Gazdasági adatok tekintetében ma a nemzetközi porondon fontos híreket tesznek közzé, jönnek ugyanis a júniusi BMI-k, amelyből friss képet kaphatunk az európai és a tengerentúli gazdaságok teljesítményéről - ezeknek akár a részvénypiaci hangulatra is lehet hatása. Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszott, ugyankcsak bizonytalanság fig
Az üzemanyagárak továbbra is a szomszédos országok átlagárai alatt maradtak, a kormány továbbra is folyamatosan nyomon követi az árak alakulását – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Vannak olyan témák és események, amelyek a nagy márkák számára megkerülhetetlenek, ilyen például az EB vagy az olimpia – mondta el Széll Hajnalka. Az Auchan országos marketing és vásárlói kapcsolatok igazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért volt fontos számukra, hogy a magyar válogatott partnerei legyenek, milyen akt
Hatósági eljárás indításáról döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Rádió 1 Balázsék című műsorszámának egyik epizódjával kapcsolatban. A testület vizsgált egy, a TV2-n sugárzott kereskedelmi közleményt is, amelyet túl rövidnek és túl hangosnak talált két bejelentő. Korhatári besorolás vizsgálata miatt szerepelt a Médiatanács
A felhőtechnológia annak ellenére nem elég elterjedt Magyarországon, hogy bevezetése számokkal alátámasztott gazdasági és versenyképességi előnyökkel jár – derül ki az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége megbízásából, a Deloitte és a BellResearch által készített tanulmányból. A technológia ma még inkább a nagyobb létszámú cégek kiváltsága, an
2024. áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 645 300, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 444 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,5, a nettó átlagkereset 13,4, a reálkereset pedig 9,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivat
Az elmúlt hetek esős időjárása, illetve az elárasztott parti területekről visszahúzódó folyók ideális körülményeket biztosítottak a csípőszúnyogok szaporodásához – mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
A címvédő argentin labdarúgó-válogatott sikerével kezdődött meg csütörtökön a Copa America, melynek első mérkőzésén a világbajnok csapat 2-0-ra legyőzte Kanadát Atlantában.
A Viva Tech-en egy figyelemre méltó bionyomtatott bőrtechnológiát mutatott be a L’Oréal, amely képes teljesen megváltoztatni a termékek tesztelését a jövőben. Emellett egy AI-alapú labort is létrehozott a vállalat az elmúlt évben, amely új megvilágításba helyezi a szépségápolási tartalmak készítését. Az intelligens szépségasszisztens vagy a fejlett
Javában tart a szezon, a szélsőséges tavaszi időjárás miatt azonban az előző évek átlagánál kevesebb termés várható. Az alacsonyabb hozamok ugyanakkor nem csak a magyarországi ültetvényekre jellemzőek. Ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) várakozásai szerint a magyar meggy kedvező
Május végéig a DataHouse előzetes adatai szerint mintegy 368 600 személygépkocsi cserélt gazdát, 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A havi adásvételek átlagos mennyisége immár második hónapja alakul korábban sosem látott szinten, 79 ezer körül.
2023 végén nagy mértékben, 40 százalékkal nőtt a SZÉP-kártyás fizetések száma - közölte az Economx. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy egyre több a béren kívüli juttatás Magyarországon, amelyeknek egy részét sokáig a boltokban is el lehetett költeni a mindennapi vásárlások során.
Nagy érdeklődés mellett mutatták be az Óbuda University Racing Team csapatának a fejlesztését, Magyarország első egyhengeres turbófeltöltésű Formula Student versenyautóját, aminek az erőforrását a Széchenyi István Egyetemen működő Szengine Hallgatói Motorfejlesztő Csapata fejlesztette ki.
Figyelőlistára tette az amerikai pénzügyminisztérium a japán jent, miután a jegybank az elmúlt hónapokban többször is devizapiaci intervenciót hajtott végre.
Az 51 éves magyar énekesnő régóta közeli barátságot ápol a közkedvelt műsorvezetővel, így aztán nem meglepő, hogy beszélgetésük alkalmával a szokásosnál frivolabb és kacérabb hangnemet engedett meg magának.
Ma kicsengetnek az iskolákból, a bankok azonban már a következő tanévre hangolnak. Jól tudják, hogy sok diáknak lesz szüksége szeptembertől vagy még addig is a nyári munkához saját bankszámlára, és ezért nem fukarkodnak a számlanyitási kedvezményekkel. Vannak olyan bankok, ahol több tízezer forintot is be lehet zsebelni a számlanyitás fejében - der
A Meta Platforms, Inc. részvényei volatilitást mutattak a 2024 első negyedéves eredményei után. Azonban erős pénzügyi teljesítménye, stratégiai befektetései és részvényesi kezdeményezései révén jól pozicionálta magát a jövőbeli növekedésre. Erős pénzügyi teljesítmény és stratégiai befektetések A Meta első negyedéves eredményei azt mutatják, hogy a
Sabrina Carpenter részt vett a Louis Vuitton Menswear 2025 tavaszi/nyári, kizárólag meghívottaknak szóló bemutatóján kedden Párizsban, ami kizárólag meghívottaknak szólt. Olyan sztárokhoz csatlakozott, mint Alicia Vikander és Maya Jama.A kifutó előtt a 25 éves slágergyáros a vörös szőnyegre lépett egy preppy sikkes öltözékben, amelyhez egy fekete L
A német kormány megkezdte a mozifilmeket feltöltő kalózoldal üzemeltetőitől lefoglalt jelentős Bitcoin-készletének értékesítését, ami aggodalmakat váltott ki a kriptovaluta piacra gyakorolt hatása miatt. Az Arkham blokklánc-elemző cég szerint a német kormány az elmúlt 24 órában több mint 195 millió dollár értékben adott el BTC-t, és szerdán még enn
Gyászol a filmvilág: hosszú betegség után elhunyt a zseniális színész, Donald Sutherland, aki többek között olyan klasszikusokban bizonyította be tehetségét, mint A piszkos tizenkettő, a Büszkeség és balítélet és Az éhezők viadala-filmek.
A világnak több vízre lesz szüksége a növénytermesztéshez és az állattenyésztéshez, miközben az egyre szűkösebbé válik. A világ lakosságának fele már most is súlyos vízhiánnyal küzd az év legalább egy részében. Káncz Csaba jegyzete.
Egyre több magyar munkavállaló várja el, hogy a cég - ahol dolgozik - felkínáljon számára valamilyen egészségbiztosítási konstrukciót. Ennek oka, hogy az emberek sok olyan egészségügyi problémával szembesülhetnek, amelyre önállóan - akár az állami egészségügy keretén belül - nem találnak megoldást. Többek között erről beszélt a Portfolio Checklist
A német gyártó három új típussal gazdagította az Audi e-tron modellcsaládot: a csúcsverzió, az RS e-tron GT már az 1000 lóerős határt karcolgatja, ráadásul csak két és fél másodpercre van szüksége, hogy 0-ról 100-ra gyorsuljon.