A Húsvét-szigetek ikonikus kőfejeit, valamint Rapa Nui történelmét eleve számos rejtély övezi. És lehet, hogy amit eddig biztosnak hittünk, azt is rosszul fejtettük meg.
A Pomona Household Universal Grants (HUG) Pilot Program egy másfél éves projekt, amely 2 376 ezer dollárt ad a kiválasztott szülőknek Los Angeles közelében, Pomona városában. A programba összesen 600 pályázót választanak ki, akiket két csoportra osztanak. Az első csoportba 250 pályázót választanak ki, akik 18 hónapon keresztül havi 500 dollár kifiz
Talán akkor a legnehezebb belőni a frizuránkat és tökéletes megjelenést varázsolni magunknak, amikor csak félig engedjük le a hajunkat, hiszen gondolj bele: a frissen mosott hajat leengedjük, a mosásra várót pedig feltűzzük. De mi van akkor, amikor a kettő között lebegünk, és mégis szeretnénk valami extrát, elegánsat és nőieset kihozni a hajunkból?
Zalában mind a 16, engedéllyel rendelkező, természetes fürdőhelyen kialakított strand vízvizsgálati eredménye kiváló, sehol nem merült fel probléma a vízminőséggel kapcsolatban - tájékoztatta a Zala Vármegyei Kormányhivatal pénteken az MTI-t.
1950-ben igazolták a dohányzás és a tüdőrák közötti kapcsolatot, bár az orvosok már a 19. század végén azonosították lehetséges okként. Azóta sok ország komoly lépéseket tett, hogy csökkentsék a dohányzás arányát, és ezzel javítsanak az egészségügyi helyzeten.
Az Egyensúly Intézet 2024. májusi szubjektív szegénységkutatása szerint jelenleg a magyarok negyede-harmada, tehát nagyjából 2,5-3 millió ember tekinthető szegénynek. Emellett 45-50 százaléknyi válaszadóról mondható el, hogy kijön a jövedelméből, és képes kiegyensúlyozott életvitelt fenntartani. A fennmaradó 15–20 százaléknak nem igazán okoznak gon
Májusban csökkentek a központi költségvetés kiadásai éves alapon, miközben a bevételek enyhén növekedni tudtak, ezen belül is szépen teljesültek az általános forgalmi bevételek - derül ki a Pénzügyminisztérium által hétfőn közzétett részletes államháztartási adatokból.
Csaknem 4 milliárd forint keretösszeggel megjelent a Fiatal erdők állománynevelésének támogatása elnevezésű pályázati felhívás a 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretei között.
Minden harmadik 25-34 év közötti fiatal borúlátó a tekintetben, hogy képes lesz-e az életben kifizetni egy lakást – derült ki az OTP Otthon és az OTP Bank megbízásából, a közelmúltban készült kutatásból. Mindez nem is csoda, az ingatlankereső portál több mint 160 ezres hirdetési adatbázisa szerint Budapesten átlagosan 1,1 millió forintos négyzetmét
Bodó szerint a hároméves képzés az "értelmetlen módon szétvert" SZFE hagyományait viszi tovább, ehhez hasonló színészoktatás pedig jelenleg nincs Magyarországon.
A Természetes Intelligencia menühöz annyi mindent gondoltak hozzá az ételeken túl, ami már zavart és ellentmondásokat okozott bennünk. Kenyértunkolás és hiperelegancia, modern dizájn és konzervatív főzés az Onyx Műhelyben. Étteremkritika.
Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv. Ennek apropóján tartott a Klasszis Média Lapcsoport konferenciát a NIS2-ről, ahol Bor Olivér kiberbiztonsági és kommunikációs szakértő a kiberbiztonsági trendekről beszélt.
Bár több oldal is a magyar kormány uniós megkerüléséről ír, az egy másik ügyről szól. Az EU szankciói most először érintik az orosz földgázt, de csak az LNG továbbadását.
Az amerikai gazdasági aktivitás 26 hónapja a leggyorsabb ütemben nőtt júniusban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) pénteken közzétett előzetes értékei alapján.
Ritka mezopotámiai dámszarvasok születettek a Szegedi Vadasparkban – írja az MTI az állatkert Facebookon közzétett bejegyzése alapján. A négy borjút már megfigyelhetik a látogatók a veszélyeztetett faj erdei kifutójában.
Az Ismerős idegenek helyszíne egy olasz falucska, ahol annyira kiszámítható az élet, hogy még a menstruációt várni is izgalmasabb. Most elolvashatsz a könyvből egy részletet.
A Lefkovicsék gyászolnak Breier Ádám bemutatkozó nagyjátékfilmje, amely teljesen elkerülte a mozikban a figyelmemet. Ez pedig hatalmas hiba volt. Mindenki pótolhat a Netflixen.
A sürgősségi orvos szerint azonnal a pályára kellett volna rohannia az orvosi személyzetnek, mert ha a játékos életéről van szó, nem kell engedélyre várni.
Noszály Sándor soha nem titkolta, hogy keresi az igazit és a sok csalódás után szeretne rálelni a másik felére. A TV2 sármos sztárjának egy ideje már elcsavarhatta a fejét az újdonsült párja, ugyanis jól látható, hogy teljesen odavan érte. A 20 évvel fiatalabb modellel rendkívül összeillenek, most egy közös kiruccanásról posztoltak.
A K&H családi vállalatok klubon azt járták körül a szakértők, hogy milyen eszközökkel lehet erősíteni a dolgozók felé a bizalmat, elköteleződést. Ilyen az aszinkron – szinkron munkavégzés egyensúlyának megteremtése, ami plusz költségek nélkül is hatékonyabb munkát eredményezhet - írja a cég sajtóközleménye.
Lapunk a Magyarország Szépe - Miss World Hungary verseny döntője után kérdezte Sarka Katát, illetve a zsűri néhány tagját arról, mi a véleményük az idei győztesről, Katzenbach Andreáról.
Palvin Barbara is kifutóra lépett a vasárnapi Vogue World-ön, a divat fesztiválján, amelyet London és New York után Párizsban rendeztek meg. Természetesen férje is támogatta jelenlétével - mi pedig továbbra is odavagyunk a párosért!
A Tv2 két héttel ezelőtt jelentette be, kik alkotják majd a visszatérő Megasztár zsűrijét: az ötfős ítészcsapatban Rúzsa Magdolna, Marics Peti, Marsalkó Dávid, Molnár Ferenc Caramel és Papp Szabi foglalnak majd helyet. Till Attila nemrég megjelent Instagram-videójából most az is kiderült, hogy Ördög Nórával ketten vezetik majd a tehetségkutatót.
Arról, hogy miért fontos az évszaknak megfelelő abroncs, mi is többször beszámoltunk. A lényeg: az abroncscsere az egyik, ha nem a legfontosabb része az autónk nyári felkészítésének. A téli abroncs egyszerűen nem alkalmas a nyári közlekedésre, a hideg és csúszós időjárási körülményekre, illetve tervezett mintázat rontja a komfortérzetet a nyári hó
Magyarországon csak a Szegedi Vadasparkban látható mezopotámiai dámszarvas (Dama mesopotamica), mely a múlt század közepére szinte teljesen kipusztult. Idén négy borjúval gyarapodott a hazai állomány.
A vezérigazgatóknak minden tekintetben az élen kell járniuk, akkor is, amikor a generatív mesterséges intelligencia bevezetéséről van szó. A felelősség ebben az esetben is a szervezet vezetőségét terheli, akiknek üzleti sikeresség érdekében fontos tényezőket kell mérlegelniük a bevezetés során.
Az emberiség már sok ezer évvel ezelőtt is rajongott a sárgabarackért, ennek oka pedig nemcsak az, hogy a gyümölcse édes és finom, önmagában is fogyasztható és megannyi ízletes sütemény és lekvár is készíthető belőle, hanem hogy a magja is értékes, méghozzá a belőle kivont olaj miatt.