Nyáron az utastér belsejében a hőmérséklet igen hamar elviselhetetlen szintet érhet el. De mi van, ha éppen nem működik a légkondi vagy mondjuk az erre való érzékenység miatt azt jobb nem használni. A légkondicionáló helyett egy kis hordozható ventilátor is használható. Ezekből léteznek akkumulátorral működők, illetve olyanok, amelyeket az autó sz
A Media1 podcastjának vendége volt M. Lengyel László, a Sajtószakszervezet ügyvezető elnöke. A beszélgetésben elhangzott, hogy Magyarországon a média ágazatban dolgozók a legvédtelenebbek közé tartoznak, miközben sokan vannak a szektorban. A Sajtószakszervezet vezetője konkrét problémákra is felhívta a figyelmet.
Ha egy ország a vagyonkezelés világában labdába akar rúgni, akkor nem szállhat be a versenybe szégyenkezve azért, mert van egy nagyra, erősre gyúrt pénzügyi szolgáltató vállalata.
Nagy hatótávolságú, tengeri indítású precíziós fegyverekkel mért csoportos csapást az orosz hadsereg az ukrán repülő és műszaki személyi állomány kiképzőhelyére. Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a csapás elérte célját. A tárca a helyszínt nem nevezte meg.
Hosszú évek tapasztalatai alapján nyáron költenek a legtöbbet a magyarok, legalábbis ha a személyi kölcsönök igénybevétele alapján mérjük ezt. Idén ráadásul úgy megyünk bele a nyárba, hogy még soha nem indult ilyen erősen az év a személyikölcsön-piac szempontjából. Megnéztük, most milyen ajánlatokkal csábítják a bankok azokat, akiknek 1. a lakáshit
Sokakat érthető módon megosztott a többek szerint ízléstelennek titulált darab, amit Justin Bieber felesége viselt a minap, aki kétségkívül nem rejtegeti egyre növekvő pocakját.
Tizenöt évig szolgált a kannibál törzsek között Molnár Mária magyar diakonissza (azaz egyházi kötelékben lelki gondozást, illetve szociális, nevelői munkát, betegápolást hivatásszerűen végző nővér), aki végül mártírhalált halt. És nem. Nem a bennszülöttek falták fel.
Ha valahol, akkor az orvosnál igazán fontos a bizalom és hogy az ember biztonságban érezze magát, de sajnos nem minden szakember vizsgázik jelesre emberségből. Az alábbi tíz esetben az empátiának nyoma sem volt.
Van jobb módja a haj zsírtalanításának.Ha elegünk van a száraz sampontól kapott hámlásból és csikorgásból, érdemes kipróbálni a TikTok új módszerét.Tati Westbrook sminkmester és YouTuber egy Beauty Hacks videóban posztolta, hogy ő micellás vizet használ a hajára a száraz sampon helyett.A leginkább sminklemosóként alkalmazott micellás víz az utóbbi
Kormányon nem lehet mindig győztes pozícióban lenni. Gyakran előfordul, hogy jön valaki más, aki erősebben kommunikál - nyilatkozta Rogán Antal a Financial Timesnak. A kabinetminiszter, akit a lap "Richelieu bíborosként" aposztrofál, kijelentette: senki sem nélkülözhetetlen, a politikai karrierje addig tart, amíg Orbán Viktornak hívják a minisztere
Folytatódik a nyáriasan meleg idő június utolsó hetében is: sok napsütés várható 30 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de a hét közepén többfelé kell záporra, zivatarra, helyenként felhőszakadásra, jégesőre számítani. A hét második felében melegedés kezdődik, a hét és a hónap utolsó napján a legmelegebb órákban 29-34 fok valószínű - derül ki
Ételutalványokat kaptak a légitársaságtól, de ezeket éjszaka nem tudták beváltani, és szállást sem találtak mindenkinek. A cég szerint mindez azért történt, mert a "személyzet, a résidők miatti késések eredményeként kifutott volna a munkaidejéből."
Hazánk a magányos szívek országa, két nagyvárosnyi honfitársunknak nincs párja, párkapcsolaton illetve házasságon kívül élnek, szinglik. Ők azok, akik 20-49 évesek, még sosem kötöttek házasságot (nőtlenek, hajadonok), nincs tartós párkapcsolatuk, nem született még gyermekük, egyedül élnek. Számuk az utóbbi években 247 ezerről csaknem 299 ezerre nőt
Tavaly május végén a legjobb nepáli hegyi vezetőkből összeállított keresőcsapat emberfeletti munkája ellenére sem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten. Órákon át kutattak a Hillary-lépcső bővebb területén, ahol a hegymászót utoljára életben látták. A serpák 8750 méter és a 8848 méteres csúcs között többször fel-alá másztak és keresték Sz
Minden családi összejövetelen eljön a pillanat, amikor az összes szempár rám szegeződik és akkor már tudom, hogy a következő negyed órában végighallgatom a korombeli ismerősök nevét, akik már férjhez mentek, megnősültek, szülik a gyerekeket, veszik a nagyobb lakást a hozzá tartozó hétszemélyes családi autóval. És ha már senkinek sem jut eszébe egy
Az Egyesült Államok több középső államában az elmúlt napok áradást okozó esőzései miatt hirdettek ki a hétvégére rendkívüli állapotot, miközben a fővárosban, Washingtonban a rendkívüli hőség miatt van érvényben figyelmeztetés.
Az elmúlt hónap során egy hackerbanda, amely valószínűleg a ShinyHunters vagy a Scattered Spider nevű csoporthoz köthető, több mint 560 millió ügyfélrekordot lopott el a Ticketmastertől, és május 28-án 500 000 dollárt kérve eladásra bocsátotta azt a BreachForums hackeroldalon,. Két nappal később a csoport azt állította, hogy 30 millió számlaadatot
A Facebook anyavállalata, a Meta Platforms tárgyalásokat folytatott generatív mesterséges intelligencia (AI) modelljének az Apple nemrég bejelentett, iPhone-okhoz szánt AI rendszerébe történő integrálásáról - jelentette vasárnap a Wall Street Journal. Ez a lépés jelentős fordulatot hozhat mindkét tech óriás számára, hiszen az Apple célja, hogy más
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Háborgók egy csoportja úgy döntött, hogy ürülékét a Szajnába engedi. Ezzel tiltakoznak az ellen, hogy a politikusok mennyi pénzt költöttek az olimpia miatt a folyó vizének megtisztítására.
A múlt hétvégi békecsúcs félsiker volt a konszenzus érdekében elkent szövegezésű zárónyilatkozattal és Kína távolmaradásával. A NATO-csúcson Kijev nem számíthat tagsági meghívóra, szeme előtt azonban már inkább az izraeli modell lebeghet. Szakértőkkel beszéltük át a hadi helyzetet és a háború körüli nemzetközi diplomáciai lépéseket.
Friss kutatás szerint sokat dohányoznak és isznak a magyar fiatalok, illetve nem mozognak eleget. Megállapították, a serdülő korosztályban csak minden ötödik gyerek mozog megfelelő mennyiséget. Komplex egészségfejlesztési szemléletet szorgalmaznak.
Hűtlen kezelés gyanújával tesznek feljelentést az Orbán Ráhelhez szorosan kötődő ügynökség ellen, akik májusban közpénzmilliárdból béreltek fel népszerű hazai és külföldi tartalomgyártókat, hogy Tiborcz-hotelekben fotózkodjanak.
A Romániában található Mihai Kogalniceanu légibázis Európa legnagyobb NATO-bázisává válik. A reptér egy közeli faluról kapta a nevét, amit egy 19. századi liberális politikusról neveztek el. A Fekete-tenger partjaitól mindössze 20 km-re fekszik.
Évente közel kétszázmilliárd forintot fizetnek be a hazai vállalkozások rehabilitációs hozzájárulásként az államkasszába, mivel a foglalkoztatottak között a megváltozott munkaképességű alkalmazottak aránya nem éri el az öt százalékot. Becslések szerint ez a csoport akár százezres tartalékot is jelenthet a magyar munkaerőpiacnak. Az ezen munkavállal
Vannak olyan – általában rövid ideig tartó és/vagy felszínes – kapcsolatok, amelyekben a szakítás nem visel meg különösebben egy érzelmileg érett embert. Ha azonban erős kötelékek fűznek egy másik emberhez, és érzelmileg mélyen bevonódtunk a vele való kapcsolatba, különösen, ha az évekig tartott, akkor annak megszakadása komoly érzelmi krízis, amel