Szokatlanul korán kezdődött idén az aratás Magyarországon. Nincs ebben semmi csoda, hiszen már a tavasz is hamarabb érkezett hazánkba, és a kultúrnövények lényegében azóta vannak nagyjából kéthetes „sietségben”.
Legalább öt kijelölt természetes fürdőhely várja a strandolókat idén nyáron Borsod-Abaúj-Zemplénben – közölte a vármegyei kormányhivatal sajtószolgálata az MTI-vel. 3 strand idén biztosan nem nyit ki Borsodban A tájékoztatás szerint…
Az európaiak nagyra értékelik a nemzetközi kereskedelem által nyújtott előnyöket, például a szélesebb fogyasztói választékot és a megfizethetőbb termékeket. Nem is meglepő módon az EU-s állampolgárok több mint 60 százaléka pozitív dolognak tartja ezt.
A rendfenntartó erők 15 tagja, valamint több civil is meghalt a dagesztáni terrortámadásban vasárnap este. A köztársaság belügyminisztériuma szerint 16 embert ápolnak kórházban. Dagesztán vezetője bejelentette, hogy az operatív harci intézkedések aktív szakasza befejeződött, a nyomozás, az "alvó sejtek" tagjainak felkutatása folytatódik.
Nem lesz magyar induló a súlyemelőknél a párizsi olimpián - írja az MTI. Ez a 122 nevet tartalmazó végleges rajtlistából derült ki, amelyet a nemzetközi sportági szövetség (IWF) a honlapján tett közzé.
A hővédelmi megoldások elsősorban a nyári kánikula idején kerülnek az érdeklődés középpontjába, pedig az extra szigetelő réteg egész évben energiamegtakarítást jelent. A VELUX hővédő fényzáró rolók biztos védelmet jelentenek a nap hője ellen már az előtt, hogy az elérné az ablaküveget, így elengedhetetlen kiegészítői a tetőablakoknak, akár a légkon
Az Európai Unió és Németország egyre közelebb sodródik a háborúhoz. Valóban tényleg bekövetkezhet-e ez, és mit ér egy Oroszország nélkül megrendezett békekonferencia? Erről is beszélt a NATO Katonai Bizottságának volt elnöke.
Múlt héten újabb történelmi csúcsra ralizott az Nvidia árfolyama, a vállalat pedig rövid időre le is taszította a trónról a Microsoftot a világ legértékesebb vállalatainak listáján. Az öröm azonban nem tartott sokáig, hiszen csütörtök délután óta esik az Nvidia, éppen ezért megnéztük, hogy mi áll a mostani lefordulás mögött, valamint azt is, hogy m
A főorvos szerint hasonló esetekben az egészségügyi személyzetnek akkor is be kell rohannia a pályára, ha a játékvezető nem állítja meg a játékot, mert a focista életénél semmi sem fontosabb.
Vasárnap este a Grúziával és Azerbajdzsánnal szomszédos orosz tagköztársaság Derbent városában fegyveres támadás ért egy ortodox templomot és egy zsinagógát, Mahacskalában pedig egy ortodox templomot és egy közlekedésirendőr-posztot. Tűzharc tört ki a Derbenthez közeli Szergokala községben is.
Több mint ezer középiskolában közel 113 ezer diák érettségizik itthon május 3 és július 3 között. Jelenleg már a szóbeli, középszintű vizsgák zajlanak. Nemcsak a gyerekeknek, hanem az oktatóknak is komoly próbatételt és feszültséget jelentenek, amit igyekeznek minél több humorral és figyelmességgel oldani.
Noha az ukrajnai háború lezárását célzó svájci békekonferencia diplomáciai utakat nyitott, az, hogy Vlagyimir Putyin Észak-Korea mellett mindenhova elutazik, ahonnan fegyvert kaphat, egyértelműen azt mutatja, hogy az orosz elnök hosszú háborúra készül - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban hétfőn.
Megállíthatatlan a mesterséges intelligencia (MI) térhódítása a magyar iskolákban: a tanárok közel negyven százaléka és a diákok harmada rendszeresen használja a technológiát, amely tízből kilenc pedagógus szerint két-három éven belül át fogja alakítani az oktatást. A 16-24 éves fiatalok 35 százaléka szerint akár teljesen át is veheti a jövőben a
A genderszakos diákok palesztin sálakban és zászlókkal vonultak fel a színpadra: azzal vádolták a Közép-európai Egyetem (CEU) tanárait, hogy összejátszanak
Ha külföldi utazásra vágysz, de mégsem utaznál túl messzire, akkor Németország ideális úti cél lehet egy legalább néhány napos kiruccanáshoz. Tele van csodálatos természeti képződményekkel, mesés tavakkal, lenyűgöző kastélyokkal, és mindennel, ami egy igazán lélekemelő nyaraláshoz kell. Függetlenül attól, hogy mozgékonyabb vagy nyugodtabb nyaralást
Cápatámadásban halt meg vasárnap Hawaiin Tamayo Perry szörfoktató, vízimentő, aki A Karib-tenger kalózai és a Hawaii Five-0 című produkciókban is szerepelt – számolt be róla a BBC News hétfőn. A 49 éves Perry halálhírét a honolului mentőszolgálat jelentette be egy vasárnapi sajtótájékoztatón.
Az Allianz Global Investors, a német Allianz biztosító befektetési alapkezelője az első külföldi társaságként részesedést szerzett a kínai Guomin Pension nyugdíjbiztosítási óriáscégben – írja a Reuters.
Cápatámadásban halt meg vasárnap Hawaiin Tamayo Perry szörfoktató, vízimentő, aki A Karib-tenger kalózai és a Hawaii Five-0 című produkciókban is szerepelt - számolt be róla a Bbc.