Svájcnak nincs középcsatára, és a kapitány nem találja a megoldást Shaqiri szerepkörére, mindez kedvezhet a magyar válogatottnak. Egy győzelem felszabadító erejű lenne, de három éve egy vereség után is talpra állt a csapat.
A Mediaspace.global csapata 2024 június 18-án Evgeny Popovval bővül, aki a globális tanácsadói és chief revenue officer pozíciót tölti be a cégnél. Evgeny Popov több mint húsz éves nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, a globális médiapiac ismert szakembere Többek között a nevéhez fűződik az AdTech MeetUp csoportok társalapítása Ausztráliában, Ú
Sokan szeretnének nyári, "napbarnított" bőrt, de egyre többen tudják, hogy a napozással és túlzott szoláriumozással káros UV sugaraknak teszik ki magukat. Ma már van más, biztonságosabb mód is a barnulásra. Az önbarnító krémek a napsugarakkal ellentétben kizárólag a bőr legfelső rétegeiben fejtik ki hatásukat és nem szükséges a működésükhöz UV fény
Az évnek számomra két igazán jó időszaka van: az egyik, amikor lefoglalom a nyaralást, a másik, amikor vége a várakozásnak és útnak indulunk. Európa tökéletes úti cél, hazánkban éppúgy csodálatos tájak és strandok várják a turistákat, mint a környező, vagy a kicsit távolabbi országokban.
Igazából azt a teljesítményt szeretnénk látni a csapattól, amelyet legutóbb a Nemzetek Ligájában, majd aztán az Eb-selejtezőkön mutatott – mondta az Mlsz alelnöke.
A nyár közeledtével mindig többekben merül fel a vágy, hogy egy kis testmozgással előcsalogassák addig elrejtett hasizmaikat. A legjobb pedig, hogy nem is kell túlzottan megerőltetned magad ehhez!
A paneer sajt számos indiai recept alapját képezi. Íze nagyon enyhe és tejes, állaga pedig elkészítéstől függően lehet szivacsos vagy kissé nyúlós is. Bármilyen textúrája is legyen, egy kifejezetten egészséges sajtféléről van szó, amely tökéletesen harmonizál az indiai fűszerekkel – nem véletlen, hogy hazánkban is egyre népszerűbb. Az indiai paneer
A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentett döntése alapján érvényben maradt a magyar szuverén devizakötelezettségek "BBB" szintű osztályzata.
Olasz források szerint negyed évszázada nem látott változás érkezik idén az Olasz Nagydíj helyszínén: a pálya módosítása apró, de jelentős, és alighanem ösztönözni fogja a csatákat.
A cég megerősítette a szuverén besorolás kilátását is, amely tavaly január óta negatív, de a "BBB" minősítés továbbra is azt jelzi, hogy a Fitch Ratings a befektetésre ajánlott kategóriában tartja Magyarországot.
"Lesznek megoldások, jobban fog fájni Brüsszelnek, mint Magyarországnak." Ezt mondta Orbán Viktor az állami rádióban, miután az Európai Bíróság 200 millió eurós gigabírságot szabott ki Magyarországra, ami ráadásul napi 1 millió euróval folyamatosan nő. A kormány menekültpolitikája miatt emellett további eurómilliárdoktól eshet el Magyarország.
Két autó karambolozott a 7-es főúton, Kőszárhegy Deák Ferenc utcájában szombat reggel. Az egyik jármű egy családi ház udvarára hajtott. A polgárdi önkormányzati tűzoltók áramtalanították a gépkocsikat. A helyszínre mentőt is riasztottak. Oldalára borult egy személykocsi az M5-ös autópálya fővárosból kifelé vezető szakaszán, a 15-16-os kilométerszel
Ott voltunk Karácsony Gergely mellett, amikor megtudta, hogy ő nyert az újraszámlálás után, de ezután is új főpolgármesteri választást akar. Karácsony tüntetést szervezett a Nemzeti Választási Iroda elé, ahol több tüntető is azt mondta nekünk, szeretnék, ha Vitézy lenne Karácsony alpolgármestere. A főpolgármestert szembesítettük a pénteken megjelen
Hosszan tartó betegség után május 31-én meghalt Tompos Kátya. A színésznő halálhíre az egész országot megrendítette. Kátyát szűk családi körben temetik majd el, de gondoskodnak arról, hogy a rajongók is leróhassák kegyeletüket.
Június 30-án egy különleges, ingyenesen látogatható eseménytől lesz hangos a Tabán. Tizenhat év után visszatér a Red Bull Ládaderbi. A kézműves járművek délutánján látványos showműsor várható, a műsorvezetői szerepet pedig Till Attila ölti magára. "Az emberi kreativitás izgat a leginkább a verseny kapcsán – az emberek, akik a járműveket, járgányo
A Caldo Verde egy észak-portugáliai kelkáposztaleves, ami tökéletes választás lehet akkor, ha valami kiadós és vigasztaló ételre vágyunk, de nincs kedvünk túl sokáig a konyhában állni. Recept.
Lehet, hogy a lidarral és bonyolult felszerelésekkel telepakolt önvezető autók helyett máshogy alakul a közlekedés emberi vezetők nélküli jövője? Ezzel kísérleteznek Japánban, de a robot autóvezetési technikájában még vannak kivetnivalók.
Mind gyakoribb, hogy a cégek nem a megszokott, napi nyolcórás, helyi munkavégzésben, hanem alternatív módon foglalkoztatják a munkavállalóikat. Az atipikus munkavégzés elterjedését a 2020-as koronavírus-járvány korábban sosem látott mértékben gyorsította fel. A már megszokottnak mondható home office és távmunka mellett még számos alternatíva létezi
Filmnézés, játék vagy épp munka: az automatizált járművek jövőbeni használóinak egyértelmű elképzelései vannak arról, hogyan töltenék el az úticéljuk eléréséig rendelkezésre álló időt. Ezek az igények a belső tér teljes