Januárban a költségvetés 54,4 milliárd forintos többlettel zárt, miközben biztosította a forrásokat a 6%-os nyugdíjemeléshez, a rezsivédelem és a családtámogatások fenntartásához – írja közleményében a Pénzügyminisztérium. A kormány célja, hogy az idei évben erősítse a növekedést, miközben a hiány és az államadósság mértékét tovább csökkenti – hang
"Üres volt az aszfalt, így hát Jimmy beletaposott a gázba. Fél hat körül már sötétedni kezdett. Hirtelen egy autó tűnt fel az ellenkező irányból" Egy legenda tündöklése és halála:
T. Danny a Telex After adásában mesélt sportolói múltjáról, kiegyensúlyozott rapperéletmódról, legutóbbi albumáról és arról, hogy miért vállalt műsorvezetést a TV2-n.
Egyre több országra terjednek át a Németországban kezdődött gazdatüntetések. A megélhetésüket féltő farmerek már nemcsak Nyugat-, hanem Kelet-Európában is egyre
Egy szerdán közzétett elemzés szerint Görögország (18,83 százalék) után 18,16 százalékkal Magyarországon a második legnagyobb a napenergia aránya az áramtermelésben. "A tavalyi bővülés mértékében is csak a görögök büszkélkedhetnek a miénknél kedvezőbb adattal, a magyar mutató közel kétszerese a 9,1 százalékos uniós átlagnak " - közölte szerdán a Fa
A covid óta együtt élünk azzal a szabállyal, amely engedélykötelessé teszi külföldiek tulajdonszerzését egyes magyar stratégiai ágazatban működő társaságokban. Bár veszélyhelyzetről már rég nem beszélhetünk, a szabály várhatóan jó ideig velünk marad – csak közben párszor módosult. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig az 1990-es szinthez képest, hogy az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé válhasson - közölte Kadri Simson energiaügyi biztos Strasbourgban kedden.
Egy elhagyott, és új kapcsolatot építő férj Woody Allen által megrajzolt karakterét láthatta a napokban a Gyulai Várszínház közönsége. A kamarateremben telt ház mellett mutatták be a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház “Játszd újra, Sam” című produkcióját, melyben a főszereplő Allan Felix szerepét Ágoston Péter formálta meg, aki azt mondta, egy sz
Polgárpukkasztás következik… Tudjuk, hogy nem ez az eredeti, meg szentségtörés az olaszok szerint, de akkor is megpróbáltuk és jó is lett. Hisz a tarhonya is egy tészta, ráadásul a miénk! ????
A vadászat nélkülözhetetlen szerepet tölt be a vadgazdálkodásban és a felelős természetgazdálkodásban – mondta Semjén Zsolt a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban, a 30. Fegyver, Horgászat, Vadászat kiállítás megnyitóján.
A sárga és a piros lapok mellett egy új, kék színű büntetőkártya és az azzal járó 10 perces kiállítás bevezetését kezdhetik el tesztelni hamarosan a profi labdarúgásban – írja a The Telegraph.
Ukrajnáról, Tajvanról és a Közel-Keletről tárgyalt egyebek között telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök – közölte a kínai központi televízió és a Kreml.
Eközben az oroszok rakétázzák Ukrajnát, az ukránok kilőttek egy orosz kézen lévő tengeri platformot, és a párizsi olimpia résztvevői miatt is kialakult vita. Napi összefoglaló a háborúról és következményeiről.
Orbán Viktor alkotmánymódosítást kezdeményez, mert szerinte itt "nem jogászkodni kell". De nem is jogászkodik senki, maximum ő, aki próbál úgy tenni, mintha a jogszabályok adtak volna kegyelmet K. Endrének. De nem azok adtak, hanem Novák Katalin és az Orbán-kormány.
Jobboldali nézeteket sugaló posztjai miatt 2021-ben kitette a Csillagok háborúja-sorozatból a Disney, de Gina Carano színésznő beperelte a filmgyártó céget, perköltségeit pedig az X vezérigazgatója állja, megtorolva azt, hogy a cég nem hirdet a felületén.
Elkészült a 4 milliomodik autó a Suzuki esztergomi gyárában csütörtökön, a társaság az idén 130 ezer autó gyártását tervezi a 2023. évi 160 ezer után – közölte a Magyar Suzuki Zrt. az MTI-vel.