A fővárosi szakcégek felkészítik a közműveket a Duna áradására - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel. A folyó tetőzése szombat hajnalban várható Budapesten. A főváros érintett szakcégei mindent elkövetnek azért, hogy a Dunán levonuló árhullám ne veszélyeztesse a településen élők ellátási biztonságát - írták.
A szervezők szerdai közleménye szerint a szabadtéri koncerten, amelyen az esős időjárás ellenére ezrek vettek részt, a hazafiasságot, a nemzeti összetartozást jelképező művek hangoztak el.
A Costa Cruises átalakította értékesítési részlegét, és létrehozta a nemzetközi piacokra fókuszáló csapatát, melynek élére Mirco Vassallót, nemzetközi értékesítési igazgatót nevezték ki. Ezzel egyidejűleg, 2024 tavaszán bemtatta a “Sea Destinations”…
A kormánypártok iszonyú erősek és meg fogják nyerni a választást, ha mozgósítják erőiket - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Mandinernek adott, szerdán megjelent interjúban, amelyben az európai parlamenti (EP-) választások tétjével kapcsolatban arról is beszélt: függetlenül attól, hogy ki milyen frakcióban ül, az lesz a l
Egészségügyi edukációs csatornáját több százezren követik a TikTokon, Kulja András pár hete azonban már más miatt is ismert lett. Áprilisban Magyar Péter Kossuth téri tüntetése után hazament, és azt érezte, hogy kötelessége tenni valamit, ezért beadta a jelentkezését a Tisza Párt EP-képviselőjelölti pályázatára. A közönségszavazást megnyerte, és jó
Megnyitotta kapuit Budapest legújabb szuperprodukciója, a Lufiland kiállítás. A BOK Csarnokban látható attrakcióban 4000 négyzetméteren több, mint 500.000 környezetbarát lufiból épült fel többek között a Lánchíd, az Eiffel-torony, a Szfinx, a New York-i Szabadság-szobor és a pisai ferde torony mása. A kiállítást Guido Verhoef világhírű lufiszobrász
Néhány napon belül két kismama is meghalt szülés után a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórházban. Az intézmény szerint a két eset között nincs összefüggés.
Azzal vádolják a londoni központú Standard Chartered bankot, hogy az amerikai és nyugati szankciók megkerülésével terrorszervezetetek és iráni fegyveres szervezeteket pénzel, az erről szóló bizonyítékokat pedig szándékosan figyelmen kívül hagyta Amerika – írja a CNBC.
Hollywoodi sztárok közül is akadnak bőven, akik sármos, szívtipró külsejük ellenére sem találták meg még az igazit. A rajongók többsége persze nagyon örül, hogy még nem foglalt Zac Efron, Shawn Mendes vagy éppen Johnny Depp szíve. Most megnéztük a kedvenc szinglijeink hogyan néznének ki A Bridgerton család szereplőiként.
Orbán Viktor egy válságálló, kipróbált miniszterelnök, megvédte eddig is a magyar érdeket, most is kész és képes rá, ha a magyarok ott állnak vasárnap mögötte és mellette.
Tasó László fideszes képviselő unokaöccsének cégei évekig szárnyaltak, de aztán súlyos adósságok miatt bedőltek. Az egyik vállalat vezetője a 444-nek beszélt arról, hogyan zajlottak a cégek belső ügyei.
Antonio Guterres ENSZ-főtitkár szerdán cselekvést sürgetett az "éghajlati pokol" elkerülésére, miután a Meteorológiai Világszervezet (WMO) és az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus is a klímaváltozás hatásainak felgyorsulásáról számolt be.
A farm, ahol élünk, minden idők legkedveltebb családi sorozata volt, ami tévénézők millióit szegezte a képernyő elé. A forgatás kezdete óta kereken 50 év telt el; még belegondolni is hihetetlen érzés, de látni a színészeket, mennyire megváltoztak, még inkább!
Június 23-án indul a Pikes Peak International Hill Climb (PPIHC), a híres hegyi autóverseny, amelyet nem meglepő módon a coloradói Pikes Peaken rendeznek. Az idei lesz a 102-dik futam és 6 kategóriában indulnak versenyzők, köztük a magyar Keskeny László is, aki bár ismert sofőr itthon, az idei lesz az első PPIHC futama. A "Felhők Fölötti Versenynek
Hat nappal a mannheimi, egy 29 éves rendőr halálát követelő terrortámadás után továbbra is rendkívüli a felháborodás Németországban. A legerősebb kormánypárt, a szociáldemokrata SPD az ellenzék vezető erejével a konzervatív CDU/CSU-val együtt követeli a kitoloncolások szigorítását, különös tekintettel Afganisztánra.
A nyár beköszöntével egyre több olyan fejfedőt látni a boltok polcain, melyek nemcsak divatosak, de a nap elől is védenek. Mutatjuk a legstílusosabb darabokat 10 ezer forint alatt!
Cathrine Ballott-Flurin francia méhész és apiterepeuta, a "szelíd méhészkedés" megalapítója szerint "a méhek tiszteletre méltó, 100 millió éves népesség, talán még ennél is ősibb – jóval ősibb, mint mi.
A tanév utolsó hajrájában még érdemes rákapcsolni a diákoknak, a nyári vakációban viszont a pihenés kötelező, tanácsolta a 3Témában Szabó Enikő, a Mi egy Másért Egyesület alelnöke. A műsorban mindemellett érintettük a közösségi szolgálat kérdéskörét és a diák munkavállalás szabályairól is beszélgettünk. Napokon belül kicsengetnek az iskolákban, a
Egy tanulmány, illetve a vince.hu saját kutatása arra jutott, a szekszárdi bikavért nem az tette tönkre, hogy a szocializmusban Egernek adták a bikavér kizárólagos névhasználati jogát. "Az 1970-es évek közepén pedig a borexport területén új célok kerültek előtérbe. A Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Minisztérium és a Külkereskedelmi Minisztérium dön