2008 ban Dél-Koreában lett először világbajnok, eddig világszerte több mint tízezer íjász versenyzőt utasított már maga mögé, legutóbb az íjász nagyhatalomként számon tartott Törökországban elnyerte a Hódítók Kupája 4. Aranyserlegét is, s így 215. versenyét is megnyerte Mónus József. Ő az az ember aki világversenyeken harci távlövésben mindenkit le
Kína 41 katonai repülőgépe és drónja, illetve hét hajója közelítette meg Tajvant, és a légi járművek egy része át is lépte a Tajvani-szoros úgynevezett középvonalát, ami feltételes demarkációs vonalnak számít Tajvan és Kína között.
Az AI témájú tokenek, mint a Fetch.ai (FET), a NEAR Protocol (NEAR) és a Render (RNDR) közelmúltbeli felfutása felkeltette a piac figyelmét. Ez az emelkedés tükrözi az AI növekvő befolyását mind a hagyományos, mind a kriptopiacokon, ahogyan azt az Nvidia részvényeinek emelkedése is mutatja. Ezen a felfokozott hangulatú piacon egy új debütáló van, a
Idézeteket válogattunk Mérő László matematikus, publicista, pszichológus Mindenki másképp egyforma (Tericum Kiadó, 2007) című könyvéből. A könyv elsősorban játékelméleti kutatásainak eredményeit tartalmazza, ezeket hozza összefüggésbe az emberi viselkedéssel.
Colin Scott whisky-mester egy ritka whiskyt is választott az egyedülálló keverékhez, amelyet 19 szeszesital – egyebek mellett Imperial, Glenlochy és Convalmore márkákból - márkától "mixelt".
Többfelé várható zápor, zivatar, majd délután a csapadéktevékenység súlypontja az ország keleti felére húzódik át. Arrafelé több hullámban valószínűek záporok, zivatarok, sőt heves (szupercellás) zivatarok is.
A japán fotó- és nyomtatóóriás az Óbudai Múzeummal, valamint a Vakok- és Gyengénlátók Országos Szövetségével együttműködve rendezi meg ezt a Magyarországon unikális fotókiállítást. Egy eddig egészen egyedülálló fotókiállítás kerül megrendezésre a Canon Hungaria jóvoltából. A World Unseen a vakokat, a gyengén látókat és a látókat is egyaránt megszól
Idős cseresznyefámon sok moníliás termés volt, és még sok ott is maradt. Ezek a múmiák nem szoktak lehullani, rajta telelnek. Ami aggódásra ad okot, hogy rajtuk a gomba világosbarna és szürkés színű gombatelepei láthatók. Nem lenne szükséges ellene permetezni a lombot még nyáron?
Bőven akad meglepetés a legjobb rántott húsozós éttermek listáján, ahova 7 budapesti és 4 vidéki hely fért fel. 2024. június 3-án immár huszadik alkalommal adták át a Dining Guide díjakat. A számos kategória közül akad egy hozzánk magyarokhoz igazán közel álló. Bár eddig is sejtettük, egy 2021-es felmérés megerősítette, hogy a rántott hús ott van a
Franciaországban egyre nagyobb problémát jelent az antiszemitizmus erősödése, és egyre több fiatalt fognak el terrortámadás előkészítésének gyanújával.
Idén a kormány 2,5 százalékos, jövőre 4,1 százalékos GDP-növekedéssel számol, amihez elengedhetetlen, hogy a bérek vásárlóértéke magas szinten maradjon.
Penelope Featherington titokban imádta legjobb barátnője bátyját, már... nos, már egy örökkévalóságnak tűnő ideje. Olvass bele A Bridgerton család 4. részébe!
Zajlik a futball Európa-bajnokság. Az indulatok magasra csapnak a pályán éppúgy, mint az utcán vagy a szurkolói zónákban. De a szurkolók azok, akik létezésükkel értelmet adnak a nagy produkcióknak.
Különös e-mail kezdett keringeni a barcelonai paddockban a Spanyol Nagydíj hétvégéjének kezdetén, amelynek tartalma szerint a Mercedes szabotálja Lewis Hamilton szezonját. Wolffnak nincs kedve tréfálkozni, rendőrséggel keresi az álhír terjesztőit.
Köllő Babett idén ősszel nem lesz látható a TV2 műsoraiban, mivel úgy döntött, inkább a pihenést választja. A színésznő és műsorvezető, akit korábban a Sztárban Sztár leszek! című tehetségkutatóban és a Drágám, add az életed! című műsorban is láthattunk, a csatorna által kínált komplex csomag ellenére döntött így. Döntésén kollégái is meglepődtek.
Nem túlzás azt mondani, hogy az egész ország Eb-lázban ég, egy emberként szorítunk a magyar sikerért. Hogy még jobban menjen a szurkolás, hoztunk egy frankó pizzás tortillás receptet, amit akár a félidei szünetben is elkészíthettek vacsorára.
A mezőtúri férfi épp Kétpó felé haladta, amikor a hetes és nyolcas kilométerkő között, egy fákkal sűrűn szegélyezett útszakaszon egyszer csak nem várt dolog történt vele. A szakirodalmak szerint is viselkedhetnek "furcsán" a fiókát nevelő madarak, a mezőtúri férfi még örülhet is, hiszen például a bíbicek ürülékbombát dobnak a betolakodókra.
Különleges ajándékot kapott III. Károly király Szalay-Bobrovniczky Kristóftól. A brit uralkodót két magyar lipicai lóval lepte meg a honvédelmi miniszter.
Nagy a csönd a színésznő idei televíziós szerepléseiről, nemrég felröppent a hír, hogy a nézők nem találkozhatnak vele a képernyőn. Köllő Babett tiszta vizet öntött a pohárba.
Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal támadta Ukrajnát péntek éjszaka, aminek a során energetikai létesítményeket ért találat és legalább két ember megsebesült.
Neuzer András tájékoztatása szerint a projekt közel 300 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást nyert el a Magyar Multi Program keretében, 18 új munkahelyet teremtett. Az üzem gyártócsarnoka mellett 1820