2024. június 21. péntek

jún. 21
8:33
A lombtrágyázás alapjai (Magro)
A lombtrágyázás valamennyi növénykultúrában elterjedt tápelem-utánpótlási technika. Bár minden termelő hallott már róla, sőt sokan alkalmazzák is, érdemes közelebbről megnézni, hogy valójában mit is jelent, miért van rá szükség, hogyan célszerű kivitelezni.
jún. 21
8:35
Külföldre utazol? Egyre több a járattörlés, de van ellenük megoldás (Portfolio)
A 2023-as év folyamán a légijárat törlések és késések száma emelkedő tendenciát mutatott. A megfelelő biztosítási fedezet azonban a járattörlésekből és késésekből vagy útvonal módosításokból adódó eseményekre is kártérítést nyújt, emelte ki közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ)
jún. 21
8:36
"Nem értettem, miért írnak ilyeneket" – Hunyadi Donatellát ma is rengetegen bántják a külseje miatt, a depresszió határára sodródott (Blikk)
Hunyadi Donatella bevallotta, hogy korábban nagyon magára vette a negatív megjegyzéseket. A lányt a mai napig sokat bántják az interneten, ám az édesanyja, Kiszel Tünde tanácsainak köszönhetően ma már nem zavarják a beszólások. A fiatal modell úgy szeretné majd nevelni a gyerekét, mint ahogyan az édesanyja nevelte őt.
jún. 21
8:37
Kis mozgások után stagnál a forint (Portfolio)
Már korán reggel megmozgatták a forintot, de hamar visszatért a tegnapi szintre a jegyzés, 396,7 környékén van az euró.
jún. 21
8:39
Vona Gábor nekiment Magyar Péternek: eddig Orbán–Gyurcsány-világban éltünk... most három hang lett, de a dallam ugyanaz (Blikk)
A június 9-én tartott uniós és önkormányzati választáson Magyar Péter átrendezte a politikai erőviszonyokat. A Második Reformkor elnöke, Vona Gábor szerint Magyar Péter megjelenésével annyi változott, hogy a kétoldalú képlet egy törzsi háromszöggé nőtt. Bár elsősorban Magyart és a TISZA Pártot okolja a csúfos választási szereplésért, de házon belül
jún. 21
8:39
Igazolvány (Demokrata)
Ronda állatfaj volt az önkéntes rendőr. Egy ismerősöm mesélte, hogy a faluban a kölyök betöltötte a 18-at, és megszerezte az önkéntes rendőri papírt, karszalagot, majd hazafelé az utcán megállította az apját.
jún. 21
8:39
Egy fedél alatt egy pszichopatával (Demokrata)
A Tartuffe nem csak a képmutatás, álszentség és manipuláció, de a vakhit és az arra méltatlan személy iránti rajongás megszűnésének komédiája is.
jún. 21
8:39
Gyurcsánynak 2024-ben lett végleg vége (Mandiner)
A hagyományos baloldal megszűnt létezni Magyarországon.
jún. 21
8:39
Megint átlépték a határt az észak-koreai katonák, Dél-Korea figyelmeztető lövésekkel válaszolt (Telex)
Legutóbb néhány napja történt incidens a határon.
jún. 21
8:45
Orbán: a brüsszeli bírságot azokkal kell megfizettetni, akik a nyernek a háborún (Infostart)
Berlinből adott interjút a közrádiónak Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök ma Olaf Scholz német kancellárral tárgyal.
jún. 21
8:45
Hivatalos: Kevin Costner nem tér vissza a Yellowstone-ba, de búcsúzóul beleszállt a készítőkbe (Blikk)
Csak pár órával azután, hogy a Paramount Network nyilvánosságra hozta a Yellowstone utolsó epizódjainak dátumát, Kevin Costner véget vetett a visszatérésével kapcsolatos találgatásoknak. A színész a közösségimédia-oldalán jelentette be, hogy nem tér vissza. A dráma ezzel azonban nem ért véget, a világsztár búcsúzóul keményen beolvasott a készítőkne
jún. 21
8:45
Szijjártó Péter a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet főigazgatójával tárgyalt (HR Portál)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) főigazgatójával, Gilbert F. Houngbóval közösen tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy a veszélyek és válságok korában kifejezetten indokolt volt a találkozó, mert bár az elmúlt évek krízisei nem a gazdaságból indultak ki, végül mégis
jún. 21
8:45
Több tízezer forintos akciókat kínálnak a bankok a diákszámlák mellé (ProfitLine)
Jól kirajzolódik az a trend, hogy egyre jobban hajtanak a bankok az ügyfelek megszerzéséért. Korábban ez a diákszámlákra kevésbé vonatkozott, hiszen az amúgy is sokféle ingyenes vagy olcsó diákszámla szolgáltatáson nem keresnek sokat a bankok. Az idei tanévkezdésre azonban belehúztak a bankok a diákszámlák tekintetében is, aminek a nyertesei egyért
jún. 21
8:45
Elmaradt a hidegzuhany, de lassul a magyar bérnövekedés (Portfolio)
Áprilisban is bőven két számjegyű mértékben nőttek a bruttó átlagbérek Magyarországon, azonban az már látszik, hogy némiképp lassul a bérdinamika. A gyors emelkedés összességében azt jelzi, hogy azok a vállalatok is érdemben növelték a béreket, amelyek nem januárban, hanem tavasszal döntöttek a bérekről.
jún. 21
8:45
Ez már nem semmi: 13 százalékkal nőttek a fizetések áprilisban, 645 ezer a bruttó átlagkereset (Pénzcentrum)
2024. áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 645 300, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 444 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,5, a nettó átlagkereset 13,4, a reálkereset pedig 9,5%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A bruttó kereset mediánértéke 516 000, a nettó kereset med
jún. 21
8:45
Szombatra is a legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki két déli vármegyére (Magyar Hírlap)
Csongrád-Csanád és Békés vármegyében a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat.
jún. 21
8:45
Érik a gigantikus vihar: Kövér László nem enged be egy emberjogi konferenciát az Országházba (Nyugati Fény)
Az USA budapesti nagykövete, David Pressman is részt vett volna
jún. 21
8:45
Antiszemitizmus elleni stratégiát fogadott el a kormány (Telex)
Gulyás Gergelyt bízta meg Orbán Viktor azzal, hogy legyen nyilvános a dokumentum.
jún. 21
8:48
Gondolta volna, hogy ilyen jól keresünk? (Menedzsment Fórum)
Az áprilisi adatokat tette közzé a KSH.
jún. 21
8:48
Ugye Ön is érzi, milyen sokkal nőtt a fizetése? (Privátbankár)
A KSH ismertette az áprilisi kereseti adatokat.
jún. 21
8:48
Időjárás: Kiadták a legmagasabb fokozatú figyelmeztetést (Blikk)
Nem lesz könnyű nap.
jún. 21
8:51
Orbán Viktor: a brüsszeli bírságot azokkal kell megfizettetni, akik nyernek a háborún (Infostart)
Berlinből adott interjút a közrádiónak Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök ma Olaf Scholz német kancellárral tárgyal.
jún. 21
8:51
Kedvező előrejelzést közölt az IMF, ennek örülni fog az EKB (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az eurózóna inflációja 2025 második felében valószínűleg visszatér az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos céljához - áll a washingtoni központú szervezet honlapján.
jún. 21
8:51
Terepszemle – amit mindenkinek látnia kell (Agroinform)
Kerek évfordulót ünnepelt idén a Kwizda Agro Terepszemle című szakmai rendezvénye, melyre a napokban 10. alkalommal került sor.
jún. 21
8:51
A Pingvin új előzetesét neked is látnod kell (Igényesférfi.hu)
Bemutatásakor az év egyik legnagyobb durranása volt az új, noirosabb hangulatú Batman Robert Pattinson főszereplésével. Nem is lehetett annyiban hagyni a sikert, így hamar kiderült, hogy Pattinson a jövőben újra magára ölti a denevérember páncélját, de Colin Farrell Pingvinjével is találkozhatnak majd a nézők.
jún. 21
8:51
V4 agrárkamarák: irányváltásra van szükség az EU agrárpolitikájában (Növekedés)
Az EU agrárpolitikájának radikálisan meg kell változnia, különben kilátástalan helyzetbe kerül az unió agráriuma – hangsúlyozzák kommünikéjükben a V4 országok agrárkamarái.
jún. 21
8:51
Zelenszkij bekeményít: ezentúl pénzbírság jár az online szexuális zaklatásért (Mandiner)
A pénzbírságokon kívül akár 15 napig terjedő fogvatartással is büntethetik az elkövetőt.
jún. 21
8:51
Steiner Kristóf: A laskagomba csodálatos újjászületése (Sassy)
A gomba nem csak egészséges étel, de felhasználni is rendkívül sokoldalúan lehet. Most a laskára ad Kristóf egy nagyon izgalmas receptet.
jún. 21
8:51
Fájdalmas csomó a térd mögött - ez a gyakori probléma okozhatja (EgészségKalauz)
Porckopás vagy térdsérülés miatt viszonylag gyakran fellép ez a probléma.
jún. 21
8:51
"A dolgok úgy alakulnak, ahogy az nekem a legjobb" – Ezek a legfontosabb mantrák (Bien)
Ismered a mantrákat? Ezek olyan szent eszközök és pozitív tartalmú gondolatok, melyeket folyamatosan mondogatva bebiztosíthatod magad, hogy a negatív hullámok és energiák elkerüljenek, helyüket pedig átvegyék a gyógyító és jótékony energiák, melyek felszabadítják a testet és a lelket egyaránt.
jún. 21
8:53
Nem léphet pályára a magyarok elleni sorsdöntő meccsen a skót válogatott kulcsjátékosa (Mandiner)
A skót szövetségi kapitány megerősítette, hogy egyik legjobb játékosa nem játszhat vasárnap a mieink ellen.
jún. 21
8:57
Aggódik az USA, hogy Kína egy Tajvan elleni támadás során nukleáris fegyvereket is bevethet (HírTV)
Az utóbbi években jelentősen megváltozott a biztonsági helyzet a térségben.
jún. 21
8:57
600 ezer forint fölött van a bruttó átlagkereset (ATV)
2024. áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 645 300, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 444 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,5, a nettó átlagkereset 13,4, a reálkereset pedig 9,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivat
jún. 21
8:57
Nincs még vége a forróságnak: több megyére is a legmagasabb fokú riasztást adták ki (SzMo)
Két déli megyében is elképesztően meleg lesz szombaton. Néhány helyen ezzel szemben hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani.
jún. 21
8:57
Így kerüljük el, hogy a nyári forróságban kiégjen a gyep (Agrofórum)
Gyepünk gondozása nyáron különös figyelmet igényel, hogy elkerüljük a kiégést és biztosítsuk a fű egészséges növekedését. Az öntözés időzítésétől kezdve a megfelelő fűnyírásig számos tényező befolyásolja, mennyire lesz ellenálló a gyep a hőséggel szemben.
jún. 21
8:57
Vlagyimir Putyin a frászt hozta a világra, változhat az orosz nukleáris doktrína (Promotions)
Állítása szerint a háború jelenlegi szakaszában át kell gondolni.
jún. 21
8:57
Múzeumok éjszakája – Megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui (Magyar Hírlap)
A látogatók előtt életre kelnek a máskor kordonnal elkerített helyszínek.
jún. 21
8:57
Hajnalban riasztotta a magyarokat rendkívüli bejelentéseivel Orbán (Nyugati Fény)
Zavarosan beszélt
jún. 21
8:57
Bitcoin áresés várható – kiszállnak a bálnák a piacról? (BitcoinBázis)
A jelentős eladási nyomás alatt áll, az árfolyam pedig az 66 000 dolláros ellenállási szint alá esett. Bár az árfolyam a 60 000 dolláros pszichológiai határ alá is csökkenhet, néhány elemző még mindig optimista. Az áresés normális a felezés után Egy elemző szerint a jelenlegi korrekció a Bitcoin ciklikus piaci mozgásának normális része. A tapasztal
jún. 21
8:57
Földi pokollá változik Magyarország, a legmagasabb riasztást adták ki szombatra is (naphire.hu)
A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki a HungaroMet Zrt. két déli vármegyére szombatra is; Csongrád-Csanád és Békés vármegyében a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat szombaton.
jún. 21
8:57
Áttörés a Parkinson-kór felismerésében és gyógyításában (Gyártástrend)
Már a tünetek megjelenése előtt gyógyít a mesterséges intelligencia.
jún. 21
9:03
Kötelező lesz kitenni a Tízparancsolatot Louisiana iskoláiban (Infostart)
Az intézkedés ellenzői kilátásba helyezték, hogy bíróságon kérdőjelezik meg annak alkotmányosságát.
jún. 21
9:03
Eltűnnek -e a DJ-k az AI fejlődése miatt? És a prezentálók? (HR Portál)
A prezentációs készségek fejlesztése az egyik legrégebbi olyan téma, amellyel tréningeken foglalkoznak. Hogyan forradalmasítja a mesterséges intelligencia ezt a készséget? A Sämling Solution Consulting trénereinek kedvcsinálója az október 2-i konferenciához, amelyre még elérhetőek a kedvezményes super early bird jegyek. Ehhez link a cikk végén. Bal
jún. 21
9:03
Hivatalos: jöhet a kamionözön Budapestre, nem szedhetnek tőlük behajtási díjat (Pénzcentrum)
Nincs joga a fővárosnak behajtási díjat szedni a teherautóktól, mondta ki a Kúria, amely megsemmisítette a vonatkozó szabályozást. A Fővárosi Önkormányzat attól tart, a fizetős M0-s forgalmának egy része bemehet a városba az ingyenessé válás miatt.
jún. 21
9:03
Dízeles és benzines autók betiltása: gyomrost kaphatnak az EU-s tervek (Portfolio)
Az Európai Néppárt (EPP) azt tervezi, hogy a július 2-5. között a portugáliai Cascaisban megrendezendő találkozóján megpróbálja megfúrni a belső égésű motorral hajtott személygépkocsik eladásának 2035-től induló uniós de facto tilalmát. Az Európai Néppárt, amely az európai választásokon a legtöbb mandátumot szerezte meg, a gépkocsik CO2-szabványain
jún. 21
9:03
Orbán: Manfred Weber egyetlen célja, hogy ártson Magyarországnak (ATV)
A miniszterelnök szerint dicstelen szerepet játszik az Európai Néppárt, "ellopja" a mérsékelt jobboldali szavazókat. Ursula von der Leyen inas Manfred Weberhez képest a hungarofóbiában – fogalmazott Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban.
jún. 21
9:03
Orbán: Manfred Webernek belzebubi szerepe van (444.hu)
A miniszterelnök szerint háborúpárti, gazdaságellenes és migrációpárti koalíció jött létre az Európai Unióban.
jún. 21
9:03
Focifiesta a Pénzmúzeumban (Növekedés)
A Múzeumok Éjszakájának programjai javarészt a gólpassz tematika köré szerveződnek.
jún. 21
9:03
Magyarország olyan kritikát kapott, ami felér az év legnagyobb elismerésével (Mandiner)
Az utolsó pillanatig kivárt a támogatást illetően – jó oka volt rá.
jún. 21
9:03
645 ezer forint volt a bruttó átlagkereset áprilisban (Telex)
13,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Keresés