2024. június 28. péntek

jún. 28
14:00
Két nappal a kiesés után szólalt meg Szoboszlai Dominik a válogatott teljesítményéről (SzMo)
A magyar válogatott csapatkapitánya az Instagramon értékelte az idei szereplésünket a foci Eb-n. A szurkolóknak is megköszönte a támogatást.
jún. 28
14:00
Szörnyűlködsz, hogy milyen drága a pia a magyar fesztiválokon? Nézd meg, mennyi egy sör a Glastonburyn! (SzMo)
A közösségi oldalakon már kiakadtak páran az árakon: volt, aki azt írta, hogy bűncselekmény 2 és fél fontot elkérni egy sima palackos vízért. Ez forintba átszámítva jelenleg 1100 forint.
jún. 28
14:00
Idén is meghirdette pályázatát ökotudatos pedagógusoknak a Ficsak (Magyar Hírlap)
Magyarországi vállalatok és cégek felajánlásait is várják, akik fontosnak tartják a fenntartható fejlődést.
jún. 28
14:00
Bóka János: A sikeres magyar elnökség egész Európa sikere lesz (Demokrata)
Videó! Ha elnökségünk sikeres lesz, az olyan politikai tőkét jelent számunkra, ami bővítheti Magyarország politikai mozgásterét, mondta a miniszter.
jún. 28
14:00
Durva videón, ahogy villám csap bele a Wizz Air budapesti járatába (Mandiner)
Az egyik utas éppen a sűrű zivatarfelhőt videózta, amikor megtörtént az eset.
jún. 28
14:00
Sokkoló hírek érkeztek a Fishing on Orfűn eltűnt lányról (naphire.hu)
Megtalálták a Fishing on Orfű fesztiválon eltűnt 22 éves lányt.
jún. 28
14:00
Aggodalmát fejezte ki az Egyesült Államok a Szuverenitásvédemi Hivatal drákói lépése miatt (Media1)
Az amerikai kormányzat azután szólalt meg újra a Szuverenitásvédelmi Hivatal ügyében, hogy a Lánczi Tamás vezette hivatal vizsgálatot indított az Átlátszó oknyomozó portál és a Transparency International Magyarország ellen.
jún. 28
14:00
Teszteld a szerelmedet Z-generáció módra: próbáld ki ezt a 4 TikTok-kihívást! (Sassy)
Lassan a valódi összhang próbája nem az, hogyan vészelitek át a nehéz időket, hanem az, hogy átmentek-e ezeken a TikTok kihívásokon!
jún. 28
14:00
Bekeményít a világ egyik legnépszerűbb városa: betilt bizonyos szuveníreket (Roadster)
Talán nem is olyan nagy baj.
jún. 28
14:00
Megalakulásának 110 éves évfordulóját ünnepli a Gyula és Környéke Általános Ipartestület (Gyulatelevízió)
1914. január 26-án, 110 évvel ezelőtt alakult meg a Gyula és Környéke Általános Ipartestület. Ebből az alkalomból rendeztek ünnepi ülést pénteken, a városháza dísztermében. A 110 éve megalakult ipartestület elnökének Dobay Ferenc nyomda tulajdonost, jegyzőnek pedig Gyepes Gergelyt választották. 1924. június elsejétől a szervezethez tartozott Dobo
jún. 28
14:00
Intelligens rendszer optimalizálja a koppenhágai repülőtér levegőjét (Gyártástrend)
A dán főváros repülőterén 2023-ban több mint 26 millió utas fordult meg. Ez átlagosan napi 73 ezer fős forgalmat jelent, ami mellett még a reptér több mint 16 ezer alkalmazottjának egy része is nap mint nap a helyszínen tartózkodik. Márpedig amikor ennyi ember fordul meg egy épületegyüttesben, akkor a legkevésbé sem mindegy, hogy milyen ott a leveg
jún. 28
14:02
Brüsszelben hivatalosan is létrejött a háborúpárti koalíció (Magyar Hírlap)
Rotyis Bálint értékelése szerint a háborús koalíció világossá tette, hogy nem érdekli az európai emberek akarata.
jún. 28
14:02
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Azerbajdzsán megbecsült partnerünk (Demokrata)
A honvédelmi miniszter Budapesten fogadta Azerbajdzsán védelmi miniszterét.
jún. 28
14:06
Rekordszámú magyar hagyta el az országot tavaly (Adózóna)
A tavasszal közölt előzetes adat után pénteken közzétette A kivándorló magyar állampolgárok célországok és nemek szerint című táblázatának végleges 2023-as adatsorát a KSH. Már az előző számokból az látszott, hogy az elmúlt évben rekordra nőtt az országot elhagyók, de a végső adatsor még rosszabb lett – írja a 444.hu.
jún. 28
14:06
Már szavaznak Iránban, közülük fog kikerülni az új elnök (ATV)
Iránban pénteken megkezdődött a szavazás az új elnökről, de a választók csak a legfőbb vallási és politikai vezetőhöz, Szajed Ali Hameneihez hűséges jelöltekre voksolhatnak.
jún. 28
14:06
Az UEFA csendben hazaküldte a skótok elleni meccs bíráit (Demokrata)
A meccsen videóbíróként ténykedő Alejandro Hernández Hernández munkájára sem tartanak igényt.
jún. 28
14:06
A kereszténység nem csak egy szép hagyomány (Gyulatelevízió)
Kevés nem keresztény tudja, hogy mit ünneplünk most – többek között ezt emelte ki a pünkösdi szentmisén Kiss-Rigó László püspök. A katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepén a fogadalmi templomban összegyűltek együtt erősítették meg keresztségi fogadalmukat, majd részesült több fiatal a bérmálás szentségében. Kiss-Rigó László püspök a székesegyh
jún. 28
14:12
Szürkelistára került Monaco és Venezuela (Portfolio)
Venezuela és Monaco felkerült egy globális megfigyelőszervezet szürkelistájára, mivel nem tettek elegendő előrelépést a tiltott pénzmozgások megfékezése érdekében – írja a Bloomberg.
jún. 28
14:12
Gyöngyösi Márton nem indul újra a Jobbik vezetéséért (444.hu)
Az 1 százalék körüli eredmény nem motiválja a folytatásra.
jún. 28
14:12
Menczer Tamás: Manfred Weber és a Néppárt 21 Magyarország-ellenes határozatot szavazott meg (Magyar Hírlap)
Azért támadnak bennünket, mert nemet mondunk a háborúra, a bevándorlásra és az LMBTQ-propagandára – hangoztatta.
jún. 28
14:12
Milliókat nyert egy 48 ezres téttel egy kecskeméti fogadó (Növekedés)
A magyar sportfogadók eddig a portugál Cristiano Ronaldo gólkirályi címére tették fel a legtöbb tétet a németországi labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán, pedig a Szerencsejáték Zrt. oddsai alapján a francia Kylian Mbappé a legesélyesebb.
jún. 28
14:12
Önreflexió teljes hiánya 2.0 (Mandiner)
Ez aztán a csodálatos teljesítmény!
jún. 28
14:12
Újabb balhé Jos Verstappen és Christian Horner között, a Red Bull cáfol (Racing)
Jos Verstappen ismét nekiment a Red Bull csapatfőnökének, majd úgy döntött, hogy akkor inkább nem vezeti Sebastian Vettel egykori autóját.
jún. 28
14:12
21 év után lecseréli a Nike csapatmezeket a Fradi (Telex)
A következő szezontól a Macron olasz sportmárkára váltanak.
jún. 28
14:14
Takács Péter: A hatékony gyógyítás mellett törekedni kell az egészség védelmére is (Magyar Hírlap)
A magyar példaképek közül kiemelte Semmelweis Ignácot, akinek az eredményei vitathatatlanok.
jún. 28
14:18
Továbbra is emelkedik a Koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben (ProfitLine)
Továbbra is enyhén emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
jún. 28
14:18
Lehangoló adatok jöttek, gyorsulva terjed a rendkívül fertőző betegség Magyarországon (Portfolio)
Június 17. és 23. között 20 új szamárköhögés-gyanús esetet azonosítottak Magyarországon, amivel a kumulált esetszám idén az első 25 hétben 96 főre emelkedett - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ frissen közölt adataiból. Ez azt jelzi, hogy a rendkívül fertőző betegség terjedési sebessége nem állt meg: egyetlen hét alatt a
jún. 28
14:18
A sofőr figyelmetlensége vezetett az osztrák–magyar trónörökös halálához (Magyar Hírlap)
A bécsi vezetés nem tekintett Boszniára ellenséges területként.
jún. 28
14:18
Eszkaláció: Izrael is bekapcsolódhat az ukrajnai háborúba (Demokrata)
Erről a három ország minisztériumai és vezető tisztségviselői tárgyaltak.
jún. 28
14:18
A SungEel Hitech vezetőivel egyeztetett Nagy Márton (Villanyautósok)
Nem a sorozatos szabályszegések miatt rendelték be a cég vezetőit a minisztériumba.
jún. 28
14:18
Reformer jelölt rázta fel a helikopter-baleset után tartott iráni elnökválasztást (Telex)
A 85 milliós síita teokráciában az előző elnök halálos helikopter-balesete után kellett választásokat kiírni. A rezsim nem a változás, hanem az apátia miatt aggódik, de 80 jelöltből így is 74-et kizárt a versenyből a pénteki első forduló előtt.
jún. 28
14:18
L. L. Junior Facebook-on üzent az exének (naphire.hu)
Az énekes Facebook-on köszöntötte a volt feleségét születésnapja alkalmából.
jún. 28
14:20
Közeleg a magyar pénzügyi szektor szereplőinek nagy találkozója (Portfolio)
A teljes magyar pénzügyi szektor és a vállalati pénzügyesek nagy találkozójára fog sor kerülni szeptember 17-én Budapesten. A Portfolio Future of Finance 2024 konferenciáján bankok, vagyonkezelők, biztosítók és a pénzügyi szektor beszállítói fogják megvitatni a közeli és a távoli jövő pénzügyeit, kiegészülve a vállalati pénzügyesekkel, akik közül a
jún. 28
14:22
Az EU-vezetők keveset akartak, azon is csak kicsit vesztek össze (Portfolio)
Megúszós uniós csúcstalálkozó ért véget csütörtökön. Az utolsó napokban már eleve minden konfliktusosabb témát kihúztak a napirendből, hogy legalább az Európai Unió csúcsvezetőiről megállapodásra jussanak, mégha teljes konszenzus nélkül is. Az elmúlt időszakban ritkán értek egy nap alatt a tárgyalások végére, még ritkábban fordult elő, hogy ne tolt
jún. 28
14:24
Kutatás: jobboldalinak hazudja magát a Néppárt (HírTV)
Az MCC Európai Tanulmányok Műhelye legújabb kutatásában azt vizsgálta, hogy mennyire beszélhetünk napjainkban arról, hogy az Európai Néppárt egy jobboldali pártcsalád lenne.
jún. 28
14:24
Az energetikai svájci bicska, ami mégsem vág minden irányba. Hol használjuk és hol ne használjuk a hidrogént (Tiszta Jövő)
A globális hidrogéntermelés 2022-ben már elérte azt a szintet, aminek az energiatartalma lényegében megegyezik az Európai Unió egy évnyi villamosenergia-fogyasztásával.
jún. 28
14:24
Izrael tárgyalásokat folytat az Ukrajnába történő Patriot-szállításokról (Magyar Hírlap)
Izrael is beszáll az orosz–ukrán konfliktusba.
jún. 28
14:24
Valami készül? Mikrofon elé pattant Orbán Ráhel, miután a féktelen rongyrázással kiakasztotta a magyarokat (Nyugati Fény)
Mutatjuk, mit hiányol
jún. 28
14:24
Pályán lerobbanó Verstappen és rejtőzködő Mercedesek az Osztrák Nagydíj nyitányán (Racing)
Max Verstappen ráijesztett a saját és a Red Bull drukkereire, de így is a leggyorsabb volt az Osztrák Nagydíj egyetlen szabadedzésén.
jún. 28
14:24
10 bámulatos középkori kastély, amit látni kellene még ebben az életben (Bien)
Nemcsak a történelem szerelmeseinek, de azoknak is kiváló kirándulóhelyeket jelentenek a középkori kastélyok, akik csupán az épületek szépségében szeretnének elmerülni.
jún. 28
14:30
Sportfogadna? Vadásznak Önre! (Menedzsment Fórum)
Nagyon nem mindegy, hol fogad az Európa-bajnokság meccseire vagy akár az olimpia eredményire. Van, ahol nem biztos, hogy megkapja a nyereményét, de olyan oldal is, ahol biztos nem látja viszont a befizetett pénzét sem. Bor Olivért, az SZTFH kiberbiztonsági és kommunikációs szakértőjét kérdeztük a veszélyekről és arról, hogyan lehet elkerülni ezeket
jún. 28
14:30
Ronaldo keményen kritizálta a magyar válogatott játékosait korábban, soha nem mondtak még ilyet hazánk focistáiról (Promotions)
Ronaldo olyat mondott a magyar válogatott játékosairól, ami sértésnek is tekinthető.
jún. 28
14:30
Az ókori egyiptomi "irodai dolgozóknak" szörnyű testtartásuk volt (Magyar Hírlap)
Ez derül ki az eltorzult csontvázakból.
jún. 28
14:30
Kutatás: minden fontos kérdésben baloldali értékeket képvisel a Néppárt (Demokrata)
Ugyanazokat az álláspontokat támogatta, mint a többi koalíciós tag, különösen az S&D és a Renew.
jún. 28
14:30
Opten: 2024-ben nőhet a cégvezetéstől eltiltottak száma (Üzletem)
Az elmúlt két évben indított jelentős számú felszámolási és kényszertörlési eljárások ellenére 2023-ban alig haladta meg a cégvezetéstől eltiltott személyek száma a 20 ezret. Bár csekély mértékben, 2023-ban ismét csökkenő tendenciát mutatott az újonnan eltiltott magánszemélyek száma, amiben fordulat várható 2024-ben – írja az Opten.
jún. 28
14:30
NER-közeli reklámcégek is érintettek lehetnek az óbudai korrupciós ügyben (Telex)
A Budamédiára és a Mahirra illik az ügyészség korábbi leírása. Mindkét cég mögött egy Mészáros Lőrinchez köthető magántőkealap látható.
jún. 28
14:30
A grúzok sztárja mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az Eb-n, 11 éve még gyerekként fotózkodott vele (Telex)
A 2013-as fotón nemcsak a Napoliban focizó Hvicsa Kvarachelia szerepel, hanem a nyolcaddöntős grúz válogatott másik négy tagja is.
jún. 28
14:30
Minden, amit tudni akarsz a mesterséges intelligenciáról – elindult az Nmhh Podcast (Digital Hungary)
Egyszerű utánzógép vagy egy mindent felforgató technológia? Milyen hatással lesz a munkaerőpiacra, az egészségügyre, az oktatásra vagy éppen a művészetre a mesterséges intelligencia? Hogyan alakítja át az üzleti folyamatokat? Hogyan lehetünk tudatos médiafogyasztók egy olyan világban, amelyben már a szemünknek sem hihetünk? Ilyen és ehhez hasonló,
jún. 28
14:36
L.L. Junior mindent elsöprő üzenetét látnod kell: volt feleségének, Hopp Csillának küldte (Blikk)
Hoppá!
jún. 28
14:36
Észak-Macedónia legnagyobb szélerőműparkjának építését jelentette be az új miniszterelnök (Alternatív Energia)
Észak-Macedónia legnagyobb szélerőműparkjának építését jelentette be Hrisztijan Mickoszki miniszterelnök kedden, közölve, hogy az építkezés 2026-ban kezdődhet meg.

Keresés