Ha annyi erőforrása van egy pártnak, mint a Fidesznek, akkor ráér bejelenteni a jelöltjeit, mert akár pár hónap alatt meg lehet ismertetni őket a választókkal. A júniusi megméretésnél a Facebook már nem lesz mindenható, az ellenzéknek talpalnia kell és a mesterséges intelligencia is megjelenhet, ami akár komoly dezinformációs áradatot is zúdíthat a
Kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy nagyjából tízezer négyzetméteres kertészet Budapest XXIII. kerületében, Soroksáron kedden éjszaka - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
Kilenc éve vált nyílttá a konfliktus a Fidesz és Simicska Lajos között. Simicska a hírhedtté vált G-nap után politikai bírálatot fogalmazott meg: 2015-ben arról beszélt, szerinte Orbán Viktor diktatúrát épít, és rossz tanácsadókkal veszi körbe magát. A milliárdos vállalkozó, aki évtizedeken át volt Orbán Viktor egyik legfontosabb szövetségese a Mag
A kivitelezés megvalósításához az egyetem 1,3 milliárd forintos európai uniós pályázati támogatást nyert el, ezt költségvetési és az intézmény saját forrása egészíti ki – fűzte hozzá Sági Tamás.
Gazdák torlaszoltak el több autópályát Hollandiában, a hétfőn későn este kezdődött megmozdulás résztvevői a szigorú környezetvédelmi előírásokat rögzítő európai zöld megállapodás és a holland termelők adminisztrációs terheit növelő hazai jogszabályok ellen tüntetnek. Közben több ezer traktorral akadályozták a forgalmat szerte Spanyolországban a gaz
A Pew Research Center független agytröszt felmérése szerint az európai országok közül Magyarországon tartják a legfontosabbnak a nemzeti nyelvet és a tradíciókat.
Hódítani fognak a szokásosnál nagyobb, a 60 x 60 cm-es vagy a 60 x 120 cm-es padlólapok is – állítja a Praktiker szakértője. Az otthonfelújítás kapcsán a 2024-es trendekről elárulta, hogy trendi marad a minimál stílusú fürdőszoba, és a színek toplistáját a bézs, a barna, a szürke, valamint a fehér és a fekete színek vezetik
Bukovszky Zoltán Ákos szerint Károly már a hatvanas évek óta egészségtudatosan él. Meglehet, saját betegségének nyilvánosságra hozatalával is arra szeretné ösztönözni az embereket, figyeljenek oda egészségükre.
Már az Arab-félszigeten is Rubint Réka testén ámulnak: Egyik képen a cicije látszik ki, a másik képen pedig majdnem bugyiig felcsúszott a fekete miniszoknyája.
Közeleg az egyetemi jelentkezések határideje, amelynek apropóján a Profession.hu idén is elkészítette trendriportját, ezzel segítve a tanulókat a döntésben. Az elemzésből kiderült, hogy jelenleg melyik egyetem diplomásai kérik el a legmagasabb fizetést átlagosan és mely intézmények diplomáira van a legnagyobb igény a munkaerőpiacon.
Kínos lehet a "legerősebb kakasnak" az ellenzéki szemétdombon, hogy az egyetlen ellenzéki formáció, amely jelentősen izmosodni tudott az elmúlt két év során, az a kutyapárt.
Szabadföldi áttelelő hagyma bemutatót szervezett a Bejo Zadent Magyarországon képviselő Rit-Sat Kft. A békéscsabai szakmai tanácskozást megelőzte egy területbejárás Erdei Lajos kertészetében.
Európa több országában a gazdák arra panaszkodnak, hogy magasak a költségeik, a szabályozások eltúlzottak, az unióba érkező importtermékek pedig tönkreteszik őket a piacon.
2023 végén elöntötték a közösségi médiát azok a bejegyzések, amelyekben az influenszerek a költéseiket és a kiadásaikat sorolták a 2024-es évre nézve. Lukas Battle író beállt a sorba, ezzel megalkotva a ,,visszafogott pénzköltés" koncepcióját - és bár ő sem gondolta volna, ezzel igazi lavinát indított el.
A magas ellátási színvonal, a komplex műtéti beavatkozások, valamint a versenyképes ár miatt is váltak vonzóvá Törökország legnagyobb kórházláncai, nemcsak a belföldi lakosság számára, hanem a nyugati pácienseknek is - tudtuk meg Meri Istirotitól, a Duna Medical Center üzemeltetését tavaly novemberben átvett Liv Hospital Group operatív koordinátorá
Kétségtelen, hogy a GambleFi szektor hihetetlenül kompetitív, ennek ellenére a TG.Casino pillanatok alatt a kispadra ültette a legnagyobb szereplőket. A
Hikaru Kogure a hetedik, Yuki Yamamoto pedig a nyolcadik helyet szerezte meg a Rally2-es autók között a Toyotával a Lappföld Rallyn, Mikko Hirvonen a versenyt követően nagyon elégedett volt a fiatal versenyzőkkel.
Ha kíváncsi vagy, hogyan telnek egy intézményes kripto befektető hétköznapjai, most megtudhatod, mert te is azzá válhatsz. A Hold Alapkezelő Hold After Hours podcastjában hangzott el az a felhívás, miszerint a Szabó Dávid által vezetett és 2021-ben alapított Decent Investments befektetési alap kriptopiaci elemzőket keres. Az elvárásokról túl sok ko
Egy munkaviszonyban dolgozó, gyermekvállalás előtt álló munkavállaló jellemzően könnyebb helyzetben van, ha meg szeretné tervezni a várható egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainak összegét, mivel a jövedelme és annak adózása sokkal kiszámíthatóbb, mint egy egyéni vállalkozónak. Sokkal több tervezésre és előrelátásra van szükség abban az esetben,
A legnagyobb kripto tőzsde 5 év támogatás után törli kínálatából a Monerot. A hivatalos indoklás szerint a coin már nem felel meg a szigorú iparági sztenderdeknek és Binance listázási kritériumainak. A valóságban szabályozási okokból, a hatóságok nyomására tűnhet el a teljesen anonim és lekövethetetlen utalásokra lehetőséget adó kriptopénz. A terve
Már nincs sok ideje annak, aki idén májusban érettségizni szeretne, és 2024 szeptemberében elkezdené az egyetemet. A februári határidő jogvesztő, így aki elmulasztja, annak a következő érettségi időszakig kell várnia, hogy vizsgázhasson. Mutatjuk a szabályokat és a legfontosabb dátumokat.
Izrael 2020-ban, az úgynevezett Ábrahám-egyezmények keretében már megállapodott az Egyesült Arab Emírségekkel és Bahreinnel arról, hogy normalizálják diplomáciai kapcsolataikat.