Elon Musk azzal fenyegetőzik, hogy megtiltja az Apple eszközök használatát cégeinél, ha az Apple integrálja az OpenAI ChatGPT-jét az iPhone, iPad és Mac operációs rendszereibe. Musk és az Apple vitája Elon Musk, a közismert Tesla vezér és milliárdos bejelentette, hogy cégeinél betiltja az Apple eszközöket, amennyiben az Apple integrálja az OpenAI á
Május 30-án a belgrádi, június 7-én az isztambuli képviselet bezárásáról adott hírt az EXIM a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Közben a bank hitelállománya több mint 20%-kal emelkedett idén, így meghaladhatta a 3000 milliárd forintot, amiben a Budapest Airport állami megvásárlására nyújtott hitelnek is jelentős szerepe lehetett.
A világ legnagyobb hitelbankja, az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) nemrég mélyreható elemzést tett közzé, amelyben kiemelte a digitális valuták gyors fejlődését és növekvő sokszínűségét. Egyben a Bitcoint az aranyhoz hasonlította, az Ethereumot pedig „digitális olajnak” minősítette. A jelentés a digitális valuták és alkalmazásuk expo
A kábítószerek hozzáférhetősége továbbra is magas Európában, a nagy hatáserősségű szintetikus anyagok, az új kábítószer-keverékek és a változó használati szokások egyre nagyobb veszélyt jelentenek - hívta fel a figyelmet az Európai Unió kábítószerekkel és kábítószer-függőséggel foglalkozó megfigyelőközpontja (EMCDDA) kedden közzétett jelentésében.
A színésznő több fronton támadja volt férjét, mindezt persze a nyilvánosság előtt. Úgy tűnik, Angelina Jolie nem a gyerekeiért küzd, sokkal inkább Brad Pitt ellen.
A szemszárazság igen sok embert érint, mely főleg azokat sújtja, akik sok időt töltenek a képernyő előtt. Hogy mit lehet ekkor tenni? A szemorvos elárulta.
Te is jártál már úgy, hogy elkezdtél beszélni az idegen nyelven, amelyet korábban tanultál, egy olyan helyen, ahol sokaknak az anyanyelve, és egyszerűen nem boldogultál a tudásoddal?
Az Európai Bizottság szerdán jelentheti be, hogy büntetővámokat ki a Kínából importált e-autókra. A jövő hónaptól várhatóan 25 százalékos plusz terhet kell fizetni a behozatalkor, ami évente több mint 2 milliárd eurót hozhat az EU költségvetésébe. A Franciaország és Spanyolország által támogatott döntés azon aggodalmak közepette született, hogy a k
A nyár beköszöntével óhatatlanul eljön – végre – az ideje a szántóföldön megtermett termények betakarításának, raktározásának és valamikor bekövetkező értékesítésének.
A nyári táborok árai átlagosan 10-15 százalékkal növekedtek, a napközis táborért átlagosan 50 ezer forint feletti összeget, egy ottalvós táborért átlagosan 80 ezer forintot kell fizetnie a családoknak, derül ki a Táborfigyelő gyűjtéséből.
80 százalékos részesedést vásárolt a Szallas.hu platform tulajdonosa, a Szallas Group, a Litoralulromanesc.ro szállásközvetítő oldalt üzemeltető cégben. Ezzel a tranzakcióval a Szallas Group újabb jelentős lépést tett annak érdekében, hogy a cégcsoport Kelet-Közép-Európa turizmusának meghatározó szereplője legyen. A tranzakció értéke 16,8 millió eu
A 2021-ben csak Szegeden megszervezett mozgó irodalmi fesztiválhoz már az indulást követő évben csatlakozott a vajdasági Magyarkanizsa és az erdélyi Sepsiszentgyörgy.
Június első hetében megint lezúzták az autósok az MKIF két ütközéselnyelőjét. Erről a két balesetről osztott meg most videókat az útkezelő társaság. Tanulságos lesz! Ezek a balesetek odafigyeléssel elkerülhetők lettek volna. Nem beszélve az okozott torlódásokról... Munkatársaikat kizárólag az ütközéselnyelő védi, hiszen annak a takarásában dolgo
A tajvani chipgyártó, a MediaTek gyárthatja azokat a chipeket, amelyek a Microsoft legújabb, AI alapú laptopjait hajtják majd meg, tudta meg a Reuters.
Az egészségpolitikus szerint állami feladat helyett egy alapítvány jóindulatától függhet egy sor egészségügyi eljárás, vagy gyógyszer finanszírozása, ami megengedhetetlen. Szerinte a reptér helyett inkább egészségügyre kellene fordítani a költségvetés milliárdjait.
A Világgazdasági Fórum szerint a 2024-es választási év egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy előrelépést érjünk el a nemek közötti globális szakadék megszüntetésében. Szükség is lenne rá, mivel a friss adatok szerint 134 évre lenne szükség ahhoz, hogy a nők és férfiak közötti egyenlőtlenséget felszámoljuk – írja a CNBC.
Magyar idő szerint 14 óra 30 perckor ismerhetjük meg a legfrissebb, májusi amerikai fogyasztói árindex (CPI) adatokat. A közlésnek pedig már csak azért is nagy jelentősége lesz, hiszen közvetlenül utána ismerhetjük majd meg a Fed kamatdöntését az esti órákban, amely várhatóan ezúttal is nagyobb hullámokat vet majd a részvény- és devizapiacokon egya
Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, miután kedden negatív korrekció történt a hazai részvénypiacon.
Érdemes nem szabálytalankodni, ha idén nyáron az Adriára mész autóval nyaralni. Rengeteg új szupertraffipaxot állítottak szolgálatba Horvátországban: két irányba mérik a sebességet, rossz időben is messziről kiszúrják, ha valaki telefonál, vagy nincs bekötve. A gyorshajtóknak százezres csekk lesz a jussa.
A várakozásokhoz képest lassabban indulnak el a beruházások, amelyek a vállalati hitelezésnél is éreztetik a hatásukat: a forgóeszköz-finanszírozás került túlsúlyba a beruházási hitelekkel szemben. A magas kamatszintek nem kedveztek a hitelkihelyezésnek, illetve a BUBOR feletti kamatfelár elengedését célzó időszakos könnyítés sem hozta meg a várt e