Kedden történelmi, három évre szóló bérmegállapodást írtunk alá a MÁV–Volán-csoport munkavállalóit tömörítő szakszervezetekkel, pontosabban csak héttel a kilencből: két Volánbusz-szakszervezet időt kért az ajánlat megvitatására – közölte az építési és közlekedési miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott korábbi sikerkapitánya, a magyar sportági szövetség volt elnöke azt mondta, 99 százalékig biztos abban, hogy a női csapat megszerzi az olimpiai kvótát a pénteken kezdődő dohai világbajnokságon.
Az ebből az alkalomból tartott szentmise előtt a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Hirt Ferencre, a Fidesz 2018-ban elhunyt országgyűlési képviselőjére emlékezett.
Claudia Schiffer élete legvadítóbb kabátjában, melltartó nélkül pózol a GRAZIA magazin címlapján. A világhírű modell 53 éves, de jobb formában van, mint valaha, amire bizonyíték ez az energikus, vibráló cover fotó is!
A cukorbetegek közel egyharmadánál alakulnak ki bőrproblémák, melyek segíthetik a betegség felismerését is. A cukorbetegség rengeteg embert érint, de legfőképp a kezeletlen cukorbetegség vezethet súlyos problémákhoz, mert minél tovább késik a diagnózis, annál inkább valószínű valamilyen szövődmény kialakulása. Ezért nem mindegy, milyen korán, melyi
Igaznak bizonyultak a sajtóhírek, a Fehérvár a hivatalos oldalán tudatta, hogy átigazolta a Lionel Messit is foglalkoztató Inter Miamitól Nicolas Stefanellit.
A 2028-as csatlakozás viszont továbbra is lehetséges, ha a Cadillackkel való együttműködés keretében a General Motors saját gyártású motorjával szállnak be.
Apákésfiúkozással vádolják Ungváry Krisztiánt a Bayer Zsolt nagyapjáról szóló kutatása miatt. Aki ismeri a 34 évvel ezelőtti cikket, persze tudja, hogy a vád alaptalan, sem elvi, sem logikai kapocs nincs Ungváry cikke és az MDF jobbszélének hőbörgése között. Akkor is az volt a fontos, ami ma: hazudni nem szabad.
A Ripoff Raskolnikov Band az americana stílus legszínvonalasabb hazai képviselői közé tartozik, a zenekart az osztrák származású, de már harminc éve Magyarországon is élő Ripoff Raskolnikov gitáros vezeti. Roberto Luti pedig nem csak Olaszország, hanem a világ egyik legkiválóbb slide gitárosa, a Playing for Change mozgalom állandó közreműködője. Fe
Nem értem, miért nem szokás a kelbimbót forró olajban kisütni. Egyszerűen brutál, ahogy ropognak a külső levelek, belül meg kellemesen puha az egész. Persze egy jó mártogatós sem maradhat el mellőle, most egy parmezánosat mutatok!
A hit embere Jacques Delors, egy férfi, aki meg volt győződve arról, hogy az ember úgy teljesíti be sorsát, hogy kapcsolatba lép a társadalommal, segíti felebarátját – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben szerdán.
Egy éve még 16 százalékos kamatot fizetett a PMÁP, az új sorozat azonban évesítve mindössze 7,9 százalékot fog. Február 6-ig lehet vásárolni a régebbi, éves szinten még 9,9 százalékos kamatot fizető sorozatból – írja a Bank360.hu.
Egyre egyértelműbb, hogy Izraelnek több bődületes, elsőre teljesen abszurdnak ható hibát kellett elkövetnie ahhoz, hogy a Hamász október 7-ei támadása sikeres legyen. Fegyvereket szereztek Izraeltől, terroristák épültek be az ENSZ-alkalmazottak közé, továbbá az izraeli védelmi erők még a saját hírszerzőiknek se hittek. Egyiküket az elsők között ölt
Gyermekelhelyezési vita miatt halhatott meg az a hároméves kislány Jászszentandráson, akit saját édesanyja ölt meg, majd a nő magával is végzett. A helyiek szerint az anya azért gyilkolhatott, mert nem akarta, hogy kislánya az apjához kerüljön, akivel már évek óta megromlott a viszonya. A kislány halálát fulladás okozhatta, a nő holttestére a kádba
16 napra tervezte, végül a rossz időjárás és a hatalmas ellenszél miatt 33 nap és 10 óra evezés után érkezett meg Portugáliából a Kanári-szigetekhez tartozó La Palmára Rakonczay Gábor. Az extrém sportoló ismét az Atlanti-óceánt szeretné átevezni, az út első része pedig a Kanári-szigetekig tart. Gábor eddig 1410 kilométert lapátolt, a rossz időjárás
Utalással is fizethető az egészségügyi szolgáltatási járulék, 2024-ben havi 11 300 forintot kell fizetniük azoknak, akik nem biztosítottak, és más módon sem jogosultak az egészségügyi ellátásra – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Peller Mariann friss diplomásként 2008 őszén tűnt fel az RTL képernyőjén műsorvezetőként. Az Utazás a Lelked körül című műsora után egyre többen keresték meg, hogy segítséget, tanácsot kérjenek, vagy egyszerűen csak kifejezzék, ők is hasonlóan gondolkodnak a világról, mint ő. Barátnőjével megalakította a Lélekközösség Klubot, hogy önismereti utazás
A Deep Sea Vision azt állítja, hogy egy olyan tárgyra bukkantak, amely nagyon hasonlít Earhart Lockheed Electra repülőgépére. Szakértők szerint pedig a helyszín is stimmel.