A Fidesz-rajongó rockzenésszel Bayer Zsolt EU-ellenes tüntetésén találkoztunk. Szerinte Varga Judit szuper csaj, a Fidesznek pedig nem kéne annyit foglalkoznia Magyar Péterrel, akinek nem kiugrania kellett volna a NER-ből, hanem belülről megjavítania.
Egyre nagyobb feltűnést kelt Liv Freundlich, aki lángvörös hajával és bájos vonásaival ma már inkább Julianne Moore ikernővérének, mintsem lánygyermekének tűnik.
A Bitcoin árfolyam nem tudta megtartani a lendületét, és az új, 75 000 dolláros csúcs még mindig várat magára. A jelenlegi helyzet fényében akár egy mélyebb korrekcióra is van esély. Technikai elemzés A TradingRage által A napi diagram A napi grafikonon azt láthatjuk, hogy az árfolyam már a 68 ezer dolláros támasz alá bukott. Visszaesett […]
Napóleon, egy Guinness-rekord és még Dom Pérignon is feltűnik a világ egyik leghíresebb champagne-házának történetében. 2024. június 27-én a Vince Borműhely
A genfi menekültügyi egyezmény, az Európai Unió Alapjogi Chartája és az uniós jogszabályok végrehajtása nem alku tárgya, Magyarországnak is be kell tartania azokat - jelentette ki Othmar Karas, a leköszönő Európai Parlament első alelnöke, az Európai Néppárt EP-képviselője a magyar közmédiának küldött közleményében pénteken.
Vasárnap este a Hold szoros együttállásba kerül a kékes színű Spica csillaggal, a jelenséget pedig szabad szemmel is meg lehet majd figyelni a kora esti égen. Vasárnap este 22 órától a hónap legszorosabb szabad szemmel is látható együttállására kerül sor az égbolton, hiszen ekkor a Hold nagyon közel kerül a
A német válogatott a meccs nagy részében emberelőnyben játszott, de a győzelem nem ezen múlt, hiszen nagyságrendekkel jobban játszottak, mint a skót együttes.
A férfi korábban már késelt egy olyan rendezvényen is, ahol a szélsőjobboldali csoportok elterjedéséről tartottak kerekasztal-beszélgetést. A gyereket hátulról támadta meg egy plázában.
A nyári repülőtéri forgalom várható növekedése miatt péntektől gyakrabban jár napközben a 100E Repülőtéri Expressz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t.
Az kétségtelen, hogy A Bridgerton család szereplői egy életre beleégtek a sorozat rajongóinak retinájába, de mindig izgalmas, amikor nem díszes jelmezekben, hanem a mai kor káprázatos ruhakölteményeiben láthatjuk a kedvenceinket. Mutatjuk, milyen kreációkban érkeztek a harmadik évad második felének londoni premierjére!
A főpolgármester 41 szavazattal előzte meg Vitézy Dávidot az érvénytelen szavazatok újraszámolása után. Ő ennek ellenére kérni fogja egy új választás kiírását. Ezt az eredmény bejelentése előtt már közölte.
Számos kiváló minőségű hőszigetelő anyag létezik a piacon, de a megfelelő kiválasztása nem mindig egyszerű feladat. A ház melyik részére szeretnénk szigetelést felhelyezni, és milyen hőmérséklet- és páratartalom-viszonyokkal kell számolni? Ezek mind fontos kérdések, amiket figyelembe kell vennünk a döntés meghozatalakor. Homlokzati hőszigetelés A
Mintegy 350 millió forintos fejlesztési forrásból épül meg a borairól híres Villány és a népszerű zarándokhelynek számító Máriagyűd közötti kerékpárút még hiányzó szakasza - tájékoztatta a Baranya Vármegyei Önkormányzat az MTI-t.
Ki vele! közösségi talkshow a menstruációtól a menopauzáig. Kovács András Péter humorista, D. Tóth András és ifj. Fegyverneky Sándor mellett Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakember, Nyáry Luca író és dr. Benkovics Júlia szülész-nőgyógyász beszélget a menstruációról, a legkevésbé sem visszafogottan.
Pénteken a pedagógusokat ünnepelték a Harruckern János Szakképző iskolában. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester Gyula Városért kitüntetést adományozott Kovács Zsuzsannának, a Gyulai Szakképzési Centrum főigazgatójának.
Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt, aki a legfrissebb eredmények szerint 41 szavazattal maradt alul Karácsony Gergellyel szemben, azt mondta a Partizán műsorában, hogy azért adott be kérelmet a 4. és a 7. kerület szavazásának megismétléséből, mert az újraszámolás ezekben a kerületekben nem kielégítő. Azzal indokolja, hogy akik a vékony kihúzás miat
Mielőtt hozzáment Károlyhoz, Kamilla nagyon konkrét figyelmeztetést kapott II. Erzsébettől, aki pontosan tudta, menyének mire kell számítania – ő azonban nem hallgatott a néhai uralkodóra.
Csengerben a Basf almavédelmi bemutatóján a cég két technológiájával ismerkedhettek meg a látogatók, és egy autonóm, precíziós permetezőgépet is láthattak munka közben a Csengerker Kft. intenzív, jéghálós ültetvényében.
Köhögés, tüsszögés, könnyező szemek. Allergiára hajlamos emberként többek közt ezekkel a kellemetlenségekkel kell megküzdenünk a nyári pollenszezonban. Bár egyes tabletták vagy orrspray-k segíthetnek a tünetek megfékezésében, létezik egy sokkal hétköznapibb módszer, amellyel békésen aludhatunk. Alábbi cikkünkben el is áruljuk, mi ez.Ha a hajunkat,
Imádják a kínaiak Gajdos Tamást, a műsorvezető igazi sztár az ázsiai országban. Az egykori híradós a hétvégén ötödszörre is megnyerte a Csengcsouban rendezett öttusa-laserrun-világbajnokságot a korosztályában, amely annyira meglepte a helyieket, hogy számos riportot készítettek a 66 éves sportoló sikereiről.
Ifjabb Érdi Tibor vezet a Historic Eb pécsi versenyén az első nap végén az olasz Zippo előtt, annak ellenére, hogy pénteken mindkét versenyző problémákkal küzdött.
Az építőipar teljesítményének csökkenése, a megrendelések szűkülése miatt idén márciusra mélypontra esett a cégalapítások száma, miközben a tavaly április óta tapasztalható tendenciának megfelelően egyre több vállalkozás szűnik meg a szektorban. Az ágazat szereplői abban bíznak, hogy ha idén nem is, de jövőre ismét beindulhat a növekedés. A kérdés,
A kriptovaluta piac jelentős visszaesést tapasztalt a múlt hét óta. Múlt pénteken a Bitcoin ára 70 000 dollár alá esett, ami nagyarányú eladáshoz vezetett. A teljes piaci kapitalizáció körülbelül 100 milliárd dollárral csökkent, jelenleg 2500 milliárd dollár körül van. A hirtelen visszaesést olyan medve piaci erők indították el, ami kiterjedt pozíc
Mint ismert, az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön 200 millió euró, valamint további napi egymillió euró megfizetésére kötelezte Magyarországot.
A vízkincs védelme, hatékony hasznosítása nemzeti ügy, a közműszolgáltatások színvonalának emelése pedig közös érdek - mondta az energiaügyi miniszter a Víziközművek napja alkalmából adományozott miniszteri elismerések átadásán csütörtökön Budapesten.
A legendás televíziós, Rózsa György halad a korral, hiszen 76 évesen is remekül használja a közösségimédia-platformokat. Bár ritkán posztol, az mindig megörvendezteti a feliratkozóit, akik ezúttal is megörültek a friss fotóknak.
Nem titok, hogy rengetegen Krausz Gábor és Mikes Anna miatt nézték a Dancing with the Stars műsorát. A nézők beleélték magukat, hogy egy szappanopera elején járnak, és szurkoltak, hogy a pár összejöjjön.