Az időjárás ismét fordulatot fog venni. Sokan jó hírként fogják kezelni a meteorológusok figyelmeztetését, de akad majd olyan is, aki háta közepére sem kívánja majd, ami most jön.
Megszületett a műsor történetének legnagyobb balekja, Megyeri Csilla pedig egyre szórakoztatóbban savazza a játékosokat. Összefoglalónk a Való Világ elmúlt két hetéről.
A szavazás során összesen 91 315 voks érkezett be, este 8 óra után, a voksolás lezárultával pedig Magyar Péter a Facebook-sztorijában viccesen meg is jegyezte, hogy már el is foglalta az új pozícióját.
A Vosz Nógrád Vármegyei Szervezete a Vosz Női Vállalkozói Szekcióval együttműködésben a Nógrádi Termékek Gasztropiacával és Vásárával egybekötött Vállalkozói Fórumot tart Béren.
A Szerencsekerék háziasszonya valószínűleg most jó időre el fog tűnni a nyilvánosság elől. Sydney van den Boschnak erősnek kell lennie a rá váró műtét miatt.
Sikeresen zárult az idén kilencedik alkalommal megtartott Digitális Témahét, melynek ünnepélyes záróeseményén a pályázók értékes díjakat vehettek át - közölte az Ökumenikus Segélyszervezet hétfőn az MTI-vel.
A jelenlegi pályakezdők úgy érzik, hogy az iskolapadból kilépve még nincsenek megfelelően felkészülve a munkaerőpiacon való helytállásra, ráadásul rosszul mérik fel, hogy mit várnak el tőlük egy állásinterjún, vagy akár a munka megkezdésekor. Mindeközben a munkáltatók alulértékelik azoknak a tényezőknek a jelentőségét, amelyek miatt vonzóvá válnak
A Politico szerint a magyar EU-ügyi miniszter azt mondta, a bizottsági elnököt leszámítva nincs bajuk a többiekkel, akik szóba kerültek a vezető posztokra az EU-csúcson.
Egy hónapon át hamisítatlan focifieszta hangulatot ígér a Lidl Fan Zone. Az UEFA EURO 2024TM hivatalos partnereként a Lidl Magyarország a labdarúgó Európa-bajnokság teljes ideje alatt közösségi meccsnézésekre vár mindenkit a Kopaszi Kertben lévő rendezvényterületére. Az ingyenes belépést biztosító szurkolói zónába kilátogatók óriási LED-falakon köv
Kirívó figurák is bejutottak az új Európai Parlamentbe. Összeszedtünk olyan EP-képviselőket, akiknek a mentelmi jog lehetett a fontos, valami furát tettek, vagy egészen távolról sodorta őket Strasbourgba az élet.
Szó szerint vérrel, verejtékkel győzték csak le a franciák az osztrák válogatottat. A több ziccert rontó Mbappé valószínűleg az orrát törte a meccs hajrájában.
Az MR-szemüveggel az orvos biztonságosabban tud majd műteni. A jövő orvoslása kétségkívül ez lesz, a kérdés most csak az, hogy a magyar HoloSapiens technológiája ér-e be először a célba. Egy izgalmas medtechújításról beszélgettünk a cég képviselőjével.
A Németh Nándor, Holló Balázs, Márton Richárd, Kós Hubert összeállítású négyes hatalmas csatában szorult a győztes litvánok mögé. A staféta első embere, Németh Nándor ráadásul olimpiai szintet érő időt ért el.