Peter Thul, a WRC Promóter sportigazgatója megerősítette, hogy a Szaúd-Arábiával történt megegyezést követően most Kína került a középpontba, ahol ugyancsak WRC-futamot szeretnének tartani.
A házigazda magyarok kilenc arany-, 15 ezüst- és 16 bronzéremmel zárták a budapesti BOK-csarnokban rendezett kick-box világkupát, amelyen ötven ország 2700 versenyzője szerepelt.
Az Uber Budapestre érkezése valószínűleg sok tekintetben át fogja rendezni a jelenlegi piacot. Eddig 2500 sofőr jelentkezett, akik vélhetően egyéni vállalkozóként vagy kisebb cégként fognak taxizni az új színekben, olvasható a Niveus Consulting Group kommentárjában.
Több százmilliárd eurónyi tőkét vontak ki a befektetők 2022 eleje óta az európai aktívan kezelt befektetési alapokból, miközben a passzívan kezelt alapokba áramlik be a tőke – írja a Financial Times. Azért a hagyományos alapok között se áll minden kategóriának rosszul a szénája, a kötvényalapokba például áramlik be a pénz, miközben itthon már másod
Manuel Neuer szerdán, a magyarok ellen beállítja az olasz Gianluigi Buffon 17 meccses Európa-bajnoki kapusrekordját, ha ő védi a házigazda német labdarúgó-válogatott kapuját a második fordulóban.
A HVG360 készített interjút Tóth Gergővel és Tóth Kristóffal, Azahriah menedzsereivel, amiből kiderült, mekkora profitot termeltek a három stadionkoncert alatt.
Miközben a kormány folyamatosan a nyugdíjasok megbecsüléséről beszél, ha ránézünk a számokra, akkor annyira nem látszik ez a megbecsülés, sőt. Ugyanakkor kérdés, hogy miből fakad ez az ellentmondás, hiszen az Orbán-kabinet visszahozta a 13. havi nyugdíjat. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac és Profit, valami
A franciák világbajnok labdarúgója, Kylian Mbappé megerősítette, hogy nem lép pályára a párizsi olimpián, mivel új klubja, a Real Madrid nem támogatja a szereplését.
A rohanó hétköznapok során nem sok idő marad főzésre, ezért mindig jól jönnek azok az ételek, amelyek egyszerűen és könnyen elkészíthetőek, és még laktatóak is. Ilyen a kolbászos tepsis burgonya.
Idén februárban a saját célra termelő erőművekkel (SCTE) együtt 6000 megawatt fölé nőtt az összes napelemes beépített teljesítmény. A június elsejéig frissített adatok alapján a háztartási és ipari kapacitások 6050 megawattal már SCTE-k nélkül is meghaladják a korábban 2030-ra kitűzött célszámot. A nyár elejére mindent egybevetve közel 6500 megawat
A fenntarthatósági témák, a dizájn és a startupok világa iránt érdeklődő középiskolások jelentkezését várják június 26-ig a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) és a HelloWood Junior ingyenes táborába - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
A hétvégén újra láthatták a rajongók Katain hercegnét, aki mégis részt vett a királyi születésnapon, a fülében egy gyöngy fülbevalóval, amelynek, mint kiderült, rejtett üzenete van.
A nem túl rózsás gazdasági kilátások és a finanszírozás, a pályázatok hiánya visszafogja a vállalatok innovációs kedvét. Így elsősorban belső hatékonyságuk javítására és ügyfeleik jobb kiszolgálására összpontosítanak. A K&H hetedik féléve méri a hazai közepes és nagyvállalati szektor innovációs aktivitását. A kutatás adataiból képzett K&H innováció
Kompakt arányaival, markánsabb formanyelvével, erőteljes motorjaival és alapfelszereltségként kínált BMW M sport futóművével az új BMW 2-es Coupé minden korábbinál intenzívebb vezetési élményt ígér. A kétajtós újdonság a legendás BMW 02 sorozat nyomdokait követi, amely a ’60-as években egyet jelentett a vezetés abszolút élményével. Motorpalettáján
Az Abb bejelentette az Amxe250 motorból és Hes580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és
Padláb. Csak így hívta a kicsi szöszke lányt Pista bátya, aki minden nyáron a buszmegállóban várta, hogy megérkezzenek már a hajnali járattal. A kislány és az ő testvére, aki magával hozta falura, csak hogy "valami színt szedjen magára", ahogy mondogatták egymás között. A két testvér, Pista bátya és a húga olyanok voltak, akár két
Kevés frusztrálóbb dolog van annál, mint amikor hazaviszel egy újonnan vásárolt terméket, nem tudod eltávolítani róla a matrica vagy címke ragacsos maradványait. Ahelyett, hogy kétségbeesetten kaparászni kezdenél, használd az alábbi egyszerű módszerek egyikét a matrica-maradványok eltávolítására.
Hatályba lépett a rendelet, amely európai szabályrendszert állít fel a határokon átnyúló villamosenergia-áramlás kiberbiztonságára; az egységes európai szabályozás hazai végrehajtásának felügyeletét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) látja el - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
Néhány nap múlva megkezdődik az igazi dinnyeszezon, a terület növekedett, és a kedvező időjárás a termés jó minőségét ígéri. Dinnyeháborútól mentes szezonban bíznak a termelők.
Összecsaptak az angol és szerb szurkolók Gelsenkirchenben, aminek következtében sérülések és letartóztatások is történtek. A tömegben állítólag a szerb elnök fia is jelen volt.
Májusban egy kínai harci repülőgép rakéták elterelésére szolgáló infracsapdákat lőtt ki közel egy ausztrál katonai helikopterhez a Dél-kínai-tenger felett.