A református egyház zsinati lelkészi elnöke bejelentette, hogy a személyét ért belpolitikai támadások ellenére nem mond le egyházi pozíciójáról, a Novák Katalin köztársasági elnök lemondásához vezető kegyelmi kérvényben nem volt döntési jogköre, nem is ő kérte, azt azonban vállalta: a kegyelem megadásával - az államfő tanácsadójaként - egyetértett.
Minden reformátustól bocsánatot kérek, “bocsássanak meg" - mondta videónyilatkozatában Balog Zoltán, aki elismerte: egyetértett azzal, hogy K. Endre kegyelmet kapjon. “Hibáztam, tévedtem" - jelentette ki a püspök, aki pozíciójában marad, mert mai meghallgatásán a résztvevők 86 százaléka bizalmat szavazott neki.
2030-ig a magyar agráriumnak képesnek kell lenni uniós támogatás nélkül is termelni, mert nem tudni, hogy aztán lesz-e EU-s dotáció. A támogatásra épülő gazdálkodásnak lassan bealkonyul.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Mivel az ostrom előtt nem menekítették ki Budapest lakosságát, így a második világháború egyik leghosszabb ideig tartó városi csatája is jelentős számú civil áldozatot szedett.
Február 1. óta webes felületen, illetve gép-gép kapcsolaton keresztül is benyújtható az áfabevallás az eÁFA-rendszerben - közölte az MTI-vel kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A Paramount Global mintegy 800 alkalmazottat bocsát el, ami a vállalat létszámának mintegy 3%-át teszi ki - derült ki Bob Bakish vezérigazgató keddi belső feljegyzéséből. Ez a lépés mindössze egy nappal azután történt, hogy a vállalat rekord Super Bowl nézettséget ünnepelt a CBS csatornáján – számolt be a CNBC.
Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat által közzétett felmérés szerint tavalyelőtt az uniós tagországokban átlagosan 560 személygépkocsi jutott ezer főre, míg tíz évvel korábban, 2012-ben 490 volt az átlag. Az ezer főre jutó személygépkocsik számát illetően az uniós tagországok közül Olaszországban volt a legmagasabb az arány: 684 gépkocsi juto
Németországban, Európa legnagyobb piacán az elektromos autók eladásai 54,9%-kal zuhantak. Állami támogatások nélkül nem viszik a jövő gépjárművét. Ha nincsenek
Kedden délután tette közzé a Facebookon a Párbeszéd-ZÖLDEK párt, hogy jelöltet állítanak a Novák Katalin bukása után megüresedett köztársasági elnöki posztra.
Tíz évre küldené börtönbe az ügyész a csalót, aki a vád szerint álláshirdetésekre jelentkezők és cégtulajdonosok számláiról több mint százmillió forintot lopott el. A károsultakat rábeszélte, hogy programokat telepítsenek elektronikus eszközeikre, így fért hozzá a netbankjukhoz. Hamis ügyvédi bélyegzőket is használt. A rendőrök végül Dominikán talá
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Navracsics Tibor, a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Komárom-Esztergom megyében egyeztetett az eddigi uniós forrásokból finanszírozott fejlesztési programokról, valamint a 2021-2027-es ciklus terveiről. Tatabányán tartott beszédében kiemelte az önkormányzatok és a helyi közigazgatási szervek együttműködésének fontosságát a régiók fejlő
Georgia Carrollt attól a pillanattól kezdve lenyűgözte Taylor Swift, hogy 14 évesen betette a Fearless című lemezét a CD-lejátszóba. Másfél évtizeddel később ő lett az egyetlen ember a világon, akinek PhD-je van a szupersztárról. Jelenleg nem túlzás azt állítani, hogy Swift a világ egyik legbefolyásosabb embere. Dr. Caroll és több más szakértő a hé
A költségvetés hiányának növekedése és az áfabevételek elmaradása arra kényszerítheti a kormányt, hogy sürgős intézkedéseket tegyen. A fogyasztást ösztönző intézkedések, valamint az adóelkerülések elleni még hatékonyabb fellépés lehetnek azok a területek, ahol meg lehet támogatni az adóbevételek alakulását. Melyek ezek? – kiderül a Niveus Consultin
Magyarországon a mezőgazdaság és az élelmiszeripar nyugodtabb évre számíthat az idén, mint 2023-ban, főképp az állattartók kilátásai javultak, hosszabb távon kiegyensúlyozottabb időszak várható az agráriumban - mondták a szakértők az MBH Bank keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Ahogy azt korábban az atv.hu is megírta, Magyar Péter, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férje a köztársasági elnök lemondása után Rogán Antalnak és Tiborcz Istvánnak is üzent a közösségi oldalán. Bejegyzésében több kérdést is intézett a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez és a miniszterelnök vejéhez.
Rekordszámban, több mint 3000 csapatban, összesen 12 300 diák nevezett az idei K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőre az ország minden részéből - közölte az MTI-vel kedden a K&H.
Akár egy romantikus randevú van kilátásban, akár a barátnőiddel töltöd a február 14-ét, az ünneplésre való hangolódásban szerintünk az egyik legjobb dolog egy gyönyörű Valentin-napi smink elkészítése. Idén ez a jeles alkalom hétköznapra esik, ezért úgy gondoltuk, megmutatjuk, munkából hazaérve mi hogyan dobnánk fel a sminkünket estére hangolva.
Egy felmérés szerint a fogyókúrázók több mint nyolcvan százaléka egy éven belül újra visszahízza a korábban leadott súlyt, sőt nagy részük még ennél is többet szed magára. Nem is gondolnánk, de a jojó-effektusnak az esetek túlnyomó részében lelki okai vannak.
"Tévedtem és hibáztam. Akitől ezért bocsánatot kell kérnem, attól bocsánatot kértem és kérek. Döntést nem hoztam, a pedofília bűnének egyértelmű elutasítása számomra soha nem képezte vita tárgyát és nem is fogja" - mondta többek között a püspök.