2024. február 4. vasárnap

febr. 4
7:12
Javult az amerikai fogyasztói hangulat januárban (ProfitLine)
Az előzetesen becsültnél is jobban, 2021. júliusa óta nem látott szintre emelkedett a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe januárban.
febr. 4
7:12
Az ellenzéki pártok csak érték alapú szövetséggel győzhetik le a Fideszt (Mandiner)
Nem lehet egyszerre diktatúrában élni és választásokon indulni.
febr. 4
7:12
Kedden megszűnik a legjobban fizető állampapír, utána megérheti inkább egy másik fajtára átállni (Telex)
Keddel kivezetik a következő egy évben legjobb kamatot fizető 2032/I prémium állampapír-sorozatot. Bemutatjuk, mit tud a helyette jövő verzió, és milyen alternatívát lehet érdemes ezután választani.
febr. 4
7:12
Magához láncol, kiszipolyoz és közben egyre rosszabb, de húsz év után is megkerülhetetlen a Facebook (Telex)
A legnépszerűbb közösségi platform húsz éve, 2004. február 4-én indult el, és a rengeteg botránya és ballépése ellenére máig meghatározó tudott maradni, pedig elég előrehaladottan elszaródott már, a szó tudományos értelmében. De hogyan lehetne ezt visszacsinálni?
febr. 4
7:12
Szörnyű tragédia árnyékolta be a szombat estét (naphire.hu)
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy középkorú férfi a Vas vármegyei Torony községben.
febr. 4
7:18
Tényleg igaz, hogy hízhatsz a kávétól? (Glamour)
Te is szereted egy csésze kávéval indítani a reggeledet, vagy a délutáni kávézás az, ami nélkül el sem tudnád képzelni a napod? Na és mi lenne, ha egyszer csak kiderülne, hogy a kávétól hízhatsz, sőt, ha nemrég felszökött néhány plusz kiló, abban a kávénak is nagy szerepe lehet? Nos, az igazság az, hogy ez legalább annyira lehetséges, mint az, hogy
febr. 4
7:18
Ötven fölé emelkedett a chilei erdőtüzek halálos áldozatainak száma (Magyar Hírlap)
A közlések szerint a legnehezebb helyzetben Valparaíso régiója van, különösen a tengerparti Vina del Mar város.
febr. 4
7:18
Félkerekű, önegyensúlyozó vonatok és autók – a giroszkópos járművek őrült története: 1. rész (Rakéta)
Azt hihetnénk, hogy az önegyensúlyozó járművek olyan technológia, amelytől még távol vagyunk. Pedig ilyen járműveket már a huszadik század elején is fejlesztettek méghozzá sikerrel – akár olyan hatalmas tömegű eszközöket is "félkerékre" pakoltak, mint a vonat. Ám ha így tombolt a giroszkóp-őrület, hova tűntek ezek a járművek?
febr. 4
7:18
Miért vagyunk annyira a cukiság megszállottjai? (Helló Magyar)
A téma olyannyira pörög, hogy egy kiállítás járja körbe a cukiság kulturális jelenségét. Mitől olyan népszerű a cukiság és mik a veszélyei?
febr. 4
7:18
Új inváziós fajok kerültek elő: két ragadozó férget találtak hazánkban (Magyar Mezőgazdaság)
Emberre ugyan nem veszélyes az a két féregfaj, mely Magyarországon előkerült, azonban az őshonos élővilágnak komoly kihívást jelenthetnek.
febr. 4
7:18
Nem elég, hogy kirúgták, még F1-es fizetésének feléről is le kell mondania (Racingline)
A 2023-as F1-es szezon derekán menesztett Nyck de Vries vesszőfutása továbbra sem ért véget, egy bíróság ugyanis most elrendelte, hogy egy a holland pilóta karrierjébe befektető céget illet meg a Forma-1-es keresetének fele – és még annál is több.
febr. 4
7:18
Nyíregyháza tovább épül:  újabb fejlesztések indulnak (Nyíregyháza)
A napokban tett közzé két jelentősebb, útrekonstrukciót tartalmazó fejlesztéscsomagot dr. Kovács Ferenc polgármester. Ez egyrészt jelzi, hogy Nyíregyházán sok más várossal ellentétben nem álltak le a fejlesztések – gondolva az elmúlt esztendő nagyberuházásaira, a nagykörútra, a felüljáróra és a csomópontokra is. Másrészt tudni érdemes, hogy egy ily
febr. 4
7:24
Te is frontérzékeny vagy? Íme 3 tipp, amivel enyhítheted a kínzó tüneteket (Femcafe)
Szervezetünket a folyamatosan változó időjárás alaposan megterheli. A vegetatív idegrendszer a hőmérséklet gyors ingadozására érzékenyen reagál, ami tüneteket okozhat az arra érzékenyeknél. De mit tehetünk ellene?
febr. 4
7:24
Mire lehet jó 1500 katicabogár egy fóliasátorban? (Agrofórum)
A TikTok e heti agrár-sztárjai a katicabogarak, amelyek a szemünk láttára kezdenek el dolgozni és tisztítják meg a levéltetvekkel fertőzött növényeket.
febr. 4
7:24
Utolsóként a dél-afrikaiak jutottak elődöntőbe az Afrika Kupán (Magyar Hírlap)
Hosszabbítás után tizenegyesekkel harcolta ki az elődöntőbe jutást a dél-afrikai válogatott.
febr. 4
7:24
Megfenyegették a Cápák között angyalbefektetőjét, súlyos következményei lehetnek Balogh Petya meggondolatlanságának (Promotions)
Megfenyegették a Cápák között alaptagját.
febr. 4
7:24
Lecsaptak a Typhoon harci gépek a húszikra: nyolc ország vett részt a támadásban (Növekedés)
Újabb támadásokat intéztek a brit és az amerikai fegyveres erők a húszi lázadók jemeni katonai létesítményei ellen - jelentette be szombat éjjel a londoni védelmi minisztérium.
febr. 4
7:24
Kommunista nosztalgiával érzékenyíti a gyermekeket az amerikai pénzekkel is dolgozó Tóta W. Árpád (Mandiner)
A guruló dollárokból is támogatott mobilapplikáción előszeretettel űznek gúnyt kormánypárti politikusokból, valamint az olyan jobboldali szereplőkből, mint Donald Trump.
febr. 4
7:24
Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a 6. héten? (Üzletem)
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a február 5-én kezdődő héten.
febr. 4
7:24
Februárban Miskolcon tesztelik a hidrogénbuszt (Villanyautósok)
Hat vidéki városban próbálhatják ki idén az utasok is a vízgőzt kipufogó járművet.
febr. 4
7:24
Létrehozták az első 3D-nyomtatott agyszövetet, ami úgy viselkedik, mint az igazi (Telex)
A benne található idegsejtek pontosan úgy kommunikálnak, ahogy a valódi agyban is tennék, ezért rengeteg neurológiai betegséget meg lehet figyelni a segítségével.
febr. 4
7:27
Meghalt Hage Geingob, Namíbia elnöke (rtl.hu)
Namíbia 82 éves elnökénél pár héttel ezelőtt diagnosztizáltak rákot.
febr. 4
7:30
Újra 600 forint felett egy liter: megszólalt a kormány a benzinárstopról (Infostart)
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón válaszolt az ezt firtató kérdésre,
febr. 4
7:30
279 százalékos nyugdíjemelkedés Magyarországon, van jobb és rosszabb is (Menedzsment Fórum)
Húsz év alatt az országos átlagnyugdíj összege 279 százalékkal, több mint 208 ezer forintra emelkedett, de ennél mérsékeltebb és komolyabb növekedésre is példa. A hét ábrája a Bukszától.
febr. 4
7:30
Rékasi Károly: "Úgy megrohamoztak engem és a kicsi gyermekeimet, hogy rohannunk kellett az autóhoz" (Blikk)
Tizenkét éve él boldog kapcsolatban, két éve pedig már házas is Rékasi Károly. A színművész szerencsés ember, hiszen 2015-ös balesete után kedvese, Pikali Gerda Jászai Mari-díjas színésznő nemhogy kitartott mellette, de a szerelmük még erősebb lett. Ma már a zátonyoktól messze, nyugodtabb vizeken eveznek. Rékasi hamarosan egy új előadásban debütál
febr. 4
7:30
Elhunyt Namíbia hivatalban lévő államfője (HírTV)
Elhunyt vasárnap Hage Geingob namíbiai elnök - jelentette be az afrikai ország államfői hivatala az X közösségi oldalon.
febr. 4
7:30
Rákellenes világnap - Az idei kampány a túlélőkre fókuszál (Magyar Hírlap)
Az egészséges életmód és a rendszeres szűrővizsgálatokon való megjelenés rákos megbetegedés esetén a "már gyógyult betegnél" is kiemelkedően fontos.
febr. 4
7:36
Elgázolt egy embert egy személyvonat Kisújszálláson (Magyar Hírlap)
Elgázolt egy embert egy személyvonat Kisújszálláson vasárnap hajnalban.
febr. 4
7:36
Videón, ahogy óriási ment a sofőr, kevésen múlt a frontális ütközés (Autószektor)
A felvételen jól látszik, hogy az útviszonyok nagyon messze voltak az ideálistól. Nyálkás, csúszós volt minden, vélhetőleg fagypont közeli hőmérséklettel. A szemből érkező kamionos egy traktort előzött a ködben. A képre kattintva megnézheti a hajmeresztő videót Beférni esélye sem lett volna a kamerás autó előtt, ha az nem kormányozza le az útról a
febr. 4
7:42
Bayer Zsolt: Ha úgy tetszik, tudatosan hazudtam (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 4
7:42
Nagy István: ami most Nyugat-Európában történik, az Európa kijózanodása, a visszatérés a normalitáshoz (Magyar Hírlap)
Ami most Nyugat-Európában történik, az "Európa kijózanodása, a visszatérés a normalitáshoz" - mondta.
febr. 4
7:42
Nagy István: Magunkra hagytak minket az ukrán gabona problémával (Növekedés)
Ami most Nyugat-Európában történik, az "Európa kijózanodása, a visszatérés a normalitáshoz" - mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában a gazdatüntetések kapcsán.
febr. 4
7:42
Videón, ahogy óriási ment a sofőr, kevésen múlt a frontális ütközés (Autószektor)
A felvételen jól látszik, hogy az útviszonyok nagyon messze voltak az ideálistól. Nyálkás, csúszós volt minden, vélhetőleg fagypont közeli hőmérséklettel. A szemből érkező kamionos egy traktort előzött a ködben. A képre kattintva megnézheti a hajmeresztő videót Beférni esélye sem lett volna a kamerás autó előtt, ha az nem kormányozza le az útról a
febr. 4
7:45
Fontos döntést hozott a kormány az M1-es autópályáról – minden autóst érint (Infostart)
Mégis háromsávos lesz a legforgalmasabb hazai sztráda.
febr. 4
7:45
Nehéz helyzetbe került az ingyenpénzes magyar startup, új lapot nyitnak (Portfolio)
Trükköző felhasználók, adatküldési problémák és az emiatt kialakult helyzet nem megfelelő kezelése vezetett oda, hogy a betéti kártyás visszatérítésekkel hódító PSD2-es fintech, a Recash nehéz helyzetbe került: felhasználókat és partnereket veszített. A társaság most új lapot nyitna: az ígéret szerint felszámolják az elmaradásaikat, sorban teljesít
febr. 4
7:48
Olyat kaszált a Facebook atyja, hogy még a Holdról is látni (ATV)
Mark Zuckerberg Metája a Wall Streeten bravúros kört futott.
febr. 4
7:48
10 pénztárcabarát úti cél 2024-re (Igényesférfi.hu)
Közlekedési lehetőségek, turisztikai látványosságok, valamint gasztronómiai- és szálláskínálat szempontjából.
febr. 4
7:48
4 japán legenda, amiben szokatlan helyeken kísértenek a szellemek (Hamu és Gyémánt)
A japán folklórban számos olyan szellem létezik, amelyek a mondák szerint a fürdőszobákban jelennek meg. Némelyik a vécékből nyúl ki, mások a fülke falán keresztül suttognak. Ennek apropóján bemutatunk négy legendát, amelyektől garantáltan borzongani fogsz!
febr. 4
7:48
Nagyot zuhant a Tesla (Mínuszos)
Már megint az Apple a világ legértékesebb márkája, míg a tavaly listavezető Amazon a negyedik helyre esett vissza a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2023-es Global 500 ranglistája alapján. A lista összeállítói szerint a tavalyi második helyről idén az első helyre előrelépett Apple márkaértéke egy év alatt
febr. 4
7:48
Több napot tölt Oroszországban Tucker Carlson amerikai újságíró (Magyar Hírlap)
Az újságíró már egy balettelőadást is megtekintett az ikonikus Bolsoj Színházban.
febr. 4
7:48
Lecsaptak Moszkvában a tüntetést filmező újságírókra (Mandiner)
A zsurnaliszták mozgósításellenes tüntetést videóztak. Kár volt.
febr. 4
7:48
A szezonon kívüli élet minden gyönyöre – Bartha Dorka képein úgy láthatod a Balatont, mint talán még soha (egy.hu)
A Balatonról mindannyiunknak van valamilyen meghatározó élménye, története, és ezek legtöbbjéhez a nyár felszabadultsága, a bulik, a lángosozás, az esti fröccsözések kapcsolódnak. Holott a tó és környéke ennél sokkal többet tud adni. Ha szezonon kívül látogatunk ide, olyan kincsekre lelhetünk, amik mellett nyáron elsuhanunk. Észrevehetjük a klasszi
febr. 4
7:54
Több mint harminc célpontot támadtak az amerikaiak és a britek Jemenben (444.hu)
Ez az eddigi legnagyobb csapás a vörös-tengeri hajókat fenyegető hútikra.
febr. 4
7:54
Most vagy soha: a dohai vb-n harcolhatja ki az olimpiai részvételt a női vízilabda-válogatott (HírTV)
Női vízilabda-válogatottunk már Dohában a világbajnokság helyszínén készül. A feladat egyértelmű, újra olimpiai kvótát szerezni, ahogy ez Athén óta minden nyári olimpiára sikerült. A Mihók Attila és Cseh Sándor által vezérelt csapatnak erre már csak a mostani vb-n van lehetősége.
febr. 4
7:54
Eldurvul az időjárás, ezekre a vármegyékre rögtön kiadták a figyelmeztetést a meteorológusok - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Több vármegyére is ki kellett adni a riasztást. Ilyen lesz az időjárás, erre kell számítani.
febr. 4
7:54
90.000 éves emberi lábnyomokat találtak egy marokkói strandon (Magyar Hírlap)
A kutatók az ősi lábnyomok megőrzését több tényezőnek tulajdonítják.
febr. 4
7:56
Európa tönkretétele – terv vagy már valóság? (Magyar Hírlap)
Jó ideje már úgy tűnik, Európa tönkre tevőit cseppet sem érdekli, hogy mi, akik ezen a kontinensen élünk, mit akarunk.
febr. 4
7:57
Trump Elvishez hasonlította magát (rtl.hu)
Donald Trump, volt amerikai elnök szerint sokan vannak, akik Elvis Presley hasonmását látják benne.
febr. 4
8:00
Agrárminiszter: ami most Nyugat-Európában történik, az Európa kijózanodása, visszatérés a normalitáshoz (Mandiner)
Nagy István szerint Európa mezőgazdasága forog veszélyben, nincs piacvédelem az ukrán termékekre.
febr. 4
8:00
A Google nem archiválja többé az internetet (Telex)
Megszűnik a keresőben a cache-elt oldalak szolgáltatás, mert a cég szerint már nincs szükség ilyesmire.

Keresés