Az idei ötödik héten az országban 47 400 fő fordult orvoshoz influenzaszerű és 271 000 fő akut léguti fertőzés tüneteivel – közölte csütörtökön a becslését a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Ez 100 ezer főre vetítve 489, illetve 2797 főt jelent, ami jócskán meghaladja a tavalyi 5. heti adatokat, az influenza esetén pedig a 2018-19-es szezon óta nem
A magyar női vízilabda-válogatott 13-9-re nyert az ausztrál csapat ellen, így százszázalékos teljesítménnyel, csoportgyőztesként közvetlenül a negyeddöntőbe jutott a dohai világbajnokságon.
Újabb sikerekről számolt be az orosz hadsereg. Moszkva közlése szerint ismét több száz ukrán katonával végeztek a frontvonalon egy nap alatt. Kijev eközben arról számolt be, hogy a megszálló csapatok civilekkel is végeztek a rakéta- és dróntámadások során.
Öt fővárosi kerületben már 2 millió forint fölött volt év elején az új lakások négyzetméterenkénti átlagára. Kilenc kerületben már a használt lakások négyzetméterára is eléri az 1 milliót.
Főleg mínuszokat hozott a szerdai terménypiaci kereskedés, egyedül az amerikai búza ára emelkedett a főbb kurzusok közül. Chicagóban a búza 1,1 százalékkal került többe, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab szintén 0,7 százalékkal, a repce pedig 0,8 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi b
Kalandos és izgalmakban gazdag életet tesz zárójelbe Gyárfás Tamás médiavállalkozó mostani bírósági ítéleté, amely bűnsegédként megítélve szerepét a Fenyő- gyilkosságban 7 év fegyházat szabott ki számára.
2024. február 10-én (szombaton) 10:00 órától a Műegyetem "Q" épületének aulájában rendezik meg a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (BME VIK) autonóm robotversenyét, a sajtónyilvános RobonAUT döntőt. A 15. alkalommal életre hívott mérnökhallgatói viadal a BME VIK féléves tantárgyának megkoronázása: a diákok féléves munkájának utolsó felvonása,
A tavalyi év mérföldkő volt Gyula legnagyobb szálláshelyének életében. Boros Zoltán igazgató kiemelte, ehhez hozzájárult, hogy megújult a Munkácsy szárny. 122 új, négy csillagos szobát adtak át a fürdővárosba érkező vendégek számára. Ez nagy népszerűséget hozott a szállodának, azóta rekordmagas foglaltsággal üzemelnek. Boros Zoltán kiemelte, a hé
Sztaniszláv Andrást, a Magyar Public Relations Szövetség elnökét nevezték ki a londoni székhelyű ICCO interim vezérigazgatójává 2024. január 1-től. A kinevezéssel az ICCO célja a szervezet megerősítése, a PR-ügynökségek láthatóbb és eredményesebb képviselete nemzetközi szinten.
A csinos vidéki lány és családja élete gyökeresen megváltozik, amikor szülővárosukba megérkezik a vasút, és ezzel a modern világ ígérete. Február 11-én, a Duna tévén mutatják be a Majdnem menyasszony című kosztümös-romantikus filmet: a Herczeg Ferenc Fehér páva című regénye alapján készült adaptáció producerét, Helmeczy Dorottyát kérdeztük.
Ha valaki bemegy a világ legnagyobb internetes keresőjébe, a Google-be és ott beírja a nyugdíj szót, akkor a második helyen mindjárt a magyar kormány nyugdíjasokkal foglalkozó honlapját találja. Aztán ha belekattint akkor sorjáznak a meglepetések. Folytatjuk laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Olt
A színész nem rajongott egyik legkorábbi szerepéért Ed Zwick rendező szerint.A Vanity Fair által kiadott új könyve, a Hits, Flops, and Other Illusions egy részletében Zwick felidézi az 1994-es Szenvedélyek viharában című western forgatását, amelyben Brad Pitt játszotta a főszerepet.A Jim Harrison 1979-es, azonos című regénye alapján készült film eg
Rubint Rékából előjött a gyermeki énje az ománi sivatagban: a forró homokban hemperegve élvezte ki a különleges pillanatokat, amelyekhez Schobert Norbi is csatlakozott.
Amint bejelentették, hogy Lewis Hamilton 2025-re a Ferrarihoz szerződik, azonnal beindultak a találgatások azzal kapcsolatban is, hogy vajon a britet hány közeli mercedeses kollegája követi majd az új csapathoz. Ha a legfrissebb értesülés igaz, akkor egy sem.
Szinte a teljes kormánymédia hozza a kötelezőt a pedofilsegítő férfi elnöki kegyelmének ügyében, de a bulvár szekció koronaékszere a Bors mindenkin túltesz.
Hatvan rendbeli csalás bűntette és 474 rendbeli csalás vétsége miatt egy év tíz hónap, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésében azt a büntetlen előéletű biatorbágyi férfit, aki az ország különböző részein élő sértettektől online csalt ki több mint 18 millió
A rajongókat nagyon meghatotta, hogy Harry herceg azonnal repülőre szállt, miután értesült édesapja, Károly király rákbetegségéről. Az uralkodó azonban nem volt maradéktalanul boldog a fia váratlan látogatása miatt...
Tegnap a brüsszeli kötelezettségszegési eljárás hírére a forint 389-ig gyengült az euróval szemben, aztán délután minimális erősödés után 388 felett zárt. Ma reggel ugyanitt nyitott az árfolyam, a dollárral szemben viszont némi visszakapaszkodás történt az éjszaka folyamán, 360 alá bukott a kurzus.
A kis- és középvállalkozások (kkv-k) versenyképességének és ellenálló képességének növelése csak az innováció ösztönzésével érhető el. A helyi vezetők a kapcsolódó intézkedések időben történő végrehajtását sürgették Régiók Bizottsága (CoR) soros, plenáris ülésén. A találkozóra a Pénzcentrum is meghívást kapott, ahol a szakpolitikusok arra emlékezte