A Szegedi Papucs Napját június 15-én hatodik alkalommal rendezik meg. A Szent-Györgyi Albert Agórában ünnepi műsorral és díjátadóval, konferenciával, kézműves foglalkozásokkal, családi programokkal várják az érdeklődőket.
A folyamatosan fejlődő kriptovaluta piacon egy elismert elemző merész árfolyam-előrejelzést tett a Near protokoll jövőjére, arra utalva, hogy az altcoin pozitív piaci kilátások felé tart a jelenlegi visszaesés közepette. Másrészt a BNB coin ellenálló maradt a grafikonokon, és úgy tűnik, hogy készen áll a felső kritikus ellenállási szint tesztelésér
Folytatódott a külkereskedelem egészen látványos tendenciája a magyar gazdaságban: áprilisban 1766 millió euró többlet keletkezett az áruforgalomban. Ez még az elmúlt hónapok óriási számainál is magasabb, új történelmi csúcsot jelent. Az év első harmadában összességében 5,6 milliárd eurós az export-import egyenleg, ez másfélszer akkora, mint az edd
2024 áprilisában 1,8 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 1,7, az importoldalon 0,1%-kal nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményéből.
Beachwear, tehát strandruházat néven mutatta be legújabb kollekcióját a Cupra. Állítólag Barcelona energiája inspirálta a ruhadarabok tervezőit, akik arra törekedtek,
A termék-külkereskedelmi többlet 1,8 milliárd euró volt, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 1,7, az importoldalon 0,1 százalékkal nőtt.
Az EP-választáson Magyarország egyetlen választókerületet alkot, ezért a fellebbezési, illetve a jogorvoslati szintek eltérnek az országgyűlési választáson gyakorolhatótól.
A pozsgások, vagy szukkulensek színt és textúrát csempésznek a kertedbe, miközben viszonylag könnyen tarthatóak, és a napsütötte helyeken is jól érzik magukat. Íme, a mi kedvenc típusaink!
Továbbra is a 393-as szintek környékén mozog az euró-forint árfolyama szerdán. Legutóbb még áprilisban volt ilyen gyenge a magyar fizetőeszköz, a reggeli külkereskedelmi adaton kívül azonban különösen az EKB holnapi kamatdöntése, és a pénteki amerikai munkaerőpiaci adatok hozhatnak akár fordulatot a forint piacára. Következő előfizetői klubunkon
Elon Musk úgy saccolja, hogy csak idén 3-4 milliárd dollárért vásárol Nvidia chipeket a Tesla. Közben az is kiderült, hogy több ezer Nividia-chipet irányítanak át a Teslától Musk más vállalkozásaihoz, az X-hez és az xAI-hoz, írja a CNBC.
Erős eladói nyomást lehetett érezni a keddi kereskedési napon a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,1 százalékkal, a szójabab 0,4 százalékkal, a repce pedig 4 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap, a kukorica árszintje stagnált. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínusz
Az alprogram célja, hogy támogassa az érdeklődőket a felújítás megtervezésében, a pályázat sikeres benyújtásában és a felújítás zökkenőmentes kivitelezésében. A vállalat szerint van pozitív oldala annak, hogy eltolódik az új Otthonfelújítási Program indulásának határideje, mivel így több idő jut a felkészülésre. Érdemes kihasználni ezt a pár hetet
Az ausztrál kormány szerdán olyan törvényt terjesztett elő, amely előírná, hogy a "buy-now-pay-later" (BNPL) cégeknek hitelellenőrzést kell végezniük a BNPL-vásárlókon, hogy szabályozzák a fiatalok körében gyorsan növekvő és népszerű fintech megoldást, akárcsak a többi fogyasztói hitelterméket - számolt be a Reuters. A BNPL trendről szó lesz a Port
A tanárok által indított perekben a bíróság legtöbbször kötelezi az elmaradt túlórapénzek kifizetésére a tankerületi központokat, egy székesfehérvári esetben azonban egészen faramuci helyzet állt elő.
Úgy tervezi, hogy kitölti a szerződéséből hátralévő egy évet Gyurcsó Ádám korábbi magyar válogatott labdarúgó, aki klubcsapatával, az AEK Larnacával éppen csak lemaradt a ciprusi bajnoki címről.
A nő akkor sem szólt egy szót sem, amikor szerelme bejelentette, hogy visszaülne az iskolapadba, és újabb egyetemi tanulmányokba kezdene. A jegyespár voltaképpen a menyasszony keresetéből élt - persze csak addig, amíg fény nem derült a megcsalásra.
Az énekes azt mondta a gyermekének, hogy készüljön fel, mert ilyen megjegyzéseket még hallhat, de ezek butaságok, és ő pont ezért ne mondjon rosszat senkire, legyen mindenkivel elfogadó.
Az idei viharszezon első hónapjában a biztosítók több mint 1,7 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre, ami a tavaly májusi összeg kétszeresét közelíti meg - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).