Véget ért a 2023/2024-es tanév, ezért megnéztük, mennyi pedagógus-álláshirdetés található a Közszolgállás Portálon. A számok alapján sok helyen nem lesz egyszerű az őszi tanévkezdés – írja az eduline.hu.
Pozitív az akkumulátoros elektromos autók megítélése az Európai Unióban, az árakkal kapcsolatos aggályok ellenére a nem elektromos autót használók 57 százaléka fontolgatja, hogy elektromos járműre vált - derült ki az Alternatív Üzemanyagok Európai Megfigyelőközpontja (EAFO) által készített, tizenkét uniós tagállamra kiterjedő felmérésből.
Az energiaátmenet a világ egyik legnagyobb kihívása és egyben az egyik legnagyobb lehetősége is, amelyhez a jegybankok új szemléletmódjára is szükség van - hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tájékoztatása szerint Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a Network for Greening the Financial System (Ngfs) londoni konferenciáján hétfőn.
A 7. cikk szerinti eljárás politikai kérdéssé vált az európai parlamenti választási kampányban, és az Európai Unió a politikai nyomásgyakorlás eszközeként használta fel, hogy Magyarországot kulcsfontosságú ügyekben bizonyos álláspont elfogadására kényszerítsék - jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter kedden Luxembourgban.
Interjút adott az Indexnek Zwack Sándor. A beszélgetés során a Zwack Unicum igazgatósági elnöke beszélt a kezdetekről, valamint arról is hogy minek tudható be az, hogy az alapítócsalád 230 éve jelen van a vállalatban. Elmondta, hogy a kulcskérdés megtalálni az egyensúlyt a hagyományok és az innovációk között, emellett pedig a jövőről is szót ejtett
Feltételezett kábítószer-kereskedőkön ütöttek rajta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói, kilenc embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük négyet őrizetbe vettek; az akció során a rendőrök mintegy 368 millió forintnyi drogot találtak.
Helyreállt az áramszolgálatás Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban és a horvátországi Dalmáciában közel egy órával azután, hogy pénteken a 40 fokot meghaladó hőségben röviddel 12 óra után összeomlott az áramszolgáltatási rendszer.
Az Andrássy Kúria & Spa bekerült a rangos Michelin Guide szálloda ajánlásába, elismerve a Tokaj-Hegyalja szívében található ötcsillagos hotel kiemelkedő szolgáltatásait és egyedi atmoszféráját.
A kötelező akciózással a kormány letörte, majd alacsony szintre szorította a háborús inflációt. Az intézkedés elérte célját, így az július 1-jétől kivezetésre kerül.
Weisz Fanni néhány nappal ezelőtt dobta le az atombombát a követőire, miszerint nem csak, hogy gyermeket vár, de a párjával hamarosan eküvőre is készülnek.
Itt juthatunk olcsón a gyümölcshöz a "Szedd magad!" akció keretében.Az idei meggytermési idő csúszott a fagy, a korán érkezett meleg és az újbóli lehűlés következtében. A szokatlan körülmények a termés mennyiségét is befolyásolják, ráadásul az idei meggytermés annak ellenére sem fogja elérni az átlagos szintet, hogy tavaly a szokásosnál jóval keves
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma májusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint.
Az egész tanév nem szól másról, mint arról, hogy a leterhelt gyermekeink egyfolytában csak tanulnak, ezért a várva várt nyári szünet elején még csak gondolni sem tudunk arra, hogy kinyissuk a tankönyveket. Ám néhány nap, néhány nyugalmas hét eltelte után csak-csak felmerül a kérdés: nem lenne jó mégis a szünetben egy kicsit ismételni? Nem lenne jó
A vámadatok szerint az Eu-ból származik a 2023-ban Kínába importált mintegy 1,2 millió tonna sertéshús több mint fele. Ennek mintegy negyedét pedig Spanyolországból szállítják.
Mivel 2024 az EB és az olimpia éve, számos sporteseményt közvetítenek a televíziók, így új kérdés merült fel a kutatók körében: befolyásolhatja a sportnézés azt is, hogy mennyit eszünk?
Épp 10 évvel ezelőtt került a Polgári Törvénykönyvbe a bizalmi vagyonkezelés intézménye, amelynek igazi felfutása az elmúlt 5 évre tehető. A kapcsolódó adókedvezmények megnyirbálásával fenyegető tavalyi jogszabálymódosítás nagy turbulenciát okozott a piacon, jóllehet a konstrukció adókedvezmények nélkül is komoly előnyöket biztosít azoknak, akik ho
Pottyondy Edina összességében úgy értékelte a Magyar Péterről kijött videókat, híreket, hogy a Tisza politikusa "kormányzóképességet nem igazán demonstrált ezzel az éjszakával".
“Ez apokaliptikus volt”, kiáltották a rémült helyiek, miután egy skót akkumulátor-újrahasznosító üzemben robbanás történt és tűz ütött ki. 22 áldozatot követelő incidens volt egy dél-koreai akkumulátor gyárban is. Tényleg veszélyesek az akkumulátorgyártó és újrahasznosító üzemek? A tűzoltók továbbra is a Glasgow melletti akkumulátor-újrafeldolgozó
Légitámadást hajtott végre a palesztinok lakta Gázai övezetben hétfő este az izraeli hadsereg, a művelettel a Hamász palesztin iszlamista szervezet olyan fegyvereseit vették célba, akik részt vettek a tavaly október 7-én Izraelben elkövetett mészárlásban, illetve az akkor Izraelből elrabolt túszokat tartják fogva - jelentette be az izraeli hadsereg
A dél-koreai kormány kedden azonnali biztonsági vizsgálatot rendelt el a magas kockázatú gyárakban országszerte azt követően, hogy egy akkumulátorgyárban pusztító tűzvész halálos áldozatokat követelt.
Bár a legtöbbek szerint Katzenbach Andrea kiköpött Edina, az üzletasszony ezt egy kicsit máshogy gondolja. Beszélt az idei győztes további esélyeiről is.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Berliner Morgenpostnak adott interjút, amiben leginkább Oroszország Ukrajna elleni háborújáról beszélt. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy szerinte Donald Trump képes lenne tűzszünetre bírni a két országot. Ezen kívül szóba hozta még a a migrációt, az EU soros elnökséget és a NATO-t is.
Bár korábban egy darabban játszottak, és közösen is megcsillogtatták az énektudásukat, Fésűs Nelly lánya évekkel ezelőtt leszögezte, hogy nem szeretne az édesanyja nyomdokaiba lépni. Elmondása szerint kiskorától kezdve azt látta, hogy szinte soha nem volt otthon az anyukája, mert állandóan próbáról próbára járt, hajnalok hajnalán ért haza, majd kor
Szeptembertől lesz kapható Magyarországon a Chery kínai autógyártó Omoda 5 modellje – jelentették be a márka hazai importőrének, a Genius Automotive Europe Kft. mai sajtótájékoztatóján. Az 1,6-os benzines crossover alapfelszereltségének ára 10 millió forint lesz. A modell elektromos verziója várhatóan novembertől lesz elérhető a hazai szalonokban.
A streamingóriás évek óta azon töri a fejét, hogyan szélesíthetné felhasználói bázisát. Nyilvánvalóan ezt a célt szolgálta a jelszómegosztás betiltása, valamint a kiegészítő előfizetést "sújtó" plusz tarifa bevezetése is. A merész lépések meghozták a kívánt eredményt, de úgy tűnik, a Netflix mégsem elégedett a helyzettel.