Nego Loic és Balogh Botond nem vett részt a magyar labdarúgó-válogatott keddi edzésén, így vélhetően egyikük sem lesz bevethető szerdán a házigazda németek elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen.
Az euróövezeti infláció 2,6 százalék volt májusban, meghaladta az áprilisi 2,4 százalékot - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat végleges adatként kedden.
Délután 4 órától Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke tájékoztatott a Monetáris Tanács kamatdöntésének hátteréről és az aktuális gazdasági folyamatokról. Lapunk az eseményt percről percre közvetítette.
Örvendetes, hogy a KRESZ-t végre a modern és felgyorsult kor igényeire szabják Magyarországon, de a gyorshajtók komolyabb büntetéséről még mindig semmit sem hallani - ezt mondta Pető Attila közlekedési szakértő a Pénzcentrumnak, mikor az újabb belengetett változásokról kérdeztük. Kvasz Tibor közlekedési szakjogász pedig azt mondta: szerinte nagyon
Az időjárás most már tényleg nyári fordulatot vesz, ami azt jelenti, hogy egyre többen fogják bekapcsolni a légkondicionálót. Ez viszont fel is gyújthatja a lakást, ha nem figyelünk oda néhány dologra.
A politikus többször is elmondta, hogy ha be is jut listán az Európai Parlamentbe, nem veszi fel mandátumát. Egy héttel a választásokat követően viszont már arról szavaztatta a követőit, hogy bevállalja-e a havi 20 ezer eurós "kamuállást".
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. A jegybank elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül támogatja a pénzügyi stabilitás fenntartását és a Kormány gazdaság-, illetve környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos politikáját.
És ezen túlmenően, 2027-től vigyen életet Changi területére. Az év elején a Porsche a futurisztikus Gardens by the Bay-ben ünnepelte az új Macan látványos világpremierjét, ezzel is hangsúlyozva helyi ambícióit. A Porsche most ismét a városállamot helyezi a figyelem középpontjába: a sportautó-gyártó bejelentette, hogy 2027-ben létrehozza a tizenegye
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 7,00 százalékosra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb.
Bizonytalan hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék, a Dow Jones és az S&P 500 is 0,1 százalékos pluszban van, míg a Nasdaq 0,1 százalékkal került lejjebb.
Az EU és a szinte minden európai országból álló Európai Politikai Közösség tagállamainak vezetőit valószínűleg a Puskás Arénában látja vendégül a magyar kormány.
A főpolgármester-választás kapcsán felhasználható jogorvoslati lehetőségek lassan elfogynak és egyre valószínűbb, hogy Karácsony Gergely marad Budapest élén – vélik az InfoRádió által megkérdezett szakértők.
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter, illetve Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációs államtitkár kedden bemutatta a július 1-jétől december 31-ig tartó magyar európai uniós elnökség programját, illetve az elnökség hét fő prioritását.
Magyarország kész támogatni Mark Rutte távozó holland miniszterelnök jelölését a NATO főtitkári posztjára annak a fogadalmának a fényében, hogy teljes mértékben támogatja azt a megállapodást, amely szerint magyar állomány nem vesz részt a NATO ukrajnai tevékenységében és ezek támogatására sem fordítanak magyar forrásokat – írta az X portálon Orbán
Az MVM Csoport a tavalyi év végén indított új földgázkutatási és -termelési beruházást a Hajdú-Bihar vármegyei Berettyóújfalu térségében. A tervezett ütemezésnek megfelelően a nyár elején, hétfőn üzembe helyezték az első kutat - jelentette be keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A Világgazdaság a Puls Biznesu nevű lengyel üzleti lapban szúrta ki a hírt, miszerint a balti országok azért lobbiznak, hogy lengyel kézbe kerüljön a Luminor, az a baltikumi bank, amely iránt az OTP is érdeklődhet.
Állítólag Orbán és Rutte megegyeztek a holland miniszterelnök NATO-főtitkári ambícióiról. Ennek örömére Orbán azzal viccelt, Mark Ruttének a megszületéséért kellene bocsánatot kérnie.
A globálisan meghatározó jegybankok várható kamatpolitikájának jelentős szerepe lesz abban, miként folytatható a hazai kamatpolitika - ez derül ki az MNB közleményéből.
Magyarország kész támogatni Mark Rutte távozó holland miniszterelnök jelölését a Nato főtitkári posztjára annak a fogadalmának a fényében, hogy teljes mértékben támogatja azt a megállapodást, amely szerint magyar állomány nem vesz részt a Nato ukrajnai tevékenységében és ezek támogatására sem fordítanak magyar forrásokat – írta az X portálon Orbán
Magyarország kész támogatni Mark Rutte távozó holland miniszterelnök jelölését a NATO főtitkári posztjára annak a fogadalmának a fényében, hogy teljes mértékben támogatja azt a megállapodást, amely szerint magyar állomány nem vesz részt a NATO ukrajnai tevékenységében és ezek támogatására sem fordítanak magyar forrásokat – írta az X portálon Orbán
Az AutoWallis a BÉT-en közölte, hogy a társaságban, mint kibocsátóban vezetői feladatokat ellátó személyekkel szoros kapcsolatban álló személynek minősül Wallis Asset Management 670 ezer darab részvényt vásárolt.
A mesterséges intelligencia technológiákra fogékony vállalatok már túljutottak a generatív mesterséges intelligencia iránti rajongás szakaszán, és azon dolgoznak, hogy a leghatékonyabban leküzdjék a bevezetést akadályozó tényezőket. A Deloitte legfrissebb kutatásában megkérdezettek közel háromnegyede a következő két évben a generatív AI miatt kíván