük az üzenetüket. Nemhiába szól úgy Sigmund Freud gyakran idézett, híres mondása, hogy "az álom a tudattalanhoz vezető királyi út", hiszen ahogy a nyelvi tévesztéseink (a freudi elszólások) vagy a humorunk, úgy az álmaink is sokat elárulhatnak a vágyainkról.
jún. 8
19:24
Mesterséges intelligencia segíthet dekódolni a kutyák "nyelvét" (Magyar Mezőgazdaság)
Biztosan minden gazdi elgondolkodik néha, mit is akar jelezni a kutyája felé? A Michigani Egyetem kutatói MI segítségével olyan eszközt alkottak, mely segít dekódolni kedvenceink hangjainak jelentését.
jún. 8
19:30
"Árad a Tisza, változás van folyamatban" – Tüntetőket kérdeztünk a Hősök terén (Blikk)
Magyar Péter június nyolcadikára szervezett a kampányzáró tüntetést a Hősök terére. Óriási tömeg gyűlt össze, a Blikk stábja a tüntetőket kérdezte.
jún. 8
19:30
Állati jó találkozások – négylábúak is feltűntek a kampányhajrában (Mandiner)
Sokan a házi kedvenceikkel érkeztek a kampányzáró rendezvényekre.
jún. 8
19:30
Mégsem lesz idén futam Magyarországon (Autószektor)
Fotó: Balaton Park Circuit Facebook-oldala A sorozat honlapján a jogtulajdonos Dorna pénteken hozta nyilvánosságra a módosított versenynaptárt, amiben már nem szerepel a Balatonfőkajárra augusztus 23. és 25. közé tervezett verseny. Helyét - október 11. és 13. között - a portugáliai Estoril vette át. A közlemény indoklása szerint a magyar pályán zaj
jún. 8
19:36
Az Ötöslottó nyerőszámai a 23. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 2024/23. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így tovább hízik a jackpot összege, a 24. héten már 3030 millió forintért izgulhatnak az ötös lottó játékosai.
jún. 8
19:36
A választás napján rendkívüli nyitva tartás lesz több határátkelőhelyen (444.hu)
A román határszakaszon tíz ideiglenes átkelőhelyet is megnyitnak.
jún. 8
19:36
Dömötör Csaba üzent Magyar Péternek: Így is meg lehet tölteni a Hősök terét (Demokrata)
A baloldali messiás rendezvényén jóval kevesebben vettek részt, mint a legutóbbin, amikor a Kossuth téren tüntettek.
jún. 8
19:36
"Árad a Duna!" – Schiffer András is reagált a Tisza Párt kudarcos tüntetésére (Mandiner)
"Istennek hála, nem a Tisza..." – írja az egyik kommentelő.
jún. 8
19:42
Itt a sokkoló videó: Így zargatta a magyarokat szombaton Orbán (Nyugati Fény)
Orbán Viktor mindent bevet
jún. 8
19:42
36 órán át járta az országot Dobrev Klára (Telex)
Körbement az egész országban, hogy aztán Szigetszentmiklóson zárja a kampányt.
jún. 8
19:48
10 sztár, aki nagyon küzdött azért, hogy gyermeke születhessen (Joy)
Az alábbi hírességek nagyon sok nehézségen mentek keresztül, hogy gyermekük születhessen - és sajnos vannak, akiknek végül nem volt sikeres semmilyen kezelés.
jún. 8
19:48
Nagyon besült ez a tüntetés (Mandiner)
Hiába csalták el a Hősök tere felét.
jún. 8
19:48
3 kutyás kriptó, amely komoly megtérülést hozhat a következő bikafutamra (KriptoMagazin)
Sok különböző témájú mémérme, például macskák és fókák, kerül a piacra, de a kutya-témájú érmék dominálnak, és hatalmas nyereséget ígérnek. Néhány ilyen kutyás érme jelenleg előértékesítésben van, így a korai befektetők már megtapasztalhatják a kezdeti nyereséget. De vajon ezek a mémérmék jó választásnak bizonyulnak-e hosszú távú befektetésnek? Hog
jún. 8
19:54
Eljött a növénybetegségek ideje (Infostart)
A meleg tavasz után érkező aszály sok növénynél okozott károkat, és bár a csapadékosabbra fordult idő helyrehozhat ezt-azt, sajnos a betegségeknek is kedvez.
jún. 8
19:54
Ötöslottó sorsolás: Közel három milliárd forint találhatott ma gazdára, mutatjuk a bűvös ötöst (Promotions)
Volt aki milliókat vihetett haza, de vajon volt öt találatos szelvény?
jún. 8
19:54
Bevált a Mercedes új első szárnya? Hamilton nagy előnnyel az élen a száraz edzésen (Racing)
A Kanadai Nagydíj hétvégéjének első száraz szabadedzésén a Mercedes diktálta a tempót, Lewis Hamilton jelentősnek mondható előnnyel végzett az élen Max Verstappen előtt. A 60 perc során a Bajnokok Fala sem maradt érintetlen.
jún. 8
19:54
Budakalászi jegyző: Azt a kis jogellenességet mi bevállaljuk, ha már a református lelkész közbenjár érte (Telex)
Újabb feljelentés született egy hangfelvétel nyomán, amelyen a budakalászi jegyző a helyi református lelkész kérésére javasol kedvezményes területhasználati díjat egy kisvállalkozónak.
jún. 8
19:54
Hátradönthetjük az üléseket a repülőgépen? (in.hu)
A repülések során felmerülő legmegosztóbb téma egyértelműen az ülések hátradöntése. Az utasok a legtöbb alkalommal ezen veszekednek egy-egy út során. De vajon szabad-e hátradönteni az üléseket a repülőgépen?Az utóbbi időben több olyan videó is keringett az interneten, melyben utasok az ülés hátradöntésén veszekednek. De kinek van igaza? Annak az ut
jún. 8
19:54
Emléktáblát avattak a gyulai németek (Gyulatelevízió)
Emléktáblát avattak a gyulai németek letelepedésének 300. évfordulója alkalmából. Az eseményen elhangzott, soha nem tagadhatjuk meg a múltunkat, mert azzal elveszítjük a jövőnket is.
jún. 8
20:00
DK: baloldalról fogjuk leváltani a Fideszt (Infostart)
Mi, baloldaliak és szociáldemokraták büszkén mondjuk, hogy baloldalról fogjuk leváltani a Fideszt - jelentette ki szombati, szigetszentmiklósi kampányzáró rendezvényén a DK-MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) listavezetője.
jún. 8
20:00
Új szárnnyal szárnyalt száraz pályán Hamilton az időmérő előtt Kanadában (Racing)
A Kanadai Nagydíj hétvégéjének első száraz szabadedzésén a Mercedes diktálta a tempót, Lewis Hamilton jelentősnek mondható előnnyel végzett az élen Max Verstappen előtt. A 60 perc során a Bajnokok Fala sem maradt érintetlen. A hétvégén eddig szokatlan körülményekkel szembesült a mezőny a Kanadai Nagydíj harmadik edzésén: a gyakorlás egésze száraz p
jún. 8
20:06
Megjöttek az ötös lottó nyerőszámai: valaki kaszált a Jokerrel (Blikk)
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
jún. 8
20:06
Ez nagyon nem hiányzott: Szoboszlai megsérült az Izrael elleni felkészülési mérkőzésen (Mandiner)
Egyelőre nem tudni, mennyire nagy a baj.
jún. 8
20:06
Boldog István: Apad a Tisza (Telex)
A Magyar Péter tüntetésén résztvevők számát fitymálta le a fideszes politikus.
jún. 8
20:12
Rendőrségi felhívás a választások miatt (Blikk)
A választások napján, vasárnap több határátkelő hosszabb ideig tart nyitva, továbbá a román határszakaszon tíz ideiglenes átkelőhely is megnyílik – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
jún. 8
20:12
Növelni kell a hazai űripar versenyképességét (ProfitLine)
Balatonfüreden rendezték meg pénteken az I. Hazai Űrkongresszust, melyen részt vett Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára - tájékoztatta a tárca az MTI-t pénteken.
jún. 8
20:12
Magyar-izraeli - Háromgólos győzelem, Szoboszlai sérülten cserét kért (HírTV)
A jövő pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra legyőzte szombaton az izraeli csapatot a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen.
jún. 8
20:12
Magyar Péter az utolsó pillanatban szintet lépett: beleszállt egy halálos betegbe, amiért az merészelte nem bekövetni (Mandiner)
Pedig mennyi lájkot és szívecskés emodzsit hozott volna neki, ahogy ott fekszik! Francesca Rivafinoli írása.
jún. 8
20:12
Azonnal jöttek a hibák vásárlás után (Autószektor)
Nagyon kedves hölgy jelentkezett be telefonon, hogy szeretne egy vásárlás előtti használtautó-átvizsgálást rendelni egy 2011-es Fiat Grande Punto 1.2 8V Actual típusú járgányra. Semmi akadálya, már intéztük is a szemlét egy dél-budai autókereskedésbe. Csodát itt sem vártunk egy 13 éves és 1,3 millióért kínált autótól. Meg is találtuk a hibákat, de
jún. 8
20:18
Padlógázzal mozgósítja az egész országot a Fidesz: ide kopogtatott be Szentkirályi a visszalépése után (Blikk)
A Fidesz valóban megnyomja a kampány utolsó napját. A kormányfő Szolnokon indította a napját, de elvárta, hogy mindenki ott legyen a fedélzeten: "Padlógáz, mert a tét hatalmas és minden szavazat számít" – fogalmazott.
jún. 8
20:18
Tragédia: egészben lenyelt egy nőt egy gigantikus kígyó (Infostart)
Ötméteres piton lenyelt egy 45 éves nőt Indonézia Dél-Celebesz tartományában - jelentették a helyi médiában szombaton.
jún. 8
20:18
Orbán Viktor utolsó interjúja a kampányban: Alexandra egy bátor nő (Blikk)
Orbán Viktor és a Fidesz erősen megnyomta a kampány utolsó napját. Estére egy utolsó interjúval zárja a szavazásra buzdítást a HírTv-n a miniszterelnök.
jún. 8
20:18
Figyelem! Fontos változás élesedik órákon belül a magyar határátkelőkön (Pénzcentrum)
A választások napján, vasárnap több határátkelő hosszabb ideig tart nyitva, továbbá a román határszakaszon tíz ideiglenes átkelőhely is megnyílik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
jún. 8
20:18
Ide menekülne Károly király egy katasztrófa idején, de Magyarországhoz közel is van búvóhelye (Glamour)
Károly király betegsége kapcsán újra és újra előkerült a "Sandringham" szó az elmúlt hónapokban. Az uralkodó rendszeresen ezen a természetközeli helyen pihente ki ugyanis a gyógykezelését és a hivatalos londoni teendőit. Ez a birtok azonban csak egy azon búvóhelyek közül, amelyeket a brit királyi család relaxáció vagy krízis esetén igénybe tud venn
jún. 8
20:18
DK: baloldalról fogjuk leváltani a Fideszt (Demokrata)
Mi, baloldaliak és szociáldemokraták büszkén mondjuk, hogy baloldalról fogjuk leváltani a Fideszt – jelentette ki Dobrev Klára.
jún. 8
20:24
Vészhelyzet a napelempiacon, családok tömegei kényszerülhetnek súlyos kifizetésekre az állam helyett (Portfolio)
Vészhelyzet alakult ki a magyarországi lakossági napelemtelepítési piacon előző napelemes pályázat rendkívül elhúzódó lebonyolítása miatt, és azonnali kormányzati beavatkozás nélkül családok tömegeinek kellene az állam helyett anyagilag helyt állni a beruházásokért – hívta fel nyilvános levelében a figyelmet a minap a legnagyobb magyarországi napel

Keresés