Világszerte 34 országban vizsgálták, mit gondolnak az emberek Trumpról és Bidenről – magyar rekordot hozott a Pew Research Center kutatása. Ugyan Trumpban sem bízunk nagyon, de Biden megítélése itt a legrosszabb Európában.
Hatvannéggyel kevesebb polgármesterük lesz ősztől, a képviselőik száma csaknem negyedével csökkent. A visszaesés egyik oka lehet, hogy sokan függetlennek vagy civilnek álcázva indultak.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei hegyes-erős paprikák vetőmagjait vizsgálták a Szupermenta program legújabb tesztjén, minden követelménynek megfelelt mind a 12 termék - közölte a Nébih kedden.
A 30-50 éves korosztály tagjai, akik általában még aktívan dolgoznak, a mindennapi robot és rohanás mellett nem igazán tudnak időt szánni arra, hogy jövőjüket tudatosan megtervezzék. Ennek a korosztálynak a szülei jellemzően még élnek, jelenleg nyugdíjas éveiket töltik, és átlagosan körülbelül 130-140 ezer forint havi állami nyugdíjból próbálnak me
Nemrégiben pletykák terjedtek a Bitcoinról, szakértők szerint a dupla csúcs mintázat mutatkozik az árfolyammozgásában. Eközben az Ethereum és a Polygon enyhe árfolyameséseket tapasztal, ami általános medvepiaci trendet jelez. Ezzel párhuzamosan az új Rollblock kriptovaluta kiemelkedően teljesít az előértékesítésben, és egyre nagyobb figyelmet kelt.
A Kos maradjon őszinte és nyitott, a Halak ne élje bele magát érzelmileg a munkába! Karrier horoszkóp: 2024.06.12. Kos Ne próbálj meg valakit ma bemártani annak érdekében, hogy színben tűnj fel a főnköd előtt. Az igazság az, hogy a cselekedeteid motivációja felszínre fog kerülni és rosszabb helyzetbe kerülsz mint valaha. Maradj őszinte és nyitott.
A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) és a Startup Genome közös kutatása alapján 41 százalékkal emelkedett a magyar startup ökoszisztéma értéke - közölte a NIÜ az MTI-vel kedden.
Az idei nyár első napja végérvényesen bekerült a történelemkönyvekbe, hiszen közel három évtized után újra összeállt az az együttes, amely megreformálta a magyar könnyűzenét. Azóta is nehezen találunk olyat, mint a Hungária volt.
Szoboszlai Dominik szerint a kiemelkedő csapategység segítheti a magyar labdarúgó-válogatottat abban, hogy minél messzebb jusson a pénteken rajtoló labdarúgó-Európa-bajnokságon.
Ikonikus operák és krémesek, csokoládévarázs, francia stílusú desszertalkotások - csodás édes remekműveket kóstolhatunk a Dining Guide Top 100 Étteremkalauz Top 10-es listáján szereplő cukrászdákban.
Az egyik legnagyobb olasz gyümölcsimportőr, az Alimentari Ortofrutticolo ABC családi vállalkozás 9400 tonna ananászt forgalmaz évente. A gyümölcs 90%-a Costa Ricából érkezik tengeren.
Egy bécsi árverésen 62 400 euróért (25 millió forint) kelt el Wittelsbach Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné, azaz Sissi magyar szabású bársonykabátja.
"Danival nincs sok gond az iskolában, csendes kisfiú. Aggódós kis szemében bizonytalanság ül, már nem szívesen szólítom fel az órán, mert nem szeretem látni, ahogy a rémület átvillan az arcán. Könnyített feladatlapokat kap, de így is mellette állok, hogy sikerüljön a felmérő. Fejlesztő foglalkozásokra viszi az édesanyja, mert olvasási nehézséggel k
Elérkezett a csodálatos június, és magával hozza a természet kimeríthetetlen kincsestárának legizgalmasabb képviselőit: köztük olyan fajokat is, amelyeket eddig még nem volt lehetőségünk felfedezni. Ezúttal három olyan növényt hoztunk el olvasóinknak, amelyekről kevesebbet szoktak beszélni, holott ezek is júniusban gyűjthető gyógynövények.
Bankszámlát vagy lakáshitelt már el sem tudunk képzelni jóváírási vagy egyéb akciók nélkül, és ehhez az akciózási lendülethez felzárkózni látszanak az egészségpénztárak. A legnagyobb pénztárak gyakorlatilag folyton kedveskednek valamilyen kedvezménnyel új és leendő tagjaik számára, és Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ezt
A tarzális (tarsalis) alagút szindróma akkor alakul ki, amikor a bokánál lévő szűk idegcsatornában, a tarzális alagútban futó ideg vagy annak egyik ága nyomás alá kerül.
A Magyarországon forgó történelmi dráma, a Nürnberg révén ívelhet fel újra a mostanában csupa felejthető ördögűző-horrorban játszó világsztár karrierje. Russell Crowe mellett Rami Malek (Bohém rapszódia, Oppenheimer) a produkció másik nagy húzóneve, aki egy amerikai katonai pszichiáter bőrébe bújik.
A szakács szaktechnikus egy magasan képzett, kreatív és felelősségteljes szakember, aki a konyha teljes körű vezetéséért felelős. Ő biztosítja az ételek magas minőségét, és hatékonyan irányítja a konyhai csapatot, miközben folyamatosan fejleszti szakmai tudását. Kreatív és felelősségteljes vezető A szakács szaktechnikus egy magasan képzett szakembe
A méhnyakrák az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés a nők körében, az emlő-, a kolorektális és a tüdőrák után a negyedik leggyakoribb rosszindulatú daganat.
A mascarpone egy olasz sajtféle, amit nemcsak krémes édességek, hanem sós ételek elkészítéséhez is be lehet vetni, éppen ezért szinte elengedhetetlen alapanyag a konyhában – viszont akkor sem kell kétségbe esni, ha pont nincs otthon belőle ideális mennyiség.
Az afganisztáni humanitárius helyzet romlására tekintettel az Európai Bizottság 150 millió euró támogatást folyósít gyorssegélytartalékából, hogy elhárítsa az országot fenyegető éhínség veszélyét
Átadta az idei Környezetünkért díjakat és emlékplaketteket a díjazottaknak kedden az Energiaügyi Minisztériumban (EM) a tárca környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára, valamint az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese.
Károsanyagkibocsátás nélkül, a megújuló erőművek bővülését felhasználva forradalmasítja a bitcoin bányászatot egy magyar techcég. Az Enerhash Technologies Zrt., mely az indulása óta eltelt három év alatt összesen több milliárd forint értékben kapott magánbefektetést, és idén év végéig belépne a BÉT XTEND piacára is. A nyilvános bevezetésre való fel
A hormonok kulcsfontosságú szerepet töltenek be növekedésünk, közérzetünk, lelkiállapotunk alakításában, teherbírásunk, szépségünk, termékenységünk megőrzésében, valamint anyagcserénk megfelelő működésének és alvásunk minőségének fenntartásában.
Kínát azzal vádolják, hogy mesterségesen alacsony áron árulja az elektromos autóit, ezért az Európai Unió várhatóan vámokkal fogja majd sújtani a járműveket.
Három gyártó modelljei szállnak versenybe a legolcsóbb címéért, azt azonban érdemes észben tartani, hogy az árral egyenes arányban jellemzően a hatótáv is csökken.
Az ember általában toronymagas elvárásokkal vág neki a leghíresebb látnivalók, a legnagyobb nimbusz övezte nevezetességek felderítésének. Csakhogy a vágyak és a realitás között sokszor óriási szakadék tátong.