2024. június 24. hétfő

jún. 24
14:18
Tehetségeink itthon? – a Nobel-díjas Krausz Ferenc írása a Telexen (Telex)
A kormány átalakítja a kutatásfinanszírozás rendszerét, emiatt sok kutató attól fél, hogy állás nélkül maradhat. Az új rendszer központi alakja a Nobel-díjas fizikus, aki szerint szó sincs erről, és az összes kutatói állás száma növekedni fog.
jún. 24
14:18
Kaszálnak, vágnak, aprítanak (Nyíregyháza)
Gyomot írt, füvet kaszál a Magyar Közút Nyíregyházi Üzemmérnöksége a Debreceni felüljárón.
jún. 24
14:18
Szenzációs túlélés: 10 napig egyedül, félmeztelenül küzdött az életéért a kaliforniai vadonban (Sassy)
Egy félmeztelen túrázó a kaliforniai hegyekben tűnt el, 10 nap után pedig csodával határos módon életben találtak rá annak ellenére, hogy senki nem tudta, hová indult. És hogy hogyan? Naponta egy gallon vizet ivott a csizmájából, hogy túlélje!
jún. 24
14:18
Diplomaátadó ünnepséget tartott a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai kara (Gyulatelevízió)
éntek délután tartották a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karának tanévzáró és diplomaátadó ünnepségét. Dux László rektor kiemelte, egy felsőoktatási intézmény életében az egyik legnagyobb ünnep a termés betakarítása, amikor a végzős hallgatók átveszik a diplomájukat. A gazdaságtudományi kar különleges missziója, hogy a régió, az egyházmegye, ez
jún. 24
14:18
Ezzel a légzéstechnikával azonnal mély álomba kerülsz (Bien)
Levendula-olaj, meleg tej, egy bárány, két bárány… Nincs annál rosszabb, mikor éberen fekszel az ágyadban és nem jön álom a szemedre.
jún. 24
14:20
Orosz rakétatámadásra ébredt Kijev – veszélybe került a zaporizzsjai atomerőmű? (TőzsdeFórum)
Rendkívül feszült helyzet alakult ki a NATO és Oroszország között, miután Putyin ismertette a háború lezárásához szükséges legújabb feltételeit. A brit jobboldali politikus nyilatkozata pedig csak olaj volt a tűzre. Folytatódott Harkiv bombázása, ahol az orosz irányított bombák szombaton eltaláltak egy lakóépületet. Zelenszkij felszólította a nemze
jún. 24
14:20
Foci-Eb 2024: meglepő rekordot döntött meg Csoboth Kevin gólja (vg.hu)
A magyar válogatott ennél később nem is szerezhette volna meg a győztes gólt.
jún. 24
14:20
Szoboszlai végre pihenhet, így nézhet ki a magyar válogatott további Eb-menetrendje (Magyar Nemzet)
Ha továbbjutunk, Köln, Frankfurt vagy München lehet a nyolcaddöntőnk helyszíne.
jún. 24
14:20
Magyar Péter egy számára ismeretlen ember telefonját vehette el és dobhatta a Dunába (Mandiner)
A péntek hajnali botrányos viselkedése után Magyar Péter a rakpartról a Dunába hajított egy telefont, állítja egy szemtanú. Vélhetően azt, amit előzőleg egy vendégtől erőszakkal vett el egy menő budapesti szórakozóhelyen. Az ügyben kerestük a politikust, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.
jún. 24
14:22
A nők mozgatják az ingatlanpiacot (TőzsdeFórum)
Szakértők szerint a tendencia nem ma kezdődött: a párok nagy hányadánál jobb, ha a hölgyek választanak ingatlant a családnak, hiszen túlnyomórészt rajtuk múlik a család bővülése is. Emellett újra a palettára került fővárosból való kiköltözés is, a piacot közelről követő szakértők szerint a zöld, kertvárosias környezetbe vágynak a kisgyermekes párok
jún. 24
14:24
"Hálás vagyok, hogy elvezérelt hozzám az ég" – Som Krisztián a válása után közös projektbe kezdett a 21 évvel fiatalabb szerelmével – Íme a romantikus fotók (Blikk)
Som Krisztián és új kedvese, Csonka Rebeka szerelme új szintet lépett. A páros már közös projektbe is vágott, együtt forgattak videóklipet a producer vadiúj, romantikus dalához. A szerelmesekre csak rá kell nézni, egyből látható, mennyire odavannak egymásért.
jún. 24
14:24
Ha minden jól megy, szerdán elhagyhatja a kórházat Varga Barnabás (HírTV)
A magyar játékos állapotáról nyilatkozó csapatorvos nem akarta kommentálni a stadionban szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet tevékenységét.
jún. 24
14:24
Rendkívüli: kiderült, mikor hagyhatja el a kórházat Varga Barnabás (vg.hu)
A Fradi csapatorvosa tájékoztatott Varga Barnabás állapotáról.
jún. 24
14:24
Így kezeld a fanatikus focirajongó pasidat az Eb alatt - 5 hasznos tipp (Life)
A foci szent és sérthetetlen a foci szurkoló férfiak számára. Ezekkel a tippekkel garantáltan harmonikusabb és vidámabb lesz a focimeccsszezon.
jún. 24
14:24
Semjén Zsolt: Megvédjük keresztény értékeinket! (Magyar Hírlap)
A magyar EU-elnökség kapcsán tárgyaltak az egyházak képviselői.
jún. 24
14:24
Formatervezésiminta-oltalom védi a Széchenyi István Egyetem világrekorder autóját (Autószektor)
"Célunk az egyetemi szellemi vagyon oltalmazása és hasznosítása. Egy adott prototípust, találmányt, terméket a jog területén nagyon jól körbe lehet bástyázni. Ha a beltartalma jelentős feltalálói lépést hordoz, akkor szabadalmi bejelentést teszünk, vagy szerkezeti kialakítására használatiminta-oltalmat kérünk. A termék külső megjelenését, formáját
jún. 24
14:24
Döbbenetes képsorok – videózó idióta idézett elő életveszélyt az IndyCar hétvégi futamán (Racing)
Szerencsére mindenki megúszta ép bőrrel az életveszélyes mutatványt, az elbújni próbáló nézőt pedig letartóztatták.
jún. 24
14:24
"Ismeretlen helyre távozott" a százmilliós költségvetési csalás egyik főkolomposa (Üzletem)
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Somogy Vármegyei Főügyészség.
jún. 24
14:24
Gumimatracon elsodródott nőt, kajakozó kamaszokat mentettek a vízimentők hétvégén (Telex)
A vízimentők már 44 strandon láttak el szolgálatot hétvégén.
jún. 24
14:24
Zugló szakít az ATV-vel és Fiala Jánossal – a leendő polgármester a klubrádiós együttműködés jövőjére nem tért ki (Media1)
Rózsa András, a leendő XIV. kerületi polgármester bejelentette, hivatalba lépését követően az ATV, valamint Fiala János YouTube-csatornája nem számíthat megrendelésekre.
jún. 24
14:24
Hivatalos: Bezzecchi az Apriliához igazol (P1race)
Az Aprilia bejelentette Marco Bezzecchi leigazolását, így jövőre az olasz versenyző lesz Jorge Martín csapattársa a gyári istállónál.
jún. 24
14:30
Csapatépítő helyszínek Budapesten (ProfitLine)
A csapatépítők kulcsfontosságú szerepet játszanak a munkahelyi légkör javításában és a munkatársak közötti kapcsolatok erősítésében. Ezek a legjobb csapatépítő helyszínek Budapesten!
jún. 24
14:30
Hatalmas készültség a Balatonnál: dupla annyi rendőr teljesít szolgálatot nyáron a tónál (ATV)
A nyári szezonban több mint kétszer annyi rendőr teljesít szolgálatot a Balatonnál, mint év közben - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Tihanyban.
jún. 24
14:30
Sorozatot forgattak Holly Jackson népszerű tinikrimijéből (Könyves Magazin)
Holly Jackson nagysikerű regénye, a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz egy kamasz történetét követi, aki kutatni kezd egy öt évvel korábban eltűnt lány után.
jún. 24
14:30
Marozsán a 45. a világranglistán (Magyar Hírlap)
Fucsovics Márton egy helyet rontva a 69. ezen a héten.
jún. 24
14:30
Zacher szerint bénák voltak az orvosok Varga horrorsérülésénél (AC News)
A mentős szakember nem érti, amikor emberéletről van szó, akkor mégis milyen engedélyre vártak a kollégái.
jún. 24
14:30
Keresik a legígéretesebb hazai könnyűzenei produkciókat (kultura.hu)
A Music Hungary Szövetség idén újra megrendezi a feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztiválját. November 18-19-én Veszprémben, a XII. Music Hungary Konferenciához kapcsolódóan mutatkozhatnak be a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcai.
jún. 24
14:33
Végre megszólalt az orvos, így van horrorsérülése után Varga Barnabás (Infostart)
Legkorábban szerdán hagyhatja el a kórházat a magyar válogatott csatára.
jún. 24
14:36
Kölcsönhatások és többnézőpontúság – Interjú Mengyán Andrással (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank által életre hívott művészeti gyűjteményt gondozó MNB Arts and Culture és a Fajó Alapítvány együttműködésében a Pesti Műhely munkásságát bemutató anyag jelenleg egy több várost érintő kiállítás-sorozaton szerepel Kínában. A Pesti Műhely által használt szitázógépet egykoron Mengyán András tervezte, akivel az MNB Arts and Cultur
jún. 24
14:36
Végzetes repülés a Ryanair járatán: egy nő meghalt a fedélzeten (vg.hu)
A nő halála körül nem merült fel az idegenkezűség.
jún. 24
14:36
"Nem leszel velünk" - Marco Rossi szívszorító üzenetet küldött Varga Barnabásnak (BorsOnline)
Továbbjutás esetére újabb sikert remél Marco Rossi.
jún. 24
14:36
Két hét alatt hat áremelés – így koptak el a választási üzemanyagárak (SzMo)
Kedden tovább drágulnak az üzemanyagok. Ezzel vissza is jutunk a választás előtti, áprilisi árszintre, amikor Nagy Márton állami árszabályozással fenyegette meg a cégeket.
jún. 24
14:36
Tengerhajózási vállalat irodaházának épült, ma menő filmeket forgatnak benne (SzMo)
Egy Budapest belvárosában található épületről van szó, amely nemcsak mint építészeti műemlék érdekes. Hogy miért díszítik kagylók a homlokzatot, mit rejt a kívülről is látványos színes üvegablak, és mi köze volt a magyar tengeri hajóknak a Titanichoz, az kiderül cikkünkből.
jún. 24
14:36
Nem repült ki a televízió Csobothéknál az ablakon (Magyar Hírlap)
A vasárnap magyar hőse megköszönte az Újpestnek a bizalmat.
jún. 24
14:36
A rendőrség a Balatonnál több mint kétszeres kapacitással dolgozik (Demokrata)
A nyári szezonban több mint kétszer annyi rendőr teljesít szolgálatot a Balatonnál, mint év közben.
jún. 24
14:36
Júliusban elindulhatnak a Mt Gox kifizetések (BitcoinBázis)
A megszűnt Mt. Gox bitcoin-tőzsde bejelentette, hogy évekig tartó kétségbeesett várakozás után 2024 júliusától végre megkezdi a 2014-es hackertámadás során ellopott eszközök kifizetését az áldozatok részére. A Mt. Gox bitcoin-tőzsde közölte, hogy a 2014-es kibertámadás során az ügyfelektől ellopott pénzek kifizetése idén júliusban végre megkezdődik
jún. 24
14:42
Megkezdődött a területvédelmi tartalékosok létszámnövelése a Magyar Honvédségnél (ProfitLine)
Megkezdte a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését, az elindított toborzó kampányban pedig várják azokat, akik hozzá szeretnének járulni Magyarország védelméhez - mondta az MTI-nek a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka szombaton a tatárszentgyörgyi lőtéren.
jún. 24
14:42
Elemző: hiába mondja több ellenzéki vezető, nem Magyar Péterék miatt szerepeltek csúfosan (ATV)
A korábbi választásokon is kiderült, hogy az MSZP-nek elég alacsony a társadalmi támogatottsága, ezen belül az, hogy kik a társelnökei, még kevésbé számít, ezen belül pedig az, hogy ők mikor mondanak le, ennél is kevesebbet - sorolta Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont igazgatója az ATV Start műsorában arra a kérdésre, hogy mennyire számít, mikor mondt
jún. 24
14:42
Hét évvel a tünetek előtt diagnosztizálható lehet a Parkinson-kór egy új vérvizsgálattal (hirado.hu)
Kutatók a mesterséges intelligencia segítségével hoztak létre egy új tesztet, mely alapján évekkel korábban megkezdhető a gyógyszeres kezelés.
jún. 24
14:42
Inspirálólag hatott Gubik Petrára a Petőfi Zenei Díj (hirado.hu)
A Junior Prima és Honthy-díjas színművész színházi szerepei mellett énekesi szólókarrierbe is kezdett.
jún. 24
14:42
Mesterien manőverezik a TikTok, Washington tilalmát megkerülve juthat amerikai csipekhez (vg.hu)
Idejében felhalmozták az Nvidia csipjeit is.
jún. 24
14:42
Pár éven belül piacra kerülhet a gyógyszer, ami visszanöveszti a fogakat (BorsOnline)
A hírek szerint ősztől már embereken is tesztelni fogják.
jún. 24
14:42
Stoptábla okozta Justin Timberlake vesztét (Life)
A 43 éves énekes egy buli után részegen ült a volán mögé. A rendőröknek valószínűleg fel sem tűnt volna, ha nem hagy figyelmen kívül egy stoptáblát. Amikor azonban megállították, a zsaruknak fetűnt, hogy
jún. 24
14:42
Felkészültek a rendőrök a Balatonnál (Magyar Nemzet)
A nyári szezonban átlagosan több mint 150 rendezvényt biztosítanak.
jún. 24
14:42
Szandi bocsánatot kért és fizetett (AC News)
Visszaküldte a jószívű énekesnő a madari gázsiját, amiért ugyan nem dolgozott meg, de a szerződés szerint mégis járt neki.
jún. 24
14:42
Egy TikTok-er elárulja, hogy szedhetsz ki Bármilyen foltot a fehér ruhákból (Sassy)
Így készíthetsz otthon saját folttisztítót, amiben nincsenek mérgező kemikáliák.
jún. 24
14:42
Cápatámadásban halt meg A Karib-tenger kalózainak színésze (kultura.hu)
Cápatámadásban halt meg vasárnap Hawaiin Tamayo Perry szörfoktató, vízimentő, aki A Karib-tenger kalózai és a Hawaii Five-0 című produkciókban is szerepelt – számolt be róla a BBC News ma.
jún. 24
14:45
Végre megtörténik: óriási örömhírt jelentett be Kucsera Gábor (Metropol)
Az olimpikon a természet szeretetére szeretné felhívni a táborlakók figyelmét.
jún. 24
14:48
Ekkor csenget júliusban a postás a nyugdíjjal (Menedzsment Fórum)
Ahogy 2024-ben a legtöbb hónapban, a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátumok szerint júliusban is 12-én utalják a nyugdíjakat. A családi pótlék utalása a hónap elején lesz esedékes.
jún. 24
14:48
"Állandóan azzal szívatnak, mikor forgatom le a Széll Kálmán teret" – Emlékszik a Moszkva tér című filmre? Megszólalt a rendező: így hozta össze a kultmozit (Blikk)
Retro magyar filmekkel foglalkozó sorozatunk eheti részében közel huszonöt évet utazunk vissza az időbe. A 2000-es évek elején járunk, ahol megszületett a kultikus magyar film, mely a jól ismert Moszkva tér néven lett ismert. A mai Széll Kálmán térről elnevezett film kezdetben diplomafilmként debütált, azonban a producerek rövid időn belül felfigye

Keresés