2024. június 25. kedd

jún. 25
13:12
Alacsony fogyasztás, magas ár és nehézkes gyorsulás: mit tudnak még a mai dízelmotoros autók? (Telex)
Hány kilométert kell megtenni évente, hogy megérje dízelmotorral vásárolni az új Opel Astrát vagy Seat Leont? Mi az, amiben ezek az autók igazán jók és mikor okoznak csalódást? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ tesztünkben.
jún. 25
13:18
Mennyit keresnek a salesesek / értékesítők? (HR Portál)
Az értékesítő szakmában is komoly érték a szakértelem, ha valaki jól ismeri a terméket, amit értékesít, és end-to-end folyamatot tud biztosítani. A terület jelentős szerepet játszik a bérkülönbségek tekintetében, mert míg IT és technikai területen már kezdőként is bruttó fél millió forint felett lehet minimum keresni, addig vendéglátásban például 3
jún. 25
13:18
Orbán Viktor holnap Macronnal fog tárgyalni (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök kedden, római tárgyalásai befejeztével Párizsba utazik tovább, ahol szerdán megbeszélést folytat Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel az Elysée-palotában - adta ki a tájékoztatást Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
jún. 25
13:18
Ezt a Szlovéniát kell vernie az angoloknak a magyarok továbbjutásához (444.hu)
Ha Anglia legyőzi Szlovéniát, Magyarország továbbjut. De nem ez az egyetlen módja annak, hogy este magyar továbbjutást ünnepeljünk.
jún. 25
13:18
Ha 9-ből 7 igaz rád, olyan erős önbizalommal bírsz, hogy senki sem állíthat meg (Glamour)
A gyorsan változó és olykor bizonytalan munkakörnyezetben az önbizalom több, mint egy kívánatos, vágyott állapot. Sokkal inkább egy olyan tulajdonság, ami a sikerességed és az általános jól-léted kulcsfontosságú eleme. Ezért sem mindegy, milyen szinten áll, mennyire erős, vagy épp mennyire van kitéve másoknak, mondjuk a feletteseid visszajelzéseine
jún. 25
13:18
Ez volt a tíz legjobb film a magyarok szerint 2024 első félévében (Magyar Hírlap)
A Dűne: Második rész és A méhész a legkedveltebb a mozifilmek között.
jún. 25
13:18
Kukorica: az amerikai gazdák kivárnak (Magyar Mezőgazdaság)
Miután az idei szezon nagy részében az alacsony árak miatt felhalmozták a terményeket, a világ legnagyobb kukoricatermelő országának számos gazdálkodója továbbra is visszautasítja a felvásárlókat.
jún. 25
13:18
Vége az Assange-ügynek, de mi marad utána? (naphire.hu)
A brit hatóságok öt évi vizsgálati fogság után szabadon engedték Julian Assange-t, a WikiLeaks nevű, elhíresült adatszivárogtató portál alapítóját.
jún. 25
13:18
Cukorbetegség - ismerje meg a kezelésében fontos gyógyszereket (EgészségKalauz)
A cukorbetegség kezelésére többféle gyógyszer áll rendelkezésre. Tudja meg, miként működnek.
jún. 25
13:21
A világ urai, avagy kinek a kezében van a legnagyobb olajtartalék (Piac és Profit)
A Saudi Aramco 259 milliárd hordó értékű olaj- és gáztartalékot birtokol, aminek nincs párja a világon egyetlen más vállalatnál sem.
jún. 25
13:24
Kilőtt a Richter (Portfolio)
A kereskedési idő felénél a Richter vezeti a hazai blue chipek emelkedését.
jún. 25
13:24
Illegális állatszállítmány: 30 sertés küzdött az életéért (Agroinform)
Az állatok túlságosan szűk helyen voltak, ziháltak a levegő hiányától.
jún. 25
13:24
Pottyondy Edina: Orbán Viktor olyan, "mint egy alkoholista férj, aki eljátékgépezi a családi kasszát, aztán elkezd zsidózni" (SzMo)
Kapott a humoristától a miniszterelnökön kívül még az Ötkertben bulizó Magyar Péter és a visszavonulni képtelen Gyurcsány Ferenc is.
jún. 25
13:24
A nyelv színe segíthet a betegség diagnosztizálásában (Magyar Hírlap)
A piros a magas vérnyomásról, a sárga a gyomor-bélrendszeri betegségekről árulkodik.
jún. 25
13:24
Megint a magyarok vétójogát buherálja az EU a Financial Times szerint (Mandiner)
A leköszönő belga elnökség új ötletekkel jelentkezett.
jún. 25
13:24
Az M-Sport Szardínián fantasztikus mérföldkőhöz érkezett (Racing)
A Szardínia Rallyn komoly mérföldkőhöz érkezett el az M-Sport csapata, hiszen az olasz versenyen történt pontszerzéssel már sorozatban 300. versenyén tudott pontot szerezni.
jún. 25
13:24
Tom Cruise és Sandra Bullock összecsap idén nyáron (Digital Hungary)
Nyolc magyar városban különleges, ingyenes filmvetítés várja a filmszeretőket idén nyáron. Ismét útnak indul ugyanis A Telekom Film bemutatja: Paramount Nyári Mozi, amely immár hagyományszerűen vetít le közkedvelt filmes csemegéket az ország több különböző szabadtéri vetítővásznán. Ezúttal is a közönség szavazhat arról, hogy három filmsiker közül m
jún. 25
13:30
"Számomra kizárólag ő jelenti a családot" – Molnár Gusztáv kísérte az oltár elé a húgát, szüleikkel nem tartják a kapcsolatot (Blikk)
Molnár Gusztáv ma már önfeledten és boldogan éli az életét, amit néhány hónappal ezelőtt még nem is gondolt volna. A színész korábban elmesélte, hogy nem idilli családi környezetben nőtt fel, úgy sejti, ez is hozzájárult ahhoz, hogy alkoholfüggőséggel küzdött. Állítása szerint mindkét szülője szerencsétlen sorssal rendelkezett, így nagyon sok munká
jún. 25
13:30
Gyermekbántalmazás elleni kampányt indított a Fővárosi Önkormányzat (ATV)
A Fővárosi Önkormányzat a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai támogatásával tájékoztató kampányt indított arról, hogy állampolgárként mit lehet tenni egy bántalmazott gyermekért - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden.
jún. 25
13:30
Tippek lejtős terület fűnyírásához (Agrofórum)
A fűnyíró típusától függően a lejtőn hosszirányban vagy keresztirányban is lehet a füvet nyírni. Feltétlenül kövessük a fűnyíró kezelési útmutatójában leírtakat, és fűnyírás közben használjuk a megfelelő védőfelszerelést is. Ami viszont minden esetben érvényes: a lejtőt nyugodtan és óvatosan kell nyírni. A lejtős fűnyírás sokszor különleges kihívás
jún. 25
13:30
Milyen élelmiszerek használhatók a máj tisztítására? (Magyar Hírlap)
E szervünk számos létfontosságú funkciót lát el, érdemes fokozottan vigyázni rá.
jún. 25
13:30
Hatalmas a tét az Európa-bajnokság keddi játéknapján (Demokrata)
A papírforma alapján a cseh-török mérkőzésen dől el, hogy melyikük jut a nyolcaddöntőbe a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.
jún. 25
13:30
Feljelentést tett a Telex (Media1)
Nem hagyja annyiban a portál, hogy rendőrök akadályozták meg májusban a munkavégzésüket Kalocsán.
jún. 25
13:36
Halálra gázolt a vonat egy embert Agárdon (Magyar Hírlap)
20-30 perccel is meghosszabbodhat a menetidő.
jún. 25
13:36
Még hónapokig felügyelheti a BKK működésének törvényességét a korrupciós váddal előzetesben ülő szocialista politikus (Telex)
A nyáron nem ülésezik a fővárosi közgyűlés, Czeglédy Gergő, Óbuda százmilliós vesztegetési ügyben gyanúsított alpolgármestere is megőrizheti BKK felügyelőbizottsági tagságát.
jún. 25
13:36
Jennifer Lopez menetrend szerinti járattal utazgat Európában - akár melléd is leülhet a repülőn! (Sassy)
Egyre szerethetőbb arcát mutatja a díva. Jót tesz neki Európa.
jún. 25
13:39
A momentumos ex-képviselő ügyében egy német kapcsolat is felbukkant (HírTV)
Németországból is megérkezett az a jogsegély, amelyet a Cseh Katalinékhoz köthető uniós pénzügyi botránnyal összefüggésben kért a költségvetési csalás gyanújával nyomozó NAV.
jún. 25
13:39
Sorra dőlnek a napelemes rekordok (Piac és Profit)
A Mavir jelenlegi elszámolási mérési adatai szerint hétfőn déltájban felülmúlta a 3190 megawattot az 50 kW feletti naperőművek termelése, az új negyedórás csúccsal idén negyedszer dőlt meg az ipari létesítmények rekordja - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM).
jún. 25
13:42
A gyártók szerint veszélyes a vészfékező rendszer (autopro)
A járművek automatikusan, jóval korábban fékeznek, mint ahogy azt egy átlagos vezető tenné.
jún. 25
13:42
Az EU meghosszabbította az ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt (Magyar Hírlap)
Az Ukrajnából elmenekültek egészségügyi ellátást is kaphatnak.
jún. 25
13:42
Cégek százait érintő határidő jár le június végén (Növekedés)
Már csak alig pár napjuk maradt a NIS2 szabályozásban érintett magyarországi vállalatoknak arra, hogy a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló 2023. évi XXIII. törvény (Kibertan.tv.) szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségüknek eleget tegyenek.
jún. 25
13:42
"Bemegy a tinik diszkójába, és a tinilányok között táncikál. Ki ez, te?" – Dopeman is beszólt Magyar Péternek (Mandiner)
A rapper kemény kritkát fogalmazott meg a fiatal korosztállyal és az influencerekkel kapcsolatban is.
jún. 25
13:42
Tovább nőhet Európa hátránya az akkumulátorok ellátási láncában (Villanyautósok)
Kína hídfőállást épít Észak-Afrikában.
jún. 25
13:42
Vitézy Dávid és Kocsis Tibor is ott volt David Pressman családi pride piknikjén (Telex)
Az amerikai nagykövet rezidenciáján tartott eseményen Tordai Bence is megjelent.
jún. 25
13:42
Krausz Gábor és Mikes Anna ismét felrobbantotta az internetet (naphire.hu)
Ugyan már egy ideje egy párt alkotnak, Krausz Gábor és Mikes Anna csak most tudtak elutazni az első közös nyaralásra.
jún. 25
13:42
Munkavégzés a hőségben – Elengedhetetlen a sok folyadék és a pihenés (Nyíregyháza)
A hőség extrém körülmény, kifejezetten azok számára, akik ekkor fizikai munkát végeznek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a munkáltató megfelelő munkakörülményt biztosítson a dolgozóknak az egészségmegőrzésük érdekében.
jún. 25
13:42
A napfény szerelmese – új tárlat a Kohánban (Gyulatelevízió)
Szombaton egyedi élményt nyújtó kiállítás nyílt a Kossuth-díjas, világhírű szobrász- és ötvösművész, Kepenyes Pál munkáiból a Kohán Képtárban. A napfény szerelmese című tárlat interaktív módon vonja be a látogatót az alkotás folyamatába. Téglás Gergely mexikói hangulatot idéző gitárjátékával vette kezdetét a kondorosi születésű, a világhírnévig
jún. 25
13:45
"Ez a nyár más lesz, mint a többi" – Elballagott az óvodából Zente, az Sma-s kisfiú (Blikk)
A napokban elballagott az óvodából Zente, az SMA-s kisfiú, akiért pár évvel ezelőtt összefogott az ország. Amióta a kisfiú megkapta a szükséges kezeléseket, rengeteget fejlődött, hamarosan pedig az iskolapadba is beülhet. Zente édesanyja szerint ez a nyár más lesz, mint a többi. Sajnos picit kevesebb pihenés fér bele nekik, mert ki kell használni a
jún. 25
13:48
Elérte a teljes keret felét a vállalati e-autó programban igényelt támogatások összege (ProfitLine)
A vállalkozások idén februártól jövő tavaszig kérhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást tisztán elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. Mostanáig több mint 3200 cég igényelt forrást mintegy 3900 jármű megvásárlásához, több mint ezer pályázatról már a támogatói döntések is megszülettek. A beérkezett kérelmek együt
jún. 25
13:48
Megszűnik a kötelező akciózás, már meg is van a hivatalos időpont (ATV)
A kötelező akciózással - amelynek köszönhetően a családok olcsóbban juthattak olyan alapvető élelmiszerekhez, mint a kenyér, a hús, a tej vagy a különböző zöldségfélék - a kormány letörte, majd alacsony szintre szorította a háborús inflációt. Az intézkedés elérte célját, így az július 1-jétől kivezetésre kerül, ugyanakkor a kormány a kiskereskedelm
jún. 25
13:48
Rasszista tej? Hihetetlen kutatás indult az adófizetők pénzéből, szürreális az, amire keresik a választ (Promotions)
Úgy tűnik, egészen elképesztő kutatásra fogják fordítani az adófizetők pénzét, többek között ugyanis a tej és a birodalmiság közötti kapcsolat feltárása és a témák között szerepel.
jún. 25
13:48
Táplálkozás az idősek számára (Magyar Hírlap)
Hogyan kell helyesen táplálkozni?.
jún. 25
13:48
Ömlik a dollár a kormánykritikus sajtóba (Demokrata)
Legalább évi egymilliárd forint értékű külföldi forrás érkezik az ellenzéki, kormánykritikus médiumokhoz.
jún. 25
13:48
Április óta nincs madárinfluenza, lépett a főállatorvos (Agrárágazat)
Bő másfél hónapja nincs újabb madárinfluenzás fertőződés Magyarországon, ezért a főállatorvos enyhítésről intézkedett.
jún. 25
13:48
Itt az első fotó Varga Barnabásról a műtétje után! (Mandiner)
Marco Rossiék meglátogatták a válogatott támadót.
jún. 25
13:48
A Bitcoin FUD index a félelem zónába lépett (BitcoinBázis)
A Bitcoin FUD-index (Crypto Fear and Greed Index), amely a kriptovaluta piac általános hangulatát méri, a „félelem” zónába lépett és 18 hónapja a legalacsonyabb pontszámot érte el. Az index június 24-én jelentős, 21 pontos esést mutatott, ami azt jelzi, hogy a befektetők körében erősödik a bizonytalanság és a pánik. Ezt a mélypontot legutóbb 2023 j
jún. 25
13:48
A repülés egyre ijesztőbb: már csak mítosz a biztonság (AC News)
Sorra történnek a repülőgép-balesetek, így jogos a kérdés: tényleg biztonságosabb még repülni, mint autózni?
jún. 25
13:48
Népszerű a Zene Sóstón (Nyíregyháza)
Blues, jazz, funky, pop, de még rockzenék is megszólalnak szerdánként és szombatonként a Zene Sóstó nevet viselő rendezvényen este fél 7-től. Idén már háromszor élvezhették a koncerteket az érdeklődők, de augusztus végéig még több helyi zenekar is fellép.
jún. 25
13:48
Stratégiai együttműködést jelentett be a Rolls-Royce Power Systems és a Catl (Gyártástrend)
A Rolls-Royce Power Systems (Rrps) és a Catl stratégiai együttműködést jelentett be a müncheni ees Europe 2024 kiállításon. A megállapodás értelmében az Rrps a Tener termékcsaládot az mtu EnergyPack Qg akkumulátoros energiatároló megoldása részeként értékesíti, így az az Eu és az Egyesült Királyság piacán is elérhető lesz. A Tener a világ első, töm
jún. 25
13:50
Támogatás – 17 hallgató nyert ösztöndíjat (Nyíregyháza)
17 hallgató nyert ösztöndíjat a Rászoruló Hallgatókért Közalapítvány által meghirdetett pályázat során. A támogatás önkormányzati forrásból valósul meg, melyet hétfő délután vehettek át az érintettek a városháza Bencs termében.

Keresés