2024. június 23. vasárnap

jún. 23
12:51
Súlyos kockázatot jelent az autó klímaberendezése (Infostart)
Minden harmadik autó belső tere szennyezett a légkondicionálás miatt – figyelmeztetnek német szervezetek. Karbantartás nélkül az egészségre káros kockázatok fenyegetnek.
jún. 23
12:51
Nem lesz magyar súlyemelő az olimpián (444.hu)
1956 óta nem történt olyan, hogy egyetlen magyar se jusson ki.
jún. 23
12:51
Kiderült, melyik 10 országba nem javasolt turistaként ellátogatni, ha kedves az életünk (SzMo)
Egy népszerű videós bejárta az egész világot, és meglátogatta a tíz legveszélyesebb országot a világon.
jún. 23
12:51
Putyin nyaralásáról kérdezték a Kremlt (Magyar Hírlap)
Peszkov más részleteket nem közölt.
jún. 23
12:51
Nem lesz magyar súlyemelő az olimpián (Demokrata)
A lajstromban a tíz – öt női és öt férfi – súlycsoport összesen 120 emelője mellett a NOB menekültcsapatának két versenyzője szerepel.
jún. 23
12:51
Marco Van Basten szerint nevetséges, hogy Lukakutól már a harmadik gólt vette el a videóbíró ezen az Eb-n (Telex)
A románok elleni meccsen pár centin múlhatott a lese a belga csatárnak. Szerencsétlen szériája van, az Eb-selejtezőkön még ő szerezte a legtöbb gólt.
jún. 23
12:51
Hatalmas fák dőltek a Sóstói útra, autókat rongáltak meg (Nyíregyháza)
Két külföldi rendszámú autóban is kárt okozott egy kidőlt fa a Sóstói úton. Lezárták a Sóstói érintett szakaszát!
jún. 23
12:51
Hidrogéntechnológiai együttműködést kötött a Dunaújvárosi Egyetem (Öko-drive)
Hidrogéntechnológiai tananyagfejlesztésre, képzések megerősítésére és népszerűsítésére stratégiai együttműködési megállapodást kötött szerdán a Dunaújvárosi Egyetem (DUE) és a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség (MHTSz) - közölte a MHTSz az MTI-vel.
jún. 23
12:57
A kezdő vállalkozások legnagyobb ellenségei (Piac és Profit)
Az első három év a legkritikusabb a startupok életében, ekkor bukik el ugyanis a legtöbb jó ötlet. A start it @K&H inkubátorprogram szerint ennek két fő oka, hogy egyrészt a startupok ritkán végeznek piackutatást, így nem egy valós, sokakat érintő problémára hoznak megoldást. Másrészt nincs egy jól átgondolt és felépített üzleti modelljük. Muta
jún. 23
12:57
A tizenharmadik gyermeke is megszülethetett Elon Musknak (ATV)
Újabb gyermeke születhetett Elon Musknak. Így már 13 gyermeke lehet több különböző nőtől.
jún. 23
12:57
Izraeli katonai dzsip motorháztetőjére szíjaztak egy sebesült palesztin férfit, a hadsereg azt ígéri, kivizsgálják az esetet (444.hu)
A férfit egy rajtaütés során lőtték meg, majd mikor a család mentőt akart hívni, a katonák elvitték a sebesültet.
jún. 23
12:57
Ukrajna Szirszkij leváltásáról tárgyal (Magyar Hírlap)
Nyugdíjazás következhet.
jún. 23
12:57
A kecském, Magyar és az ellenzéki sajtó (Mandiner)
Ha a kecskémnek olyan sajtója lett volna, mint Magyar Péternek, akkor ő is 30 százalékot kapott volna, vagy még többet, mert nem jár éjjel nőket zaklatni, nem részegedik le, nem bántalmaz senkit.
jún. 23
12:57
A Homburg Holland felvásárolta az Ekobotot (GépMax)
Az Ekobot egyedülálló koncepció szerint fejlesztette ki az Ekobot Weai autonóm mezőgazdasági robotot.
jún. 23
12:57
Elképesztő izgalmak várhatók még az Eb-n, hatalmas küzdelem jön a B csoportban (naphire.hu)
Nagy versenyfutás várható hétfőn a labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjának az utolsó fordulójában, mivel három válogatott is odaérhet a már nyolcaddöntős spanyolok mögé, a biztos továbbjutást jelentő második helyre.
jún. 23
12:57
Olaszországban nyaralsz? Így tudod megkülönböztetni a helyi éttermeket (in.hu)
Olaszországi utazást tervezel? De azt tudod-e, mi a különbség egy osteria és egy trattoria között? Na és mi a helyzet az enotecával? A ristorante csak éttermet jelent? Az országot járva számos különböző típusú vendéglátóhelyet fedezhetsz fel, és a köztük lévő különbségek nem mindig egyértelműek.Egy Rómában élő szerző, Laura Itzkowitz árult el egy-
jún. 23
13:03
A németek szerint egy spanyol a második kör legjobbja (Infostart)
A német szaklap, a Kicker szerint a spanyol balszélső, Nico Williams volt a második csoportforduló legjobbja. Az osztályzatok alapján ő kapott a világklasszis minősítést jelentő egyest, további négyen a szintén kiemelkedő 1,5-öst.
jún. 23
13:03
Veszélyben a Balaton élővilága – gyógyszerek, vegyszerek maradványai vannak a vízben (Agroinform)
Embertől származó szennyezőanyagok zavarják meg a vízi szervezetek élettani folyamatait.
jún. 23
13:03
Igazat vagy valódit? (Magyar Hírlap)
Szobakatedra. A költő nem mindig mond igazat, de mindig az "igazat" mondja. Tehát hazudik is, meg nem is? – érkezik a paradoxon keltette csönd után az értetlenséget vagy dilemmát kifejező kérdés.
jún. 23
13:06
Mexikói beteget fertőzött a madárinfluenza (Menedzsment Fórum)
Visszakozott az Egészségügyi Világszervezet. Nem a madárinfluenzában, hanem más betegségeiben halt meg, a H5N2 törzzsel fertőzött mexikói férfi. Azt nem cáfolta, hogy a világon először embert fertőzött meg a kór.
jún. 23
13:09
Nem lesz magyar súlyemelő az olimpián (Magyar Hírlap)
1956 után rendeznek újra ötkarikás játékokat magyar versenyző nélkül.
jún. 23
13:15
Hogyan válasszunk megfelelő szúnyogriasztót? (WebBeteg)
Nyári kirándulások, vagy szabad téren eltöltött esték kellemetlen vendége a szúnyog. Ilyenkor természetesen szúnyogriasztóval próbálunk védekezni, de melyiket válasszuk a patikák, drogériák széles kínálatából?
jún. 23
13:15
Végleg velünk marad a kamatjövedelmek után fizetendő szocho! (ProfitLine)
2023. július elseje óta a kamatjövedelmek után a 15%-os személyi jövedelemadó (szja) mellett 13% szociális hozzájárulási adót (szocho) is kell fizetni. Eredetileg ez a veszélyhelyzet idejére volt csak érvényes, a Bankmonitor szakértői azonban kiszúrtak egy jogszabályváltozást, ami alapján nagyon úgy tűnik, véglegesen velünk marad a sarc.
jún. 23
13:15
Magyar Péter a híveinek: Minden erőmmel azon leszek, hogy az elvárásoknak megfeleljek (SzMo)
"Tudom, hogy óriási a felelősségem abban, hogy ez a fantasztikus közösség milyen irányba halad és mit tud majd elérni" - írta a Tisza Párt politikusa. Pihenni nemigen fog.
jún. 23
13:15
A James Webb Űrteleszkóp olyan jelenséget örökített meg, ami régóta sejtett, de sosem látott folyamatokra utal (Rakéta)
A csillagok születésének újabb rejtélyét sikerült tisztázni.
jún. 23
13:21
Ligetvári Patrik: minél később szeretnék hazajönni Párizsból (Infostart)
A férfi kézilabda-válogatott játékosa változtatott az elmúlt évek gyakorlatán, és úgy érzi frissen kezdi meg a felkészülést az olimpiára.
jún. 23
13:21
Két évtized után a híres popsztár váltja Charlize Theront a Dior új illatkampányában (Femcafe)
A szupersztár Charlize Theront követi, aki két évtizeden át volt az ikonikus illat arca.
jún. 23
13:21
A várandós Hailey Bieber pucérruhát húzott, a végeredmény minden nő számára felszabadító lesz (Glamour)
Hailey Bieber az első gyermekét várja férjével, Justin Bieberrel, és izgalmas figyelni, hogyan öltözik, mennyire merész, kreatív ebben az időszakban is, amikor a pocakja kerül a fókuszba.
jún. 23
13:21
Irániak ezrei csatlakoznának a Hezbollahoz (Magyar Hírlap)
De az iraki, afgán, pakisztáni és jemeni harcosok is készen állnak az Izrael elleni harcra.
jún. 23
13:21
Vége a játéknak: Bevitték Orbánnak a kegyelemdöfést, minden ajtó bezárult a kormányfő előtt (Nyugati Fény)
Nagyot koppant az "utcai harcos".
jún. 23
13:21
Kóstold körbe a Balatont! (Magyar Mezőgazdaság)
A Balatoni Kör 2024/25-es térképmelléklettel elkészített Kóstold körbe kiadványát mutatta be a Balatoni Kör elnöke, Pach Gábor
jún. 23
13:21
A technikai elemzés két alulértékelt kriptovalutát azonosított (BitcoinBázis)
A volumen mértékéből adódó fokozott volatilitás és a viszonylag kisebb mennyiségű intézményi kereskedő miatt a kritpovaluták esetében gyakran alkalmazzuk a historikus árfolyamokból számolt technikai indikátorokat egy-egy befektetési döntés meghozatalához. A rövid- és hosszútávú árfolyambecslések különböző kritikus szintek vagy alakzatok azonosításá
jún. 23
13:21
Nagy István: Érik a fostos szilva (Telex)
Sokan nem tudják már, mi az a fosóka, pedig hát tényleg jó dolog.
jún. 23
13:21
Magyarokat ölt meg az elviselhetetlen forróság Görögországban (naphire.hu)
Napok óta brutális kánikula tombol a Thesszalonikihez közeli turistaparadicsomban, Nei Poriban, amelynek egyre több kulföldi turista esik áldozatául. A héten, huszonnégy óra alatt két magyar turista is meghalt Görögországban.
jún. 23
13:21
Génszerkesztett gyerekek: Elon Musknak már a harmadik gyereke született meg idén, akinek az anyja a Neuralink egyik igazgatója (Sassy)
A kísérletező kedvű milliárdos most hivatalosan 12 gyerek apja.
jún. 23
13:21
Utazás cukorbetegen - az orvos ezekre a fontos dolgokra hívja fel a figyelmet (EgészségKalauz)
Tudja meg, mi mindenre kell figyelnie az utazás során. Az orvos hasznos gyakorlati tanácsokkal szolgált.
jún. 23
13:21
Így mennyei a padlizsán! – 5 örök recept, amit megtartasz (Bien)
Újabb kedvenc, amit a törököknek köszönhetünk! A padlizsán vagy más néven tojásgyümölcs valóban gyümölcs, ráadásul a burgonyafélék családjából. Ezzel azonban nincs vége a meglepetéseknek: ez a Délkelet-Ázsiából származó egzotikum a 16. században meghódította a Földközi-tenger térségét, majd Amerikát, de Európában egy furcsa babona miatt sokáig nem
jún. 23
13:27
71 éves nő is nevezett a Miss Texas szépségversenyre (Blikk)
Eltörölték a felső korhatárt és más szabályokon is változtattak a Miss Universe versenyén. Így került a mezőnybe a 71 éves Marissa Teijo. A 2024-es Miss Texas USA legidősebb versenyzőjeként képviselte magát az egykori fotómodell, több nő inspirációjaként.
jún. 23
13:27
600 férfival szeretne lefeküdni egy év alatt, az anyukája szerint a lánya csak a női szabadságát gyakorolja (SzMo)
Tavaly 300 különféle partnerrel sikerült szexuális kapcsolatot létesíteni az OnlyFans-modellnek, idén pedig a 365-öt szerette volna elérni, amit már júniusban szinte teljesített is, ezért úgy döntött, megemeli az elérendő élmények számát.
jún. 23
13:27
Ronaldo a hasát fogta a nevetéstől, leállt a meccs: Megvolt az Európa Bajnokság legszórakoztatóbb pillanata (Promotions)
A pálya melletti segítőknek is be kellett avatkoznia, a közönség döbbenten figyelt.
jún. 23
13:27
Újabb függetlenségi népszavazást tartanának Skóciában (Demokrata)
John Swinney e hét közepén mutatta be a Skót Nemzeti Párt választási programját.
jún. 23
13:27
Adatdömping jön a héten, megtudjuk, javult-e a költségvetés helyzete (Növekedés)
Jövő hétfőn a Pénzügyminisztérium (PM) részletes tájékoztatót tesz közzé az államháztartás központi alrendszerének május végi helyzetéről, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken a foglalkoztatás és munkanélküliség, az ipari termelői árak, valamint a turisztikai szálláshelyek fogalmának májusi adatait közli.
jún. 23
13:27
"Mintha nyári gumival mennél télen" – a németek tartanak a frankfurti stadion pályájától (Telex)
Vasárnap este Svájc ellen a csoportelsőség a tét az Eb, de a német szövetségi kapitány szerint a csúszós pálya sérülésveszélyes is.
jún. 23
13:33
Van egy pár érdekesség a történelmi rekordokat döntögető külkereskedelmi többletünk mögött (Portfolio)
Történelmi csúcsra emelkedett a külkereskedelmi többlet Magyarországon, ám nem csak ez az érdekes a hatalmas áruforgalmi szufficitben. A Magyar Nemzeti Bank vizsgálatából többek között kiderül, hogy az energiaárak alakulása már egyáltalán nem játszik szerepet a külső egyensúly szakadatlan javulásában, és hogy a belső kereslet élénkülése egyelőre ne
jún. 23
13:33
Fogyasztható-e a citrusfélék héja? Attól függ ... (Agroinform)
A citromfélék héja kedvelt élelmiszeripari alapanyag, ami számos ételnél, édességnél nélkülözhetetlen.
jún. 23
13:33
Ez a bogyó két nap alatt 35 százalékkal csökkenti a köszvényes tüneteket (Magyar Hírlap)
Nemtől és alkoholfogyasztástól függetlenül hatásos.
jún. 23
13:33
Megtervezte a NASA, mit kellene tenni, ha 14 év múlva aszteroida csapódna a Földbe (Mandiner)
Az ügynökség jelezte, hogy nem valós riasztásról van szó, de a forgatókönyvre érdemes készülni, hiszen a nagy számok törvénye alapján egyszer el kell hogy érje egy becsapódás a Földet.
jún. 23
13:39
Új beceneve van szegény Lukakunak (Infostart)
A belga válogatott történetének első számú gólszerzője, Romelu Lukaku igazán balszerencsés. Ezért is kapott új becenevet.
jún. 23
13:45
Állítsuk fel a padlóról az uniót! (Demokrata)
Orbán Balázs szerint Magyarország számíthat rá, hogy Európa meghatározó politikusai segítik a magyar elnökséget.
jún. 23
13:45
Fotókkal: Lakhatatlanná váltak a házak, elképesztő pusztítást okoztak az éjszakai viharok (Nyugati Fény)
Súlyos károkat okozott

Keresés