A Wizz Air légitársasága ma bejelentette, hogy Magyarországon is elérhetővé teszi az előfizetés alapú szolgáltatását, a WIZZ MultiPass-t, amely segítségével az utazni vágyók egy teljes éven keresztül rögzített jegy- és…
Ezeréves története során nemzetünk számos alkalommal ismertette meg a világgal a magyar nevet. Híresek vagyunk szabadságszeretetünkről, találmányainkról, Nobel-díjas kutatóinkról, sportolóinkról, az egyedi konyhaművészetünkről és természetesen a hungarikumainkról. Ez az ismertség azonban nem magától született, nagyjaink valaha sokat tettek azért, h
"Ma délelőtt találkoztam Gulyás Gergellyel" – kezdi a bejegyzését Karsai Dániel, aki hozzáteszi: legnagyobb örömére megtört a jég, és érdemi beszélgetést folytattak az életvégi döntésekhez való jog bevezetéséről. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette, az Európai Bíróság döntését kötelezőnek tartja, azt pedig végre kell hajtani, ha az
Esterházy Péter Emőd utcai villája a tervek szerint alkotóházzá alakul. Ennek részleteiről és a tervekről a házat működtető alapítvány kuratóriumának két tagja, Dragomán György és Vámos Miklós beszélt.
Idén szeptember 27-28-án kerül megrendezésre a GenerationZ fesztivál, ahol két napon keresztül hazai és nemzetközi sztárok szórakoztatják a közönséget. A fellépők között megtalálható a bohócmaszkos Moriones, a sima dallamairól ismert Benisso X Hepi, a friss és energikus Lil Frakk, valamint az erőteljes vokáljáról híres BSW is. A szervezők a látogat
A Claude chatbotot fejlesztő Anthropic érdekes betekintést nyújtott azokba a szempontokba, amelyek alapján formálni próbálja az MI-robotok viselkedését.
Luca Guadagnino teniszről és egy szerelmi háromszögről szóló alkotásáról már most kijelenthetjük, hogy 2024 egyik legérdekesebb filmje. Különös történetéhez többfelől gyűjtöttek inspirációt a készítők. A Zendaya által alakított Tashi Duncan karakterére például Roger Federer feleségének személye is hatással volt.A svájci teniszlegenda, Roger Federe
Vitézy Dávid már a szavazatszámlálás közben jelezte, hogy újraszámlálást fog kérni, most pedig be is jelentette, hogy csütörtökig beadják a fellebbezést.
A Solana ökoszisztémában nemrég indult mémérme, a Beercoin nemrég jelentős árfolyam emelkedést tapasztalt, és úgy tűnik, hogy egy bizonyos kriptobálna áll mögötte. Ez a mém érme egyre nagyobb figyelmet kap a befektetők körében, mivel célja, hogy megismételje és felülmúlja más népszerű Solana-alapú meme coinok teljesítményét, mint például a Dogwifha
Sikeres tesztrepülést hajtott végre első alkalommal a Starship, a világ legnagyobb űrrakétája, amelyet emberek Holdra, majd Marsra juttatásának céljával fejleszt a SpaceX magán űrkutatási vállalat – írja az MTI.
A kormány minden segítséget megad a gazdálkodóknak ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak a klímaváltozás kihívásaihoz és növelni tudják a nagyobb hozzáadott értékű növényi kultúrák termesztését - fejtette ki az agrárminiszter a Talentis Agro Zrt. új, 1,7 milliárd forintból létrehozott öntözőtelepének keddi átadásán a Békés vármegyei Kamuton.
Jelentős károkat okozott a vihar vasárnap késő este és hétfő hajnalban városunkban és a térségben is. A vármegyei tűzoltókhoz 97 segélyhívás érkezett hétfőn, és mintegy 80 esetben kellett viharkárok miatt intézkedniük. Az esetek többségében sérült fák okoztak problémát. A kárfelszámolás azonnal megkezdődött, és a vármegye valamennyi tűzoltóegysége,
Az EU-ba történő bevándorlás 2011 óta vezető téma kontinensen. Több uniós országban a bevándorlók a lakosság közel egyötödét teszik ki. De mi a helyzet az EU kivándorlási szokásaival?
Újra fogják számoltatni a szavazatokat – közölte a választáson kikapott Dézsi Csaba András győri polgármester, aki mindössze 440 szavazattal maradt alul ellenzéki kihívójával, Pintér Bencével szemben.
A MANTRA és az ONDO közelmúltbeli emelkedése felkeltette a kripto rajongók figyelmét. Ahogy a 2024-es bikafutás egyre nagyobb lendületet vesz, sokan azon tűnődnek, vajon ez csak a kezdet-e az altcoinok számára. A cikk három ígéretes lehetőséget vizsgál. Ezek a projektek felkeltik az érdeklődést, és a következő nagy lehetőséget jelenthetik a változó
A pedofil bűncselekmények elévülésével, a pedofilnyilvántartással és a pedofil bűnelkövetők feltételes szabadlábra helyezésével kapcsolatban is tartalmaz rendelkezéseket a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosítása, amelyet elfogadott az Országgyűlés.
A generatív AI egy olyan téma, amit most még mindenki csak tanul, de a következő 2-10 évben fundamentálisan fogja megváltoztatni a munkavállalók feladatait – hangsúlyozta Janza Ákos, az MSCI ügyvezető igazgatója a Portfolio Financial IT 2024 konferenciáján tartott előadásában. Az előadást követő panelbeszélgetésben a szakértők arra az égető kérdésr
Az észak-magyarországi új autóalkatrész gyártó-üzem építésének támogatására irányuló magyar terv nem felel meg az uniós állami támogatási szabályoknak - közölte az Európai Bizottság kedden.
Tóth Gabi mindent megtesz, hogy gyerektáborát népszerűsítse, most épp hagyományőrző elemeket illesztett divatos szettjéhez, ami visszatükrözi a programok várt hangulatát.
Több, mint 25 éves hagyományra tekint vissza a családi nap a lila iskolában. A pénteki eseményen elhangzott, fontos hogy legyen az intézményben egy olyan alkalom, ahol a gyerekek, a szülők és a pedagógusok együtt vannak. A rendezvény jó alkalmat teremtett arra, hogy más formában is ismerkedjenek egymással a megjelentek. A programok között szerepe
Több mint félmillió font kártérítést köteles fizetni egyik volt áldozatának a gyermekek elleni szexuális bűncselekményekért hosszú börtönbüntetését töltő Gary Glitter.
Továbbra is Renáta Kellnerová, a 2021-ben az Egyesült Államokban helikopter-balesetben tragikusan elhunyt leggazdagabb cseh állampolgár, Petr Kellner özvegye, a PPF pénzügyi csoport társtulajdonosa a legbefolyásosabb nő Csehországban - írta honlapján az amerikai Forbes magazin cseh kiadása kedden.
NAPI Kommentár. Az okosban ingatlant felújító politikus azért fújta fel magát, mert a DK-val és az MSZP-vel megkötött hármas szövetség szerinte nem összefogás volt, hanem önfeladás.
Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, Emmanuel Macron feloszlatta a nemzetgyűlést és június végére parlamenti választásokat írt ki, miután az európai parlamenti választáson a jobboldali Nemzeti Tömörülés nagy arányú győzelmet aratott, és a Macron vezette tábor messze lemaradva a második helyen végzett.
Szabályozni kellett, kinek nem adhat kegyelmet a jövőben a köztársasági elnök - de az uniós hitelfelvétel módjáról és a hadsereg bevetésének lehetőségéről is rendelkeztek.
A csütörtöki határidőig kezdeményezni fogják a vasárnapi főpolgármester-választáson leadott szavazatok újraszámlálását - közölte Vitézy Dávid, a voksoláson a második legtöbb szavazatott szerzett főpolgármester-jelölt kedden a Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság közbeszerzési szerződést írt alá 665 ezer adag, az állatról emberre terjedő (zoonózisos) influenza elleni vakcina szállítására, amelynek keretében a részt vevő tagállamok hozzáférnek a madárinfluenza-járvány megelőzését szolgáló oltóanyagokhoz.
Repülő-szerencsétlenségben életét vesztette Saulos Chilima, Malawi alelnöke - jelentette be Lazarus Chakwera, a délkelet-afrikai állam elnöke kedden, röviddel azután, hogy megtalálták az előző nap eltűnt gép roncsait.