A Magyar Katolikus Egyház vasárnap tartja országszerte a péterfillérek gyűjtését a templomokban. A hívek a Ferenc pápának felajánlott támogatással segíthetik az egyház karitatív jelenlétét világszerte – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata.
Szinte napra pontosan ötvenkét esztendeje, 1972. június 17-én a nemzeti futballcsapat bronzmérkőzést játszott Belgiummal az Európa-bajnokságon, de mégsem csak a 2:1-es vereség és az aranylabdás Albert Flórián utolsó válogatottbeli tétmeccse miatt került címlapokra a találkozó. Egy busznyi magyar szurkoló szolgáltatta a témát: csoportosan döntöttek
Biden elismerte egy kampányeseményen: "Nem vitázom már olyan jól, mint régen." Amerika legbefolyásosabb lapja szerint jó elnök volt, de nem kellene újra indulnia.
A magyar miniszterelnök a Magyar Nemzet szombati lapszámában osztotta meg gondolatait. Többek között arról írt, hogy az emberek a változásra szavaztak, de "az Európai Néppárt árulásával" a brüsszeli elit kicselezte őket, és kivédte a Brüsszel bevételét célzó első támadást. Valamint kiemelte, hogy a "háborúpárti paktum" ellenére folytatják az európa
Augusztus elsejétől kezdik meg működésüket azok a migránstáborok, amelyeket Olaszország nyit Albániában a bevándorlók azonosítására és az illegális migránsok kiutasítására.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2024/26. heti, pénteki nyerőszámait. Ezúttal nem született telitalálat, a legmagasabb magyar nyeremény a 4+a-es nyerőosztályban volt, amivel 14 magyar játékos nyert egyenként 168 ezer forintot.
Szombaton Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Győr-Moson-Sopron vármegyében, vasárnap pedig az északkeleti területek kivételével az ország nagy részén emelkedhet a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok fölé.
Az újrázó józsefvárosi polgármester és csapata arra a legbüszkébb, hogy egyetlen fillér sem maradt a költségvetésben, amit a rászoruló családok megsegítésére szántak. És rengeteget spóroltak a közbeszerzéseken.
Mi köti össze Stefanovics György szabómestert, Kolodko Mihály szobrászt és Szent Brúnót? A megfejtés Vác: mindhárman főszereplői voltak az idei Múzeumok Éjszakája váci programsorozatának. Stefanovics György egyike a világhírű váci múmiáknak, Kolodko Mihály szobrász betonból és dunai szemétből készített cápákat a váci Duna-parton, míg Szent Brúnó a
Az elkövetkező években a kripto AI piac hatalmas részt fog elhódítani az értékből más digitális eszközöktől. Az Uniswap (UNI) és az Aave (Aave) két legnagyobb Ethereum DeFi projekt a kriptoiparban, és platformjaik már most is rendelkeznek olyan AI-funkcionalitásokkal, amelyek révén 3000%-os növekedést érhetnek el.
A legtöbben talán úgy tudjuk, hogy minden felnőtt ember számára 8 óra alvás az ideális. A tanulmányok azonban kimutatták, hogy ez nem teljesen igaz. Sőt, a férfiaknak és a nőknek más-más mennyiségű időt érdemes eltölteniük éjszakánként "álomországban".
Hamilton a hatodik helyről indul Fotó: Mercedes A világbajnoki címvédő Max Verstappen indulhat az élről a Forma-1-es Osztrák Nagydíj sprintfutamán. A Red Bull holland pilótája mögött a két McLaren, a brit Lando Norris és az ausztrál Oscar Piastri végzett a második és harmadik helyen a pénteki sprintkvalifikációban. (Norris csak 0.093 másodperccel m
A halálos beteg Szalai Dezső Stuttgartban, a lelátón szurkolt a magyar válogatottnak a skótok elleni őrült mérkőzésen. A Heti Napló riportere végigfilmezte az utazást.
Több mint ötven hajó, köztük az Fszb határvédelmi osztályának hajói, hét tengeralattjáró és 48 repülőgép vesz részt a haditengerészet napi felvonuláson júliusban Szentpéterváron.
Mindössze 7,7 másodperc választotta el az első öt pilótát a szupergyors murvás utakon zajló frenetikus nyitónap végén. Észak-Lengyelországban, a Mikolajki környéki tóvidéken a hőmérséklet bár elérte a 30 fokot, a két szakasz törlése (a fegyelmezetlen nézők miatt) azt jelentette, hogy a gumikopás nem okozott különösebb gondot, még a lágy keverékű gu
Szuper izgalmas híreket kaptunk a Smapp Lab csapatától. A cég Scoutlabs néven folytatja és egy új stratégia mentén Kaliforniától Floridáig megtalálhatóak a piacon. És ez csak a kezdet: a vízió mögé új kulcsembereket is sikerült igazolniuk.
Durván belerongyolt a teljes brüsszeli vezetésbe a magyar miniszterelnök, aki szerint Európát már csak a (szélső)jobboldali pártok vezethetik helyes útra, de őket kizárják a buliból a centristák paktumával.
A szemceruza és a tus a sminkkészlet egyik alapdarabja. Ha jól használod, gyönyörűen kiemeli, kinyitja a szemeidet. Nagy hatalmú eszköz, és emiatt persze meg van a lehetősége annak is, hogy csúnyán elszúrsz vele valamit. A profi sminkes szerint ha ezeket a leggyakoribb bakikat elkerülöd, olyan nagy baj már nem lehet.
Martin Mull 80 éves korában hunyt el, miután már hosszú ideje küzdött végzetes betegségével. A színészt főleg olyan vígjáték sorozatokból ismerhetik a nézők, mint a Roseanne, a Sabrina , a tiniboszorkány, vagy a Két pasi megy egy kicsi.
A hirado.hu csapata Nyárádmentén, az egyik legszebb felszállóhelyről emelkedett a magasba, miközben Gherman Adrián pilóta mesélt a kezdetekről és az elmúlt csaknem húsz évről.