Halastyák Fanni, vagyis művésznevén Nemazalány, Young G Béci és Burai Krisztián is megismerkedhet a ValóVilág idei évadának játékosaival, ugyanis a zenei héten ők lesznek a versenyzők mentorai. Fanni már gyerekkora óta szeretett volna bekerülni a ValóVilágba. Most valóra vált régi vágya.
Lily Collins-nak a hosszú haj már-már a védjegyévé vált, és az Emily Párizsban rajongói is hosszabb tincsekkel láthatták őt a sorozatban. A világsztár viszont úgy érezte, valami újdonságra vágyik, ezért most rövid fazonra váltott.
A korábban MSZP-s Vincze Géza legendásan rosszban van a most megválasztott polgármesterrel és pártjával, szerdán egy bekapcsolt mikrofonba is elmondta a véleményét róluk.
A védőnői szolgálat egy megelőző, prevenciós feladatokat ellátó része az alapellátásnak. Surimné Sipiczki Marianna területi védőnő erről a tevékenységről ad hasznos információkat.
Nemrégiben nagy mennyiségű eső esett, ami az extrém meleggel kombinálva nem tesz igazán jót az egészségünknek. Az olyan országokban, ahol ez gyakran előfordul, az emberek alkalmazkodtak már, de nálunk ez azét nem olyan megszokott, így sok mindenre figyelned kell, ha ilyen párás a levegő.
A Volskwagen 5 milliárdot is fektethet az amerikai elektromos pickupokat gyártó Rivianba. A befektetők elég eltérően értékelték a nagy bejelentést. Az elemző szerint a VW konszern most egy fontos beismerést tett.
Egy új gépi tanulási modell a Cambridge-i kutatók szerint felgyorsíthatja a korai rákfelismerést, diagnózist és kezelést. Az AI modell és a kutatási eredmények Egy új mesterséges intelligencia (AI) modell képes volt 13 különböző ráktípust 98,2%-os pontossággal azonosítani, csupán DNS adatok alapján, szövetmintákból. Az EMethylNET nevű AI modellt a
Országszerte zajlik az aratás, emiatt nagyobb számban vesznek részt a forgalomban mezőgazdasági munkagépek, ami fokozott figyelmet követel minden járművezetőtől – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Videóban jelentkezett be Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán, hogy választ adjon arra, lemond-e. Beszélt először Trianonról, hibáztatta a független sajtót és idézett Bibót is, aztán végül elmondta, hogy drámai hibát utólag sem látnak, sem az elnökség, sem ő nem megy sehova.
A Nemzeti Sportrádióban, minden hétfőn 14:00-tól hallgatható műsorban ezúttal Nagy Dániel és Pattantyús Lőrinc beszélgetett a mögöttünk hagyott barcelonai F1-es hétvégéről és az M4 Sport szakértőjének hungaroringi versenyéről.
Emily Henry a romantikus regények királynője, legújabb kötete is fájdalommal, boldogsággal és szerelemmel van tele. Most elolvashatsz belőle egy részletet.
A dögös, nyári klubokba szánt új felvételhez egy merész videóklip is forgott a két előadó főszereplésével, akik elárulták, hogy mióta figyelnek egymásra.
Mától online megtekinthető a Magyar Turisztikai Ügynökség legújabb, Budapestet bemutató imázsfilmje, amely 2024 májusában egy háromnapos Spice of Europe nevű influenszer média trip keretében készült a fővárosban. A forgatásnak keretet…
Sébastien Ogier-t szerdán kiengedték a kórházból, a nyolcszoros rally világbajnok szerint csak az számít, hogy a keddi balesetben senki sem sérült meg súlyosan.
A gazdasági társaságok egyik sajátos típusa a nonprofit cég, amely több fontos jellemzőben eltér a többi gazdasági társaságtól. Dr. Szabó Gergely ügyvéd összefoglalója.
A kriptopiac hamarosan új szereplővel bővül. A WW3 SHIBA (WW3S) hamarosan elérhető lesz, és már most nagy lelkesedést vált ki a kripto rajongók körében, főként innovatív, játékos megközelítése miatt. Néhány ismert SHIBA INU bálna máris átugrott a WW3 SHIBA-ra, amely egyesíti a mémérmék, a GameFi és a SocialFi legjobb tulajdonságait egy vonzó csomag
Ha édes kence, akkor én a málnadzsemre szavazok! Mindössze három hozzávalóra lesz szükségetek, hogy ti is elkészítsétek ezt a fantasztikus házi dzsemet.
A Szia, tesó... című tárlat négy, egymáshoz tematikus pontok mentén kapcsolódó projektből áll össze, és Oroszországtól Magyarországon át Kubáig kalauzolja el az érdeklődőket.
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg az Echo Nyári Akadémiát a Fejér vármegyei Fehérvárcsurgón Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész irányításával.
Számos témában készülhet egy film. A művészetek gyakorlása az önmegvalósítás egyik legelterjedtebb és leghatásosabb formája. A zenélés nem csak annak okoz örömet, aki a hangszeren játszik, hanem annak is, aki hallgatja – pláne, ha jól játszik a főhős. Ezúttal olyan válogatást hoztunk el, amelyekben fontos szerepet képez a zene.
Az utóbbi napokban egyre több botrányos késés volt a Liszt Ferenc Repülőtéren, sokan például nem jutottak ki a vasárnapi, skótok elleni EB-meccsre sem Stuttgartba. Korábban pedig egy másik csoport várt 19 órát a gépére.
A sminkesként dolgozó Szilágyi Mariannt, sokan a magyar Angelina Jolie-ként emlegetik. Vajon, teher vagy inkább áldás, ha egy ekkora ikonra hasonlít valaki?