Minden nyár, így az idei is új trendeket tartogat számunkra. Mutatjuk is melyik 3 lesz a legnagyobb sláger a szezonban.A Botanga lett az új Aperol Spritz. A nyári koktélszezon hivatalosan is elkezdődött, és idén a szakértők félretették a tavalyi év nagy slágerét, a keserű Aperolt és helyette a Botanga veszi át a főszerepet.A botanga a Cuba Libra (r
Sokan el sem tudják képzelni, milyen lehet egy meleg pár élete Magyarországon, de a Szivárványcsaládokért Alapítvány kurátora és a Család az család mozgalom társalapítója betekintést engedett a Pride-hónap kapcsán a Blikknek abba, milyen küzdelmek árán alapíthattak családot a kedvesével.
Rekordmennyiségű, több milliárd euró értékű kokaint foglaltak le a német hatóságok a hamburgi kikötőben - közölte pénteken a düsseldorfi ügyészség szervezett bűnözéssel foglalkozó központi hivatala.
A szövetséges országok megállapodtak, hogy tervet készítenek, amely meghatározza, hogy a NATO miként fogja irányítani az Ukrajnának nyújtott biztonsági segítség és katonai kiképzés (NSATU) koordinálását, ez lehetővé teszi, hogy a júliusi washingtoni csúcson a tagállamok vezetői elindítsák ezt a programot – jelentette be Jens Stoltenberg pénteken Br
Már csak egyet kell aludni és a nemzeti tizenegyünk pályára lép Svájc csapata ellen az Európa Bajnokság első csoportkörében. A fiatal rapper is sokat vár a Szoboszlai Dominik vezette válogatottól.
A befektetési alapokban kezelt vagyon májusban 1,1 százalékkal, 175 milliárd forinttal növekedett, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének tagjai 15 793 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Június 13-án debütált A Bridgerton család harmadik évadának befejező négy része. Így ha te is azok táborába tartozol, akik körmüket rágva izgulják végig a brit nemesi család sokszor igen pikáns kalandjait, most adunk pár tippet ahhoz, milyen falatokkal dobhatod fel a tévézést!
A bizottság tagjai felkérték a magyar hatóságokat, hogy legkésőbb december 1-ig nyújtsanak be frissített cselekvési tervet, mely tartalmazza az összes lezáratlan ügyre vonatkozó információkat.
A varsói központú uniós ügynökség jelentése szerint a Földközi-tenger keleti medencéjének migrációs útvonalán májusban 4160 illegális migránssal szemben intézkedtek a nemzeti hatóságok.
Letartóztattak egy hackert, aki saját felsőoktatási intézménye hallgatótársainak és oktatóinak adataival visszaélve próbált pénzhez jutni. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség indítványa alapján letartóztattak egy fiatal férfit, aki adathalász üzenetekkel fért hozzá hallgatótársai és oktatók felsőoktatási ele
A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács Miniszteri Bizottsága aggodalmának adott hangot pénteken amiatt, hogy véleménye szerint nem állnak rendelkezésre hatékony jogorvoslati lehetőségek a hosszadalmas jogi ügyek esetében Magyarországon, és sürgette a magyar hatóságokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a túlzottan elhúzódó jog
Még az NVB üléstermébe is behallatszott. "Nyertünk elsőre, nyertünk másodjára is. És ha kell, nyerünk harmadjára és negyedszerre is" – mondta Karácsony az ünneplő tömegnek.
A piramisszelet olyan kötelező eleme a békebeli cukrászdáknak, mint a mignon, a krémes, a habroló vagy a puncsszelet. Az elkészítése igényel némi kézügyességet és türelmet, de a végeredmény egy olyan puha és csokis álom, amiért megéri hamar ágyba bújni!
Átalakul az Európai Parlament, ráadásul ahogy a magyar kormánypártok remélték, erősödtek a keményvonalas jobboldali pártok. A Magyarországgal sokszor a végletekig kritikus, a magyar uniós források visszatartásáért még az Európai Bizottságot is perre vivő EP-ben a valódi súlyponteltolódás így is elmaradt. Maga a Fidesz-KDNP két képviselői helyet ves
Ma útjára indul a labdarúgó Európa-bajnokság, és arra sem kell sokat várnunk, hogy Magyarország megmutassa, mit tud. Azonban egy oldal szerint elég esélytelenek vagyunk.
Minden csillagjegy más és más tulajdonságokat hordoz magában, mást akar megtapasztalni az inkarnáció során, ugyanis a csillagjegyeknél különbözik az egófejlődés választott iránya. Az is előfordul, hogy inkább az alacsony rezgésű megnyilvánulás mutatkozik meg, ilyenkor a csillagjegy megreked a személyiségfejlődésben. Nincs jó vagy rossz csillagjegy,
A rajongóknak érdemes elnyújatniuk az élményt, amit a sorozat második fele tartogat, mert hosszú ideig kell várni a következőre. Ekkor jön a Bridgerton 4. évada.
Ki ne ismerné a nyári autózások utóhatását? Nevezetesen a kötőhártya- vagy arcüreggyulladást. Az erre érzékenyek pontosan tudják, mennyire kellemetlen lehet egy hosszabb utazást követően a vörösen égő szem és a duzzadt orrmelléküreg. Hiszen a klíma arról szól, hogy hideg levegő áramlik az arcunkba. A hűtő hatás persze beállítható úgy is, hogy csak
Fantasztikus csatát vívott Oliver Solberg és Hayden Paddon a Skandináv Rally első napján, mely során nemcsak a földön, de a levegőben is megvívtak egymással. A nap végén pedig a svéd versenyző vezet.
Hálaadó Szentmisével kezdődött pénteken a Gál Ferenc Egyetem központi tanévzáró és diplomaátadó ünnepsége a Szegedi Dómban. Az eseményen Kiss-Rigó László püspök az intézmény küldetéséről is beszélt. Dux László rektor emlékeztetett, a tanév elején soha nem tapasztalt létszámnövekedésben volt részük, hiszen a karok különböző tagozataira összesen 1091