Elkezdődik az M2-es metróvonal Deák Ferenc téri állomásának Sütő utcai kijáratánál található beléptetőkapuk elbontása - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken, a munkálatok első napján.
A rózsa az egyik legnépszerűbb és legismertebb virág világszerte. Sokféle színben, formában és méretben kapható, így sokoldalúan felhasználható a kert díszítésére vagy csokrok készítésére. A rózsáknak több ezer fajtája létezik, amelyek típusokba sorolhatók. Minden rózsatípus sajátos igényű, gyakran másképp nő és másképp kell gondozni.
A nagyüzemi eljárások során használt különböző anyagok – legyen szó akár az ízesítésről, akár a tartósításról – az egészünkre nézve igencsak károsak lehetnek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy újabb és újabb szabályozások lépnek életbe, és időről időre termékeket hívnak vissza a boltok polcairól.
Június 28-tól, vagyis a mai naptól újra látogatható a fővárosiak közkedvelt fürdőhelye, a Római-parti Plázs. A főváros egyetlen ingyenes Duna-parti strandja augusztus 20-ig várja a hűsölni vágyókat. Fürdeni ebben a szezonban is csak a szigorú biztonsági előírásokat betartva lehet nyitvatartási időben, 10 és 19 óra között.
A számok alapján a legjobb csapatoknak a németek, a spanyolok, a franciák és a portugálok tűnnek, a negatív meglepetés Anglia, Olaszország és Hollandia.
Bár már a magyar válogatott nélkül, de folytatódik a foci Eb, szombattól indul az egyenes kieséses szakasz a nyolcaddöntőkkel. Mi is folytatjuk a bajnokság elején elkezdett játékunkat, és a kontinens legjobb válogatottjának kiválasztásával egy időben Európa legnagyszerűbb regényét keressük.
Világszerte terjed a koronavírus FLiRT változata. Számos esetet regisztráltak az egyik közkedvelt nyaralóhelyen, ahova hazánkból is rengetegen utaznak minden évben.
A merész javaslatairól ismert aktivista befektető, Daniel Loeb közvetve ismét hallatott magáról. Az által finanszírozott R2 Semiconductor az Intelt már lenyomta, most az Amazonra fáj a foga.
Az apró eszköz úgy tudja megfogni, szállítani, majd elengedni a sejtet, hogy nem nyomja össze, nem tesz kárt benne, így sokkal hatékonyabb velük a kutatás.
Mindenkinek megvan a maga módszere a sült csirke elkésztésére, de ki más tudná jobban megadni a tökéletes receptet, mint egy Michelin-csillagos séf?Lisa Goodwin-Allen az angliai Lancashire-ben található, Michelin-csillagos Northcote étterem és a londoni The Stafford executive séfje megosztotta a tippjeit a sült csirke készítéséhez.Az első és legfon
Június utolsó hétvégéjén országszerte tizenhat helyszínen élvezheti a közönség a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertjeit, amelyeken klasszikus és filmzenei dallamok egyaránt felcsendülnek majd a Zenélő Magyarország sorozatban.
Minden ötödik belföldi foglalás a Balaton térségébe szólt a második negyedévben a Szallas.hu adatai szerint. A magyar tenger környékén Siófok, Hévíz és Balatonfüred volt a legnépszerűbb, az országos összesítésben pedig Budapest, Siófok és Eger. Júliusban tovább élénkül a Balaton forgalma, az előfoglalások több mint harmada oda szól.Bár a tavaszi hó
A vonatbalesetnél a füzesabonyi és a mezőkövesdi hivatásos, valamint a mezőtárkányi önkéntes tűzoltók végzik a műszaki mentést. A rajok áramtalanították mindkét járművet, és csökkentették az üzemanyagfolyást, amelyet a mozdony tartályánál észleltek. A szerelvény utasai leszálltak, biztonságban, a váróteremben vannak. A helyszínre érkeztek a mentők
Egy ország mosolyát szeretnék előcsalogatni június 28-án a Virággal egy mosolyért akcióval a szervezők és a felajánló "virágos" szakemberek, virágüzletek, kertészeti árudák, faiskolák.
Orbán Viktor az állam- és kormányfők ülésére érkezve arról beszélt, Grúzia EU-csatlakozási folyamata "oké", az egyhangúlag elfogadott végkövetkeztetések alapján nem.
Bár Európában egyre többen ismerik fel a nyugdíjcélú megtakarítások jelentőségét, itthon sokan még mindig spórolnak a nyugdíjas éveken. A munkáltatóknak azonban van lehetősége és eszköze a dolgozókat az öngondoskodásra, hosszú távú befektetésre motiválni: egy hazai nyugdíjpénztár tapasztalatai szerint egyre több munkavállaló részesül béren kívüli j
Nagycsaládos és egyszülős családok nyaralását segíti idén is a Mészáros Csoport, az üdültetés 200 millió forintos költségét a Pro Filii Alapítvány állja.
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázatán 20 elektromos autóbuszra nyert 100 százalékos támogatást a Volánbusz Közlekedési Zrt. és a Mobiliti Volánbusz Kft. konzorciuma. Publikus elektromos autóbusz-töltő infrastruktúra kialakítására 80 százalékos támogatást nyertek. A járművek és az azok m