Magyarországon pénteken 95-ös oktánszámú benzint átlagosan 610 forintért, dízel üzemanyagot pedig átlagosan 629 forintért lehet literenként vásárolni. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott adatai szerint a szomszédos országokban a benzin átlagára 606 forintot, a gázolaj átlagára 611 forint. Ez azt jelenti, hogy a magyar családok tö
Csütörtökön kezdődött az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója, amelyen a leköszönő soros elnökség képviseletében a belga miniszterelnök látta el jótanácsokkal Orbán Viktort.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 2024. június 27-én rendezte meg a 43. Országos Borverseny (OBV) díjkiosztó ünnepségét. Az idei OBV-re az ország 22 borvidékéről 230 pincészet nevezett, összesen 897 tétellel.
2024. májusban a vendégek száma összességében 18, a vendégéjszakáké 13 százalékkal nőtt a turisztikai szálláshelyeken, a szálláshelyek forgalma 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A tegnapi napon elérhetővé váltak a Bitbot tokenek igénylésre. Elolvashatod a hivatalos dokumentációt itt. Vagy követheted az alábbi lépéseket is, ha úgy egyszerűbb: 1. lépés: Menj a hivatalos honlapra: https://bitbot.tg/ 2. lépés: Kattints a Claim Token in Bitbot gombra 3. lépés: Csatlakoztasd a tárcád, ha még nem tetted. Majd add meg a Telegramos
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Gránit Alapkezelő írását olvashatják:
Barkóczi Balázs, a DK szóvivője nyilatkozott a június 9-ei választási eredményekkel kapcsolatban. Véleménye szerint nem rossz teljesítmény a 8%, de úgy vélik, hogy lesz még 1,5 szavazója is a pártnak.
Bagolyvonatokat indít a Balatonnál a MÁV. Ezen járatok a Budapest és Balaton déli partja között naponta, míg az északi és nyugati parton a Bagolyvonatok többsége csak péntekről szombatra, illetve szombatról vasárnapra virradó éjszakákon közlekedik.
Az európai megújulóenergia-piac egyik legnagyobb szereplője, a norvég állami tulajdonban lévő Statkraft visszavágta növekedési terveit az alacsonyabb villamosenergia-árak és az emelkedő költségek miatt. Birgitte Vartdal vezérigazgató, aki áprilisban vette át a társaság irányítását, bejelentette, hogy a vállalat stratégiáját a kihívásokkal teli piac
Állítólag 40 százalékkal nőtt az Egyesült Államokból és az Egyesült Arab Emírségekből érkezett előfoglalások száma. Már akkor, amikor még csak forgattak.
Reflektorfénybe helyezi a 110 éves magyar animáció remekeit a Budapesti Klasszikus Film Maraton szeptemberben. Újra rövid rajzfilmek vezetik majd fel az egész estés alkotásokat, többek között Gusztáv kalandjai. Felújítva lesz látható a 82-es kult sci-fi, Az idő urai és Zanzibár partjaira repít Hugó, a víziló. (kiemelt fotón: jelent Az idő urai című
Több millió dollár értékben kezdett el a német kormány Bitcoint értékesíteni. Mutatjuk, mennyi BTC-t utalt át a német kormány eddig a tőzsdékre. Folytatja a Bitcoin eladást a német kormány A német kormány folytatja az elkobzott BTC áthelyezését a nagy kriptotőzsdékre. A Lookonchain által megosztott adatok szerint a Németország a korábbiakhoz hasonl
A mesterséges intelligencia térhódításával egyre több iparág ismeri fel és használja ki a technológiában rejlő lehetőségeket, legyen szó stratégiai tervezésről vagy a mindennapi operatív feladatok kezeléséről. A mesterséges intelligencia alkalmazásának számtalan módja lehet a facility management területén is, azonban nem lehet figyelmen kívül hagyn
Vargát gólkirálynak, Szoboszlait a torna játékosának jelölték rengetegen a magyar fogadók közül - mondták el a Szerencsejáték Zrt. sajtótájékoztatóján. A cég elárulta, hogy rekord született abban a tekintetben, mennyien fogadtak egy tornán belül a magyarok meccseire.
Csatlakozz a Budastep és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös sétájához, ahol megismerheted a park izgalmas történetét és még be is leshetsz a Városmajori Szabadtéri Színpad kulisszái mögé.
A kormány felszólítja az üzemanyagkereskedőket, hogy csökkentsék az áraikat. A Nemzetgazdasági Minisztérium a KSH jelentése alapján megállapította, hogy mind a benzin mind a gázolaj esetében csökkenteni kell az árakat. Ezért a kormány felszólítja az üzemanyagkereskedőket, hogy a családok védelme érdekében térjenek vissza a korábbi hónapok gyakorlat
Az újabb nyári hétvége újabb szuper recepteket hoz – ezúttal a kerti sütögetést ajánljuk. ;) Nincs is jobb program, mint begyújtani a tüzet és finomabbnál finomabb kajákat sütni fölötte.
Laktató, egyszerű elkészíteni és mennyeien finom: ez mind igaz a Vidék íze magazin kiváló receptjére, amiből a csirkemell és a rizs mellett nem hiányozhat a rukkola és a nyár egyik sláger gyümölcse, a nektarin sem.
2024 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken1 1,6 millió vendég 3,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 18, a vendégéjszakáké 13%-kal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5,1, a külföldivendég-éjszakáké 21%-kal emelkedett. 2024. január–májusban a belf
Tűz ütött ki egy dél-koreai akkumulátorgyárban hétfőn, ami 23 ember halálát okozta, köztük 18 vendégmunkásét, akik közül több Kínából érkezett a Szöültól délre található üzembe - tudósított a Jonhap hírügynökség. A hírügynökség ezt követően arról cikkezett, hogy valószínűleg nem véletlenül magas a munkabalesetekben elhunytak között a vendégmunkások
2000 és 2023 között az átadott lakóépületek éves száma tág határok között változott, a csúcsot 2004-ben érte el, amikor 21.237-et, míg kilenc év múlva – a mélyponton – mindössze 3.649-et regisztráltak. Az ezredfordulótól a 2009-es válságig évről-évre mintegy 16-17 ezer új lakóépületet jegyzett a statisztika, ám azóta ezek mennyisége a 10 ezret sem
Részvétét nyilvánította a szlovákiai Érsekújvárnál történt vasúti baleset kapcsán szlovák kollégájának pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást van érvényben a mai napon Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben. Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat - figyelmeztet a HungaroMet. További hét megyében elsőfokú riasztás lesz érvényben ugyancsak felhőszakadás miatt. Ezenfel
Gavrilo Princip 1914. június 28-án lőtte le Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörököst és feleségét, Hohenberg Zsófia hercegnőt. Az első világháborút formálisan kirobbantó szarajevói merénylet 110. évfordulója apropóján mától kapható a könyvesboltokban Szalay-Berzeviczy Attila A nagy háború százéves nyomában című könyvének második kötete, amelyből
A soha meg nem valósult elektronikus rendszer ügye Demszky főpolgármestersége idején kezdődött, majd Tarlós idején kezdődött a kivitelezés, de csak az M2-es metró Deák téri kapukat építették fel.
Nyári lapszámunkat idén is az Év Gyára Projektversenyünk köré szerveztük, mert úgy gondoljuk, hogy fontos azokat az élen járó ipari projekteket röviden bemutatni, amelyeket a zsűri kiemelkedőnek talált a benyújtott pályázatok közül.