2024. június 4. kedd

jún. 4
17:14
Orbán átlépne a kommunizmuson, mintha sosem létezett volna, Trianont gyilkossági kísérletnek tartja (444.hu)
A geszti Tisza-kastély avatásán arról beszélt, hogy véghez viszik azt, ami Tisza Istvánnak nem sikerült.
jún. 4
17:18
Újabb budapesti kerületet bombáz kínai levelekkel a Fidesz (Menedzsment Fórum)
A kormánypárt nemcsak a nyolcadik kerületben, hanem Kőbányán is levelekkel próbálja megnyerni magának a kínai származású szavazókat.
jún. 4
17:18
Vadonatúj KRESZ-szabály élesedik nyár közepén: erre figyeljen nagyon, aki így közlekedik (Pénzcentrum)
Július 16-tól az új törvényi szabályozás értelmében pontosításra és bővítésre került a gépjármű fogalma, melynek köszönhetően kötelező lesz felelősségbiztosítást kötni a 25 km/h tervezési sebességet meghaladó, vagy a 25 kg feletti és 14 km/h tervezési sebességet meghaladó gépjárművekre, tehát egyes mikromobilitási eszközökre is, melynek legnagyobb
jún. 4
17:18
Rendkívüli hírek érkeztek Robert Ficóról (ATV)
A szlovák sajtó arról ír, hogy még az Európa Parlamenti választás előtt beszédet mondhat Robert Fico. Mint ismert, a politikusra egy kihelyezett kormányülést követően lőttek rá, amikor épp kezet fogni készült valakivel. A szlovák kormányfő súlyos sérüléseket szerzett, a vékonybele több pontos megsérült, ugyanis öt helyen átlőtték.
jún. 4
17:18
Döntött a Nascar Kyle Larson sorsáról (USAracing)
Másfél héttel a Coca-Cola 600 után a Nascar ismertette döntését Kyle Larson rájtásztásbeli részvétele kapcsán....
jún. 4
17:18
A hollywoodi legenda egy 11 ezres magyar kisvárosbabn tűnt fel (Femcafe)
Már nagyon régóta megígérte a hollywoodi sztár, hogy meglátogatja egy barátját Magyarországon, és most be is tartotta az ígéretét. Bill Murray megbánta volna, ha nem jön el.
jún. 4
17:18
Megváltoztatja az agy működését a harmadik hüvelykujj (Rakéta)
Az emberi test kiterjesztése a célja a harmadik hüvelykujjnak, amit szokatlan módon kell használni.
jún. 4
17:18
A kínai többletkapacitásra hivatkozni valójában protekcionizmus (Magyar Hírlap)
Kína Spanyolországgal együttműködve kész tovább növelni a két ország közötti kereskedelmi forgalmat.
jún. 4
17:18
A haza minden előtt: Robert Fico szerdán beszédet mondhat a szlovák választóknak (Mandiner)
A kampánycsend előtt beszédet intézhet a választókhoz.
jún. 4
17:18
Döntött a Nascar Kyle Larson sorsáról (Racing)
Másfél héttel a Coca-Cola 600 után a Nascar ismertette döntését Kyle Larson rájtásztásbeli részvétele kapcsán....
jún. 4
17:18
Újabb szivárgás a Google-nél, most a gyakran maguk által előidézett adatvédelmi incidensekre derült fény (Telex)
A keresőbe épített mesterséges intelligencia blődségei és a keresőmotor dokumentációja után kikerült egy újabb belsős adatbázis, benne hat év potenciális adatvédelmi és biztonsági problémáival.
jún. 4
17:18
Titokzatos választ adott az RTL: lesz-e élő választási vita a vasárnapi voksolás előtt? (Media1)
Közöljük az RTL a Media1 érdeklődésére adott válaszát arról, hogy meg tudják-e szervezni a több politikus által emlegetett élő választási tévévitát június 9. előtt.
jún. 4
17:18
Indul a jelentkezés a Budapest Airport által támogatott zajvédelmi program újabb ütemére (Öko-drive)
Budapest X., XVII. és XVIII. kerületeinek, illetve Üllő újabb területeinek bevonásával folytatódik minden idők legnagyobb zajvédelmi programja, amelyet a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány 2022-ben, összesen 4000 ingatlan bevonásával indított el.
jún. 4
17:18
Almáspite-dzsem (Street Kitchen)
Alma és fűszerek szívmelengető keveréke, amely üvegbe zárja a házi almás pite esszenciáját.
jún. 4
17:18
"Megálmodtam, hogy a szomszédom meg fog halni" – 10 történet, amikor a rossz előérzet beigazolódott (Bien)
Mindenkivel megtörtént már, hogy működésbe lépett a hatodik érzéke. Az alábbi tíz esetben életbevágó kimenetele lett annak, hogy valaki hallgatott – vagy éppen nem hallgatott - az előérzetére.
jún. 4
17:20
Paradicsomlekvár (Street Kitchen)
Általában a paradicsomra sós kontextusban gondolunk mint egy saláta vagy szósz összetevőjére. Pedig a paradicsom egy gyümölcs, ami tele van édes és zamatos ízekkel, így tökéletes arra, hogy lekvárt készítsünk belőle. Én egy sajtkrémes kovászos kenyéren imádom a legjobban ezt a pikáns lekvárt.
jún. 4
17:22
Rózsavizes-rózsaborsos málnalekvár (Street Kitchen)
A rózsavíz virágos jegyeket kölcsönöz ennek a málnalekvárnak, a rózsabors pedig a maga aromás-édeskés ízével még magasabb szintre emeli ezt a friss ízkombinációt. Tökéletes egy scone-t megkenni vele, fagyira öntetként, de egy vajas kenyéren is megállja a helyét.
jún. 4
17:24
Időjárás: Változás jön! (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között várható.
jún. 4
17:24
Itt a Závecz legújabb felmérése: ezek a pártok juthatnak be az EP-be (ATV)
A Závecz Research közvélemény-kutatása szerint május végén a Fidesz-KDNP vezette a pártok EP-lista versenyét.
jún. 4
17:24
Seregestől jönnek a mackók! (Magyar Hírlap)
Egy hét – tizenkét riadó.
jún. 4
17:24
Karácsony meglovagolt egy halálos balesetet, az ígéretéből most sem lett semmi (Demokrata)
Videó! Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt a halálos kimenetelű, gyorshajtás okozta Árpád hídi baleset helyszínén szembesítette Karácsony Gergelyt.
jún. 4
17:24
Itt a nyár, indulhat a befőzés! – 3 szezonális lekvár (Street Kitchen)
Készítsétek elő az év közben gyűjtögetett befőttesüvegeket, kezdetét veheti a befőzés!
jún. 4
17:24
A WRC egyik gyártója a Forma–1-be tart? (Racing)
A FOM az autógyártókat eddig is tárt karokkal várna, így alighanem jobban örülne a világ negyedik legnagyobb gyártójának, mint az Andrettinek.
jún. 4
17:24
K&H;: mennyiből utaznak a magyar turisták? (Digital Hungary)
A középkorú magyarok idén nagyjából átlagosan tíz százalékkal többet szánnak a nyaralásra, mint 2023-ban. A 2021-es mélyponthoz képest idén már nyolcvan százalékkal nagyobb számlát vállalnak az utazók a K&H biztos jövő felmérés szerint, amely a 30-59 évesek utazási terveit vizsgálta. Ugyanakkor euróban már máshogy fest az utazási matek.
jún. 4
17:30
Teljesen lemond az orosz olajról egy közép-európai ország (Privátbankár)
Legkésőbb a jövő év közepére teljesen megszűnik Csehország függősége az orosz kőolajtól - jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök kedden a közép-csehországi Nelahozevesben, miután találkozott az ország vezetékhálózatát üzemeltető Mero állami cég vezetőségével.
jún. 4
17:30
"A fagylalthalom tetejére egy egész sült hekket helyeztem" – Itt a legújabb balatoni őrület: mindent megtudtunk a hekk ízű fagyiról (Blikk)
Ha a szélsőséges fagylaltízek rajongói azt hitték, hogy idén hoppon maradnak, megnyugodhatnak: elkészült ugyanis az idei év legőrültebb ízű jeges finomsága, a hekk fagylalt, amelyet a Vitorlás Fagyizóban kóstolhatnak meg a legmerészebbek. A rendhagyó íz megálmodója pedig nem más, mint Pálfi Attila cukrász, aki tavaly sajtos-tejfölös lángos ízű fagy
jún. 4
17:30
Kiderült, mitől félnek igazán a fizikai dolgozók Magyarországon (Portfolio)
A munkavállalók inkább elégedettek a munkájukkal, a munkahelyükkel és a munkavégzés körülményeivel, ugyanakkor egyes területeket illetően mégis negatívan vélekednek – derült ki a Pannon-Work Zrt. 800 fős mintán, fizikai dolgozók körében végzett reprezentatív kutatásából
jún. 4
17:30
A Volvo kiadja a világ első akkumulátor-útlevelét (autopro)
Még az uniós jogszabályok előtt.
jún. 4
17:30
Orosz áruházlánc települhet Szegedre (Magyar Hírlap)
Hazánkban terjeszkedne a vállalat.
jún. 4
17:30
Július közepéig lehet jelentkezni az OTP Fáy Oktatási Innovációs Díjra (Növekedés)
Július közepéig várják a tanárok, oktatási intézmények és cégek jelentkezését az OTP Fáy Oktatási Innovációs Díjra, amellyel innovatív oktatási eszközöket és módszertanokat ismernek el.
jún. 4
17:30
Ha olcsóbb repülőjegyet találsz, fizetik a különbözetet – Újabb dobás a Nubanktól (Fintech)
A brazil Nubank tovább erősíti az utazóknak szóló ajánlatát. A NuViagens a Nubank alkalmazáson belül integrálja a repülőjegy-vásárlást és a szállásfoglalást rugalmas fizetési megoldással egybekötve. Az új szolgáltatás jelentős összegű visszafizetést is ígér a felhasználóknak, ha jobb ajánlatot találnak az alkalmazásban elérhetőnél. Árgaranciával ér
jún. 4
17:30
Jobb kereskedő lehetsz ezzel az AI eszközzel? (KriptoMagazin)
A kriptopiac ma zöldben virul, és a befektetők figyelmét nem kerülte el az új WienerAI ($WAI) előértékesítése sem. A projekt összbevétele épp most lépte át a 4 millió dolláros határt, ami nagyban köszönhető a részben AI, részben mémérme felhasználási módjának. A WienerAI kereskedési botja magasra teszi a lécet a láncon belüli felhasználók számára.
jún. 4
17:32
James Patterson befejezte Michael Crichton vulkános könyvét (Magyar Hírlap)
Az Eruption (Kitörés) című könyv a napokban jelent meg a Century kiadó gondozásában.
jún. 4
17:32
Haza lehet vinni a Fresh Corner hot-dog élményét (Növekedés)
Mostantól otthon is át lehet élni a Fresh Corner hot-dogok ízvilágát. Egy parti keretében, a MOL Campusban mutatták be azokat a hot-dog kolbászokat, amelyeket eddig csak a MOL kutakon lehetett kapni, most viszont már a Lidl üzleteiben is elérhetőek.
jún. 4
17:36
Nem úszta meg az esést a magyar tőzsde (Portfolio)
A negatívra forduló nemzetközi hangulatban eséssel zárt ma a magyar tőzsde, a blue chipek közül a Richter és az OTP is közel 2 százalékkal került lejjebb.
jún. 4
17:36
Novak Djokovic sérülés miatt visszalépett a Roland Garros negyeddöntőjétől (444.hu)
Ezzel eldőlt, hogy új bajnokot avatnak, jövő héttől pedig Jannik Sinner vezeti a világranglistát.
jún. 4
17:36
Mia Khalifát stírölte nászútján a TikTok-sztár férje, sokba került neki (SzMo)
Ki kellett engesztelnie a feleségét, az expornós pedig drága ötlettel állt elő.
jún. 4
17:36
Nemzetek közötti összefogásra van szükség (Magyar Hírlap)
Soltész Miklós úgy fogalmazott, a vasárnapi választások tétje, hogy a magyarok tovább építkeznek-e, vagy hagyják, hogy mások romboljanak.
jún. 4
17:36
Nemzeti Összetartozás – A trianoni békediktátum aláírásának 104. évfordulójára emlékezünk (Nyíregyháza)
"Június negyedikén erősítjük azt az összetartozást, amely nem ismer határokat" – ezt hangsúlyozta ünnepi beszédében dr. Kovács Ferenc polgármester. Az Országgyűlés 2010-ben döntött arról, hogy az 1920-as trianoni békediktátum időpontja, június negyedike a Nemzeti Összetartozás Napja. Ennek a szomorú dátumnak állít emléket az Életfa, amelyet három é
jún. 4
17:42
Újra elszálltak az árak Törökországban, megérkezett a reakció (Portfolio)
Fatih Karahan, a török központi bank elnöke szerint az év végére jelentősen, 38 százalékra lassul az infláció éves üteme, miután májusban 74,80 százalékra nőtt az áprilisi 69,80 százalékról.
jún. 4
17:42
Vitézy Dávid hatalmas ígéretet tett: 100 (!) új traffipaxot telepít Budapestre, ha megválasztják (ATV)
Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt száz új traffipax telepítését ígéri megválasztása esetén Budapesten olyan főútvonalain, ahol a gyorshajtás leginkább veszélyezteti a közlekedésbiztonságot.
jún. 4
17:42
Újra az úzvölgyi katonatemetőbe készülnek a román nacionalisták (Demokrata)
Újra Úzvölgyébe készül a szélsőséges AUR párt, hívta fel a figyelmet az Rmdsz Hargita megyei képviselője.
jún. 4
17:42
Joe Biden kitálalt: ez szükséges ahhoz, hogy végre véget érhessen az orosz–ukrán háború (Mandiner)
Az amerikai elnök már alelnökként is látta, hogy Ukrajna rendkívül korrupt ország.
jún. 4
17:42
Závecz: A Fidesz 45, a Tisza Párt 27 százalékon áll az EP-választások előtt a biztos szavazóknál (Telex)
A DK-MSZP-Párbeszéd listáját 11 százalékra mérték a biztos részvételt ígérőknél.
jún. 4
17:48
Aranyosi Péter a díszpolgárrá avatásáról: "Minden művész szeretethiányos, szomjazzuk az elismerést" (Blikk)
Kispest díszpolgárává avatták Aranyosi Pétert.
jún. 4
17:48
Különleges villamosenergia-tárolót adtak át Veszprém megyében (Portfolio)
Közép-Európában egyedülálló módon hat órán keresztül képes tárolni a napenergiát az a hibrid erőmű, amelyet kedden adtak át a Veszprém vármegyei Öskün.
jún. 4
17:48
A világ legjobb májtisztító zöldségféléje (Magyar Hírlap)
A táplálkozási szakértők a "máj porszívójának" nevezték el.
jún. 4
17:48
Kényszersorozás Ukrajnában: a törvény csak a szegényekre vonatkozik (Demokrata)
Ukrajnának sürgősen katonákra van szüksége, a toborzóhatóságok egyre erőszakosabbak. Aki teheti, menekül az országból, vagy megpróbál elrejtőzni.
jún. 4
17:48
Nak: egy hónapjuk van a vállalkozásoknak a kiberbiztonságra (Agrárágazat)
Az élelmiszeripar mint stratégiai ágazat közép- és nagyvállalatainak sürgős tennivalójuk van a kiberbiztonság területén.
jún. 4
17:48
A Bizottság a háborútól a migránsokig mindenben kudarcot vallott, most újjászületik a jobboldal (Mandiner)
Orbán Viktor interjút adott az Il Giornale olasz lapnak.

Keresés