Az elmúlt évek lassulása és a volatilis gazdasági környezet rajta hagyta a nyomát a magyar vállalatokon – derült ki az Intrum idei Európai Fizetési Jelentéséből, amelyben 25 európai ország cégvezetőit kérdezték meg. A javuló feltételek mellett sok kihívással kell szembenéznie a vállalatoknak egész Európában. A legtöbb cég fókuszában a stabilizáció
A mesterséges intelligencia az elmúlt években egyre nagyobb teret nyert az életünkben, és természetesen a divat világa sem maradt mesterséges intelligenciával készült márkák, blogok, modellek és influenszerek nélkül.
Svájci csodáról beszél egész Európa, miután az ország válogatottja, egy egészen sima győzelemmel hazaküldte az Eb-ről a címvédő olasz válogatottat. A 2–0-s siker az eddig látottak alapján nem volt nagy meglepetés, ráadásul a svájci futball egyre inkább tényezővé válik a világban.
A forró nappalokat forró éjszakák követik, és klímaberendezés híján a legtöbben ventilátorral próbálnak valahogy enyhüléshez jutni. Ám az éjszaka bekapcsolt "szélgép" többet árt, mint használ.
Szeretsz meccset nézni? Én bevallom őszintén, leginkább a tipikus meccsnézős ételek miatt szeretem. Mint amilyen ez a fullra töltött édeskrumpli, a loaded potato „kis” testvére! A toppingokat tálalhatjátok külön is, így mindenki összeállíthatja a saját személyre szabott édeskrumpliját!
A pajzsmirigyzavarok egy csoportját a szerv göbös megbetegedései adják, melyek jelen lehetnek önmagukban, de a mirigy hormontermelési zavarával is járhatnak.
Azt hiszem a legtöbbünk száját már elhagyta az a mondat, hogy "Én ezt biztosan másképp csinálom majd, mint az Anyám…". Aztán, hogy is van? Telnek-múlnak az évek és azon kapjuk magunkat, hogy pontosan ugyanúgy csinálunk mindent, ahogyan ő.
Higgyetek nekem, a virsli nemcsak mikrózva, ketchup-mustár kombóval tuti, hanem fűszeresen, egy tacóba töltve is. Főleg akkor, ha van hozzá pikáns salsa és borsóguacamole is. Irány a konyha, kezdjetek is bele! :)
Na mit nem lehet csinálni korgó hassal? Naná, hogy mindent beleadva szurkolni! Jöjjön most három laktató meccsnézős kaja, amire a család minden tagja garantáltan rárepül majd.
2024. júliusától Magyarország látja el az Európai Unió soros elnökségét. A diplomáciai csúcsüzem, az aktív és a kontinens kiemelten fontos kérdéseire fókuszáló magyar elnökség munkája jelentős számú nemzetközi delegáció mozgását teszi szükségessé. Annak érdekében, hogy ez ne okozzon további terhelést Budapest amúgy is forgalmas úthálózatán, a közút
Amikor a pénzügyi csalások elleni védekezésről beszélünk gyakran csak a csalárd tranzakciók azonosítása és a csalási technikák felismerése kerül szóba.
A szombati sprintfutamhoz hasonlóan indult a Formula-1-es Osztrák Nagydíj is, Verstappen magabiztos előnyt épített ki, míg Norris minden erejével igyekezett
A kétfordulós nemzetgyűlési választáson, amelynek második fordulóját jövő vasárnap rendezik, több mint 49 millió választópolgár a parlamenti alsóház 577 képviselőjét választja meg öt évre.