A Világgazdaság a Puls Biznesu nevű lengyel üzleti lapban szúrta ki a hírt, miszerint a balti országok azért lobbiznak, hogy lengyel kézbe kerüljön a Luminor, az a baltikumi bank, amely iránt az OTP is érdeklődhet.
Az első három év a legkritikusabb a startupok életében, ekkor bukik el ugyanis a legtöbb jó ötlet. Szakértők szerint ennek két fő oka, hogy egyrészt a startupok ritkán végeznek piackutatást, így nem egy valós, sokakat érintő problémára hoznak megoldást. Másrészt nincs egy jól átgondolt és felépített üzleti modelljük. Mutatjuk, hogy lehet ezeket elk
Karsai Dánielnek minden nap számít, és őszintén elmondta, hogy valószínűleg nem fogja megérni ezt a fantasztikus dolgot. Most azonban mégis megtörténhetett a csoda.
Átláthatatlan kampányfinanszírozás, átrajzolt választókerületek, szavazatvásárlás, voksturizmus és a kormánypártok által leuralt kampány - többek között ezekről esik szó a Magyar civil választási jelentésben.
Nyaralás alatt is fontos, hogy a kisállat a számára legmegfelelőbb ellátást kapja: kutyapanzió, kisállatszitter, megbízható rokon vagy épp közös utazás. De hogyan döntsük el, neki mi a legjobb?
Vártnak megfelelő döntés. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal, 7 százalékra csökkentette a hazai alapkamatot. A lépés megfelelt a konszenzusos várakozásnak, néhány elemző 50 bázispontos vágást várt, de a többség 25 bázispontost.
Az Európa-bajnokságon két mérkőzést is Stuttgartban játszik a magyar válogatott, szerdán a házigazda németek, vasárnap pedig a skótok lesznek az ellenfelek. Megnéztük, mire számíthatnak az ide látogató magyar drukkerek, és hogy a két meccs között mivel üthetik el az időt.
Ennek a 4 csillagjegynek minden kívánsága teljesül nyáron. Van 4 olyan csillagjegy, aki nagyon erős, kitartó és, aki a legnagyobb gondok közepette sem adta fel soha. Ennek köszönhetően pedig mind a 4 csillagjegy minden kívánsága teljesülni fog. Méghozzá nyáron. A kitartás mindig meghozza a gyümölcsét. Tudtad, hogy nem szabad feladni, a legsötétebb
Az ikigai és a wabi-sabi koncepciókat a legtöbben ismerik (előbbi a boldogság 4-összetevős kulcsa, az élet értelme, utóbbi pedig az élet természetes ciklusának, a tökéletlenségnek elfogadásán alapul). Ezeken kívül viszont létezik még 8 nagyon izgalmas japán elv, amit a hétköznapok során érdemes gyakorolni, hiszen elősegítik a harmóniát és a fejlődé
A Nagy Svájci című könyv főhőse, Greta terápiás ülések szövegét írja le, így mindent tud a páciensek szerelmi és szexuális életéről. Most elolvashatsz egy részletet.
A jobbközép európai parlamenti frakció úgy döntött, beengedi a Tisza Párt képviselőit, köztük Magyar Pétert, így teljesült az egyik feltétel, amihez a KDNP a kilépését kötötte.
Egy évvel ezelőtt a világ egy kistengeralattjáró, a Titan tragédiáját követte figyelemmel, amelynek következtében az OceanGate bezárása után a tengeralattjáró-turizmus piacán új biztonsági kezdeményezések születtek. Az iparág vezetői a mélytengeri utazások biztonságosságát igyekeznek hangsúlyozni - jelentette a CNN.
Csak egy kis mennyiségre lesz szükséged egy bizonyos, mindenki konyhájában megtalálható fűszerből, hogy örökre száműzd a kéretlen betolakodókat a kertedből.
A Monetáris Tanács mai ülésének eredménye 25 bázispontos kamatcsökkentés lett: a jegybanki alapkamat új szintje holnaptól 7,00 százalék. A döntés nem okozott meglepetést: megfelelt az elemzői várakozásunk és a konszenzusnak. A Tanács ma nem tárgyalt más opcióról és egyhangú döntés született.
Az Autonómia Alapítvány létrehozója többek között földvásárlással segítette a Magyarországon élő romákat. Ő és szervezete 1995-ben megkapta a Right Livelihood-díjat, amit Alternatív Nobel-díjnak is szoktak hívni.
A Peak nyerte a bécsi Magic of Innovation (MOI) konferencián megrendezett pitching versenyt. A versenyen a cég a legújabb Parent & Child megoldását mutatta be. Ez egy mesterséges intelligencia vezérelt fiataloknak szóló pénzügyi műveltségi és bankolási megoldás. Az innovatív megközelítés célja, hogy a következő generációt hiper-személyre szabott ta
Olaszországban a világon először rendezték meg az amforás borok fesztiválját. Szakértők szerint hatása bőven túlmutathat az Appenin-félszigeten. 2024. június 7-8. között az olaszországi Merano város Veronafiere vásárterületén rendezték a világ első, kifejezetten amforás boroknak szánt fesztiválját. Az "Amfora forradalom" névre keresztelt új rendezv
A műszaki mentést a fővárosi hivatásos tűzoltók végzik. Az M0-s autóútra felhajtani és az M3-as autópályán tovább haladni csak egy-egy sávon lehet. Az érintett sztrádaszakaszon torlódásra kell számítani. Van baj máshol is, az M0-s autóút déli szektorán, az M5-ös autópálya irányába összeütközött több jármű. A 21-es km-nél, Szigetszentmiklós térségéb
A The Wall Street Journal (WSJ) koncepciós pert emleget a 15 hónapja előzetesben tartott újságírójuk ügyében, aki kémkedés vádjával, zárt és titkos tárgyaláson áll bíróság elé Jekatyerinburgban.
"Make Europe great again!", vagyis "Újra naggyá tesszük Európát!" lesz az uniós magyar elnökség jelmondata - jelentette be Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségének hivatalos megjelenését bemutató sajtótájékoztatón.
Kiemelt feladat, hogy versenyképes legyen a hazai burgonyatermesztés és a gazdálkodók megfelelő árualappal rendelkezzenek - mondta Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Farkas Sándor, a tárca parlamenti államtitkára kedden Budapesten, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács szakmai rendezvényén, amelyet az I. Nemzetközi burgonya világnap
Virginia államban mérkőzik meg egymással Bob Good, a keményvonalas trumpista republikánusokat tömörítő Freedom Caucus képviselőcsoport vezetője, és John McGuire, akit viszont nyiltan támogat Donald Trump. A lépés hátterében egyszerű bosszúról lehet szó.
Harmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére szerda nulla órától szombat éjfélig az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján – tájékoztatott közös közleményében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgat
A használtautó-értékesítés és különösen a céges flották kezelése gyakran nagy kihívást jelent a magyar vállalkozások számára. A piac gyors változása mellett az autók piaci értékének helyes meghatározása és a megbízható üzleti partner kiválasztása komoly fejtörést okozhat. Azonban az új, innovatív megoldások, mint a holland módszeren alapuló bizomán
A sikeres zöld átállás megvalósításához fontos, hogy az európai gazdaság versenyképes maradjon - jelentette ki Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek adott nyilatkozatában.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 7,00 százalékosra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb. Virág Barnabás a mai napon tartott sajtótájékoztatót melyben ismertette az ország gazdasági helyzetét.
A probléma az, hogy az alkalmazások megint bekerültek a Play áruházba, szóval bárki letölthette őket. Nagyon veszélyesek, szóval azonnal meg kell tőlük szabadulnod!
Szivattyús energiatároló vízerőművet építtetne a román kormány az Erdélyi-szigethegységben, a megvalósíthatósági tanulmányra kiírt tenderre két ajánlat érkezett - írja az economedia.ro.
A berlini ESMT és az MCC együttműködésében a jövő üzleti vezetőit képzik – mondja Antal-Mokos Zoltán, az ESMT diplomaprogramokért felelős korábbi dékánja.
Sok évtizedes nagyromán álom válhat valóra: a Besszarábiai Ortodox Egyház szóvivője szerint Moldova egyesülése Romániával az egyházon keresztül már folyamatban van.
Adatvezérelt üzemmódra áll át az MNB, a beérkező adatok fényében ülésről ülésre dönt a Monetáris Tanács az alapkamat mértékéről, de nem a mérsékléséről – hangsúlyozta a jegybank alelnöke a kamatdöntés indokolásában.