2024. június 6. csütörtök

jún. 6
18:06
Pénteken nagyon erős lesz az UV-sugárzás, érdemes árnyékban maradni (SzMo)
A HungaroMet figyelmeztetett péntek legnaposabb időszakára. Naptej nélkül akár negyedóra alatt is könnyen megéghetünk majd.
jún. 6
18:06
Kijátszanák a magyar elnökséget: Ukrajna és Moldova EU-tagságát erőltetné több uniós tagállam (Mandiner)
Felgyorsítanák a csatlakozási tárgyalásokat, hogy borsot törjenek Budapest orra alá.
jún. 6
18:06
Pixel húsgolyókat is árulhatnak a virtuális IKEA dolgozói (Telex)
Tíz embert vesz fel a brit és az ír IKEA a Roblox nevű videójáték felületén található üzletébe.
jún. 6
18:06
Feljutott a kiemelt csoportba a gyulai Grosics U16-os csapata (Gyulatelevízió)
A videóban megnézhető a második gól abból az ötből, amit a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U16-os csapata szerzett a Cigánd elleni osztályozó visszavágóján. Ezek a felvételek már a csütörtöki edzésen készültek, a csapat tagjai az év végi levezetés jegyében végzik a munkát, de a hangulatot alaposan feldobta a hétvégi siker, hiszen az első,
jún. 6
18:12
Metrós ígéretei megszegésére figyelmeztette Vitézy Dávid Karácsony Gergelyt (Infostart)
Sem a 3-as metró orosz vonatainak klimatizálására, sem az orosz felújítás teljes kivizsgálásával kapcsolatban tett ígéretét nem tartotta be Karácsony Gergely - hangsúlyozta az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület közös főpolgármester-jelöltje csütörtökön Budapesten.
jún. 6
18:12
A Penny Market veszélyezteti a hazai tojástermelőket (ProfitLine)
Olcsó külföldi étkezési tojások jelentek meg a Penny Market magyarországi bolthálózatában, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint az üzletlánc lépése alkalmas lehet arra, hogy kaotikus állapotokat teremtsen a hazai tojásárakban.
jún. 6
18:12
PCA3 teszt a prosztatarák kivizsgálásában (WebBeteg)
A PCA3 teszt egy vizeletmintán alapuló laboratóriumi vizsgálat a prosztatarák kockázatának meghatározására. Önmagában nem használható a prosztatarák diagnosztizálására, de más vizsgálatokkal együtt segít megállapítani a betegség rizikóját és azt, hogy szükség van-e prosztatabiopsziára.
jún. 6
18:12
Pesti panelár alatt vesznek Cipruson lakásokat a magyarok (vg.hu)
Évente 12-13 százalékos árnövekedés van.
jún. 6
18:12
Megbukott az emberiség Baracskán: felháborító, hányan léptek át a földön fekvő, nagy bajban lévő férfin (BorsOnline)
Döbbenetes, hányan léphettek át rajta vagy kerülhették ki.
jún. 6
18:12
Ezt az egy dolgot minden este csinálnod kellene a pároddal, és nem a szex az (Life)
A szexterapeuta elárulta, mi az az új szabály, amit ő bevezetett a házasságában. Ezt csinálják minden este a férjével az ágyban, és nem a szex az.
jún. 6
18:12
Soltész Miklós: A kormány támogatja a szerb nemzetiségi oktatási intézmények fejlesztését (Magyar Hírlap)
Arra biztatta a vajdasági magyarokat, hogy az európai parlamenti (EP) választásokon adják szavazatukat a Fidesz listájára.
jún. 6
18:12
Sosem talája ki, hova állhat újra légiósnak Dzsudzsák Balázs! (Mandiner)
Egyelőre annyi biztos: a magyar válogatottsági csúcstartónak lejár a szerződése Debrecenben.
jún. 6
18:12
Nemzetközi szinten erősít a GFE (Gyulatelevízió)
A napokban tért haza egy Floridában rendezett magyar csúcstalálkozóról a GFE gazdasági karának dékánja. A nemzetközi stratégia részeként, Árpási Zoltán a konferencián bemutatta a Gál Ferenc Egyetem működését. Külföldi partnerek keresése, kapcsolatépítés és tapasztalatszerzés volt a legfőbb célja a közelmúltban rendezett floridai magyar csúcstalál
jún. 6
18:14
Itt a bejelentés: Visszaszereztük, újra magyar kézben a reptér (Mandiner)
A Gyurcsány-kormány 2005-ben elkótyavetyélte ezt a nemzeti kincset, hiszen az állam számára rendkívül előnytelen vagyonkezelési szerződést kötött – emlékeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium.
jún. 6
18:18
Pikáns és fűszeres, így készül az indiai ihletésű sárgarépa-krémleves pirított tökmaggal (Mindmegette)
Nem csak ősszel lehet melengető, fűszeres krémleveseket enni! Ez az indiai ihletésű, pikáns ízvilágú sárgarépa-krémleves annyira tartalmas, hogy szinte laktató főételnek is tökéletes. Vacsorára viszont több, mint ideális, mondhatni egyenesen fantasztikus!
jún. 6
18:18
Jogvédők panaszt tettek a Meta mesterséges intelligenciájának adatkezelése miatt (Adózóna)
A NOYB osztrák jogvédő csoport csütörtökön felszólította a nemzetközi adatvédelmi szervezeteket, hogy azonnal lépjenek fel a Meta amerikai internetes óriásvállalat ellen, miután a cég az Európai Unióban fel akarja használni a felhasználók személyes adatait a mesterséges intelligencia (MI) technológiája számára – közölte az MTI.
jún. 6
18:18
Vizesblokkjainak felújításához kapott támogatást a ceglédi Toldy Ferenc kórház (hirado.hu)
A kormány 274,5 millió forint támogatást ad a ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet vizesblokkjainak felújításához.
jún. 6
18:18
Most érkezett! Újra állami kézbe került a ferihegyi repülőtér (Pénzcentrum)
Aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében.
jún. 6
18:18
A Fradi BL-döntője, Forma-1, atlétikai Eb és birkózás olimpiai rangsoroló pénteken élőben az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
.
jún. 6
18:18
A szakértők sem számítottak ekkora Azahriah sikerre, de a magyar előadó mindent túlszárnyalt (Femcafe)
Hatalmasat robbantott Azahriah, és már tényleg tömegek hallgatják a zenéjét. A tripla Puskás Arénás koncert is jót tett a hallgatottságnak.
jún. 6
18:18
Érthetetlen: a Penny importtojásokkal újított, veszélyeztetve ezzel a magyar termelőket (vg.hu)
Hazai étkezési tojásokból van elegendő és megfelelő árukínálat a magyar piacon.
jún. 6
18:18
Toronymagasan ezek a legmeghatóbb romantikus filmek, melyek valaha készültek (Glamour)
Időnként mindannyian vágyunk arra, hogy kieresszük a gőzt, méghozzá a könnyeinken keresztül. Nincs ebben semmi szégyellnivaló, sőt, köztudott, hogy a sírásnak stresszoldó hatása van, így sokkal jobban érezhetjük magunkat utána. Persze a legideálisabb az, ha nem valós szívfájdalom miatt hullajtunk könnyeket, hanem egy megindító sztori érinti meg a l
jún. 6
18:18
Űrhajós kiképzési programot tartott a Wizz Air (Hamu és Gyémánt)
A Wizz Air légitársaságnál megtartott különleges űrhajós kiképzési programról számolt be a Hunor - Magyar Űrhajós Program a Facebook-oldalán csütörtökön.
jún. 6
18:18
Növények napja az agrárcampuson (Magyar Mezőgazdaság)
Van élet a kukoricán, a búzán és a napraforgón túl is! Ezt bizonyítja az a kiállítás és bemutató, amit május 14–24. között rendeztek a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán, a Böszörményi úti campuson.
jún. 6
18:18
Sikeresen tesztelték a rakétát, ami egy napon embert vihet a Holdra és a Marsra (Telex)
A Starship kilövése és visszatérése is sikerült, örvend a NASA.
jún. 6
18:18
Polgármesteri fásítási program – Ezúttal a Butykai Közösségi Ház és Szabadidőközpont területén (Nyíregyháza)
A 2018-ban indított polgármesteri fásítási program részeként idén tavasszal 52 helyszínen több mint 200 fát ültetnek el szerte a városban. Szerda délelőtt a Butykai Közösségi Ház és Szabadidőközpont területét gazdagították, a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület jóvoltából 10 fát ültettek el a helyszínen. Az eseményen részt vett dr. Kovács Ferenc p
jún. 6
18:18
14 külsőség, amit a férfiak taszítónak találnak a nőben (Bien)
Sok nő tesz meg mindent azért, hogy nőiesnek és érdekesnek tűnjön, de lehetnek olyan esetek, amikor épp az ellenkező hatást váltjuk ki.
jún. 6
18:20
Vasárnap várhatóan este 8 órától közli az önkormányzati választás eredményeit a Nemzeti Választási Iroda (hirado.hu)
Az európai parlamenti (EP-) választás eredményeinek közlésével azonban meg kell várniuk, hogy Olaszországban este 11 órakor befejeződjön a szavazás.
jún. 6
18:20
Győrffy Balázs, az európai gazdák és az unió (Magyar Mezőgazdaság)
A Fidesz EP-listájának negyedik helyén szereplő agrárkamarai elnököt, Győrffy Balázst arról kérdeztük: amikor elindul Brüsszelben a munka, mi a prioritás, milyen célokat érdemes, illetve lehet reálisan kitűzni, milyen partnerekre számíthat.
jún. 6
18:24
Rábaközi Mr. és Mrs. Smith - Férj és feleség egymás ellen indul a választáson (Infostart)
Érdekes módon nem ők az egyetlen választáson induló házasok, azonban a másik pár tőlük eltérő stratégiát követ.
jún. 6
18:24
A fenntartható gazdálkodási módszerek és eszközök kerültek a fókuszba (Agroinform)
NAK-MEGFOSZ: Idén is sikeres volt a NAK Szántóföldi Napok.
jún. 6
18:24
Ukrán hírszerzés: Megsemmisítettek egy orosz hadihajót a Krím partján (hirado.hu)
Az ukrán légierő arról számolt be, hogy az éjjel Ukrajnát támadó 18 orosz Sahid drónból 17-et a levegőben megsemmisítettek.
jún. 6
18:24
Kihirdette Európa-bajnoki keretét a címvédő olasz válogatott (m4sport.hu)
Az olaszok a jövő pénteken rajtoló kontinenstornán a G csoportban az albánokkal, a spanyolokkal és vb-bronzérmes horvátokkal találkoznak.
jún. 6
18:24
Ezt az 5 dolgot tedd meg, ha idén Spanyolországban nyaralsz (Femcafe)
Öt dolog, amit mindenképpen próbálj ki, ha emlékezetes spanyolországi nyaralásra vágysz!
jún. 6
18:24
Ezek az agydaganat első tünetei (Magyar Hírlap)
Az orvos hangsúlyozta, hogy a betegség veszélyessége miatt jobb azonnal diagnózist végezni.
jún. 6
18:24
Karácsony Gergely szerint az ukrán győzelem fontosabb a békénél (Demokrata)
A főpolgármestert nem különösebben izgatja, hogy a szomszédunkban véres háború zajlik.
jún. 6
18:24
Ukrán hírszerzés: megsemmisítettek egy orosz hadihajót a Krím partján (Mandiner)
A műveletet az tette lehetővé, hogy az ukránok áttörték az orosz hadsereg által épített tengeri erődítményeket.
jún. 6
18:24
Fontos lépés történt az ír WRC-futam jövőbeni megrendezése érdekében (Racing)
Az ír kormány tett egy lépést afelé, hogy támogatást adjon az Ír Motorsport Szövetségnek, hogy az 2026-ban WRC-futamot rendezhessen.
jún. 6
18:24
Ezért maradnak sokan benne a boldogtalan párkapcsolatokban (in.hu)
Az emberek párkapcsolataikról való döntései gyakran önzetlenek, de ez nem mindig előrevezető. Egy kutatás szerint az emberek néha benne maradnak boldogtalan kapcsolataikban, ha úgy gondolják, hogy partnerük nem tud megbirkózni a szakítással. Még azok az emberek sem akarják megbántani a másikat, akik nem annyira elkötelezettek a kapcsolatuk iránt.Dr
jún. 6
18:24
Forgalmas utak újultak meg (Nyíregyháza)
Befejeződött három jelentős útfelújítás Nyíregyházán. Megújult Sóstó két fontos szakasza, a Fürdő és a Berenát utca, emellett a Jósaváros egyik legforgalmasabb útja, az Ószőlő több mint 880 méter hosszban kapott új aszfaltszőnyeget, valamint felülvizsgálták és átépítették a kapcsolódó csapadékvíz-elvezető rendszereket is. Az utak kiválasztásánál fi
jún. 6
18:24
A Momentum ártana Magyarország érdekeinek az EU-ban (vasárnap.hu)
Rétvári Bence, a Kdnp országgyűlési képviselője, a Facebook oldalán osztotta meg felháborodását Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselőjének legutóbbi tervei kapcsán,
jún. 6
18:26
Fokozzák a rendőri szigort a svéd utcákon (Mandiner)
A problémás területeken több jogot kapnak a svéd rendőrök.
jún. 6
18:30
Hatalmas fordulat: bizonyítékot talált a rendőrség a Maddie McCann-ügy kapcsán (BorsOnline)
A kislány szülei még nem kaptak választ...
jún. 6
18:30
Majd kiugrik a bőréből Young G Béci kislánya: jön a kisöcsi (Metropol)
Videón a kislány tüneményes reakciója.
jún. 6
18:30
Egyre több francia cég működik Magyarországon (Portfolio)
Magyarországon 544 francia tulajdonú vállalat működik, csaknem 11 százalékkal több, mint 2020-ban, csaknem 49 ezer munkavállalóval, éves árbevételük több mint 13 milliárd euró - közölte a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara csütörtökön az MTI-vel, a Magyarországi Francia Nagykövetség Gazdasági Osztályával és a Francia Külkereskedelmi Tanácsos
jún. 6
18:30
A BKV-é az épület, ahol plakátok sora hirdeti, hogy Karácsony háborúpárti (444.hu)
A lap azt írja, a BKV hirdetési felületeit a cég leányvállalata, a Peron Reklám Kft. kezeli és értékesíti, a szerződés pedig kizárja a politikai hirdetések elhelyezését.
jún. 6
18:30
Lady Gaga ledobta a bombát: elárulta, valóban terhes-e (Ripost)
A világhírű énekesnő reagált az elmúlt hetek pletykáira.
jún. 6
18:30
Szatmári András nélkül, de a 48 éves Mohamed Aidával a keretben utaznak a bázeli Eb-re a magyar vívók (m4sport.hu)
A 48 éves Mohamed Aida is tagja a 25 fős magyar csapatnak, amely részt vesz a vívók június 18. és 23. között Bázelben sorra kerülő Európa-bajnokságán.
jún. 6
18:30
Zavar a Vörös-tengeren: izraeli kikötőt támadhattak meg a húszik (vg.hu)
Izrael tagadja, hogy a húszik lecsaptak volna Haifa kikötőben.
jún. 6
18:30
Klimax és bőrápolás: változókorban a bőrödnek is másra van szüksége (Life)
A változókor a bőrünkre is hat: megváltozik a színe, szerkezete, textúrája, és ezen az addig megszokott bőrpolási rutin már nem segít.

Keresés