Az Európai Unió hat orosz hekkerrel szemben vezetett be szankciókat a tagállamok és Ukrajna ellen elkövetett, rossz szándékú kibertevékenységek miatt. Az Európai Unió Külügyek Tanácsa döntésének hat érintettje a közlemény szerint részt vett a tagállamok és Ukrajna létfontosságú infrastruktúráját, valamint minősített adatok tárolásával és feldolgozá
Az amerikai Cruise-ba újabb 850 millió dollárt fektet anyavállalata, a GM, miközben az önvezetőtaxi-cég bővíti a manuális fuvarok körét. Mindez azt bizonyítja, hogy bár a 2023-as évben óriási veszteségeket szenvedett,
A Rauli olyan új, lapos tetőrendszert mutatott be, amely lehetővé teszi a panelek függőleges rögzítését a tetőkön. A megközelítés számos előnnyel jár a tervezés és telepítés szempontjából, különösen azon tetők esetén, amelyek nem képesek nehezebb, ballasztos rendszereket elbírni.
Jobban szeretsz otthon, nyugiban dolgozni? Vagy éppen ellenkezőleg, alig tudod magad otthon is rávenni a munkára? Akárhogy is, ezek az otthoni irodák segítenek majd, hogy elmélyültebben tudj tenni a céljaidért.
Van egy fiatal diófám, idén már nőnek rajta diók, ez az első éve. Levelein és a dión is fekete apró foltok jelentek meg. Mi okozza, lehet-e ellene védekezni?
Lehet, hogy már a 30-as éveidben észreveszel apróbb hiányosságokat a memóriádban, ami roppant bosszantó lehet. Mutatjuk, mit tehetsz ellene!"Régebben azt gondoltuk, hogy az agy akkor kezd el olyan módon változni, ami hatással van a memóriára, amikor az emberek már meglehetősen idősek"– mondja Charan Ranganath, PhD, a Kaliforniai Egyetem Davis pszic
Az idős, beteg családtagok kiemelt figyelmet igényelnek a hőség idején, a gyerekeket a balesetektől is meg kell óvnunk. Milyen ártalmakkal kell számolnunk?
Dohányzás és alkoholfogyasztás tekintetében a magyar fiatalok egy friss kutatás szerint a nemzetközi élmezőnyt erősítik. A felmérés szerint ifjaink az átlagnál túlsúlyosabbak, fokozottabban van jelen életükben az online bántalmazás, továbbá gyakoribbak köreikben bizonyos pszichoszomatikus tünetek.
Valószínűleg hallottál már arról, hogy az, amit a testünkbe viszünk - például a gyorsétel, a cigarettafüst és az alkohol - közvetlen hatással van az egészségünkre. De mi a helyzet azzal, amit a testünkre kenünk?
Hat éven belül a piacra kerülhet egy olyan gyógyszer, amely képes lenne visszanöveszteni a fogakat. Idén szeptembertől kezdődően 30 felnőtt férfinak fogják intravénásan beadni a gyógyszert az I. fázisú, a biztonságosságot és hatékonyságot felmérő vizsgálat részeként. Így ez lesz az első alkalom, hogy egy ehhez hasonló gyógyszert embereken
Június 24-én érkezik a Netflixre a Hullagyáros: Bérgyilkos vakáción című film, ami egy 2022-es akció-vígjáték George Kirby és Harry Kirby rendezésében. Te láttad az első részt?.
Huszonkét ember vesztette életét hétfőn egy dél-koreai lítiumakkumulátor-gyárban keletkezett hatalmas tűzben, többségük kínai állampolgár, Dél-Korea történetének egyik legsúlyosabb ipari katasztrófájában.
2019-ben bombaként robbant a hír: a Netflix David Fincher (Hetedik, Zodiákus, Holtodiglan) vezényletével készítheti el a neo-noir műfaj egyik gyöngyszemének számító Kínai negyed előzménysorozatát. Sajnos azóta nemigen hallhattunk a mostoha sorsú projektről, ám most az 1974-es kultmozi forgatókönyvírója, Robert Towne rántotta le a leplet a projektte
Nem sok ember mondhatja el magáról, hogy milliókat nyer a különböző kaszinóban, pláne nem sokan állnak hozzá úgy a helyzethez, hogy ez egy isteni akarat eredménye.
"Itt a bokor, itt a málna, jaj be édes, tömd a szádba!" – írta Nemes Nagy Ágnes a málnaszedő medvebocsok történetében. Mert az első málna szemek legjobbak egyenesen a bokorról bekapva. Amikor ha nem is egész kosárral, de már bőven érik, akkor málnás receptek egész sora kínálja, hogy ezt a piros gyönyörűséget hozzáillő köntösbe csomagolva tálaljuk f
A Patent Egyesület alkotta meg a kényszerláthatás fogalmát arra a jelenségre, amikor a gyermeket igénye és akarata ellenére kapcsolattartásra kényszerítik a különélő szülővel, nagyszülővel, és ezzel kifejezetten veszélynek teszik ki.
Újabb fantasztikus bejelentés a Balatonica Gin házatáján: a VeszprémFest világszínvonalú zenei produkciói mellé idén júliusban a balatoni életérzésből ihletett, citrusos ízvilágú párlatot kortyolgathatjátok, amely hatalmas öröm és megtiszteltetés számunkra. Gyertek el Veszprémbe és kóstoljatok bele a legjobb minőségekbe!
1919-ben még ez is belefért a sportmarketingbe, bár az állatvédőktől már akkor is tartottak. Babe Ruth későbbi lakótársa, Ping Bodie 11 tányér spagettivel verte meg a madarat. Nem sokkal ezután elment villanyszerelőnek Hollywoodba.
Mi vethet véget a kulturális háborúnak? A Danube Institute meghívására Budapestre látogató Sebastian Morellóval, a European Conservative magazin vezető szerkesztőjével beszélgettünk.
Ha a nagy melegben támad kedvünk némi kiránduláshoz, nem érdemes felkészületlenül útnak indulni. Most kiderül, mit tehetünk, hogy biztonságban célbe érjünk!
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.