2024. június 22. szombat

jún. 22
3:51
Tovább dagad a botrány a svájci békekonferencia körül (Igényesférfi.hu)
Magyarázatot vár a svájci békekonferencia szervezőitől Törökország, mivel a találkozón gyakorlatilag állami szereplőként kezelték a konstantinápolyi ortodox egyházat, és azt állították, hogy egyeztetés történt az egyház és a török delegáció között.
jún. 22
3:51
Az egri rendőr, akinek saját "bandája" van, és ugyanolyan lelkesedéssel játszik egyetlen embernek, mint ezernek (Képmás)
Talán többünkkel megesett az, hogy gyerekként hódoltunk egy hobbinak – valamilyen művészeti vagy sportágnak –, aminek egy hétköznapibb szakma kedvéért hátat fordítottunk, de évek, évtizedek múltán ismét szembejött velünk. Így történt ez Erdei László címzetes rendőr főtörzszászlóssal is, aki örökölte édesapja zenei tehetségét, mégis egy szakmát tanu
jún. 22
4:15
Mától a Maxon: Ez a pszichothriller közel 300 millió dollárt kaszált, most megérkezett a platformra (Mafab)
.
jún. 22
4:15
100 km-es szél, felhőszakadás, villámárvíz űzi el a hőséget (AC News)
Ma hajnaltól heves zivatarokat, pokoli időjárást hoz a hétvégi hidegfront, riasztást adtak ki országszerte a szakemberek.
jún. 22
4:21
Brazil védőt szerződtetett a Ferencváros (Igényesférfi.hu)
A Ferencváros labdarúgócsapata szerződtette a brazil Raul Gustavót. A klub honlapján közölte, hogy a 25 éves belső védő a Corinthians együttesétől érkezett.
jún. 22
4:21
Napi horoszkóp - június 22: mi vár rád a jegyforduló hétvégéjén? (Promotions)
Napi horoszkóp a jegyforduló hétvégéjenek első napjára, június 22-ére.
jún. 22
4:21
Repce helyett használt sütőolaj? Működik, de nem elég (Mezőhír)
Rakétasebességgel nő az újgenerációs alapanyagokra épülő biodízelgyártás.
jún. 22
4:21
Drágább a fokhagyma, mint tavaly (Magyar Mezőgazdaság)
Spanyolország Granada tartományában jó szezont és magasabb árakat jósolnak.
jún. 22
4:21
Ezeken a balatoni pontokon ingyenes a strandolás (Balatonica)
A CsodálatosBalaton listába szedte a Balaton északi és déli partján található szabadstrandokat, ahol gyönyörű környezetben, belépődíj nélkül merülhettek el a Balaton vizében. Ti melyikre voksoltok?
jún. 22
4:21
Múzeumok Éjszakája 2024: összegyűjtöttük, melyik városban mit érdemes megnézni! (Szakmát Szerzek)
A Múzeumok Éjszakája Magyarország egyik legkiemelkedőbb kulturális eseménye, amely immár 22. alkalommal nyitja meg kapuit országszerte. Idén több mint 450 intézmény várja az érdeklődőket mintegy 2500 programmal. Gólpassz: a Múzeumok Éjszakája idei tematikája Az idei esemény tematikája, a „Gólpassz” különleges betekintést nyújt a művészeti korszakok
jún. 22
4:21
A marketinges orvos szeretne lenni, a banki ügyintéző pedig síoktató (Bien)
Mindig is tudtam, hogy jó hivatást választottam. Szeretem, és azt hiszem, nem is tudnék mást csinálni. Néha azonban elgondolkodom azon, milyen szakmában érezném még jól magam: lehetnék például tengerbiológus vagy néprajzkutató, esetleg rajzfilm-rajzoló. Megkérdeztem néhány embert, hogy ha most válthatnának egy tetszőleges hivatásra, mit választanán
jún. 22
4:27
"Ezzel a trükkel buktattam le a hűtlen pasimat" - Több nő is megosztotta tapasztalatait (Joy)
Egy nő kért segítséget a témában, a többi felhasználó pedig leírta, náluk mivel bukott le a másik.
jún. 22
4:27
Aranyhal, a fekete albínó filmsztár szívesen lenne főgonosz egy James Bond-filmben (Telex)
A Deutsche Welle stábja bemutatja a nigériai Damilola Ogunsit, aki hazájában már sztárnak számít.
jún. 22
4:27
5 izgalmas autós kirándulás, amit nem érdemes kihagyni idén nyáron (InStyle Men)
Amikor Magyarországon el akarunk jutni valahova, jellemzően a leggyorsabb megoldást, azaz az autópályákat és főútvonalakat választjuk. Vannak azonban olyan különlegesen szép autós útvonalak, amikért érdemes valamivel hosszabban vezetni – és akár önmagukban is megérnek egy hétvégi kirándulást.
jún. 22
4:33
Börtönbüntetés nélkül megússza az amerikai orvos, aki a szakadékba hajtott a családjával (hirado.hu)
A 43 éves Dr. Dharmesh Patel állítólag hallucinált, amikor úgy döntött, hogy végez feleségével, két gyermekükkel és magával.
jún. 22
4:33
Egy pofonegyszerű trükkel másodpercek alatt megtalálhatod az autódat egy zsúfolt parkolóban (Roadster)
Használd a fejed!
jún. 22
4:39
Túlélte a villámcsapást, nem fél többé a haláltól Katus: "Miután minden elsötétült, egy folyosón találtam magam..." (Blikk)
Ma sem lehet más magyarázatot találni, csak az isteni gondviselést arra, ami Földi Katával történt. A kétgyerekes anyukába és barátnőjébe egyszerre csapott bele a villám a csongrádi strandon. Kata tudta, hogy meg fog halni, ebben azonban tévedett: sőt az, hogy túlélte a történteket, megváltoztatta az életét.
jún. 22
4:39
Megsemmisítette a Kúria egy fővárosi közgyűlési rendelet néhány előírását (Adózóna)
A Kúria Önkormányzati Tanácsának Köf.5.009/2024/4. számú határozata megállapítja, hogy Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének a Budapest főváros közigazgatási területén a teherforgalom közlekedésének szabályozásáról szóló 92/2011. (XII. 30.) önkormányzati rendeletének 5. § (6) bekezdése, 7. § (3) bekezdése, 9. § (12) bekezdésének első mondata
jún. 22
4:39
A bermudán innen a minin túl! A stílusos nők idén nyáron ezt a fehérnemű ihlette rövidnadrágot fogják viselni (InStyle)
Van még hova fokozni a rövidnadrág fogalmát idén nyáron is!
jún. 22
4:45
Börtönben lett milliomos a magyar nő (AC News)
Az allergiás rohamokkal küzdő, hat hónapja letartóztatásban lévő nőt vagyon elleni bűncselekmények miatt tartják fogva.
jún. 22
4:48
Nagy Ervin édesanyja félti a gyermekét a politikától: "Egyre többen támadják a fiam!" (Blikk)
"Az apjával együtt féltjük, nagyon féltjük Ervint, mert rengetegen szeretik, de az utóbbi időben egyre többen támadják…" Egy aggódó édesanya beszélt így gyermekéről. A fiáról, aki 47 esztendősen, három gyönyörű gyermek büszke édesapjaként már aligha lehet rászorulva a szülői féltésre. Csakhogy a Jászai Mari-díjas színész, Nagy Ervin már nemcsak eml
jún. 22
4:48
Átok ül rajta? Súlyos dolog történt, amikor felnyitották az uralkodó sírját (Blikk)
Ez durva!
jún. 22
4:51
Nyílt pénzügyek és kávé a Starbuckstól (FinTechRadar)
Ígéretes digitális stratégiát indított útjára a Starbucks.
jún. 22
4:51
10 fenomenális alakítás, amivel Donald Sutherland filmtörténelmet írt (Igényesférfi.hu)
Sosem jelölték Oscar-díjra, és csak ritkán sorolták a legnagyobb hollywoodi színészek közé, a 88 évesen elhunyt Donald Sutherland mégis kivételes zseni volt, aki rendkívül gazdag, kaleidoszkópszerűen színes életművet épített.
jún. 22
4:51
Lopással vádolták meg Kern Andrást, kiborult a színészóriás (Promotions)
A tilosban parkolást vállalja, de van, ami több a soknál.
jún. 22
4:51
6 fontos gondolat a ma 75 éves Meryl Streeptől (Hamu és Gyémánt)
Ma ünnepli 75. születésnapját Meryl Streep háromszoros Oscar- és nyolcszoros Golden Globe-díjas amerikai színésznő. Ennek apropóján pedig összegyűjtöttünk tőle hat inspiráló idézetet, amelyeket mindenkinek érdemes lehet megfogadni.
jún. 22
4:51
Egyre gyakoribb a gyermekek online szexuális bántalmazása (Mínuszos)
A gyermekek online szexuális bántalmazásával összefüggésben érkezett a legtöbb bejelentés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálatához tavaly. Az NMHH jogsegélyszolgálata, az Internet Hotline (IH) 2023. évi tevékenységéről szóló sajtótájékoztatón a főigazgató elmondta: a médiahatóság 2011 óta működteti az internetes sérelmek
jún. 22
4:51
A modern gyártás jövője: új gépeket mutatot be a Mazak a MACH-TECH-en (newtechnology.hu)
Május 7-10. között ismét a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ adott otthont a régió legnagyobb ipari rendezvényeinek, a MACH-TECH nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai kiállításnak, valamint az IPAR Napjai szakkiállításnak.
jún. 22
4:51
GMO: a világélelmezés megmentője, vagy veszélyforrás? (Magyar Mezőgazdaság)
Terjedelmes cikkben járja körül a GMO-kérdést a Deutsche Welle. A cikk ismerteti a történelmi előzményeket: a termelők ősidők óta keresztezték a különböző növényfajokat, de csak az 1970-es évek óta képes az emberiség növényi géneket átemelni.
jún. 22
4:51
Jó ötlet a párom fogkeféjét használni? (in.hu)
A szakértők szerint sokkal kockázatosabb, mint a nyálcsere.A legtöbbünkkel előfordult már valószínűleg, hogy egy utazás során elfelejtettünk fogkefét vinni magunkkal, de ezt csak este, a lefekvés előtti készülődéskor vettük észre, így kénytelenek voltunk a másik fogkeféjét használni. Az is lehet, hogy összecseréltük a párunk fogkeféjét a miénkkel.
jún. 22
4:51
Együttműködés a CATL-lel – karrierlehetőségek az e-mobilitásban (Helló Sajtó!)
Oktatási együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a CATL Debrecen. A stratégiai együttműködés értelmében a vállalat részt vesz a hallgatók gyakorlati képzésében és az egyetemi tananyag fejlesztésében, valamint a felsőoktatási intézmény tudományos és kutató tevékenységét is segíti.
jún. 22
4:51
Igazi spa-érzés: a 10 legszebb szobanövény a fürdőszobádba (Bien)
Sokszor vágyakozva nézem a szabadtéri zuhanyzókat és azt a bujaságot, ami körülveszi őket. Talán hozzám hasonlóan neked sincs egyelőre lehetőséged ilyesmit kialakítani az otthonodban, de sebaj: a fürdőszobánkat még mindig újragondolhatjuk!
jún. 22
5:06
Lehoczky Zsuzsa: "A lányom itta meg a levét a havi 38 fellépésnek" (Blikk)
Keserédes a nevetés, ahogy Lehoczky Zsuzsa tükörrel való kapcsolatáról beszél, szomorú a hangja, amint az idő múlását említi, és dacossá válik, amikor a kilókkal folytatott harcáról mesél. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész, a Nemzet Színésze 88 esztendős. Az ember legszívesebben udvarolna neki, mondván: ön az egyik legszebb színésznőnk, s hiáb
jún. 22
5:09
Minden társasházban kötelező lenne telepíteni ezt az eszközt (Vital)
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.
jún. 22
5:09
Már vasárnap láthatod Szoboszlai Dominik első sorozatszerepét (Mafab)
Szoboszlai Dominik első sorozatszerepe a Marsra magyar! című műsorban, a vasárnap esti Magyarország-Skócia mérkőzés előtt kerül adásba az RTL-en.
jún. 22
5:09
Kiderült, miért nem betegít meg mindenkit koronavírus (Magyar Hírlap)
A fertőzés még a szervezet első védelmi vonalán sem jut át.
jún. 22
5:15
Kegyetlen kánikulát kapunk, kemény viharokkal, szaharai porral (Infostart)
Éjszaka hidegfront érkezik, mely éjjel még csak elszórtan, napközben már több helyen okozhat záport, zivatart, sőt szombaton heves zivatarok kialakulására is nagy esély van. A hidegfront mögött feltámadó északi széllel hűvösebb léghullámok érkeznek, emiatt egyes helyeken mérséklődik a kánikula.
jún. 22
5:15
Összenyomta melleit a szőke bombázó, majd ledobta magáról a bikinifelsőt (BorsOnline)
Nem szégyellős típus.
jún. 22
5:15
Euro 2024: a kiesés szélére kerültek a lengyelek, Ausztria 3-1-re legyőzte Lewandowskiékat (naphire.hu)
Ausztria 3-1-re legyőzte Lengyelországot a németországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, pénteken Berlinben.
jún. 22
5:21
Kisízületi blokk (kontaktúra) (WebBeteg)
A gerincoszlop rendellenes terhelése esetén egyrészt nyomás alá kerülnek a porckorongok, idővel porckorongsérvhez vezetve, másrészt megváltozik a gerinckisízületek egymáshoz viszonyított helyzete is. Utóbbi a kisízületekben történő mozgást teljes mértékben megszünteti; ez a kisízületi blokk vagy más kifejezéssel kisízületi bántalom, kontraktúra (mo
jún. 22
5:21
Generációs különbség: megjött az új BMW X3 (Auto Pult)
A BMW esetében fontos az aktuális időszak, hiszen az elektromos hajtások palettába integrálásával párhuzamosan arculati váltás is történik a müncheni márkánál. Ennek ékes példája az új X3, amely negyedik generációjába lépve talán a típus történetében soha nem látott változáson megy át.
jún. 22
5:21
Időjárás: Több megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt (Agroinform)
Heves (szupercellás) zivatarok is kialakulhatnak, de jégeső is lehet.
jún. 22
5:21
Átok sújtja a kétszeres olimpiai bajnokot, szerencsétlen baleset érte a kertjében (Ripost)
Ez már a harmadik sorscsapás, amit el kell szenvednie.
jún. 22
5:21
600 ezer fős várólistával sokkol a világ legnépszerűbb étterme (Igényesférfi.hu)
A vendéglátóhely az amerikai Denver egyik külvárosában található, ráadásul nem is a legelőkelőbb környéken. Mi az oka, hogy mégis ilyen hatalmas rajongótáborral büszkélkedhet az étterem?
jún. 22
5:21
Az angol sajtó szokatlan dologra figyelt fel a magyar válogatottnál, azonnal meg is írták (Promotions)
Nem mindennapi viralitást nyert a magyar játékos.
jún. 22
5:21
Csimpánzok segíthetnek új gyógyszerek felkutatásában (Magyar Hírlap)
Kiderült, hogy a növények csaknem 90 százaléka antibakteriális, kétharmaduk pedig gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal bír.
jún. 22
5:21
Burgonyatermesztési bemutató – fókuszban a Balatoni rózsa (Mezőhír)
Ha burgonyatermesztés, akkor is válasszuk a hazait: a keszthelyi rezisztens fajták gazdaságosan termeszthetők.
jún. 22
5:21
Kaliforniai kakukkmák: örömre gyújt és megnyugtat (Magyar Mezőgazdaság)
A mákfélék családjába tartozó, a pipaccsal távoli rokonságban álló kaliforniai mák (Eschscholtzia californica) egy szemet gyönyörködtető, jókedvre hangoló, selymesfényű, narancssárga virágú dísznövény. Vagy jóval több ennél?
jún. 22
5:21
Szent Iván éjszakája három balatoni ajánlattal (Balatonica)
Szent Iván éjszakája, más néven nyári napforduló, egy ősi ünnep, amelyet június 23-ról 24-re virradó éjszaka jegyeznek. Ez az év leghosszabb napja és legrövidebb éjszakája, egy sokrétű ünnep, amely a természet megújulását, a fény diadalát és az emberi közösségek összetartását ünnepli. A Balaton sem maradhat ki belőle.
jún. 22
5:21
Forradalmian új energiatárolón dolgoznak ausztrál kutatók (Öko-drive)
A ZnI2 típusú akkumulátorok egy nap rendkívül bizonságosak lehetnek.

Keresés